Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-03-19 / 12. szám
romtánczok, sonettek stb alkotják különösen a magyar dalköltészetet. Ezen költemény fajokról részletesen véleményezni külön czikkekben szándékozván, ezúttal csak azon fajáról fogok a" dalkölteménynek rövid említést tenni, melly költőinktől 1825. óta különféle külalakban, de rendesen daljellemmel jelenik meg, ’s melly a' folyó évtizedben mindnyájunk által kitünőleg kedveltetik. Hasonlít ez a’ franczia chansonhoz, mellynek első szerzője navarrai király Thibaut volt s mellyet a francziáknál Béranger vitt legnagyobb tőkékre. E" költeményfajnak tartalma egy alapeszme ', egy főérzemény , melly épen ugy, mint a" kitünőleg daloknak nevezhető költeményekben logicai renddel, azonban nem annyira lyrai bensőséggel, humorral, epigrammál, sőt satyrai élességgel fejtetik ki. A tisztán lyrai dalokban az érzemény, ezekben rendesen a’ phantasia hatalmasabb. Ezért van , hogy azok zenére alkalmasak, ezek arra kevésbbé lévén használhatók, inkább olvasmányul szolgálnak. Azokban több pathos, ezekben több nyugodtság, határozottság van. Azok inkább szívre, ezek inkább észre hatnak. Azokban érzelemmélység, egyszerű nyelv, ezekben gondolatmagasság , ragyogó költői képek ’s ezek szabályos alkalmazása teszik az aestheticai szépséget, melly amazokban egy mélyérzelenü, bár csekély phantasiáju egyéniség által is elsajátítható, míg emezekben a’ legtermékenyebb phantasia teremtő erejét veszi igénybe. Hogy a’ nemzetileg sajátos szépnek a’ dalköltészetre viszonyló törvényeit és ez utóbbiakból kell elvonnunk, ezt a’ dolog természete kívánja. A’ dalköltemény e’ fajának irodalmunkban kétségkívül legnagyobb mestere Petőfi Sándor. Az érett májas eszmék, merész hasonlatok, de végzett ’s mindenütt helyen levő képek, mellyekkel e’ fajú jelesebb költeményei ékeskednek; a’ humor, melly azokat egy idő óta kristálytisztaságban folyja keresztül, tagadhatlanul sajátos szépségei dalköltészetünknek. Az ő humorára, legyen az tréfás vagy keserű, valóban illik a’ humornak A Meisse által adott amaz érteménye: „der Humor ist, wie die alten den Diogenes nannten, ein rasender Sokrates.“ Előadott észrevételeim értelmében, valamelly dalköltemény felett én következő széptani igények szerint itélvényezek: Van-e a’ költeményben főérzemény, ez érzeményben daleszme é s művésziek-e ezek? Világos és egészséges-e a’ főérzemény ’s méltó-e ahoz az annak nyil-C O Ornyivánítására választott daleszme ? Rokonok és határzottak-e a’ nézletek, mellyek által a’ főérzemény és daleszme kifejtetni czéloztatik ? A’ kifejtésben van-e logicai rend? Nyugott-e a’ kedély ’s igaz-e a’ pathos, melly a’ dal egészén éltető melegként elterjed ? Nemzetileg sajátosak, magokban egészek, czélt találók, kellő helyen jól alkalmazottak ’s nem halmozottak-e a’ dalba szőtt eredeti költői képek? A’ költemény végére esik-e a’ daleszme 's fzérzemény tökéletes kifejlése ?