Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-11-07 / 19. szám
röpülni és az élet pírját rácsókolni, szeretném lelkemet átadni neki, életemet, boldogságomat, csak hogy ő ne szenvedjen ! (Koltó, September 22.) Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát. Annyira különböznek ezek attól, miket leánykoromban éreztem, hogy úgy tetszik előttem, mintha két egészen új érzelem volna ez, millyenről azelőtt nem is hallottam. Leánykori bánataimra fátyolt vetett előbb-utóbb a’ remény, hogy sorsom majd megváltozik tán, hogy lehet olly jövöm, melly helyre hozza, a’ mit szenvedtem, ’s illy gondolatok után festettem magamnak képeket, mellyeknek minden oldala fény volt , ’s ide menekültem és lassanként elhagytam bánatomat , míg e’képeken merengtem. Ha pedig örömem volt , eszembe jutott, milly bizonytalan a’ leány sorsa, és a’ kétség elűzte azt tőlem , hogy nem szállhatott szívem fenekére. A’ boldogság csak mint könnyű pillangó röpkedett körűlem, mellyet elkaphatott magával a’ virágok sóhajából támadt esti szellő is, vagy tarka szárnyain ringatta lelkemet, honnan az minden pillanatban lebukhatott, mert nem volt , a’ mi föntarthatta volna. — Nem így van, mióta határképen két élet áll előttem , jóban roszban; ezóta értem tökéletesen, mi az : boldognak lenni! csak ezóta foghatom föl az élet legszebb , legistenibb oldalát. Én szeretek, é s mikor látom, hogy szerelmemmel boldogíthatom férjemet, nem jut eszembe aggódni a’jövőn , bizonyosnak hiszem egész életünk boldogságát , isten előtt tett esküm bonthatlan biztosítékul tetszik előttem , hogy gyönyöreim a’ végtelenségbe nyúlhatnak és a’ jelen fényességével vonom be a’ mérhetlen hosszúságú jövőt, míg az úgy ragyog a’ többi életek között, mint csillag az éj sötétében. Nem féltem azt, hogy homály boríthatja el, míg férjemnek mosolyát, nyájas tekintetét láthatom. És illyen most bánatom is ; szintolly határtalan , mint örömem , szintolly sötét, dúló, mint fénylő, éltető boldogságom.(Koltó, September 23.) Hová lettél, tarka ezerszinü világom? eltűntél hál’ istennek , örökre eltűntél, nem hagyva egyebet nálam, mint emlékedet , mellyen mindig mosódik el egy-egy sötét folt, míg végre nem marad meg belőle, csak a’ mi édes, csak a’ mi jó volt. A’ fájó kínos perezek úgy tűnnek föl előttem, mint sírhalmok , mellyeken virágok sarjadzanak, hogy később viruljanak ott és elfödjék zöld leveleikkel és piros virágaikkal a’ helyet, hol a’ kiszenvedett élet nyugszik. Ezen elenyészett tarka világ, míg benne éltem ’s ő bennem, szüntelen fölvette nyugalmamat és felgyújtá fejemben a’ gondolatokat, hogy azok mint pattogó szikrák égették nem egyszer agyvelőmet. Mint múltra jól esik rá visszagondolnom , de ha jelenem is ollyan volna, megölne, széttépné szívemet. Habár egyhangú volt is ez élet, de egyhangúsága zajos és lelket kimerítő volt, zajosabb, semhogy kábulás nélkül tovább kiállhattam volna. Több sötét holló szállt el múltam egén . . . mint vidító , nyájasan éneklő madár csak utoljára szállt felém a’ fülemile, és dalolt olly édeset olly kínosat a’ szerelemről, hogy szokatlan éneke felröpíté lelkemet magához, ’s míg az bámulva hallgatta saját érzelmeit hangoztatni, észrevétlenül közelgett a’ vész reá és csattogó madarára .... dúlt a’ vihar fölöttük , hogy elválaszsza őket, hogy többé soha ne találkozzanak. Fülmilém látásomtól nyert erőt a’ viharban is legyőzhetlenül hangoztatni énekét, ’s nekem viszont éneke adott erőt ellenállhatni, midőn meg akarták őt fosztani látásomtól. Végre elzúgott a’ vihar , ’s mi ketten , én és a’ fülvaibe elszálltunk és örökre egymáséi lettünk ; ekkor elmaradtak tőlem a’ soha ki nem elégített vágy rémei, ’s helyükbe jött az édes nyugalom. Nem esengek a’ múlt után, nem sovárgok szebb jövő felé... jelenem elég, hogy egészen elfoglalja lelkemet, nem hagyva ott helyet tartós emlékezetnek vagy többet ígérő reménynek. - (Koltó, October 3.) Borult fénytelen arczczal tekint le az ég , haragos zúgó szél ütötte föl táborát közte és a’ föld között és kergeti indulatosan a’ könyező felhőket , mintha a’ napot akarná kiküzdeni tőlök, mellyet barna