Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)

1874-04-22 / 110. szám

néptanodák kellékeivel, s hogy bennök tanuló­­ság szellemi kiképeztetése teljesen el van ha­­ngolva s csak a panszlavismus terjesztésére van m­ök a fő súly fektetve; tudja mindenki, hogy az ifjú, a ki a nevezett tanintézetek egyikében is nehány évet töltött, onnan, mint a magyar ,a elkeseredett ellensége kerül ki , mégis mind­­ek daczára ezen tanintézetek sohasem vizsgáltat­­i meg alaposan az állam közegei által, és soka­­n tétettek intézkedések kártékony működésük­­akadályozására. Pedig a veszély nagy, mely ezen tanintéze­­k működésében rejlik. Az államok főereje azon gaszkodásban fekszik, melylyel, polgárai iránta teh­etnek. A ki az állam polgáraiból a ragaszko­st öli ki, s a gyűlöletet ébreszti föl az állam int, az az államot léterében támadja meg. Ezt olva, öntudatosan s tervszerüleg alapították a­­vidéki pánszláv izgatók a nevezett három gym­­isiumot, hogy a leghatalmasabb eszközzel, az­srora segélyével csöpögtethessék az ifjúság fe­­lkeny kebelébe a gyűlölet mérgét s mesterséges ezközökkel szaporíthassák a magyar haza ellen­igeinek számát. Aggodalommal tekintettük mi mindig a neve­­­tt intézetek működését s azt vártuk, hogy az­rszág kormánya nem fogja tovább tűrni, hogy n­evezett tanintézetek tanárai tovább is folytathas­­ák haza­ellenes működésüket, s meg fogja szün­­etni az oly tanintézeteket, melyeknek fennállása komolyan veszélyezteti a magyar állam érdekeit. Reményünk azonban, fájdalom, nem teljesült.­­ Azt nem tudjuk, mily tekintetek lehettek írány­­idók eddigi kormányunk kebelében, midőn ily­en ekivü­li elnézésben részesítette a nevezett há­­om tanintézetet, de nézetünk az, hogy mihelyt kétségtelen volt az, hogy az ifjúságot e három tanintézetben hazaellenes szellemben nevelik, mi­­helyt meggyőződtünk, hogy e három taninté­zet a magyar állam érdekeit veszélyezteti, nincs oly tekintet a világon , melylyel az elnézést és kíméletet igazolni lehetne , még abban az esetben sem , ha e három gym­nasium fentartását az egész felvidék óhajtaná is." De ez az eset nem forog fenn , de sőt ellen­kezőleg a felvidéki tót ajkú lakosságának kilencz tizedrésze örömmel és lelkesedéssel fogadná a kor­mánynak oly intézkedését, mely a három pánszláv szellemű gymnasium megszüntetését vagy átalakítását eredményezné, mert a felvidék tót ajkú lakossága szereti ugyan nyelvét, de még jobban szereti hazá­ját, s azért határozottan fordul el oly politikai törekvésektől, melyek a nemzetiségi igények ürügye alatt, a haza iránti szeretetet akarják kiölni a haza polgáraiból. E megye is, melynek lakossága csaknem ki­zárólag tót, e hazaszeretettől indíttatva bátorkodik a nagyméltóságu magyar királyi minisztérium figyelmét a nagy- rőczei, túrócz-szentmártoni és znyói gymnáziumra irányozni s tiszteletteljesen kérjük a minisztériumot, méltoztassék e három hazaellenes szellemű tanintézet megszüntetése vagy teljes átala­kítása iránt mielőbb intézkedni. Ezen intézkedés által megóvná a felvidék tót ajkú ifjúságát a haza­ellenes szellem befolyásától s halálos csapást mérne a felvidéki panszlavismusra. Egész nyíltsággal adtuk elő nézeteinket s terjesztettük elő kérelmünket. A hazafias aggoda­lom indított bennünket e lépésre s az erős meg­győződés, hogy az egész országot fenyegető nem­zetiségi izgatás veszélyeit az eddigi politika csak szaporította s ha a kormány e veszélytől meg akarja óvni az országot, kíméletlen kézzel meg kell sem­misítenie a hazaellenes szellem terjedésének okait, meg kell semmisítenie az izgatás eszközeit. Ha egyes törvényhatóságoktól függne az ily haza­ellenes irányú tanintézetek eltörlése, mi már régen megtettük volna. De ez egyedül a kor­mány joga , azért fordulunk a m. k. minisztérium­hoz