Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

2002-11-15 / 46. szám - Kunstár Csaba: Fizetett hirdetés • riport (6. oldal) - Kovács Zoltán: Élet (6. oldal)

M­agyarországon két évvel ez­előtt dohányzás okozta be­tegségekben összesen 56 562-en haltak meg. Az alkohol 6300 embert vitt sírba, míg heroin­túladagolásban 2000-ben összesen harmincöten haltak meg. Az extasy és a marihuána senkinek sem okozta a vesztét. Ezeket az adatokat, egyéb drog­­politikai üzenetekkel együtt, még október elején, a HVG-ben szerette volna hirdetés formájában közzé­tenni a Társaság a Szabadságjogo­kért nevű szervezet. A hetilap azonban megtagadta a közlést, döntését nem indokolta. „A célunk az volt, hogy társadalmi vi­tát generáljunk a drogpolitikáról. Azt tapasztaltuk, hogy az emberek többnyire alulinformáltak, előítéletesek és elutasíta­nak minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a mostani szigorú drogtör­vényt valamelyest enyhítsék” - pana­szolta Dénes Balázs, a TASZ drog­­politikai programjának vezetője. „A döntéseket meghozó parlamenti képvise­lők többsége sohasem foglalkozott ezzel a kérdéssel. És félő, hogy a szigorítással szemben lévő ellenvéleményeket még meghallgatni sem akarják. A politiku­soknak nem probléma üzeneteiket eljut­tatni a társadalomhoz, egy civil szervezet már közel sincs ilyen könnyű helyzetben, ha ki szeretné fejteni a véleményét a problémával kapcsolatban” - állítja a harminc év körüli fiatalember. A szervezet egész oldalas hirdeté­sekben, szigorúan a KSH és a WHO adataira támaszkodva, min­den esetben forrásmegjelöléssel, grafikonokkal ábrázolva szerette volna állításait igazolni. Az ötlet, mármint hogy fizetett hirdetésben dobnak be különböző, a társadalom egészét érintő fontos kérdéseket a köztudatba, nem új keletű. Az Egyesült Államokban ezt a módszert gyakran használják, fő­ként a magukat mellőzve érző civil szeretetek. A tengeren innen ez a fajta véleménynyilvánítás már ke­vésbé népszerű. A jelenleg érvényben lévő ma­gyar drogtörvényt csaknem négy évvel ezelőtt az Orbán-kormány fo­gadtatta el a T. Házzal. A drogjogi szigor alapjaiban határozta meg a kábítószer-problémával kapcsolatos gondolatokat és történéseket. A szi­gorítás eredménye többek között az lett, hogy a rend őreinek kellett a túlbuzgó pedagógusokat lebeszél­ni arról, hogy ugyan ne tegyenek már feljelentést füves cigi elszívá­sán rajtakapott tanulók ellen, mert ugye ennek bizonyos büntetőjogi következményei vannak, ami nem biztos, hogy éppen építő a megbot­lott tizenévesek jövőjét illetően. A Medián egy 1998-ban végzett felmérése szerint kábítószerek kér­désében a magyar lakosság valami­vel több mint a fele szigorításpárti volt. Akkor a megkérdezettek több mint 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még az enyhébb drogok áru­sítását is tiltani kell. Közvélemény­kutató szakemberek szerint a la­kosság véleménye nem változott az elmúlt időszakban. Fontolva haladók A lapokat elsősorban az olvasók szerkesztik. A média vezetőinek minden egyes döntésüknél a célkö­zönséget, vagyis az olvasótáborukat kell figyelembe venniük. Az általunk megkérdezett öt médiumból csupán kettő nem utasította volna vissza a TASZ hirdetését. Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője úgy nyilatkozott: a közlés nem is lett vol­na kérdéses. Törvénybe nem ütkö­zik, ráadásul olvasótáboruk, amely főleg fiatalokból áll, egyetért az eny­hítéssel. Rosdy Tamás, a Heti Válasz kiadó igazgatója pedig azt mondta: elgondolkodnának a közlésen. Sze­rinte, ha valaki megkeresi a kiadót, mert hirdetni akar, akkor annak tar­talmáról elvileg nem nyilváníthat vé­leményt a szerkesztőség. Ha mégis vita alakul ki - százból egy esetben -, akkor egyeztetni kényszerülnek, de nagyobb nézeteltérésekre eddig még nem volt példa. [Az ÉS befogad­ta volna a hirdetést - a szerk.] A Társaság a Szabadságjogokért a 168 Óra című hetilapot is megke­reste, azonban ott is nemleges vá­laszt kaptak. „A drogtémának nem a hirdetések között van a helye. A külön­böző álláspontokat és véleményeket cikk­ben kell közölni, nem pedig a hirdetési oldalon” - magyarázza döntésüket Mester Ákos főszerkesztő. A HVG-hez hasonlóan a Népsza­badság is elutasította volna a TASZ kérését. Eötvös Pál főszerkesztő sze­rint ez a hirdetés kontraproduktív, mivel az olvasók provokatív eleme­ket fedeznek föl benne. „A téma nem intellektuális probléma, sokkal inkább szo­cializáció kérdése” - állítja a főszerkesz­tő, akivel egyetért a Heti Világgazda­ság kereskedelmi és stratégiai igazga­tója, Breitner Miklós is. Mindkét új­ságban számos cikk, publicisztikai írás jelent már meg a témával kap­csolatban. De más egy publicista vé­leménye, mint egy közzétett hirde­tés, amely vállalja az elfogultságot, de nem egy személy, hanem egy szerve­zet áll mögötte, amelyről sokan nem is tudják, hogy kik alkotják. „Ennek a hirdetésnek, hogy célba ér­jen, sokkal inkább a befogadó közegre kellett volna tekintettel lennie” - állítja Eötvös Pál. „A sajtó nem lehet teljesen más, mint maga a magyar társadalom. Amiként a lakosságra, úgy a magyar médiára is a fontolva haladás a jellemző” - állapít­ja meg a történtek kapcsán Cseh Gabriella médiajogász. Magyaror­szágon és Európában is sok tabuté­máról - drogfogyasztás, a homo­szexualitás, az eutanázia - nem szo­kás a társadalomban általánosan el­fogadott véleményektől eltérően beszélni. Az Egyesült Államokban például sokkal nyíltabban szokásos érzékeny társadalmi kérdéseket felvetni és megvitatni, mint Ma­gyarországon. A XX. század elején az USA legfelső bíróságának talán legjelentősebb elméleti munkássá­­gú bírája, Oliver Wendel Holmes egy ítéletéhez fűzött különvéle­ményében John Stuart Mill nyo­mán úgy vélekedik, hogy csak a nézetek folyamatos vitájában de­rülhet ki az igazság. Szerinte az igazság legjobb próbája a gondola­tok piaca, a piac versenyében való elfogadottság. A végén a társada­lom eldönti, hogy mely véleménye­ket, gondolatokat „veszi meg”, és melyeket utasítja el. A szélsőséges megnyilvánulásokkal általában na­gyon kevesen értenek egyet - leg­alább is az USA-ban. Ausztriában, Svájcban vagy Németországban pe­dig a szélsőséges vélemények - ide tartozik a holokauszt megtörténté­nek tagadása - hangadóit büntető­jogi retorzió fenyegeti. (Magyaror­szágon néhány hónapon belül el­készíti az Igazságügyi Minisztérium azt a törvényjavaslatot, amely bün­tetné a gyűlöletbeszédet.) „Nekem személyesen tetszene, ha a hazai sajtó felvállalná »vitaindító