Ellenőr, 1871. november (3. évfolyam, 390-414. szám)
1871-11-25 / 410. szám
EIőfizetési árak Egén évre . , 20 frt. — kr. I Évnegyedre I 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 15. szám. Semmit sem, közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon. A lapot illető replarátók Légrády testvérek irodájába (nádor utca* 6. sz.) latésendők. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. ( Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek Irodájában)Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, kátsa* utcza 14.es. éla intésen dőlt. Szombat, november 25. 1871. ELI. évfolyam. 410. szám. CiBiliBagjJMlDZOjnrxéj|i Ilii I I11 ipniLijwhisifliiija^ Pest, nov. 24. Midőn hire jutott először, hogy a magyar kormány egyrészről, és két hitelintézet másrészről egy uj tervet találtak fel, mely szerint az ország minden állambiztosíték nélkül több száz mértföldnyi vasúthálózat birtokába jut, magunk is örömmel fogadtuk a hírt. A kamatbiztosítások fejében fizetendő összeg máris roppant teherkint nehezedik az államra, csak üdvözölnünk lehetett tehát oly tervet, mely vasúthálózatunk további kiegészítését e terhek szaporítása nélkül ígérte létesíteni. A kíváncsian várt terv most már előttünk fekszik, egész terjedelmében, minden részletében — s hogy zseniálisan van öszszeállítva, az tagadhatatlan, de ha figyelemmel átolvassuk, minden kamatbiztosítási ellenszenvünk daczára is határozottan ki kell mondanunk, hogy mi az ily feltételek mellett ajánlott vasúthálózat elfogadását a törvényhozásnak soha nem ajánlhatnék. A tervezet, melynél szövevényesebbet képzelni sem lehet, nem kíván ugyan nyíltan garantiál, de kíván titkon elrejtve sokkal többet. Kívánja azt, hogy az összes építkezésekhez szükséges pénzösszeg kétötödét az állam adja, melyért az állam viszont részvényeket kap. E részvények azonban mint törzsrészvények korántsem bírnak azon előnyökkel és jogokkal, melyekkel bírnak ama részvények, mint elsőbbségi részvények, melyek az építkezési összeg három ötöd részét képezik, s melyek az alakítandó társulat tulajdonába mennek át. Emez elsőbbségi részvények 5 % kamatban részesülnek s mindaddig, mig ez tökéletesen fedezve nincs, ama részvények után, melyek az állam birtokában vannak, semmiféle kamat nem jár. Egész biztonsággal fölvehetjük, hogy a vasutak az első években annyit nem, vagy legfelebb csak annyit jövedelmeznek, menynyi az előbbségi részvények kamataira szükségeltetik. Az állam kezében levő részvények hosszú évekig — mondhatjuk: 10—15 évig egy fillért sem jövedelmeznek s a tömérdek pénz, melyet az állam kétötöd részben az építkezésekre adott, kamat nélkül hever, holott az állam — minthogy e szükséges pénzmennyiséghez csak kölcsön útján juthatott, évenként fizetni köteles a drága percentet. Tegyük fel, hogy az összes vasúti építkezések 250 millióba kerülnek. Ebből az állam fizet két ötödrészt vagyis 100 milliót. Minthogy az állam, saját rendes kiadásait sem képes saját rendes bevételeiből fedezni, nagyon természetes, hogy ezen 100 milliót csak kölcsön által képes előteremteni. Ha már most a részvények, melyeket az állam ezen 100 millióértért kap, 10 — 15 esztendeig nem jövedelmeznek semmit, aminthogy nem is jövedelmezhetnek, mert az első évek bevételeit egészen fölemésztik az elsőbbségi részvények, akkor az állam által kölcsön vett 100 millió, ideszámítva a kamatok kamatjait is, csaknem oly összeggé nő, minőt az összes építkezések igénybe vesznek. Honnan és mily áron bírjuk mi előteremteni