Élet és Irodalom, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-04 / 1. szám - Kovács Zoltán: A gondolat nélküli ember (1. oldal) - Arnulf Rainer: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)

Koltai Tamás: Nemzeti színjáték TC * Esterházy Péter: Ujjgyak * A Műcsarnokról György Péter és Rockenbauer Zoltán * Schilling Árpád: A kultúra válsága * Bauer Tamás: Elismerjük-e az Odera-Neisse-határt? * Ex libris Báthori Csaba * ÉS Irodalom: Egressy Zoltán, Szabó Marcell, Szenczi Tóth Károly, Zalán Tibor Tárcatár: Szilasi László Katona 30: Szív Ernő ­­I •K ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 495 FT 2013. JANUÁR 4. Arnulf Rainer munkája M­I 2107 KOVÁCS ZOLTÁN: A gondolat nélküli ember Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde után érdemes volna elgon­dolkodni, hogy a továbbiakban egyáltalán van-e szükség az újévi elnöki köszöntőre. A kérdés föltehető egyszerűbben is: mindenképpen kell-e be­szélnie olyan embernek, akinek szemmel láthatóan semmi gondolata nin­csen az ország aktuális ügyeit illetően, csak üres tekintettel néz a kamerá­ba. Szilveszteri produkciójáról a legtöbb jó, ami elmondható, hogy leg­alább nem járkált föl-alá egyszerre vagy három nagyméretű teremben, mint hivatali elődje. Ugyan miről is beszélt volna, de főképp, kinek? Az a po­litikai baráti kör, amelyiknek oszlopos tagja, energikus munkával szakítot­ta szét az országot, és politikai handabandával kétharmados többséget szerezve ma is folyamatosan gyengíti a demokratikus intézményrendszert. Hogyan is beszélhetne a nemzeti egységről, amikor ugyanez a baráti kör jókra és rosszakra, hozzájuk tartozókra és ellenségre osztja a társadalmat? Vagy őszintén szembenéz a tényekkel (erre képtelen), vagy pedig azt csi­nálja, amit összes párttársa tesz: a semmiről beszél. Pontosabban, fogal­makat rakosgat egymás mellé, szavakat, kötőelemeket, s mert a magyar nyelv olyan, hogy szinte mindent elbír, ezek a szavak, ragok, jelek és kép­zők mondatokká állnak össze. Ilyenformán visszaélve drága kincsünkkel, Áder szemrebbenés nélkül arról beszél, hogy „olyan országot, olyan ha­zát kell építenünk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisz­telet, a jó szó, és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése.” Az elnök kölcsönösen megadott tiszteletről beszél, holott pontosan tud­ja, hogy hatalmuk alapja éppen hogy nem ez, hanem a szolidaritás, az egy­más iránti felelősség tudatos kiélése. Barátaival és a hozzájuk csapódó esz­metársakkal az intézményrendszer gyengítése mellett éppen az egymás iránti felelősség érzését gyengítik, az egyedüllétet erősítve, a legjobb kádá­ri időket visszahozva, amikor az állampolgár úgy érezhette, hogy ő már csak az államra számíthat. Ez volt a legfontosabb gondolat, amely termé­szetesen semmi több mint egy rossz frázis, az is a legrosszabb szalonhiva­talnoki stílusban és modorban előadva. Vajon azon túlmenően, hogy a sza­vak rendes nyelvtani sorban követik egymást, látszólag kulturáltan illesz­kednek, mi értelme van ennek a sornak: „Mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk”. Az egész olyan, mint egy rossz kuplé, hogyaszongya, „van egy haza, ahol mindenki kovács”, majd ugyanebben a stílusban már két pezsgő után úgy folytatja, hogy „egymás sorsát kovácsolja” (Kovács kovácsnak a kovácsa), és ebben a folyamatban fundamentum a jó szó és a jó szomszédság. Rá­adásul ez a töméntelen sok kovács, ha épp nem kovácsolja a saját és a má­sik kovács sorsát, folyton tiszteletet ad. Ez