hir­detések­­ közzétételét, hiszen ilyen módon is hozzá lehet járulni az adott témával kapcsolatos társadalmi vitához” - véli a médiajogász. Ha azonban nem a TASZ, hanem mondjuk a dohányzásellenes Füst­­irtók Egyesülete adta volna le ugyanezt a hirdetést, ugyanezekkel a statisztikai adatokkal, mondván, milyen káros a dohányzás, a lapok szinte kivétel nélkül közölték volna. A márka kötelez „A reklám nem tartalmazhat olyan ele­meket, és nem kelthet olyan összhatást, amelyek sértik a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit” - áll a Magyar Reklámetikai Kódexben. A Pesti Műsor, éppen ezt a pasz­­szust szem előtt tartva, először nem kívánta címlapján hozni Costa- Gavras Amen című filmjének pro­vokatív plakátját. A képet a Benet­ton egykori reklámembere, Olivie­­ro Toscani készítette, amely egy náci horogkeresztet és egy keresz­tény keresztet „egyesít”. Az Önsza­bályozó Reklám Testület etikai ad hoc bizottsága október 28-i ülésén azonban úgy foglalt állást, hogy a plakát a hatályos jogszabályok ren­delkezéseit és a Magyar Reklámeti­kai Kódex előírásait nem sérti. A katolikus egyház és holokauszt kapcsolatát feszegető film plakátját így a Pesti Műsor mégiscsak címla­pon hozza a héten. A film forgal­mazói attól tartottak, hogy a katoli­kus egyház esetleg tiltakozni fog a valós eseményeket feldolgozó alko­tás kapcsán. Eddig semmiféle ne­gatív visszajelzés nem érkezett. A társadalom ethoszát ezzel szemben, úgy tűnik, nem sérti, hogy Seregély István érsek a por­szívózsákokról és csőállományokról szóló hirdetések között szólította föl híveit a rózsafüzér-imádkozásra. Vagy az sem igazán szúr szemet, hogy egyesek apróhirdetésben ajánlják fel egyes szerveiket, de még az sem botránkoztatja meg az olvasókat, hogy közszereplők fize­tett hirdetésben gyalázzák egymást. A gazdasági reklámtevékenység­ről szóló törvény szabályozza a mo­sóporreklámtól kezdve a könyvhir­detésig a piacot. A médiatörvény­ben szintén szerepelnek a hirdeté­sek tartalmával és időtartamával kapcsolatos jogi előírások. Továbbá 2001-ben lépett életbe az a jogsza­bály, amely az üzletekben, áruhá­zakban lévő felírásokat szabályozza, elsősorban a magyar nyelv védel­mében. „Ezek azok a speciális jogsza­bályok, amelyek kifejezetten a reklámo­zásra vonatkoznak” - magyarázza a hirdetések törvényi hátterét Cseh Gabriella. Természetesen az alkot­mányba és egyéb jogszabályokba ütköző dolgok reklámozása tilos. A reklámetika azonban szigorúb­ban szabályoz, mint a különböző jogszabályok. Az etikai norma, illet­ve az emberek ingerküszöbe válto­zik. Egy politikai hirdetés más megítélés alá tartozik a kampány­ban, és másként vélekednek arról a hétköznapokban. Az országgyűlési választásokat megelőzően a kor­mányt népszerűsítő hirdetéssel ke­reste föl a Népszabadságot a Minisz­terelnöki Hivatal. A MeH munka­társai azt szerették volna, hogy a propagandaanyag közérdekű hir­detményként jelenjen meg. Az új­ság ezt elutasította. „Ha azonban az­zal kereste volna meg a lapot a Fidesz, hogy egy egész oldalas hirdetés hozzunk le, amelyben az állt volna: szavazz Or­bán Viktorra, nem utasíthattuk volna vissza” - mondta el Eötvös Pál. A Magyar Narancsnak eddig egy esetben kellett nemet mondania, amikor egy telekpanamába