Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
2002-11-15 / 46. szám - Kunstár Csaba: Fizetett hirdetés • riport (6. oldal) - Kovács Zoltán: Élet (6. oldal)
Magyarországon két évvel ezelőtt dohányzás okozta betegségekben összesen 56 562-en haltak meg. Az alkohol 6300 embert vitt sírba, míg herointúladagolásban 2000-ben összesen harmincöten haltak meg. Az extasy és a marihuána senkinek sem okozta a vesztét. Ezeket az adatokat, egyéb drogpolitikai üzenetekkel együtt, még október elején, a HVG-ben szerette volna hirdetés formájában közzétenni a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet. A hetilap azonban megtagadta a közlést, döntését nem indokolta. „A célunk az volt, hogy társadalmi vitát generáljunk a drogpolitikáról. Azt tapasztaltuk, hogy az emberek többnyire alulinformáltak, előítéletesek és elutasítanak minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a mostani szigorú drogtörvényt valamelyest enyhítsék” - panaszolta Dénes Balázs, a TASZ drogpolitikai programjának vezetője. „A döntéseket meghozó parlamenti képviselők többsége sohasem foglalkozott ezzel a kérdéssel. És félő, hogy a szigorítással szemben lévő ellenvéleményeket még meghallgatni sem akarják. A politikusoknak nem probléma üzeneteiket eljuttatni a társadalomhoz, egy civil szervezet már közel sincs ilyen könnyű helyzetben, ha ki szeretné fejteni a véleményét a problémával kapcsolatban” - állítja a harminc év körüli fiatalember. A szervezet egész oldalas hirdetésekben, szigorúan a KSH és a WHO adataira támaszkodva, minden esetben forrásmegjelöléssel, grafikonokkal ábrázolva szerette volna állításait igazolni. Az ötlet, mármint hogy fizetett hirdetésben dobnak be különböző, a társadalom egészét érintő fontos kérdéseket a köztudatba, nem új keletű. Az Egyesült Államokban ezt a módszert gyakran használják, főként a magukat mellőzve érző civil szeretetek. A tengeren innen ez a fajta véleménynyilvánítás már kevésbé népszerű. A jelenleg érvényben lévő magyar drogtörvényt csaknem négy évvel ezelőtt az Orbán-kormány fogadtatta el a T. Házzal. A drogjogi szigor alapjaiban határozta meg a kábítószer-problémával kapcsolatos gondolatokat és történéseket. A szigorítás eredménye többek között az lett, hogy a rend őreinek kellett a túlbuzgó pedagógusokat lebeszélni arról, hogy ugyan ne tegyenek már feljelentést füves cigi elszívásán rajtakapott tanulók ellen, mert ugye ennek bizonyos büntetőjogi következményei vannak, ami nem biztos, hogy éppen építő a megbotlott tizenévesek jövőjét illetően. A Medián egy 1998-ban végzett felmérése szerint kábítószerek kérdésében a magyar lakosság valamivel több mint a fele szigorításpárti volt. Akkor a megkérdezettek több mint 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még az enyhébb drogok árusítását is tiltani kell. Közvéleménykutató szakemberek szerint a lakosság véleménye nem változott az elmúlt időszakban. Fontolva haladók A lapokat elsősorban az olvasók szerkesztik. A média vezetőinek minden egyes döntésüknél a célközönséget, vagyis az olvasótáborukat kell figyelembe venniük. Az általunk megkérdezett öt médiumból csupán kettő nem utasította volna vissza a TASZ hirdetését. Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője úgy nyilatkozott: a közlés nem is lett volna kérdéses. Törvénybe nem ütközik, ráadásul olvasótáboruk, amely főleg fiatalokból áll, egyetért az enyhítéssel. Rosdy Tamás, a Heti Válasz kiadó igazgatója pedig azt mondta: elgondolkodnának a közlésen. Szerinte, ha valaki megkeresi a kiadót, mert hirdetni akar, akkor annak tartalmáról elvileg nem nyilváníthat véleményt a szerkesztőség. Ha mégis vita alakul ki - százból egy esetben -, akkor egyeztetni kényszerülnek, de nagyobb nézeteltérésekre eddig még nem volt példa. [Az ÉS befogadta volna a hirdetést - a szerk.] A Társaság a Szabadságjogokért a 168 Óra című hetilapot is megkereste, azonban ott is nemleges választ kaptak. „A drogtémának nem a hirdetések között van a helye. A különböző álláspontokat