képileg is borzalmas, de a hely­zet annyival rosszabb, hogy szemben az egyenlő kovácsok országával, len­dületesen épül egy olyan társadalom, amelyiknek az alapja épp nem a mun­kások szolidaritása, hanem az a hivatalnoki és köztisztviselői réteg, ahol a koponyák különböző gyorstalpalókon és közszolgálati iskolákban rossz politikai ideológiával telnek, a zsebek pedig ezzel arányosan az állam, de legfőképp a kormányzat iránti lojalitásért kapott pénzekkel. Ha Áder Já­nos nem venné észre, egyáltalán nem az a haza épül, ahol - maradva ennél a borzalmas képzavarnál - „egymás sorsát kovácsolják”, hanem ellenkező­leg, egy igazságtalan, lélekromboló társadalom, amelynek építésében húsz­éves politikai pályájának különböző állomásain az aktuális köztársasági el­nök maga is tevékeny szerepet játszott és játszik ma is. Azt sem tudom pontosan, hogy egy ünnepi köszöntőben érdemes-e ki­térni létező és megoldandó közéleti problémákra. Abban viszont biztos vagyok, hogy ilyen szimplán nem lehet mellettük elmenni, ahogy Áder el­lépett. Ahelyett, hogy mondott volna valamit, így szólt: ,Jót kívánni egy­másnak többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni. Többet jelent, mert azt fejezzük ki vele, hogy ezekben a percekben mi mindany­­nyian egymás javát akarjuk”. Ez mit jelent? Mit jelent az, hogy ,Jót kívánni egymásnak, többet je­lent, mint legszebb reményeinknek hangot adni.” Ennek még tartalma sincsen, valami olyat jelenthet, hogy Áder vizsgálatokat végzett, és arra ju­tott, hogy a jókívánság több mint reményeknek hangot adni. Csakhogy Magyarország pillanatnyilag sokkal nehezebb helyzetben van, semmint hogy a köztársasági elnök egy olyan műsorban, amelyet so­kan néznek, ennyire hígvelejű, őszintétlen és­ szirupos maszlaggal tömje a fejeket. Elfogadom, hogy Áder nincs abban a helyzetben, hogy önálló gondolkodású, önálló akaratú köztársasági elnökként viselkedjen, hiszen nyilvánvalóan annak a truppnak a tagja, amelyikben ő csak az egyik, nem is a legfontosabb szereplő. De hát ugyanakkor mégiscsak köztársasági el­nök. Mégiscsak a legfőbb közjogi méltóság, akitől a polgár gondolatokat vár, nem agyonstrapált, még közhelyszerűségükben is rossz színvonalú szöveget: Dobi István összegyúrva Brachfeld Siegfrieddel. Áder valószí­nűleg sem politikai tekintélyét illetően, sem intellektuálisan nincs azon a szinten, hogy egy tízperces beszédben képes legyen akár csak egyetlen ma­radandó és tartalmas gondolatot elmondani. Olyat, amire még másnap is emlékszik a polgár, akit végül is az elnök ezzel a szöveggel célba vett. De nem volt ilyen gondolat egy se. Áder János a továbbiakban hangsú­lyozta, nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen magyarok milliói, fiata­lok és lélekben fiatalok, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egy­máshoz, boldog újévet kívánva. „Mert mindennél nagyobb erő lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban” - szállt síkra a köztársasá­gi elnök. Áder János az idősebb korosztályhoz szólva hozzátette, azt kí­vánja, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapáknak pedig azt, hogy az elkövetkező év csa­ládjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon, és a szemük fényét jelentő gyermekük legyen mindig egészséges. „Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az új esztendő!” - fűzte hozzá az államfő. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre az elnöki beszédet. Szegény Fanni. M­A FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu ►

Next