Élet és Irodalom, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1997-05-02 / 18. szám - Thomka Beáta: • könyvkritika | Ex libris • Paul Ricoeur: Bibliai hermeneutika (Hermeneutikai Füzetek 6. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995.) | Paul Ricoeur: Fenomenológia és hermeneutika (Kossuth, 1997.) | Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában (Akadémiai Kiadó-Osiris Kiadó, 1996.) | Johann Huizinga: A középkor alkonya (Helikon Kiadó, 1996.) (13. oldal)

Paul Ricoeur: Fenomenológia és hermeneutika című tanulmányának néhány tézise mintha a fenti kérdések filozófiai poétikai hátterét vá­zolná föl. A szerző itt Husserl­ és Gadamer­­bírálója (a kötet Husserlre hivatkozott szöve­gét is tartalmazza). A hermeneutikai inter­pretáció feladata, hogy a szöveg szintjén ki­bontsuk azt a »világot«, melyet megnyit és fel­fed.” (27) A szöveg immanens struktúrája, függő viszonyainak belső rendszere, az elren­dezés leírása nem kielégítő, tehát ki kell egé­szülnie annak a világnak a kifejtésével, melyet a szöveg kivetít. A fiktív irodalmi szövegeknek nincs referenciája a hétköznapi valóság szférá­jában. Ugyanakkor megerősödik egy másodla­gos referenciális funkció, amelyben a világ nem mint manipulálható dolgok halmaza tá­rul fel, hanem mint életünk, célkitűzéseink 1997. MÁJUS 2. ­ A történetmondás és értelmezése képezi mostani olvasatom tárgyát. Paul Ricoeur ta­nulmányaiból a metaforikus elbeszélés és a történelmi narratívák kérdését szeretném kie­melni. A művelődéstörténeti munkákban Johann Huizinga a 14-15. századi francia és németalföldi kultúrák őszét, Fernand Braudel pedig a 16. századi mediterrán térség alkonyát beszéli el. A történetírásnak és civili­zációtörténetnek nemcsak tárgyai az ese­ménysorok és megtörténések, hanem az elbe­szélés által létre­hozott termékei is. A baran­golás a század jeles történészei által megidé­zett időkben és terekben, a regén­yfikció ka­landjaihoz hasonlóan, nagy és izgalmas él­mény lehet. Paul Ricoeur: Bibliai hermeneutika A Fabinyi Tibor kiváló sorozatában olvasha­tó tanulmányok Mártonffy Marcell előszavával jelentek meg. A Bibliai hermeneutika nem te­ológiai és nem egzegetikai célkitűzéssel író­dott. A metafora és a parabola itt tárgyalt kér­dései közvetlenül összefüggnek Ricoeur poéti­kai, metafora- és szimbólumelméleti kutatásai­val. E rejtélyes kis irodalmi és irodalom előtti, teológiai és filozófiai prózaformának a nyelvi, poétikai és interpretációs szerkezete mindmá­ig vitatott. „A parabola egy narratív forma összekapcsolódása egy metaforikus folyamat­tal” (54), illetve „a példázat beszédmódja mimetikus működését metaforikusan fejti ki” (89). Az elbeszélés metaforikus értelem tartal­ma az értelmezéstől függ, mi az tehát, ami mi­att egyes elbeszéléseket parabolának tekin­tünk, azaz metaforikusan értelmezünk? Ricoeur szerint ami a parabolákban meta­forikusan működik, nem egyéb, mint az elbe­szélés jelenetszerűsége. A 20. század sok rendhagyó narrációs szer­kezete a szövegegészre kiterjesztett metafora. A fikciónak mint a valóság újjáírásának (N. Goodman) gondolata értelmében például egy Kafka- vágy­ Borges-történet feszültsége jelene­teik és a mindennapi élet ellentétéből adódik. A képszerű elbeszélés referenciális igényét és egzisztenciális jelentésdimenzióját hangsú­lyozva Ricoeur a metafora ismeretelméleti vo­natkozásai mellett foglal állást. A másik poétikai támpont, melyre Ricoeur nemcsak metaforaelméletében, hanem törté­netfilozófiájában is támaszkodik, az arisztote­­lészi cselekménymodell (esemény, bonyoda­lom, krízis, peripétia). Ez a szempontrendszer Braudel Mediterráneum-kutatásainak kom­mentálásában is érvényesül. „ Az irodalmi műfaj, mondottuk, távolságot teremt, autonómiát és formát kölcsönöz a szö­vegnek. A metaforikus folyamat ezzel szem­ben »kinyitja« a szöveget, mégpedig az élet, és az értelmezés végtelensége felé [utalás Crossan művére]. A parabola feszültségét az hozza létre, ami a közleményt körülíró forma és a narráció határai közül kilépő, a »másikra« irányuló, az elbeszélésen »túlmutató« folya­mat között áll fenn”. (108) (B. Szabó István-Mártonffy Marcell fordítá­sa. Hermeneutikai Füzetek 6. Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995. 