kevere­dett cég rák elleni kutatásokra gyűjtött pénzt. „Nyilvánvaló volt, hogy szélhámosok” - magyarázta Boj­tár B. Endre. A Heti Válasz, mivel a környezetvédelem a lap egyik cél­kitűzése, valószínű, hogy nem rek­lámozna környezetszennyező cége­ket. „Jelen pillanatban erről azonban nincs szó, ugyanis a hirdetők nem áll­nak sorban az ajtóm előtt” - jegyzi meg Rosdy Tamás. Egy hirdetéssel viszont nemcsak tartalmi problémák lehetnek, ha­nem nyelvtaniak is. „Hirdetőink nem igazán szeretik, ha nyelvhelyességi szem­pontok alapján változtatunk az általuk hozott anyagokon” - számol be ta­pasztalatairól Breitner Miklós, a HVG kereskedelmi és stratégiai igazgatója. „Többen közülük nem szol­gáltatásként, hanem cenzúraként értel­mezik a segítségünket. A legtöbb konflik­tus azonban abból adódik, hogy a PR- cikkeket - főleg a gyógyszercégek - szer­kesztőségi anyagként szeretnék föltüntet­ni. Ezekből véres viták szoktak kialakul­ni, ugyanis álláspontunk szerint a rek­lámcikkeket jól láthatóan el kell különí­teni a lap által készített anyagoktól” - állítja az igazgató, akivel a Magyar Narancs főszerkesztője is egyetért. Bojtár B. szerint „az Orbán-kormány (lex Répássy) után a különböző ügynök­ségek és PR-cégek gazdasági nyomása jelenti a legnagyobb veszélyt a sajtósza­badságra, amely cégek reklámját nem az olvasók számára is nyilvánvaló hirdetés­ként, hanem cikkekbe rejtetten szeretnék viszontlátni a médiumokban. ” „A reklámetikai előírásokat nemcsak a szakma kényszeríti ránk, hanem szinte minden esetben az olvasóink érdeke, a lap, a márka védelme is megkívánja ezt. Ha úgy tetszik, önös érdekeink is ezt diktálják” - mondta Breitner Mik­lós, a HVG kereskedelmi és straté­giai igazgatója. KUNSTÁR CSABA RIPORTJA: Fizetett Nem közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyesület szigorú drogpolitikát elutasító társadalmi hirdetését a Heti Világgazdaság (HVG). Bár a jogvédő szervezet megfizette volna a hirdeté­sek piaci árát, a hetilap mégis elutasította a drogár­talmakkal foglalkozó, pusztán statisztikai adatokra épülő, korrekt felvilágosító anyagok közlését. A­­ hirdetés­ kor, vagyis egy hónappal ezelőtt, a HVG vezetése nem indokolta döntését. A TASZ célja az lett volna, hogy nyugati mintára itthon is társadalmi vitát kez­deményezzen a szigorú drogtörvények enyhítése érdekében. Ha ezzel nem is, a hirdetések közlésé­nek mikéntjével kapcsolatban viszont sikerült vitát generálni. ■G\\V^\V © © Eperjesi Ágnes rajza ÉLET ÉS Í· IRODALOM 2002. NOVEMBER 15. E­nervált emberpár ül a stúdióban, a férfi és a nő közepesen érdekes híreket olvasgat le a súgó­gépről. Eltűnt közpénzek, parlamenti sértegeté­sek, Irak. Tőmondatok, szimplán összerakott bővített mondatok, semmi cica. Fáradtak. Fáradtak, de teszik a dolgukat, blues-szerű szomorúsággal jön egyik mondat a másik után, a homokba görbe vonalat húz maga után az átlőtt boka, hajóvontatók, keserűség, kilátástalanság, halál. „... a szocialista politikus szerint nehéz dolga lesz a Fidesz jogászainak, ha meg akarják nyerni a pert” - olvassa a riporter a mondatot, és a néző maga elé mered, vajon lesz-e az életben olyan estéje, amikor megússza egyeztetési hiba nélkül. Ezt a „nehéz dolga lesz a Fidesz jo­­gászainak”-ot