és véleményeket cikkben kell közölni, nem pedig a hirdetési oldalon” - magyarázza döntésüket Mester Ákos főszerkesztő. A HVG-hez hasonlóan a Népszabadság is elutasította volna a TASZ kérését. Eötvös Pál főszerkesztő szerint ez a hirdetés kontraproduktív, mivel az olvasók provokatív elemeket fedeznek föl benne. „A téma nem intellektuális probléma, sokkal inkább szocializáció kérdése” - állítja a főszerkesztő, akivel egyetért a Heti Világgazdaság kereskedelmi és stratégiai igazgatója, Breitner Miklós is. Mindkét újságban számos cikk, publicisztikai írás jelent már meg a témával kapcsolatban. De más egy publicista véleménye, mint egy közzétett hirdetés, amely vállalja az elfogultságot, de nem egy személy, hanem egy szervezet áll mögötte, amelyről sokan nem is tudják, hogy kik alkotják. „Ennek a hirdetésnek, hogy célba érjen, sokkal inkább a befogadó közegre kellett volna tekintettel lennie” - állítja Eötvös Pál. „A sajtó nem lehet teljesen más, mint maga a magyar társadalom. Amiként a lakosságra, úgy a magyar médiára is a fontolva haladás a jellemző” - állapítja meg a történtek kapcsán Cseh Gabriella médiajogász. Magyarországon és Európában is sok tabutémáról - drogfogyasztás, a homoszexualitás, az eutanázia - nem szokás a társadalomban általánosan elfogadott véleményektől eltérően beszélni. Az Egyesült Államokban például sokkal nyíltabban szokásos érzékeny társadalmi kérdéseket felvetni és megvitatni, mint Magyarországon. A XX. század elején az USA legfelső bíróságának talán legjelentősebb elméleti munkásságú bírája, Oliver Wendel Holmes egy ítéletéhez fűzött különvéleményében John Stuart Mill nyomán úgy vélekedik, hogy csak a nézetek folyamatos vitájában derülhet ki az igazság. Szerinte az igazság legjobb próbája a gondolatok piaca, a piac versenyében való elfogadottság. A végén a társadalom eldönti, hogy mely véleményeket, gondolatokat „veszi meg”, és melyeket utasítja el. A szélsőséges megnyilvánulásokkal általában nagyon kevesen értenek egyet - legalább is az USA-ban. Ausztriában, Svájcban vagy Németországban pedig a szélsőséges vélemények - ide tartozik a holokauszt megtörténtének tagadása - hangadóit büntetőjogi retorzió fenyegeti. (Magyarországon néhány hónapon belül elkészíti az Igazságügyi Minisztérium azt a törvényjavaslatot, amely büntetné a gyűlöletbeszédet.) „Nekem személyesen tetszene, ha a hazai sajtó felvállalná »vitaindító hirdetések közzétételét, hiszen ilyen módon is hozzá lehet járulni az adott témával kapcsolatos társadalmi vitához” - véli a médiajogász. Ha azonban nem a TASZ, hanem mondjuk a dohányzásellenes Füstirtók Egyesülete adta volna le ugyanezt a hirdetést, ugyanezekkel a statisztikai adatokkal, mondván, milyen káros a dohányzás, a lapok szinte kivétel nélkül közölték volna. A márka kötelez „A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amelyek sértik a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit” - áll a Magyar Reklámetikai Kódexben. A Pesti Műsor, éppen ezt a paszszust szem előtt tartva, először nem kívánta címlapján hozni Costa- Gavras Amen című filmjének provokatív plakátját. A képet a Benetton egykori reklámembere, Oliviero Toscani készítette, amely egy náci horogkeresztet és egy keresztény keresztet „egyesít”. Az Önszabályozó Reklám Testület etikai ad hoc bizottsága október 28-i ülésén azonban úgy foglalt állást, hogy a plakát a hatályos jogszabályok rendelkezéseit és a Magyar Reklámetikai Kódex előírásait nem sérti. A katolikus egyház és holokauszt kapcsolatát feszegető film plakátját így a Pesti Műsor mégiscsak címlapon hozza a héten. A film forgalmazói attól tartottak, hogy a katolikus egyház esetleg tiltakozni fog a valós eseményeket feldolgozó alkotás kapcsán. Eddig semmiféle negatív visszajelzés nem érkezett. A társadalom ethoszát ezzel szemben, úgy tűnik, nem sérti, hogy Seregély István érsek a porszívózsákokról és csőállományokról szóló hirdetések között szólította föl híveit a rózsafüzér-imádkozásra. Vagy az sem igazán szúr