az építkezésekre szükséges összeg kétötödét ? tanácsos-e nekünk most, midőn rendes kiadásaink fedezésére is kölcsönt kell felvennünk, újból adósságba keverni az országot, erről szólni fogunk közelebb, ma csupán a szerződés két pontját ajánljuk még a közönség figyelmébe. Egyik a Károlyváros-fiumei vonal eladása, másik az összes pályák mikénti építése és fölszerelése. Az előttünk fekvő tervezet szerint a károlyváros-fiumei vonal amint teljesen elkészül és még három évig a kormány kezelése alatt marad, eladatik az alakítandó társulatnak 19.300.600 írért. Hogy e vonalnak ily áron való elidegenítése merő vesztegetés, kitűnik rögtön, ha tekintjük, hogy e vonal mennyibe kerül az államnak. A 22,9 mértföld hosszú vonalon csupán az építkezési munkák — az üzleti eszközök beszerzését és a fiumei pályaudvar építését ide nem értve, egy 1869. júl. 15-én tartott zárt ajánlattárgyalás alapján általán alku mellett Pongrácz testvérek és a frankó-magyar banknak mint az államra legkedvezőbb ajánlatot tett vállalkozóknak adattak át 19.870,650 frtért. Ezen felül a tervezésre, építési felügyeletre s egyéb előre nem látható kiadásokra előirányoztatok egy millió. A vasútvonal tehát, melyet az állam elad 19.300,000 írtért, az államnak legalább is belekerül 20.870,650 írtjába. Sokkal nagyobb lesz a veszteség az államra nézve, ha hozzátesszük, hogy a vonal a fölépítés után csak a harmadik esztendőben adatik el. Ez kétségkívül azért terveztetik így, hogy a roppant kiadásokat, melyeket egy-egy új pályánál az utólagos javítások és igazítások igényelnek, mind az állam teljesítse és a társulat egy tökéletesen helyreállított és kipróbált pályát nyerjen olcsó pénzért. De mindazon kedvezmények között, melyeket a tervezet a társulatnak nyújt az állam rovására, legszembeötlőbb azon kedvezmény, melyet a 11. paragrafus ad. E paragraphus szerint az összes pályák építése és fölszerelése egy a magyar kormánynyal megállapítandó átalányösszegért a kérdésben levő két hitelintézetnek adatik át. •Tudjuk, hogy a vonalak kiépítése — nem a helyi viszonyokhoz képest — hanem a vállalkozók kisebb vagy nagyobb nyerészkedési vágya folytán mily különböző összegekbe kerülnek. Egyik mértföldenkint 6—700.000 frtért építi a vonalat, míg a másik — jóllehet az építést ugyanoly helyi viszonyok közt teljesiti — beéri 4—500,000 frttal. Épen azért elkerülhetlenül szükséges, hogy az építési átalányösszeg meghatározása a kormánytól tétessék függővé. Meglepetve olvassuk azonban az említett paragraphus végén, hogyha az átalányösszeg iránt egyezség nem jöhetne létre, akkor a társulat épít, amint jónak látja és az építésért provisió fejében a valósággal felhasznált összeg 6°/°-át kapja. Ily szerződésnek aztán keresni kell párját. A társulatnak — ha egyezmény létre nem jöhet — a legszabadabb kéz engedtetik, oly költségesen építkezni , mint neki tetszik. Természetes, hogy a társulatnak lesz esze megakadályozni mindig az egyességet, hogy az egyezmény meghiúsulása után azt tehessen, amit akar. És az ily szerződést mondják előnyösnek az államra! Előnyös, igen a magyar átalános hitelbankra és ennek édes testvérére, az osztrák hitelintézetre nézve, melyeknek érdekében a tervezet készült. Hogy is lehetne másképp Weninger Vincze a magyar átalános hitelbank vezérigazgatója készít egy vasúthálózati tervet, s az bemutatja a magyar kormánynak. Weninger Vincze, mint a hitelbank vezérigazgatója kétségkívül úgy készíti a tervet, hogy az a lehető legelőnyösebb legyen a hitelbankra. Aztán Weninger Vincze a magy. kir. államvaspályák igazgatóságának elnöke elfogadás végett ajánlja e tervezetet a kormánynak. És nálunk ez is a maga rendjén van. Csávolszky Lajos, Pest, nov. 24. Alig izgathatja föl és keserítheti el mélyebben az egészséges közvéleményt valami, mintha e közvéleménynek tapasztalnia kell, hogy az erkölcsi corruptio felülről, kormányok által vétetik pártfogás alá. És mennyivel méltóbb és indokoltabb ezen elkeseredés , ha nem absolut vagy személyes, hanem parlamentáris kormány lép föl e corruptio protektora gyanánt. Mindig egészséges társadalmi viszonyoknak tanújele az, ha a közvélemény meg tud botránkozni az oly eseteken, midőn gyanús jellemű politikai egyéniségek állással és bizalommal ruháztatnak föl valamely parlamentáris kormány által. Ha absolut kormány üti ily kihívóan arczul az erkölcsi szeméremérzetet, rendszerint nincs oly közfölháborodás, mintha alkotmányos kormány esik e bűnbe. Az előbbi már természeténél fogva gyanús mellékutak és jogtalanságok elkövetésére van szorítkozva, és alkalmas creaturáinak megválogatásában nem ismer finnyásságot. Már Talleyrand mondta, hogy ő bármely sárból is fölszedi az egyéneket, ha van bennük akarat és tehetség kormányának eszközeivé válni, és alig volt Telleyrand előtt és után absolut kormány, mely ne követte volna ezen elvet a legmerészebb értelemben. Amit azonban absolut kormány követhet el a politikai morál rovására, azt alkotmányos kormány soha sem követheti el anélkül, hogy alá ne ássa lábai alatt azon alapot, melyen áll. Az absolut kormányokat is eléri menthetlenül a bűnhödés az erkölcsi corruptio terjesztése miatt — mert a történelmi igazságszolgáltatás nem ismer kíméletet — ámde ami egy absolut kormánynál tíz-húsz-harmincz év múlva boszulja meg magát, az egy parlamentáris kormánynak gyakran egy-két év alatt kioltja életét. Az alkotmányos kormány minden izében össze van forrva a nemzettel; vér és hús a nemzet vére és busából; a nemzet bizalma és szavazatai által lévén fölemelve a kormányzó hatalom magas polcára. Ha egy ily kormány szegődik protektorává a corruptiónak, és ha egy ily kormány tesz eszközeivé oly egyéneket, akiknek nevét közmegvetéssel említi az egészséges közvélemény ,— akkor százszorta nagyobb mérvben vétkezik az absolut kormánynál, mely már természetére nézve is nem a jognak, hanem az önkénynek, nem a népfelségnek, hanem az erőszaknak kifolyása — és mint ilyen erkölcsi scrupulust sem ismer eszközei megválogatásában. Nem Magyarországra és illetőleg nem a magyar kormányra vonatkoznak e bevezető sorok. Ezúttal legalább Belgiumról kívánunk szólani, és ha ennek daczára lesznek oly olvasóink is, akik e sorok olvasása közben következetesen és makacsul a magyar kormányra fognak gondolni — hát mossuk kezeinket Pilátusként...................... A belga főváros pár nap óta oly zajos tüntetéseknek színhelye, minek egész szokatlanok már Brüsselben. Az alkalmat e tüntetésekre a kamrában történt események szolgáltatták, melyeknek megmagyarázására elég megemlítenünk, hogy azoknak alapját az annyira botrányos Langrand-Dumonceau-féle ügy utóhangjai képezték. Ismeretesek ma már az egész világ előtt azon ultramontán szédelgők aljasságai, akik Langrand főnöksége alatt ezer meg ezer családot tettek tönkre Belgiumban, azon szemfényvesztő kilátással kecsegtetvén a lépükre akadt embereket, hogy elhelyezett pénzük dúsan fog kamatozni Langrand és hozzá méltó társainak kezeiben. Soha szédelgés nem űzetett botrányosabb cymismussal, és soha humbug és csalás nem bújt még oly jámbor álarcz alá, mint a hírhedt Langrand-féle pénzügyi vállalatoknál. A belga ultramontánok legkiválóbb fejei — köztük a clerus számos tagja is — részt vettek e szédelgésekben, melyek köztudomásúlag a lehető leggyalázatosabb bukással végződtek. A matadorok — ugyanazon emberek, akik oly istenfélő jámborsággal tudják ég felé emelni szemeiket a belga kamrában — dúsgazdagon úsztak ki e bukásból, míg ezer meg ezer szegény, napi munkája után élő család koldusbotra jutott, elhelyezett pénzek menthetlenül elveszvén a Landgrand-féle fosztogató consortium tág zsebeiben. A múlt évi júliusi választások az egész világ meglepetésére többségre juttatták az ultramontán pártot Belgiumban, s a belga képviselőház klerikális többségének matadorjai gyanánt ugyanazon bélyegzett nevű férfiak kezdenek szerepelni, akik a pápai áldás védszárnyai alatt éveken át szabadon éltek vissza a lakosság hiszékenységével. Mert hát Langrand a pápa áldását bírta pénzügyi vállalatainak sikerüléséhez — és Belgiumban, hol a jezsuiták fondorlatainak oly tág tér van engedve, a pápai áldással sok mindent lehet elérni. Klerikális kormány kerülvén tehát uralomra Belgiumban, a Langrand-Dumonceau-féle vérlázító bukás inkább elsimittatott, semhogy czinkosai példás bünhödésben részesültek volna. Mi több, Brasseur, Notbhomb, Dedecker és több kevésbé-többé megbélyegzett társaik kiváló szerepet kezdettek játszani a jelenlegi kormány alatt, úgy a kamarában, mint a nyilvános életben. Mögöttük a minisztérium áll mai napig is, mely az ultramontánok között uralgó szoros érdekközösségnél fogva nemcsak hajuk szálát nem engedte meggörbittetni, hanem folyvást előtérbe tolni iparkodott Langrande méltó czinkosait. E kiáltó cynismus tetőpontját érte el, midőn a kormány közelebb Dedeckert, a legcomprommittáltabb hirű ultramontán pártvezérek egyikét, limburgi tartományfőnökké nevezte ki. E tény oly általános megbotránkozást idézett elő, hogy a szabadelvű párt egyik elsőrendű tagja, Bar a volt igazságügyminiszter, kénytelennek érzi magát pártja nevében interpellálni a kormányt Dedecker kinevezése ügyében A belügyminiszter, furdalva bizonyára nem legtisztább lelkiismerete által, habozott és válaszolni ígérkezett az interpellátióra; míg a klerikális kabinet igazságügyminisztere már eleve gyanúsítani iparkodott azon okmányokat, melyekre támaszkodva Bara benyújtó interpellációját. Azonban e dicstelen és igazi jezsuitafogás ellenkezőt eredményezett. Bara ugyanis kijelenté, hogy azon okmányok, melyek annyira jellemzik a kinevezett Dedeckert, tulajdonát képezik a Langrand-féle hitelezőknek, és neki a közmorál érdekében a csődtömeg bírói curátora által adattak át. Eszerint kétségtelen, hogy léteznek okmányok, melyek kellően megvilágítják Dedecker bűnrészességét. Ezen érdekfeszítő és rendkívül tanulságos ügy — egyelőre legalább — befejeztetett a belga kamra tegnapi ülésében. Befejeztetett oly módon, mely vérig sértő arctulütését képezi a közmorálnak. A szabadelvű ellenzék azon indítványát ugyanis, hogy fejezze ki a kamra rászólását Dedecker kinevezése fölött, a klerikális többség 66 szavazattal 44 ellenében visszautasította, és így egy parlamenti végzés által szentesítve van Langrand egyik elsőrendű cinkosának kineveztetése. Hogy miként gondolkozik az ultramontán kormány és többsége magatartásáról a brüsseli lakosság, azt bizonyítják azon fenyegető jellegű tüntetések, melyeknek tegnap este a különben oly nyugodt belga főváros színhelyét képezte, és melyeknek ismétlődése sokkal komolyabb eseményeket készíthet elő. Egy kormány, mely ily megbotránkoztatón fogadja védszárnyai alá a corruptiót, meg van érve a bukásra, és minél hamarább történik ez, annál jobb Belgiumra nézve. Csak egy radikális többségre támaszkodó szabadelvű kormány mentheti meg ezen államot azon sülyedéstől, melyet a jezsuiták s a pápai áldás hamis dicsfénye alatt garázdálkodó ultramontán szédelgők hoztak reá — kétségkívül „ad majorem dei glóriám.“ Borostyáni Nándor, hól ki sem mozdult, mert a pénztárnoki állomást az említett kikötés mellett elfogadá. Én pedig úgy tudom, hogy képviselői állásáról ez időig nem mondott le, ámbár tudja, hogy a képviselői állással járó kötelességeket nem teljesítheti, ha a pénztárnoki állomását megtartja. Bizony nem ártana végére járni, ha várjon Simonis úr a húsvét óta járó képviselői diurnumokat valamely ismerőséhez Pestre fölküldött nyugtával fölvétette e ? Nem hisszük, hogy tette legyen, mert ha csakugyan tette volna, akkor ez a csúnya dolog nem szép fényben tündököltetné némely szász atyafi azon nagyon is arczátlan bűzü fitogtatását, hogy hát a szász natió (persze magyar pénzen) van hivatva, —■ „die deutsche Kultur im Osten zu verbreiten.“ + — A baloldali kör egy rövid értekezletet tartott, melynek határozata értelmében G hy cz y Kálmán értesíteni fogja Lónyay kormányélnak urat, hogy pártunk imparlamentáris eljárásnak tekintené a budget-tárgyalás iránt megszorító alkudozásokba s előleges — úgyszólva zárt ajtók mögüli — szabályozásokba ereszkedni, s hogy — ezen véleményénél fogva — nem teljesítheti a miniszterelnök kívánságát, miszerint magánértekezletben időztessenek el a költségvetés iránti kiegyeztethető nézetkülönbségek. Egyébiránt a párt nem idegenkedik attól, hogy más kérdéseknél speciális esetekben értekezzék a kormánynyal, ha ennek valamelyik tagja által e végre alkalmilag felszólíttatik. A baloldali kör ezen határozata feleslegessé teszi azon megjegyzéseink elmondását, melyeket különben nem hallgathattunk volna el egyik. laptársnak ma reggeli nyilatkozatára, miszerint nincs ellenére, sőt helyeselni kell, ha a pénzügyi tárgyalás előtt, s a kisebbségi és többségi vélemény kiegyeztetése végett — „a kormány és az ellenzék vezértagjai a kiegyeztethető eltéréseket magánértekezletben is elintézhetik.“ Csak azt említjük meg, hogy az ilyen elzárásra. laptársunk szerint is „múlhatlanul megkívántatik, hogy az illető párt először is sajátjává tegye felhatalmazottja nézeteit.“ Ezen megkivántatóságot eldöntötte a fenebb említett határozat, mely nem delegál senkit, hogy a párt felhatalmazottja gyanánt egyezkedjék a budgettárgyalás milyensége felől. A Vili. Uraló bizottság holnap azaz f. hó 25-én d. u. 4 órakor a Jépviselőház 1-fő számú osztálytermében nyilvános ülést tart. Pest, nov. 24. 1871. Fittler Dezső, mint a VIII. kir. bizottság jegyzője. — Az este érkezett bécsi lapok megegyezőig jelentik, hogy a minisztérium megalakult, és pedig a következőleg: hg. Auersperg Adolf elnök, tárcza nélkül; belügyminiszter Lasser báró, közoktatási Stremayr, igazságügyi Glaser, kereskedelmi de Pretis, földművelési dr. Bannhans, honvédelmi Chiametzky, és pénzügyi Piener. Binder ur, Nagy-Szeben, november 22. A tegnapelőtti országgyűlésről megjelent tudósításból látom, hogy Binder Lajos medgyesi képviselő és immár ugyanoda kinevezett törvényszéki elnök „lemondok és mégsem mondok le,“ leveles Ugye újabb országos tanácskozás tárgyát fogja képezni. Némi tájékozásul nem lesz érdektelen a kérdéses ügygyel összeköttetésben levő és tudomásomra jutott némely körülményt közreadni. Binder Lajos úr mindjárt megválasztatása után nem irigylendő hírre vergődött a Királyföldön, mert ahelyett, hogy Pestre ment volna, helyét az országházban elfoglalni, szépen otthon ült holmi szombat ürügye alatt, melyet azonban mint medgyesi emberektől megtudtam — egyátatalában nem gátolta saját gazdasági ügyeivel derekasan foglalatoskodni. Választói a kötelességmulasztáson annyira megbotránkoznak, hogy egy itteni lap minden számába darab ideig a következő állandó hírt iktatták: „Dr. Binder Lajos képviselőnk még máig sem ment föl Pestre!“ A dolog e mellett annál odiosusabb szint kezdett ölteni, mert azon hír is kezdett keringeni, hogy dr. Binder a képviselői díjakat és szálláspénzt még azon időre is szándékszik fölvenni, melyet nem Pesten, hanem Medgyesen töltött, végrehajtotta-e e szándékát? azt itt nem tudhatjuk, mert nem ismerjük a képviselői fizetések utalványozása körül követni szokott eljárást, de ha csakugyan végrehajtotta volna, akkor e tény arra a gyanakodásra jogosíthatna bárkit föl, hogy Binder úr most is csak azért vonakodott a törvényszéki elnökséggel incompatibilis képviselői állásról lemondani, mert remélte, hogy hát a képviselői diurnumokat talán legalább is a törvényszékek szervezéséig húzhatjak Medgyesen. Ezzel kapcsolatban hadd említsek föl még egy hasonló esetet. Simoni Ferencz újegyházszéki képviselő édes keveset volt Pesten megválasztatása óta, sőt múlt húsvét óta, amióta a szász nemzeti egyetem őt 1100 frt évi fizetéssel még pedig azon határozott kikötéssel szász nemzeti pénztárnoknak megválasztá, hogy képviselői állásáról lemondjon, miután a szász nemzet csak annak fizet, aki megint csak neki dolgozik, mondom: Simon is, múlt húsvét óta innen Nagy-Szeben A nógrádi botrány. Ezen esetre vonatkozólag közlünk alább egy levelet, s a kérvényt, mely a belügyminisztériumhoz intéztetett. Ezekből megítélheti a közönség a dolgok állását. Amint tudjuk, a belügyminiszter úr felidézte már Nógrád megye főispánját, hogy meghallgassa a történteket illetőleg, s miután felteszszük, hogy úgy fog ítélni, amint a jog és igazság megkívánja, most nem szólunk az egészhez, hanem későbbre tartjuk fenn nézeteink elmondását. * B. Gyarmaton, nov. 22. 1871. Tegnap tartottuk meg évnegyedes közgyűlésünket, mely alkalommal Pulszky Ferencz ur fényesen igazolta saját symbolumát, t. i. hogy ő ügyes politikus, de nem moralista. Nógrád megye szervezési munkálatai a minisztériumnak felterjesztetvén, az e folyó évi 22.607 számú rendelvénynyel a munkálatot alapjában megerősítette, azonban több pontokra nézve módosítást kívánt. A miniszter a tapasztalás által okulva, nem várta be a módosítások újabb fölterjesztését, s ekként a szervezetnek végleges befejezését, hanem a hivatkozott intézvényben meghagyta a megyének, hogy az 1870.42. t. sz. 92.§ ban foglalt tárgyak iránt rendelkezzék ; vagyis válaszsza meg az igazoló és bíráló bizottságokat, a választásokat vezénylő elnököket s tűzze ki a választás napját az okt. 23-ai és 24-ei közgyűlésen. A rendelvény mindkét párt által egyhangúlag el lett fogadva. A jobbpárt részéről Fráter Pál, a balpárt részéről pedig Desewffy Ottó urak előterjesztették a névsort, s miként tudva van, a balpárt győzött. Ezen intézkedés foganatba is ment, mert a nagy adózók lajstromának kiigazítása az igazoló választmányra bizatván, az föladatának meg is felelt. A választás napja decz. 14 ik napjára kitüzetett, megyeszerte kihirdettetett. A megválasztott bizottsági tagoknak a végzés kézbesítve lett s igy készen vagyunk a választásra. Nov. 20 án délután és 21-én reggel feltűnt a sok jobboldali kortes. Hemzsegett a papság, s annak uszályhordozói a kántor-jegyzők. Azt hiresztelték, hogy gróf Lónyaynak akarnak bizalmat szavazni. Ez nem aggasztott, mert okul nem szolgált a meghasonlásra. A gyűlésen fölolvastatott az igazoló választmány jelentése a nagy adózók névsora tárgyában s egyhangúlag jóváhagyatott. Tárgyalás alá vétetett a belügyminiszter újabb intézménye, melyben 6 szolgabiró helyett 8-at ajánl megállapítani: az első alispán indítványára egyhangúlag a hat rendes szolgabiró mellé hat segéd lett 800 frt fizetéssel megállapítva. Bizton hittük, hogy a régi vármegye utolsó közgyűlését kegyelettel fogjuk befejezni. Ekkor fölállott Pulszky Ferencz úr, s nagy meglepetésünkre azt indítványozza, hogy miután a törvény 91 -ik §-a értelmében a szervezési munka befejezése, különösen pedig a nagy adózók lajstromának megállapítása előtt a 92 ik §-ban előszabott teendőkhöz fogni nem lehetett volna, a megyének okt. 24-én ez érdemben kelt határozata semmitessék meg, és az igazoló s bíráló választmány meghagyása mellett, a választási elnökökre nézve az általa előterjesztett névsor fogadtassák el, a választás napja pedig decz. 5-ik napjára tűzessék ki. Sóbálványnyá váltunk ezen politikai szemtelenség fölött, miként egyik szónokunk magát méltó haragjában kifejezte. Igyekeztünk az indítványozót és pártját kapacitálni, hogy az okt. 23 és 24 -i határozatok által, mindkét párt csak a mininiszteri rendeletnek tett eleget, melynek felülvizsgálatára jogosítva nem vagyunk. Elmondottuk, hogy a végzés már végre is van hajtva, s a megválasztott tagok a megbízást elfogadván, azt többé fegyelmi okok nélkül viszszavonni nem lehet. Hivatkoztunk a jobb párt értelmiségének lovagiasságára, politikai becsületére, s kértük, ne engedjék a megyét compromitálni. Figyelmeztettük főispánunkat, hogy az októberi gyűlésen épen ő hívta föl a megyét a 92-ik §-ban foglalt teendők foganatosítására, s ekként miniszter és főispán, sőt maga a jobb párt is egyiránt kompromitálva lennének a végzés megváltoztatásával. Elmondók, hogy ha okt. 24-én idő előtt avatkoztunk a 92. §. teendőibe , akkor nov. 21-én is idő előtt vagyunk, mert a szolgabírák kérdése, valamint, a nagy adózók kiigazított névjegyzéke még csak ezentúl fog fölterjesztetni, s kérdés, megerősíti-e a miniszter, avagy nem lesznek folyamodások a virilisek lajstroma ellen ? ez sem használt. Midőn végre nem látszottak pirulni, Jeszenszky Danó barátom erősebb pirosítóhoz látott, s elmondá nekik, hogy ha az indítványt pártolják, utóljára léptek a megye teremébe mint intelligentia, s úgy lépnek már abból ki, mint kortesek. Ez is falra hányt borsó volt. A becsődített részeg kortes leorditotta az értelmes szónoklatot. Imády Károly lelkész ur jónak látta magához vonni azt a három egyént, kik városunkban a jobb párt érdekében föl vannak fogadva jó példaadás végett fő korhelyeknek, azután fülekbe súgott ilyféle szavakat: „az csak prókátori fogás, az hazugság s. a. t. azok pedig éktelen ordítással utánmondották. Széksértésről, kiutasításról szó sem volt. Már azt hittük, hogy bicskára kerül a dolog. Ily szomorú körülmények közt végre fölállott Szontagh Pál barátom, és a párt nevében kijelenti, hogy a tárgy fölött többé vitatkozni nem fogunk. Tiltakozott a törvénytelen eljárás ellen.