Élet és Irodalom, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 1. szám - Csapody Tamás: Prioritásvesztés (3. oldal) - Molnár Erzsébet: Rend lesz • Lichthof (3. oldal)
CSAPODY TAMÁS: Prioritásvesztés A parlamenti pártok teljesen egységesek az integráció kérdésében, valamennyien egyértelműen támogatják hazánk EU- és NATO- tagságát. Elvben. A gyakorlatban, amikor az integráció konkrét elvárásainak teljesítéseiről, amikor a következményekről van szó, már közel sem ilyen egységes a kép, így volt ez a magyar IFOR-kontingens kiküldésének esetében, az atomtörvény elfogadásánál és így van ez a magyarromán alapszerződés ügyében is. A kormányprogramban szereplő és sűrűn emlegetett külpolitikai prioritások (integráció az euroatlanti szervezetekbe és jószomszédi viszony térségünk államaival és a határainkon túl élő magyarság támogatása) egyenrangú kezelése a gyakorlatban lehetetlen. A Nyugatot nem érdekli se Európa legnagyobb kisebbségének helyzete, se a nyelvtörvény, se a kollektív jogokhoz és autonómiához való jog érvényesülése, se a határfolyó egyoldalú elterelése, se az etnikai határok mesterséges megváltoztatása, se pedig a Vereckei-hágó blokádja. A Nyugat — miután az első világháború után maga idézte elő ezt az áldatlan helyzetet — most ismét feltételeket diktál: mindentől függetlenül megegyezéseket kell kötni azért, hogy térségünk államai beléphessenek a NATO-ba. Ettől kezdve pedig a prioritások között szelektálás szükséges: az és helyett csak a vagy-vagy létezik. A magyar-román alapszerződés ratifikálásával a kormány kiszolgáltatottá tette a romániai magyarságot, feláldoznák őket az euroatlanti integráció oltárán? Természetesen igen, de miért oly meglepő ez? Amennyiben Magyarország tagja akar lenni a NATO-nak, ezt kell tennie, mivel csak ezt tudja tenni, ezt diktálja a reálpolitika. Az ellenzéki pártok is mielőbbi NATO-tagságot akarnak, és ha ők lennének kormányon, ők sem tennének mást. Hisztérikus felháborodásuk teljesen érthetetlen, hiszen vagy nem akarják mindenáron, a többi prioritás feladása árán is, az egyedül járható úton-módon a NATO-tagságot, vagy nincsenek tisztában a politikai realitásokkal, és a választópolgároknak a 15 milliós magyarság nemzeti megmentőinek színjátékát adják elő millecentenáriumi hangszerelésben, a „nemzetvesztő” kormánnyal szemben. Az ellenzék protestálása azért is csak műbalhé, mert a NATO-bővítés a lehetséges szcenáriók ismeretében történik. Magyarország NATO-tagsága szempontjából ugyanis alapszerződéseket kell kötni, tárgyalni kell, tapintatosan kell kezelni szomszédainkkal meglévő történelmi feszültségeinket. Ha valamikor, akkor ezekben a hónapokban van legkevésbé szükség magyar-magyar csúcsokra és van a legnagyobb szükség a millecentenáriumi hangulat kimúlására. Mert Magyarország a magyar-román alapszerződés birtokában biztos NATO-befutónak látszik, Románia viszont ennek birtokában sem lesz az első, vélhetően egyetlen bővítési kör tagja. Mivel Románia még úgy érzi, hogy esélyes a NATO-tagságra, kész volt az alapszerződés megkötésére, ami részéről egyébként semmilyen kompromisszumot nem jelent, csak az eddigi irracionális elutasító álláspont feladását. Tudva-tudja, hogy ha ennek árán tagja lenne a NATO-nak, akkor házon belül már szabad keze van (lásd török-görög viszály, török-kurd probléma), ha pedig mégsem lenne e katonai-politikai tömb tagja, akkor még törekednie sem kell a szerződés betartására, sőt a jogosnak vélt frusztrációjának okán