szemet, hogy egyesek apróhirdetésben ajánlják fel egyes szerveiket, de még az sem botránkoztatja meg az olvasókat, hogy közszereplők fizetett hirdetésben gyalázzák egymást. A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény szabályozza a mosóporreklámtól kezdve a könyvhirdetésig a piacot. A médiatörvényben szintén szerepelnek a hirdetések tartalmával és időtartamával kapcsolatos jogi előírások. Továbbá 2001-ben lépett életbe az a jogszabály, amely az üzletekben, áruházakban lévő felírásokat szabályozza, elsősorban a magyar nyelv védelmében. „Ezek azok a speciális jogszabályok, amelyek kifejezetten a reklámozásra vonatkoznak” - magyarázza a hirdetések törvényi hátterét Cseh Gabriella. Természetesen az alkotmányba és egyéb jogszabályokba ütköző dolgok reklámozása tilos. A reklámetika azonban szigorúbban szabályoz, mint a különböző jogszabályok. Az etikai norma, illetve az emberek ingerküszöbe változik. Egy politikai hirdetés más megítélés alá tartozik a kampányban, és másként vélekednek arról a hétköznapokban. Az országgyűlési választásokat megelőzően a kormányt népszerűsítő hirdetéssel kereste föl a Népszabadságot a Miniszterelnöki Hivatal. A MeH munkatársai azt szerették volna, hogy a propagandaanyag közérdekű hirdetményként jelenjen meg. Az újság ezt elutasította. „Ha azonban azzal kereste volna meg a lapot a Fidesz, hogy egy egész oldalas hirdetés hozzunk le, amelyben az állt volna: szavazz Orbán Viktorra, nem utasíthattuk volna vissza” - mondta el Eötvös Pál. A Magyar Narancsnak eddig egy esetben kellett nemet mondania, amikor egy telekpanamába keveredett cég rák elleni kutatásokra gyűjtött pénzt. „Nyilvánvaló volt, hogy szélhámosok” - magyarázta Bojtár B. Endre. A Heti Válasz, mivel a környezetvédelem a lap egyik célkitűzése, valószínű, hogy nem reklámozna környezetszennyező cégeket. „Jelen pillanatban erről azonban nincs szó, ugyanis a hirdetők nem állnak sorban az ajtóm előtt” - jegyzi meg Rosdy Tamás. Egy hirdetéssel viszont nemcsak tartalmi problémák lehetnek, hanem nyelvtaniak is. „Hirdetőink nem igazán szeretik, ha nyelvhelyességi szempontok alapján változtatunk az általuk hozott anyagokon” - számol be tapasztalatairól Breitner Miklós, a HVG kereskedelmi és stratégiai igazgatója. „Többen közülük nem szolgáltatásként, hanem cenzúraként értelmezik a segítségünket. A legtöbb konfliktus azonban abból adódik, hogy a PR- cikkeket - főleg a gyógyszercégek - szerkesztőségi anyagként szeretnék föltüntetni. Ezekből véres viták szoktak kialakulni, ugyanis álláspontunk szerint a reklámcikkeket jól láthatóan el kell különíteni a lap által készített anyagoktól” - állítja az igazgató, akivel a Magyar Narancs főszerkesztője is egyetért. Bojtár B. szerint „az Orbán-kormány (lex Répássy) után a különböző ügynökségek és PR-cégek gazdasági nyomása jelenti a legnagyobb veszélyt a sajtószabadságra, amely cégek reklámját nem az olvasók számára is nyilvánvaló hirdetésként, hanem cikkekbe rejtetten szeretnék viszontlátni a médiumokban. ” „A reklámetikai előírásokat nemcsak a szakma kényszeríti ránk, hanem szinte minden esetben az olvasóink érdeke, a lap, a márka védelme is megkívánja ezt. Ha úgy tetszik, önös érdekeink is ezt diktálják” - mondta Breitner Miklós, a HVG kereskedelmi és stratégiai igazgatója. KUNSTÁR CSABA RIPORTJA: Fizetett Nem közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyesület szigorú drogpolitikát elutasító társadalmi hirdetését a Heti Világgazdaság (HVG). Bár a jogvédő szervezet megfizette volna a hirdetések piaci árát, a hetilap mégis elutasította a drogártalmakkal foglalkozó, pusztán statisztikai adatokra épülő, korrekt felvilágosító anyagok közlését. A hirdetés kor, vagyis egy hónappal ezelőtt, a HVG vezetése nem indokolta döntését. A TASZ célja az lett volna, hogy nyugati mintára itthon is társadalmi vitát kezdeményezzen a szigorú drogtörvények enyhítése érdekében. Ha ezzel nem is, a hirdetések közlésének mikéntjével kapcsolatban viszont sikerült vitát