Élet és Irodalom, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-04 / 1. szám - Kovács Zoltán: A gondolat nélküli ember (1. oldal) - Arnulf Rainer: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)
Koltai Tamás: Nemzeti színjáték TC * Esterházy Péter: Ujjgyak * A Műcsarnokról György Péter és Rockenbauer Zoltán * Schilling Árpád: A kultúra válsága * Bauer Tamás: Elismerjük-e az Odera-Neisse-határt? * Ex libris Báthori Csaba * ÉS Irodalom: Egressy Zoltán, Szabó Marcell, Szenczi Tóth Károly, Zalán Tibor Tárcatár: Szilasi László Katona 30: Szív Ernő I •K ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 495 FT 2013. JANUÁR 4. Arnulf Rainer munkája MI 2107 KOVÁCS ZOLTÁN: A gondolat nélküli ember Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde után érdemes volna elgondolkodni, hogy a továbbiakban egyáltalán van-e szükség az újévi elnöki köszöntőre. A kérdés föltehető egyszerűbben is: mindenképpen kell-e beszélnie olyan embernek, akinek szemmel láthatóan semmi gondolata nincsen az ország aktuális ügyeit illetően, csak üres tekintettel néz a kamerába. Szilveszteri produkciójáról a legtöbb jó, ami elmondható, hogy legalább nem járkált föl-alá egyszerre vagy három nagyméretű teremben, mint hivatali elődje. Ugyan miről is beszélt volna, de főképp, kinek? Az a politikai baráti kör, amelyiknek oszlopos tagja, energikus munkával szakította szét az országot, és politikai handabandával kétharmados többséget szerezve ma is folyamatosan gyengíti a demokratikus intézményrendszert. Hogyan is beszélhetne a nemzeti egységről, amikor ugyanez a baráti kör jókra és rosszakra, hozzájuk tartozókra és ellenségre osztja a társadalmat? Vagy őszintén szembenéz a tényekkel (erre képtelen), vagy pedig azt csinálja, amit összes párttársa tesz: a semmiről beszél. Pontosabban, fogalmakat rakosgat egymás mellé, szavakat, kötőelemeket, s mert a magyar nyelv olyan, hogy szinte mindent elbír, ezek a szavak, ragok, jelek és képzők mondatokká állnak össze. Ilyenformán visszaélve drága kincsünkkel, Áder szemrebbenés nélkül arról beszél, hogy „olyan országot, olyan hazát kell építenünk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó, és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése.” Az elnök kölcsönösen megadott tiszteletről beszél, holott pontosan tudja, hogy hatalmuk alapja éppen hogy nem ez, hanem a szolidaritás, az egymás iránti felelősség tudatos kiélése. Barátaival és a hozzájuk csapódó eszmetársakkal az intézményrendszer gyengítése mellett éppen az egymás iránti felelősség érzését gyengítik, az egyedüllétet erősítve, a legjobb kádári időket visszahozva, amikor az állampolgár úgy érezhette, hogy ő már csak az államra számíthat. Ez volt a legfontosabb gondolat, amely természetesen semmi több mint egy rossz frázis, az is a legrosszabb szalonhivatalnoki stílusban és modorban előadva. Vajon azon túlmenően, hogy a szavak rendes nyelvtani sorban követik egymást, látszólag kulturáltan illeszkednek, mi értelme van ennek a sornak: „Mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk”. Az egész olyan, mint egy rossz kuplé, hogyaszongya, „van egy haza, ahol mindenki kovács”, majd ugyanebben a stílusban már két pezsgő után úgy folytatja, hogy „egymás sorsát kovácsolja” (Kovács kovácsnak a kovácsa), és ebben a folyamatban fundamentum a jó szó és a jó szomszédság. Ráadásul ez a töméntelen sok kovács, ha épp nem kovácsolja a saját és a másik kovács sorsát, folyton tiszteletet ad. Ez képileg is borzalmas, de a helyzet annyival rosszabb, hogy szemben az egyenlő kovácsok országával, lendületesen épül egy olyan társadalom, amelyiknek az alapja épp nem a munkások szolidaritása, hanem az a hivatalnoki és köztisztviselői réteg, ahol a koponyák különböző gyorstalpalókon és közszolgálati iskolákban rossz politikai ideológiával telnek, a zsebek pedig ezzel arányosan az állam, de legfőképp a kormányzat iránti lojalitásért kapott pénzekkel. Ha Áder János nem venné észre, egyáltalán nem az a haza épül, ahol - maradva ennél a borzalmas képzavarnál - „egymás sorsát kovácsolják”, hanem ellenkezőleg, egy igazságtalan, lélekromboló társadalom, amelynek építésében húszéves politikai pályájának különböző állomásain az aktuális köztársasági elnök maga is tevékeny szerepet játszott és játszik ma is. Azt sem tudom pontosan, hogy egy ünnepi köszöntőben érdemes-e kitérni létező és megoldandó közéleti problémákra. Abban viszont biztos vagyok, hogy ilyen szimplán nem lehet mellettük elmenni, ahogy Áder ellépett. Ahelyett, hogy mondott volna valamit, így szólt: ,Jót kívánni egymásnak többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni. Többet jelent, mert azt fejezzük ki vele, hogy ezekben a percekben mi mindanynyian egymás javát akarjuk”. Ez mit jelent? Mit jelent az, hogy ,Jót kívánni egymásnak, többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni.” Ennek még tartalma sincsen, valami olyat jelenthet, hogy Áder vizsgálatokat végzett, és arra jutott, hogy a jókívánság több mint reményeknek hangot adni. Csakhogy Magyarország pillanatnyilag sokkal nehezebb helyzetben van, semmint hogy a köztársasági elnök egy olyan műsorban, amelyet sokan néznek, ennyire hígvelejű, őszintétlen és szirupos maszlaggal tömje a fejeket. Elfogadom, hogy Áder nincs abban a helyzetben, hogy önálló gondolkodású, önálló akaratú köztársasági elnökként viselkedjen, hiszen nyilvánvalóan annak a truppnak a tagja, amelyikben ő csak az egyik, nem is a legfontosabb szereplő. De hát ugyanakkor mégiscsak köztársasági elnök. Mégiscsak a legfőbb közjogi méltóság, akitől a polgár gondolatokat vár, nem agyonstrapált, még közhelyszerűségükben is rossz színvonalú szöveget: Dobi István összegyúrva Brachfeld Siegfrieddel. Áder valószínűleg sem politikai tekintélyét illetően, sem intellektuálisan nincs azon a szinten, hogy egy tízperces beszédben képes legyen akár csak egyetlen maradandó és tartalmas gondolatot elmondani. Olyat, amire még másnap is emlékszik a polgár, akit végül is az elnök ezzel a szöveggel célba vett. De nem volt ilyen gondolat egy se. Áder János a továbbiakban hangsúlyozta, nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen magyarok milliói, fiatalok és lélekben fiatalok, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog újévet kívánva. „Mert mindennél nagyobb erő lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban” - szállt síkra a köztársasági elnök. Áder János az idősebb korosztályhoz szólva hozzátette, azt kívánja, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapáknak pedig azt, hogy az elkövetkező év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon, és a szemük fényét jelentő gyermekük legyen mindig egészséges. „Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az új esztendő!” - fűzte hozzá az államfő. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre az elnöki beszédet. Szegény Fanni. MA FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu ►