Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)
1871-06-10 / 266. szám
Előfizetési árak: Egri 4m . ; 20 ft. — kr. I Évnegyedre : • 5 ft. — kfl Félém • • 10 „ — „ I Egy hónapra ! 1 # 80 B' Egyed szám ára 10 krajczár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bolvány-utcza 4. szám, 1. emelett Semmit sem ködünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 266. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ finnepre következő napon. Jó lapot illető reklamátiók Légrády testvérek Irodájába (9 lap-utcza 94. al.) Intézendők. Szombat, junius 10. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábon petit tér egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 80 k* beigtatásáért « 10 . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 80 „ Kiadóhivatal: Pesten» kétsas-utcsa 14* »mám* Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr" kiadó-hivataliban kétsasutcza 14. **., Légrády testvérek nyomdijiban Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschics J. ügynöki irodájiban Pest, arany kéz utcza 5. szám. _____________ III. évfolyam. A felsőház. (M) Az aristocratia és democratia nagy társadalmi kérdése gyakran előtérbe lép nálunk is egy-egy felmerülő napi kérdés alkalmával s a fogalmak ama nagy társadalmi kérdésről okvetlen nagy befolyást gyakorolnak az egyes napi kérdések eldöntésére. Miután felsőházunk reformálása mindinkább előtérbe lép, miután itt az aristocratia és democratia kérdése különösen nagy ingredientiát képez a kérdés anyagához, legyen szabad e pár sorral oda irányozni e lap olvasóinak figyelmét, hogy az e körbe tartozó dolgokkal tüzetesebben is kezdjen foglalkozni. Elméleti oldalával foglalkozni a kérdésnek felesleges dolognak tartom; ez irányban már határoztunk. A jogegyenlőség és a képviseleti rendszer megalapításával alkotmányunk democrata alapra van állítva, csak a felsőház áll még a régi alapon, enynyiben még nem teljes a democratikus államszervezet. A reform azonban régóta ki van tűzve napirendre, keresztül fog-e vitetni e téren is, teljes lesz-e a democratia diadala ezáltal — az még kérdés. Háromféle alapra lehet fektetni a felsőházat : népképviselet utján választott senatus, kinevezett pakrkamara, nagybirtokosok érdekképviselete. Mind a három rendszernek, megvannak a ’maga bajai, s ha ezen bajokat a rendszerek közti kisebb-nagyobb fusiók által akarjuk elhárítani, oly torzalak állhat elő, mint a mi mostani főrendi házunk. A törvényhozás bölcseségének feladataként kombinálni a felsőház alakításánál igénybe veendő factorokat, hogy a különböző alakítási rendszerek jó oldalait a részletes intézkedések útján egyesítse, vagy ha alapul egyik, vagy másik rendszert veszi, ezen rendszer körében érvényesítse lehetőleg az ott feltalálható óvszereket, a qualificatiók és választási, vagy kinevezési módok gondos meghatározása által. Részemről a nagybirtokot óhajtanám képviselve látni a felsőházban, mert ebben látok legtöbb biztosítékot a felsőházi törvényhozók függetlensége tekintetében, s ennélfogva legtöbb biztosítékot úgy a pártok, mint a kományhatalom túlkapásai ellen, legtöbb biztosítékot arra nézve, hogy a felsőház sajátképein feladatának, a conservatiónak megfeleljen. Elismerem, hogy egy ily felsőház felel meg legkevésbé a democratia igényeinek. A nagy földbirtok nagyrészben a születési aristocratia kezében van s a közönség, mely ennek folytán nálunk jobbára ismét csak grófokat és bárókat látna ülni a felsőházban, könnyen zavarhatná össze e tényt azzal, hogy születési aristokratiát látna ott, hol nem születés, de nagybirtok képezi az illetőknél a jogalapot, miután ott a tegnap jószágot vásárolt zsidó ép úgy hivatva van székelni, mint Eszterházy herczeg. A democratia forgalomban levő követelményeinek kétségen kivül jobban megfelel akár egy képviseleti senatus, akár egy kinevezett pairkamara. De sem egyik, sem másik nem képes annyira biztosítani a szabadságot s valósággá tenni azon conservatiót, mely által az állam a Francziaországot sújtó örökös convulsióktól menten marad. A választott senatus ép úgy kifolyása az oszágban uralkodó pártnak, mint az alsóház s ennélfogva ilyen felsőház mellett az uralkodó párt túlkapásainak nincs semmi korlátja, a kisebbség jogainak nincs óvszere s a pártok közt nincs más szerep, mint elnyojni vagy elnyomatni. A kinevezett pakkamrát meg lehet rakni a mindennemű értelmiség és érdemek semmitásaival, tökéletesen eleget lehet tenni az egyenlőség követelményeinek, de e rendszer mellett megteheti a kormány a mikor akarja azt is, hogy odatol egy csapat vak eszközt, mely által magának többséget biztosít s akkor azután nem meggyőződésüket követő független emberekből álló testületet látunk a törvényhozásnak egyik tényezőjében, de pelengérre látjuk állítva magát a legmagasabb értelmiségi osztályt. Azért is én inkább volnék hajlandó nagy földbirtoki alapra fektetni jövőre a felsőházat s nem hagynám magamat ebben azon nagyon is alapos kifogások által elrettentetni, melyeket a mi magasabb aristocratiánk, a nagy birtok túlnyomó részének képviselői ellen tenni lehet. Ezen kifogások igen élesen léptek előtérbe a felsőháznak az úrbéri és telepítvényes ügyben elkövetett hibái folytán; nem tartanám jónak, ha ennek benyomása folytán oly irányt venne a közvélemény, hogy aztán a mostani méltóságos főrendekkel együtt, gyerekestől a fürdőt, kidobnák a felsőházat is, vagy mindenesetre lehetlenné tétetnék , hogy a nagy földbirtok alapján szereztethessék jövőre a felsőház. Az aristocratia kiváltságait elseperte a korszellem, kivéve a még fenálló felsőházi tagságot, melyet a nemesség egy része bir; a nemesség a törvény előtt tökéletesen egyenlővé vált a nép más rétegeivel. De a társadalmi életben még fenáll az aristocratia, az egész európai társadalom s a hazánkbeli is azzal együtt át meg az aristocraticus lábon áll s igen hosszú idő kell még hozzá, mig ezen hosszú létmódnak emlékei s utóhatása teljesen elenyésznek az óvilágban s társadalmunk olyan lesz, mint az amerikai. Ez oly tény, melylyel okvetlen számolnunk kell akkor, midőn hazánk institutióinak kezeléséről vagy átalakításáról van szó, mert az államinstitutióknak a létező társadalmi viszonyokkal összhangzásban kell lenniök, különben csak úgy tengenek, mint a plánta, mely a kedvezőtlen talajban nem bírja kellőleg szétereszteni gyökérszálait. E szempontból tekintve a dolgot, nincs benne semmi képtelenség, sőt igenis helyes eljárás, ha a törvényhozás nálunk is tudomást vesz arról, hogy itt egy hatalmas aristocratia létezik még mindig a társadalomban s ezen hatalmas tényezőnek helyet enged az alkotmányban, melyben magát mind saját kielégitetésével, mind a közügyre nézve hasznosan behelyezheti. Nem születési, nem kasztszerű előjogról van szó." Főnemesek nem azért lennének többé a felsőház tagjai, mivel grófoknak és báróknak születtek, hanem azért, és csak is annyiban, a mennyiben oly érdeket képviselnek, mely a hazához való ragaszkodást még nagybecsű tulajdonhoz való ragaszkodással is párosítja a nagy birtokot, így csak közvetve s a kizárólagosság mellőzésével maradna a felsőház aristocraticus testület, de miután a főnemesség nagyobb részben nagy birtokosokból áll, ő a maga részére mégis oly helyet találna a felsőházban, mely öröklött s a nagy vagyonban reális alappal is biró követeléseinek, önérzetének, ha úgy tetszik, büszkeségének kielégítésére alkalmat nyújt. S hogy a nemzetnek oly jelentékeny része, milyet a nagybirtokú nemesség képez, megkaphassa a kielégíttetést, melyről szólok, abban én igen nagy érdeket látok. Nekünk nem tanácsos elidegeníteni a hazai közügyektől, nem tanácsos elkedvetleníteni aristocratiánkat. De hát még utánuk járjunk, még kényeztessük azokat, kik különben is a szerencse elkényeztetett gyermekei, kik nemhogy kényeztetésre tarthatnak igényt, de méltó megrovást érdemelnek magukviseletéért ? És mégis úgy van. Épen mert a szerencse elkényeztetett gyermekei lépnek, fel minden irányban nagyobb követeléssel; a tény megvan, a kérdés csak az, miként számolhatunk vele. Erős érdekkel csatolni az aristokratiát a közügyekhez két szempontból fontos és szükséges. A nagybirtokú és különben is a társaság felsőbb rétegeihez tartozó emberek igen könnyen válnak cosmopolitákká, igen könnyen merülnek el a here kéjenczségbe, ha nincs valami, ami őket a közügyekben való részvétre mintegy hathatósan késztesse. Elég szomorú példáit látjuk ugyan annak, hogy a született törvényhozói kiváltság sok igen sok arra hivatottra nézve nem bír elegendő hatással, hogy magát nagy születési előjogainak élvezetére képesítse és érdemesítse; de meg lehetünk győződve a felől, hogy ha a mi főnemességünk nem lett volna eddig az alkotmány által a közügyekben részvétre különösebben is hivatva, még sokkal inkább elmerült volna máris a léhaságba és nem mutatott volna fel annyi tehetséget és buzgalmat is a közügyek terén, nem játszott volna s nem játszana részben még most is oly nagy szerepet összes politikai és társadalmi mozgalmainkban. Egy cosmopolita, kéjencz, léha sereggé vált volna már régóta s egy nevezetes factor esett volna el általa a nemzeti közmunkától. Ez az egyik, a másik a nemzetiségi szempont. Ismét csak az tartotta vissz a főnemességünket a végképen való elnémetesedéstől és elkorcsosulástól, hogy itt benn a hazában nagybecsű előjogokat élvezett, melyeknek gyakorlatában becsvágy és hiúság kielégítést talált, így sem tudott a magyar nemesség ellenállani azon csálóknak, melyekkel a bécsi udvar rendszeresen törekedett őt nemzetiségéből következtetni, de még ama szomorú időszakban is maradtak fenköltebb lelkű egyesek, kiken a csáb nem fogott; még azok is, kik már magyarul beszélni alig tudtak, ha nem mondották is többé — magyar ember vagyok, még mindig büszkén mondották — magyar mágnás vagyok, s azon kapocsnál fogva, melyet köztök és a haza ügye közt a kitűnő közjogi állás képzett, könnyen volt a bekövetkezett szerencsés javulás eszközölhető. Javulás, de a recidivától biztosítva nem vagyunk. Amig nem lesz önálló független Magyarország, mig nem székel Budán magyar királyi udvar, addig mindig Bécsbe fog kandikálni aristocratiánk ; mig a magyarság nem lesz egy valódi államnak teljes rangra emelt nyelve, szokása, műveltségi iránya, addig mindig ki vagyunk téve a veszedelemnek, hogy társadalmunk l«í?mo£fА w«j.M› «.Korfcvioraticus rétege nem lesz testben és lélekben magyar s nagy hatalmát, melyet nagy birtokánál és társadalmi előnyeinél fogva, mint a fertály mágnási majmolásnak bálványa gyakorol, csakis az által foszthatjuk meg lehetőleg káros hatásától, ha helyet csinálunk nekik, melyet el nem foglalni, melyet úgy a hogy be nem tölteni magok előtt is szégyenletesnek látszassák. S még akkor is, ha közjogi s állami létünk kedvezőbbé válik, ha az elnemzetietlenedéstől kevésbé kell majd tartanunk, még akkor is folytonosan nagy érdekünkben fog állam köztevékenységre késztetni őket, nehogy elvhajhász cosmopolitikát és léha heréket neveljünk nemzetünknek legelőkelőbb és legvagyonosabb osztályából. De nevelhetünk egyebet is! nevelhetünk legitimistákat, nevelhetünk egy oly politikai pártot, mely teljesen elzárja magát más pártoktól , oly pártoktól, melyek közt csak politikai véleményekre nézve van különbség, de nincs társadalmi, nincs szektaszerű eltérés, melyeknél ennélfogva maradnak elég érintkezési pontok arra, hogy kritikus helyzetekben megváltozzanak, összeolvadjanak, másként alakuljanak, de ne vigyék a közügy rovására végletekig a küzdelmet. Az ily pártok a nemzeti ügyre nézve nem veszélyesek; a pártoktól eredő veszély csak ott kezdődik, hol a pártok társadalmi kasztokká válnak s felforgatások nélkül hatalomra jutásra nézve nincsenek esélyeik. Ezt látjuk Francziaországban. Ott látjuk az ottani pártok közt a legitimistákat, kik nemcsak dynasticus alapon állanak, hanem mint a legyőzött régi aristocratia kasztszerűleg zárják el magukat a többi pártoktól, nem simulnak, nem alkusznak, s csak teljes felforgatásától a létező viszonyoknak várják érvényre jutásukat, egy sziklának vakságával és elfogultságával. Ily kasztnak neveléséhez ne járuljunk azáltal, hogy mintegy kizárjuk aristocratiánkat abból, hogy az államgépezetnek egyik kerekét alkothassák. Két oldalról vagyunk fenyegetve, hogy ily bajokat hoz létre azon súrlódás, mely magasabb aristocratiánk és a nemzet nagy tömege közt régóta fennáll. Egyik a democratiáról elterjedt némi tekintetben téves nézetek, másik aristocratiánk magaviselete. Igen sokan vannak nálunk, és pedig a hatalmasan terjedő értelmiség legtevékenyebb s legifjabb rétegeiben, kik előtt legfőbb feladatnak látszik a democratia követelményét kielégíteni, nem nézve se jobbra, se balra, haladva egyenesen a czél felé. Ámde nekünk nem szabad kizárólag egy eszmének, egy cosmopolita iránynak szolgálatába szegődni, mert mindnyájan szolgálatában állunk e hazának, s ha a haza érdeke mást követel, fel kell áldozni a correctséget eszméink és doctrináink keresztülvitelénél. Habár csak átalános eszményi és cosmopoliticus szempontból vesszük is fel a dolgot, többre megyünk azáltal, ha e nemzetből egy életerős és viszonyaihoz képest jól organizált tagot állítunk az európai népcsaládnak, mint az által, ha e hazát csak úgy tekintjük, mint egyes bármi szép és nagy eszmék alkalmazására való kísérleti tért. Tehát a haza minden előtt. S ha ennek érdeke azt kívánja, legyünk kegyesek kedvencz eszméinkből valamit leengedni. Igenis, tartsuk fenn a democrata irányt politikai és társadalmi működésünkben , tartsuk fenn a democratiának diadalát, melyet elért nálunk is akkor, midőn életbe lépett a jogegyenlőség, midőn irtjuk a feudalismus maradványait következetesen az utolsó végletekig. Ez már nagy eredmény, és félig nyert ügy, de miután a vén európai társadalom még aristocraticus lábon áll, miután a társadalmi átalakulás nem megy oly könnyen mint a kiváltságoknak törvényhozási uton való eltörlése, s miután e téren a tűzzel vassal való pusztítás veszélyekkel jár, alkudjunk meg a körülményekkel s a lassúbb eredményekkel beérve biztosítsuk a jövőnek a végleges diadalt. Csak azért, mivel ez jobban látszik megegyezni a democratiával, ne törüljük el a felsőházat; csak azért, hogy ne csináljunk belőle ismét mágnások, a muszkavezető és ultramontán mágnások fészkét , ne csináljunk oly felsőházat, mely sem a korlátlan párturalom és zsarnokságtól, sem a feltétlen engedelmeskedő felsőházi tagokkal rendelkező kormány túlságos hatalmától nem képes megóvni a hazát. A másik veszély jó magától az aristocratiától. Fátyolt vetve a múltakra, legújabban is két tekintetben ad okot méltó neheztelésre. Egyik az, hogy ezen magyar aristocratia, a magyar államnak magyar nemzetnek kényeztetett gyermeke, korántsem halad, korántsem buzog úgy Magyarország mellett mint kellene. Sehogy sem akar menekülni azon gyászos és szégyenletes romlottságtól, melybe elnemzetietlenedése által korábbi illőkben sülyetett; nem akarja belátni, hogy mint tekintélyes osztálynak, mint aristocraticus élite társaságnak is e hazán kívül nincsen számára hely. Másik az az utálatos ultramontán irány, mely magát benne megfészkelte. Elkezdve a buta bigotherián, a jezsuita cselszövényeken át le az utczai botrányokat csináló fanaticus izgatásig, magasabb aristocratiánk embereit látjuk s jóformán csakis őket látjuk szövetkezni a papság ultramontán részével, hogy hazai bajainkat még ezen éktelen zavarokkal is növeljék s megrontsák nemzetünknek abéli jó hírnevét, hogy itt a fanatismus soha sem birt gyökeret verni. Semmivel sem képes jobban lerontani aristocratiánk resultatióját, mint ezen szerepléssel. Az ó-conservativ töredék tán párttá nőhetett volna, talán esélyei lehettek volna arra is, hogy bizonyos körülmények közt, milyen épen a jelenlegi, midőn a Deák-párt szemlátomást lejárja magát s a baloldalnak még nem érkezett el ideje, hogy ily körülmények közt hatalomra jusson; de a szövetség által, melyet az ultramontanismussal kötött, teljesen lehetetlenné tette magát a közvélemény előtt, mert az ó-conservativ párt hatalomra jutása most már egyértelmű lenne a reactioval. Ha eként folytatja magatartását az aristocratia, és úgy le fogja járni magát, mint osztály, mint lejárta magát mint politikai factor az ó-conservativ párttöredék; annyira megutálja, annyira visszaborzad tőle az egész nemzet, hogy teljes kirekesztetése ellen az államéletből hiában fog bárki is magasabb és általános szempontokból kiindulva szót emelni, ügyük tökéletesen veszve lesz menthetlenül. Ezen közindignatiónak kitörését láthatják máris azon jelenetben, melyet az úrbér és telepítvényesek ügyében követett eljárásukkal a képviselőházban előidéztek; ebben fekszik ama jelenetek valódi értelme, melyet magából az úrbéri és telepítvényes ügynek jelentékenységéből némelyek nem tudnak kimagyarázni. Az ellen, hogy a törvényhozás egyik részének van véleménye, van akarata, senkinek sincs kifogása, sőt örvendetes jelnek tekinthető magában véve azon tény, hogy magukról már egyszer életjelt adtak. Csakhogy természetesen roszul választották meg az alkalmat s nem kedvező bepillantást engedtek azon eszmekörbe, melyben forognak. Aléltságuk és ily modorú pillanatnyi ébredésük egyaránt mutatja a szerkezet romlottságát, melyben van most a felsőház; a közhangulat meglehet, hogy számba vette volna ezt s nem nyilatkozott volna bár idétlen fellépésük folytán oly élesen, ha más okoknál fogva nem léteznék irányukban annyi keserűség. Ha már a képviselőházban ily élesen nyilatkozott az indignatio, ha már oly részről jött oly éles támadás a mint történt, mit várhatnak még a nagy közönségtől, mit várhatnak a közvélemény nagy tömegétől? Viseljék úgy magukat, hogy lehetséges legyen őket mind saját érdekükben, mind a közügy érdekében, megmenteni. képviselőtestülete a nemzet kormányával egyetértőleg egyhangúlag elfogadott. kétségbeejtő jele állapotainknak. Néhány tagból álló testület, néhány, férfias munkásságtól irtózó, kéjenczkedésben elpuhult vén ember, néhány felvilágosodott eszme felfogására képtelen dohos fő akkor állhatja hazánk fejlődésének, nemzetünk jólétének útját, mikor akarja. A kormány ma ismét egyedül Horváth Döme miniszteri tanácsos által volt képviselve, ki roppant gyönge beszédben erőlködött védeni a kormány és képviselőház álláspontját. Míg az ügynek beszédével mit sem használt, a képviselőház és kormány tekintélyének csak ártott ama koldushoz illő rimánkodó hanggal, melyen a javaslat elfogadásáért esdeklett a méltóságos főrendekhez. A nagyméltóságú elnök is sok badarságot összebeszélt ma. A tagok csekély számára vonatkozólag azt jegyezte meg, hogy a tagok nagy része valószínűleg azért nem jelenik meg, mert megbízik a rendesen megjelenni szokott tagokban. Nagyon szép. Azt pedig, hogy elegendő tag van-e jelen határozathozatalra, ő, úgymond, nem köteles vizsgálni. Ezt csak név szerinti szavazásnál vagy akkor tenné, ha erre a ház valamelyik tagja által felszólítatnék. Miért vannak akkor a házszabályok, melyek szerint nem lehet érvényesen határozni semmi tárgyban, ha csak a tagok közül legalább 50-en nincsenek jelen? Mit akart akkor az elnök amaz üres szavakkal elérni, melyet néhány nap előtt elmondott, hogy míg ő lesz az elnöki széken, addig a házszabályok meg fognak tartatni. — Ő felsége, mint a P. Napló hallja, e hónikán szentesíté a katonai határőrvidék bekeblezésére vonatkozó előterjesztéseket. Ezek nyilvánosságra hozatala legközelebb megtörténik. Pest, jan. 9. A főrendiház ma harmadszor is visszavetette a telepítvényesek ügyében indítványozott moratóriumra vonatkozó képviselőházijavaslatot. Midőn ezt tudomására hozzuk az országnak, meg vagyunk győződve, hogy a jogosult megbotránkozás érzetét keltjük föl minden jóravaló magyar emberben. Meg van vakulva ez a testület, hogy nem látva előre az ország belnyugalmának felzavarását, melyet e nyomorult eljárás kétségkívül maga után von, hogy nem törődve a nép visszafojthatlan boszujának kitörésével, akadályozza egy oly javaslatnak törvénynyé emelketését, melyet az ország szegény sorsú népének megnyugtatására kormány és képviselőház egyhangúlag magáévá tett? Vagy annyira önzők, hazafiatlanok ezek az emberek, hogy százezerre menő polgártársaik sorsának enyhítésére, kiknek érdekében a törvényjavaslat hozatott, bármit tenni is teljesen képtelenek ? De miért keressük az okokat, elég constatálnunk a tényt, hogy a főrendiházban ma 37 tag volt jelen s ezen 37 tag elegendő volt arra, hogy félrevettessük egy törvényjavaslat, melyet a nemzet Páris, jun. 3. (Saját levelezőnktől.) Tudják bizonyosan önök, hogy Parist katona urai felnégyelték, csodálom, hogy a hajvágás előtt megállották, mivel a rendet fentartó hatvanezer szurony ezen számmal is osztható. Mac-Mahon a külügyi palotát foglalta el vezérkarával. A katonaság pedig laktanyák hiányában, mivel a balparti erődök kaszárnyái összelővek kétszeresen, a jobbpartiakat pedig még a poroszok nem adták át, a közkertek és sétahelyekben sátoroznak. A fákhoz lovaikat kötik, melyeknek ágai védik az eső ellen a különben is igen gyönge alkotású harczi lovakat. Az isten ege alatt van a konyha, a század szakács persze nem szennyezheti be egyenruháját, egy nemzetőr kabátból rögtönöz magának kötényt, melynek két karja derekát öleli. Minden nemzetőr rendőrségét a minden fikáé váltta fel. Remélhető, ezen kiállhatlan rendszernek vége lesz a csendőrök és a városi őrök sietetett szervezésével. Zsandár és sergent de villé hat hatezer lesz, mint Napoleon fénykorában, hajdanában. A kormány minden hasonló forradalomnak elejét akarván venni és a közerődnek a felkelés kezébe jutását megakadályozandó egy katonai bizottsággal tanulmányoztatja, hol kellene a városban két ezen czélt biztosító erődöt építeni. A lefegyverzés folytonos és mennyire kíméletlen, saját esetem beszélem el. Tegnap tizenkét órakor, midőn hazatérek, az utcza sarkait két őr által őrizve találom. A szomszéd ház oldala mellől rozsdás tüzérségi kések s antik szuronyok törpe társaságából látom fényleni damaszk kardomat s lábánál elterülni egy antik ezüst makolatu és hüvelyü tőrömet, melyek a külföldi tulajdon biztonságában fügtek szobám falán. A regniráló főhadnagy szives volt, először be nem fogatni és Satoryba küldeni, hogy a többi foglyok közt, kik már kétszer revoltáltak, miről a lapok hallgatnak, de mint bizonyost irhatok, az alám gyújtott szalmán nyilt téren s húszezer társaságában várjam, mig kisül ártatlanságom ; másodszor megígérni, hogy nevemre a mairenét félre fogja tétetni. Nincs olyan kovás, kulcscsal felhúzó puska, pisztoly, a gall dicsőség földből előkerült rozsdás pengéje, melyet megkímélnének. A katonai parancsban minden tűz- és meztelen fegyver van ; a kovás ugyan tűzfegyver, mikor kétszer lobban, a gall kard ugyan meztelen, ezer évnél több még hüvelye sincs. Ezek azonban vissza fognak adatni, „mihelyt a helyzet engedni fogja.“ A közlekedés ma teljesen felszabadította zár alól. Nagy számú angol jött Páris romjait látni, tudom fognak mérgelődni, mikor látják, hogy a hírlapok zajának fele sem való. A szőke á la codlette szakát minden idegen arczjelleg közt leginkább töretik, mert most a szitok az idegenek ellen ömlik, hogy egy tuczat kalandor a communet fegyverrel, s két tuczat műtő késsel szolgálta. A Comedie française ma Figaro lakodalmárral kezdette meg előadásait, a jó példát követi a Gymnase. Lassan mind magukhoz térnek. Az Ambigue nem égett le. Mindazon hírlap, melyik márczius 18-ka után kezdette pályáját, betiltatott, s ezért igen cekély a lapok száma. A lapoknak az utczán kiabálása tilos. Nem ébreszt fel minden nap fél hétkor a hírlap árusok egymást kergető s túlkiáltó lármája. Vége van a gyerekek kézzel lábbal, ököllel, könyökkel, térddel sarokkal vívott harczának a kiadó hivatal előtt, hogy a tolakodásban el legyen az által foglalva a hamarább laphoz juttató hely. Vége van a „Pére Duchéne“ káromkodó nagy haragjának, az árusok életének, mint például az utóbbi napokban: Pére Duchéne főbe lövetett a kis Presse feltámadt! tessék, tessék venni, öt centime, egy sou! Az iskolák e hó tizenötödikén megnyílnak, a Sorbone már falon hirdeti a tanrendet. A Colège de France is nyári tanfolyamot nyit. A községi iskolák visszatért tanárai tanszékeiket elfoglalták. Azanyagi világban a zavar még mindig nagy. Gondolhatják, az assemblée hoz a béke előleges megkötése után törvényt az ostrom idejéről fizetendő házbér, s az az alatt lejárt váltók beváltása tárgyában. A commune hoz két egymás ledöntő törvényt. Ezzel egyidejűleg Versaillesban