150 oldal) láthatára, röviden mint Lebenswelt, mint vi­­lágban-való-lét.” (28) A nyelvnek ilyen műkö­dését csak a fiktív elbeszélés és a költészet te­szi lehetővé. A mindennapi nyelvben kifeje­zett világtól való jelentős eltávolodás átválto­zást idéz elő, amit Ricoeur képzeleti változa­tok közegének” nevez. Ennek terében ragad­hatók meg a metamorfózisok, melyeket az iro­dalom a valóságos világban előidéz. A husserli fenomenológia hermeneutikai bírálata az értelmezés centrumának áthelyezé­sében rejlik, melyet a szubjektivitásról a szö­veg dolgára visz át. A parabola vonatkozásá­ban ez a szöveg többértelműségének, többféle olvasatának kérdését jelenti, tehát a szöveg­­egzegézis feladatát képezi. Gadamer nyomán ez „az olvasó által mozgásba hozott megértés és a szöveg által megnyitott értelemkijelenté­sek” között létesülő viszony. A bibliai parabola azonban maga is felfogható interpretációs modellként, értelmező elbeszélésként, tehát a bibliai és az irodalmi hermeneutika határán álló formaként (vö. Mártonffy Marcell Protes­táns Szemle, 1966/3.). (Fordítás, szerkesztés, kísérő tanulmány: Mezei Balázs. Kossuth Kiadó, 1997. 165 oldal, 850 Ft) .A történetírás talán nincs arra ítélve, hogy csak fallal körülvett kerteket tanulmányoz­zon”, írja Braudel, s művének tárgyául magát a tengert, a Földgolyó egyik legszebb vízfelüle­tét, a tenger mozgalmas életét, a hatalmas és lassan hömpölygő történelmet teszi meg. A térbeli mozzanatnak azonban sokkal erő­sebb a tematikus és strukturáló szerepe, mint az időé. S még pontosabban, egy metonimi­­kus váltással, a benne élők, az emberek, a tér­séget uralók azok, akik ennek a szemléletnek a meghatározó tényezői, így kerülhet II. Fü­löp sorsa és neve a középpontba, s válik meg­határozó eseménysorrá a biografikus történeti elem a struktúra és a térség történelmének egységében. Van még egy olyan szemléleti összetevő, ami alapvetően eltávolítja Braudel vizsgálódá­sait a hagyományos történettudománytól. Ricoeur külön értékeli azt a szerepet, melyet a társadalmi idő pluralitásának biztosít. A törté­nelmet síkokra bontja, s a történelmi időn be­lül megkülönböztet egy földrajzi, egy társadal­mi és egy egyéni idősíkot. A struktúrát és a konjunktúrát mint a hosszú és a rövid időtar­tamot állítja szembe egymással. A hosszú idő­tartamú történelem fogalma a drámai cselek­mény, a bonyodalomba­ ágyazott­ esemény el­véből következik. Az egyénre szabott történe­lem maga az eseménytörténet, amellyel szem­ben a néma nagy áramlatok iránya csak hosszú időszakok vizsgálatával ismerhető fel. Ha II. Fülöp halála egyben a történelem súlypontjának áthelyeződése Észak-Európá­ba és az Atlanti-óceánon túlra, akkor ez nemcsak a cselekmény hősének pusztulása, hanem a Földközi-tengernek mint a világ­­történelem közösségi hősének alkonya is. „Ebben az átfogó bonyodalomban - írja Ricoeur - mindhárom sík részt vesz. Ám míg egy regényíró - a Háború és békét író Tolsztoj - mindhárom síkot egyetlen egysé­ges történetbe foglalná, Braudel elemzően jár el, nem vegyíti a különféle síkokat, s az interferenciának engedi át a teljesség impli­cit képének megteremtését. Így bontakozik ki a virtuális, több mellékbonyodalomra eső kvázi bonyodalom, melyek nyilvánvalóak ugyan, mégis részlegesek, tehát ebben az ér­telemben elvontak maradnak.” (Temps et récit 1. 300.) A „cselekmény utánzása” (Arisztotelész) Braudel monográfiájában nem a földrajzi tér­ségre, hanem a térséget benépesítő emberek­re összpontosul. Eseménytörténetüket a hosszú időtartamú történelem, a hosszú idő­tartamot pedig a földrajzi idő határozza meg. II. Fülöp halála ebben a nem fiktív történet­ben a bonyodalom változatának megfelelő esemény, és bizonyos értelemben jelképes ha­­tárpont: mintha szükségképpen irányultak volna efelé a Mediterráneum-történet nagy korszakának folyamatai, s e drámai zárlat méltó berekesztése lenne az eseménytörté­netnek. (1-3. kötet. R. Szilágyi Éva fordítása. Akadé­miai Kiadó - Osiris Kiadó, 1996. 