valaki megfogalmaz­ta, valaki átnézte, ez a keserű em­ber meg beolvasta. De vajon lehet-e akkora a lélek keserűsége, hogy átlépjünk ilyen nyelvi hibán? Hát, aligha. Az ember szívességből is korrigálja a másik hibáját, de - és nem akarok más zsebében ma­tatni -, ez a keserű ember ráadásul lapinformációk szerint havi 2,4 millió forintért olvassa be hibásan az eléje vetített szöveget Lássuk tovább a Híradót! - kapja telibe most az életet a férfi, amit lendülettel visz tovább a nő. Mi jön még? Tényleg nem akarok itt idétlenkedni a pénzekkel, de muszáj a lerobbant, romokban heverő Magyar Tele­víziónak milliókat fizetnie rossz mondatokért és dra­maturgiai selejtért? Ez a két felolvasó ember együtt 4,2 millió forintot kap havonta - lapinformációk sze­rint. Azért lapinformációk szerint, mert hivatalos adat nincs, a televízió vezetősége szerint a szerződé­sek publikálása rontaná a közszolgálati televízió ver­senyhelyzetét. A közszolgálati televízió ugyan java­részt közpénzekből működik, a sokadik összeomlás­tól menti meg a költségvetés, ilyenformán tekinthet­ném úgy is a dolgot, hogy amikor Pálffy és D. Tóth zsebében kotorászok, ott többnyire a saját pénzemet találom, és ugyan nekem az a pénz nem kell, mégis határozottan jólesne, ha a piaci pozíciók lázálmában izzadó tévévezetőség legalább a józan ész határain belül osztana, ha rátör az oszthatnék. Semmit nem akarok egyébként a két műsorvezetőre hárítani, ne­kik ennyit fizetnek ilyen teljesítményért, ilyen viszo­nyok alakultak ki. Az már nagyobb baj, hogy az egész ország többek között attól szenved, hogy úgy gondol­ja, profi teljesítményt csak profi fizetésért várhat el. Ami egyébként teoretikusan igaz is, praktikusan azonban ez a tétel nálunk azt jelenti, hogy tíz-húsz félművelt ember jó időben, jó hangosan kijelentette magáról, hogy profi, és attól kezdve profi, így van ez a közélet széles tartományában: a magyar médiasztár és a magyar fut­­ballista között például az az azonos­­s­ság, hogy mindent megelőzően mindkettőnek nemzetközi szintre­­ kell hozni a gázsiját. Mindig akad is egy madár, aki vagy a saját pénzén, de többnyire közpénzből meg is teszi ezt, ha pedig ez megtörtént, akkor ugye, a lényeggel meg is lennénk. Teljesítmény az momentán nincsen, mert egyik he­lyen magyartalan mondatokat mondunk, a másik küzdőtéren meg félgőzzel is elverik a szánkat, de ilyenkor hatályba lép a teória második paragrafusa: ha nincs sztárgázsi, még remény sincs. A Magyar Te­levízió pedig kiváló kifizetőhely, történhet bármi, be­omolhatnak a falak, leröpülhet a tető, politikai kur­zustól függetlenül nyomulnak a gigasztárok. Az ál­lampolgár meg­nézi. Azt látja, hogy egyszer Lovas István nyalja föl a százezreket tanácsadásért, újabban önerős megasztárok konvertálják magukat a keres­kedelmiből, vagy épp egyelőre piacvédelmi megfon­tolások miatt meg nem nevezett beszállító az arculat­­tervezésért: eddig zöld volt minden, most téglavörös lett minden, de mindegy is, mert mindent beterít a gagyi. Gagyi a háttér, az előtér, gagyi a szék, amelyi­ken ülnek, gagyi a mondatszerkesztés, gagyi a légtér­ben röpdöső légy is. De mert az egész magyar televí­ziózás mára merő egy gagyi, ez az egész csak ritkán tűnik föl. Kovács Zoltán | EL

Next