nemlétezőnek is tekintheti azt. Az alapszerződés mielőbbi meglobogtatására tehát mindkét ország NATO-ba törekvő politikai elitjének volt égetően nagy szüksége, függetlenül attól, hogy ebből mi tud megvalósulni, hogy helyi értékén mit is ér a szerződés. A magyar-román alapszerződés tehát nem egymásnak, hanem az euroatlanti integrációnak „köttetett meg”, és ezért bár nem közömbös, de valójában nem túl lényeges, hogy mit tartalmaz. A mindkét oldalon fellépő heves ellenzésnek azonban van még más üzenete is. Nevezetesen, hogy a két ország politikai döntéshozó elitje nem integráció-érett, a nemzeti érdekeit fontosabbnak érzi a közös euroatlanti érdekeknél, és hogy az egyértelmű nyugati elvárások hatására sem tud valódi, alapszerződésnél mélyebb változásokra és változtatásokra. A magyar parlamenti pártok képtelenek külpolitikai együttcselekvésre, a NATO-tagság igenlése átgondolatlan és csak felszíni politikát takar. A valódi egység hiányában még belegondolni is rossz, hogy mi lesz, ha a NATO-csatlakozás részletes és konkrét, a magyar nemzeti érzéssel, a magyar gazdasági érdekekkel szinkronba mindig nem hozható csatlakozás menetrendje a közeljövőben napvilágot lát. Az öregasszony pakol. Épp egy nagykabátot fog ölre (amiből rögtön arra következtethetünk, hogy az öregasszonynak saját, külön bejáratú télikabátja van), igaz, melyette, vaskos, súlyos, békebeli, az öregasszony kénytelen hátradönteni a felsőtestét, úgy cipeli. Időnként megáll, elbizonytalanodik, darab ideig inog, kettejük közös súlypontját keresi, még hátrébb dől, olyan, mintha hátraszaltóhoz készülne egy trapézról, aztán nem rugaszkodik el mégse, rálel a kettős súlypontra (miből a fizika törvényeinek szerteágazó ismeretére következtethetünk), cipekedik tovább, a nagykabátot a sarki közért ajtajába helyezi a földre, gondol egyet, erőt gyűjt, a kabát emelkedni kezd, visszazuhan, az öregasszony előretántorodik, kabátot ölelő karja a föld felé mutat, felsőteste merőlegesen közelíti meg a közértajtót, átmenetileg elengedi a kabátot, karját kiterjeszti, mintha szárnyalni akarna, de nem röpül el, kitárt karjával hirtelen elkapja az ajtófélfát (ebből arra kell következtessünk, hogy kifejezetten fitt öregasszonnyal találkoztunk), nekitámaszkodik. Darab idő múltán elengedi a félfát, cibálni kezdi a kabátot megint, emberfölötti erőkhöz folyamodva (miből arra következtetünk, hogy az öregasszony a paranormális erőket is uralja) a kilincsre akasztja; és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ezt a rengeteg nagy kabátot az imént háromszor a hátára kanyarintotta, kétszer felöltötte és levetette, egyszer meg összeroskadt alatta. Közvetlenül az autóroncs mellett, az öregasszony pakolásának, rámolásának, otthonteremtő tevékenységének voltaképpeni színhelyén, melyhez (bár időlegesen eltávolodik tőle egy-egy nagykabáttal, varrósdobozzal, de mindahányszor visszatér. Az öregasszony három hete próbálja belakni az autóroncsot, s ezáltal (a kormány tevékenységéhez maga is hozzájárulva) megalapozni a kilencvenhetes esztendőt. Bár nem tudni, az öregasszony esetében ez indokolt-e egyáltalán (nem egy telhetetlen öregasszonnyal találkoztunk-e például ezen az utcarészleten) , manapság ennyi holmival már minimum a középosztályba tartozik az ember, az öregasszonynak a nemzetgazdaság állapotához képest arcpirítóan sok holmija van, legalábbis a külső szemlélőnek ez a benyomása támad, amint próbálja nyomon követni a kabátok, krumplik, céklák és lábasok térbeli helyzetének váltakozását; most úszott kenyérdarab, uborka, használt zsebkendő érkezik a motorháztetőre, serpenyő több évvel ezelőtt beleragadt lecsóval, aztán ugyanezek a dolgok egy hokedlira kerülnek (mely e pillanatban az úttest közepén tartózkodik) , s onnan is tovább. Minden egyes tárgy állandó, vég nélküli mozgásban van, rövid és kiszámíthatatlan pihenőkkel hokedlin, aszfalton, hátsó ülésen, s minden hely (bármily lakályos, otthonos és magától értetődő, s egy szédítő pillanatra bármily véglegesnek s végre megtaláltnak tűnik) időleges és átmeneti, miképp időleges és átmeneti az öregasszony tartózkodása ezen a Földön; ahogy az öregasszonyt a sors idevetette, épp egy ezredvég előtt, pont erre a bolygóra, úgy veti most az öregasszony is a használt zsebkendőt a hokedlira, fölemeli, zsebébe gyömöszöli, honnan néhány másodperc múltán előráncigálja megint, begyűri a sebváltó mellé, minek következtében hiába kutat majd a zsebében, hiába fordítja ki az egészet, hiába hullanak ki belőle a megpenészlett kenyérmorzsák (mikre azonnal csontsovány galambok vetődnek), látszatra legalább. De ezt ne mondjuk meg az öregasszonynak, úgyse hinné, nézzük az arcát, csakis a konkrét problémára (most például a közérzes ordítására) koncentrál. % LICHTHOF Rend lesz ÉS-Antológia ‘96 Tavaly karácsonyra megjelentettük az Élet és Irodalom Antológia ‘95 című könyvünket (a Pesti Szalon Kiadóval közösen) s már akkor jeleztük, hagyományt szeretnénk teremteni a kiadvánnyal: ha az újság leírja, akkor ‘96 karácsonyára elkészül az újabb gyűjtemény. Most közölhetjük, az idei karácsonyra is kézbe vehetik olvasóink az Antológiát. Most is egy év — 1995 októbere és 1996 októbere közötti — irodalmi és képzőművészeti terméséből válogattunk, a megítélésünk szerinti legemlékezetesebb novellákat, verseket és grafikákat. A szerzők névsora: André András, Bada Dada, Balázs Attila, Balla Zsófia, Banga Ferenc, Bertók László, Bodor Béla, Csalog Zsolt, Csaplár Vilmos, Csíki László, Csukás István, Darvasi László, Dobai Péter, Demján Gábor, El Kazovszkij, Engel Tevan István, Eörsi István, Esterházy Péter, Fabó Kinga, Faragó Ferenc, feLugossy László, Ficsku Pál, Fodor Ákos, Forgách András, Gaál József, Garaczi László, Gál Éva Emese, Gerevich András, Gergely Ágnes, Görgey Gábor, Grecsó Krisztián, Grendel Lajos, Győre Balázs, Háy János, Hegedűs 2 László, Horváth Elemér, Horváth Péter, Kaszás Máté, Kádár Katalin, Kántor Péter, Kántor Zsolt, Károlyi Amy, Károlyi Marianna, Kemény István, Kontra Ferenc, Kovács András Ferenc, Körösi Zoltán, Kukorelly Endre, Lábass Endre, Láng Zsolt, Lászlóffy Aladár, Lévai Ádám, Marno János, Marsall László, Maurits Ferenc, Méhes Károly, Ménes Attila, M. Tóth Éva, Nagy Atilla Kristóf, Nagy Gáspár, Nádler István, Orbán Ottó, Parancs János, Parti Nagy Lajos, Pálinkás György, Peer Krisztián, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Püspöky István, Rába Lilla, Rácz Péter, Roskó Gábor, Sándor Iván, Schéner Mihály, Simon Balázs, Solymosi Bálint, Stefanovits Péter, Sulyok Gabriella, Szemethy Imre, Szepesi Attila, Szijj Ferenc, Szív Ernő, Szöllősi Zoltán, Szőcs Géza, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Tar Sándor, Tábor Ádám, Temesi Ferenc, Térey János, Tolnai Ottó, Tompa Gábor, Trombitás Tamás, Urbán Tibor, Utassy József, Vén Zoltán, Villányi László, Visky András, Vörös István, Zalán Tibor A könyv a szerkesztőségben kedvezményes áron vásárolható! 1997. JANUÁR 3. ELET ÉS IRODALOM