1465 oldal, 4368 Ft) Johann Huizinga: A középkor alkonya A holland történész, művelődéstörténész Herfssul der middeleeuwen (1919) című mű­vének negyedik magyar kiadása olyan könyvet hoz újra érintéskörelbe, amely a két háború közötti magyar esszéíróknak, Halász Gábor­nak, Hamvas Bélának volt megbecsült olvas­mánya, és olyan szerzőt, akit Szerb Antal és Radnóti Miklós fordított. E neveket nem csu­pán a szellem, hanem ama másik, a biográfi­ákba önmagát beleíró valós történelem is kö­zös keretbe illeszti. Huizingát az európai olvasóközönség kilenc évtizedes figyelemmel övezi, jelenléte a ma­gyar kultúrában pedig 1938 óta vitán felül áll. A holnap árnyékában és a Homo ludens vi­szonylag frissen, az Erasmus 1995-ben jelent meg magyarul. Hamvas „a kimerítő sokoldalú­ság, a tárgyalás teljessége, a mélység és mégis a nyugalom, az elementáris erők felismerése, mégis a távlat”. Halász Gábor a holland polgá­ri kultúra letisztult nyugodtsága minőségével magyarázza az érdeklődést. Ehhez az a szem­léletváltás is hozzájárulhatott, amelyről Szerb Antal beszél: „Burckhardt még az olasz rene­szánsznak tulajdoníthatott olyan jelenségeket, melyek Huizinga szerint már gótikus örökség­ként a késő-középkor francia-burgundi kultú­rájában is megvannak.” Vidrányi Katalinnak az új kiadás(ok)hoz írott jegyzetei és Klaniczay Gábor utószava e kultúraelemzés mai recepciójának elmélyítését segíti. Huizinga művének történelmi narratívája kivételes gazdagságú. A középkor alkonyát akár fikciós elbeszélésként is olvashatjuk, hisz ennek a víziónak és belső rendjének a megal­kotásában legalább olyan erőteljes a kultúrtör­­ténésznek mint narrátornak a jelenléte, mint a fikciós történet elbeszélőjéé. Ugyanazon tényanyagból minden történetíró más törté­netet hoz létre, tehát alapvetően megkérdője­lezhető a valós és a képzelt történet hagyomá­nyos poétikai szembeállítása. Hayden White Burckhardt, Braudel, Huizinga módszerétől elvitatja a narratív jelleget, mert „a megjelení­tett folyamatokra nem kényszerítettek olyan formát, amelyet mi általában a történetmesé­léssel azonosítunk.” Az az olvasói tapasztalat azonban, mely az élet, a gondolkodás és a mű­vészet formáinak (hétköznapok, ünnepek, mindennapi élet, krónikák, a királyi szertar­tásmester leírásai, a körmenetek rendje, chan­son de geste-ek, versek, festmények, esetek, sorsok, női fejdíszek, a szentek kultusza, szim­bólumrendszerek, a Csaták fája című lovagi káté, étkezési szokások, számmisztika, ruház­kodás stb.) számbavételéből és tárházából származik, nem a kívülről szemlélt világot re­gisztrálja. Legalább oly erőteljes az élmény, amely szerint „mintha a világ maga szólalna meg, s e megszólalás eredménye [lenne] a történet” (H. White). A kép és szó viszonyát tárgyaló fejezet Van Eyck Angyali üdvözletének képleírását adja. Az ekphraszisz e helyen narratívaként hat, hisz maga a kép is mikrotörténések sorozatát tartalmazza, a leírás tehát elbeszéléssé alakul át. Mária és az angyal találkozásának helyszí­nén, „a templomban mindenféle anekdotikus részletet láthatunk. A padló kőkockáit az állat­kor jegyei, Sámson és Dávid életéből vett jele­netek díszítik.” A nyelvi közegből a képibe s onnan újra a nyelvibe átkerülő megtörténések világrétegek megszólalásai, képi és szóbeli narratívák. (Szerb Antal fordítása, Helikon Kiadó, 1996, 328 oldal, 1800 Ft) EX LIBRIS THOMKA BEÁTA Simsay Ildikó rajza Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában Braudel történetírása nem a képzeleti válto­zatok közegében működik, nem elbeszélő fik­ciót, hanem elbeszélő történelmet ír (histoire­­récit), ami nem módszer és nem a par excel­lence objektív módszer, hanem szintén törté­­netfilozófia. Az Annales-iskola szellemében ki­bontakozott történettudományi koncepció szerint egy ilyen átfogó kutatásnak a diplomá­ciatörténet, geopolitika, földrajz, gazdaság- és társadalomtörténet, demográfia, kultúraértel­mezés, vallás, irodalom és művészet kérdései­re is ki kell terjednie. A Mediterráneum más­félezer oldalas nagy könyve tehát kivételes szintézis. Ro 113 Az írók Boltja (1061 Andrássy út 45.) sikerlistája az elmúlt hónap könyveiből 1. Balassa Péter: Nádas Péter (Kalligram) 2. Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés (Argumentum ) 3. Szörényi László: Hosszúlépés (Pesti Szalon) 4. Soren Kierkegaard: Filozófiai morzsák ( Göncöl) 5. Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás (Cserépfalvi) 6. Rugási Gyula: Örök romok (Latin Betűk) 7. Arthur Koesner: Nagyvárosi történetek (Polgár) 8. C. G. Jung: A szellem szimbolikája (Európa) 9. Wislawa Szymborska: Kilátás porszemmel (Jelenkor) 10. Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora (Magvető) ­ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next