generálni. ■G\\V^\V © © Eperjesi Ágnes rajza ÉLET ÉS Í· IRODALOM 2002. NOVEMBER 15. Enervált emberpár ül a stúdióban, a férfi és a nő közepesen érdekes híreket olvasgat le a súgógépről. Eltűnt közpénzek, parlamenti sértegetések, Irak. Tőmondatok, szimplán összerakott bővített mondatok, semmi cica. Fáradtak. Fáradtak, de teszik a dolgukat, blues-szerű szomorúsággal jön egyik mondat a másik után, a homokba görbe vonalat húz maga után az átlőtt boka, hajóvontatók, keserűség, kilátástalanság, halál. „... a szocialista politikus szerint nehéz dolga lesz a Fidesz jogászainak, ha meg akarják nyerni a pert” - olvassa a riporter a mondatot, és a néző maga elé mered, vajon lesz-e az életben olyan estéje, amikor megússza egyeztetési hiba nélkül. Ezt a „nehéz dolga lesz a Fidesz jogászainak”-ot valaki megfogalmazta, valaki átnézte, ez a keserű ember meg beolvasta. De vajon lehet-e akkora a lélek keserűsége, hogy átlépjünk ilyen nyelvi hibán? Hát, aligha. Az ember szívességből is korrigálja a másik hibáját, de - és nem akarok más zsebében matatni -, ez a keserű ember ráadásul lapinformációk szerint havi 2,4 millió forintért olvassa be hibásan az eléje vetített szöveget Lássuk tovább a Híradót! - kapja telibe most az életet a férfi, amit lendülettel visz tovább a nő. Mi jön még? Tényleg nem akarok itt idétlenkedni a pénzekkel, de muszáj a lerobbant, romokban heverő Magyar Televíziónak milliókat fizetnie rossz mondatokért és dramaturgiai selejtért? Ez a két felolvasó ember együtt 4,2 millió forintot kap havonta - lapinformációk szerint. Azért lapinformációk szerint, mert hivatalos adat nincs, a televízió vezetősége szerint a szerződések publikálása rontaná a közszolgálati televízió versenyhelyzetét. A közszolgálati televízió ugyan javarészt közpénzekből működik, a sokadik összeomlástól menti meg a költségvetés, ilyenformán tekinthetném úgy is a dolgot, hogy amikor Pálffy és D. Tóth zsebében kotorászok, ott többnyire a saját pénzemet találom, és ugyan nekem az a pénz nem kell, mégis határozottan jólesne, ha a piaci pozíciók lázálmában izzadó tévévezetőség legalább a józan ész határain belül osztana, ha rátör az oszthatnék. Semmit nem akarok egyébként a két műsorvezetőre hárítani, nekik ennyit fizetnek ilyen teljesítményért, ilyen viszonyok alakultak ki. Az már nagyobb baj, hogy az egész ország többek között attól szenved, hogy úgy gondolja, profi teljesítményt csak profi fizetésért várhat el. Ami egyébként teoretikusan igaz is, praktikusan azonban ez a tétel nálunk azt jelenti, hogy tíz-húsz félművelt ember jó időben, jó hangosan kijelentette magáról, hogy profi, és attól kezdve profi, így van ez a közélet széles tartományában: a magyar médiasztár és a magyar futballista között például az az azonossság, hogy mindent megelőzően mindkettőnek nemzetközi szintre kell hozni a gázsiját. Mindig akad is egy madár, aki vagy a saját pénzén, de többnyire közpénzből meg is teszi ezt, ha pedig ez megtörtént, akkor ugye, a lényeggel meg is lennénk. Teljesítmény az momentán nincsen, mert egyik helyen magyartalan mondatokat mondunk, a másik küzdőtéren meg félgőzzel is elverik a szánkat, de ilyenkor hatályba lép a teória második paragrafusa: ha nincs sztárgázsi, még remény sincs. A Magyar Televízió pedig kiváló kifizetőhely, történhet bármi, beomolhatnak a falak, leröpülhet a tető, politikai kurzustól függetlenül nyomulnak a gigasztárok. Az állampolgár megnézi. Azt látja, hogy egyszer Lovas István nyalja föl a százezreket tanácsadásért, újabban önerős megasztárok konvertálják magukat a kereskedelmiből, vagy épp egyelőre piacvédelmi megfontolások miatt meg nem nevezett beszállító az arculattervezésért: eddig zöld volt minden, most téglavörös lett minden, de mindegy is, mert mindent beterít a gagyi. Gagyi a háttér, az előtér, gagyi a szék, amelyiken ülnek, gagyi a mondatszerkesztés, gagyi a légtérben röpdöső légy is. De mert az egész magyar televíziózás mára merő egy gagyi, ez az egész csak ritkán tűnik föl. Kovács Zoltán | EL