teljes bizalommal, várva, hogy Magyarország új kormánya nem fog késni támogatni hazafias tö­rekvéseinket, pótolni a múlt mulasztásait s a ren­delkezésére álló ellenállhatatlan hatalommal egész erélylyel fogja megóvni a magyar állam érdekeit. Nem szenved ugyan kétséget, hogy ha a kor­mány e térre lép, meg kell küzdenie a hazaellenes elemekkel. De a küzdelem kimenetele nem lehet kétséges. A magyar állam alapjai még erősen ál­lanak, és az állam hatalma, mely a magas kormány kezébe le van téve, oly nagy, hogy a győzelem biz­tos ország belső ellenei felett. S ez lesz a legnép­szerűbb küzdelem s a kormány biztos lehet, hogy az egész nemzet részvéttel s lelkesedéssel fogja tá­mogatni e küzdelemben. Beszterczebányán 1874. évi ápril 15-én tar­tott közgyűlésünkből. Zólyommegye közönsége. * A megye megküldte e feliratot a többi tör­vényhatóságoknak is, melyek azt remélhetőleg szin­tén támogatni fogják, s igy majd csak tesz vala­mit a kormány a métely kiirtására. TÁRCZA. T. Szerkesztő Úr! Körülbelől egy héttel ezelőtt egy tárczaczikk jelent meg becses lapjában, melynek írója vala­mennyi chignon-viselő nőt kiátkoz a házasságból, mint hajdan a római pápa a krinolint az egyház­ból. A czikkből kitetszik, hogy írója nem visel ugyan chignont, de ezopfot igenis. Nincs szeren­csém személyesen ismerni, de alig­hanem valami blazirt, — huszonöt éves, de már kopaszodó — fiatal ember lesz, vagy pedig egy ragyás képű agglegény, kit imádott ja kikosarazott s ki most az egész női nemen tölti boszuját. Ha az igen tisztelt szerkesztő urnak neje volna, (vagy akkor tán az „Ellenőr“ sem hara­gudnék úgy a chignonra?!) őt kértem volna fel pártfogóul e kis elbeszélés mellé, mely nincs ta­lán oly jó tollal írva, mint ellenfelemé, hanem an­nál élethű­bben ki van tüntetve, milyenek azok, kiknek kedvéért nekünk chignont kell viselnünk, tudniillik a férfiak, így azonban lovagiasságát ké­rem föl, hogy ez segítse eloszlatni a mű közölhe­tőségére nézve netalán a „szerkesztő“ ben felmerülő aggályokat. Kiváló tiszteletem kifejezése mellett maradtam a tek. szerkesztő urnak legalázatosabb szolgája. Egy bécsi magyar nő. * Kiadó leány — Karczolat. — Egyikében azon kettős vármegyéknek, me­lyek a Tisza mellett terülnek el, fekszik a város, hol történetünk lefolyt. „Városinak azért nevezik, mert több parasztház van egymás mellé építve, mint a körülötte elnyúló helységekben, melyekkel minden egyéb tulajdonaikban teljesen megegyez. Például nyáron olyan por van benne, hogy az ember, ha a levegőből meg nem „élhet“ is, de , jóllakha­­tik“ vele. E városban hősnőnk atyja postamester volt. Biz az nem valami nagy hivatal, annál kevésbé, jövedelmező. A lakosokat nem érdekli az, hogy be­veszi-e Don Carlos Bilbaót, vagy a hadügyminisz­ter mennyit enged az előirányzatból. Sőt azzal sem törődnek G­hyczy vagy Kerkápoly-e a pénzügyőrök apja; elég ha a fináncz még most is elveszi a lo­vát, a­kinek a kocsiján dohányt talál. Az egyedüli „újság“ amire figyelnek, a holdújság, s ha az „jó időt“ mutat, sokkal jobban hisznek neki, mintha valamennyi lap derült napokat jövendői is a hazá­nak. Az a nagy előnye megvan ennek az újságnak, hogy előfizetés nélkül is megjelenik , de hősnőnk atyjára megvolt azon hátránya is, hogy nem pos­tán jön. Már pedig a postamesternek a szerint jár a fizetést a milyen a posta jövedelme. Az „írók“ közül is nem Jókai forog közké­zen, hanem az, mit a köpüléskor nyernek. Egy­­átalán „olvasni“ náluk csak a vén asszonyok szok­tak „rá“ valakire vagy valamire, hogy a harmad­napos hideg hagyja el, vagy a disznóból hulljon ki a pondró. Ha olvasni nem szoktak, írni meg úgy sem. Hiszen annyi sokszor hallják a tisztelendő, vagy tiszteletes *) ur által az „írás tudókat“ szidni, hogy nem csuda, ha már gyermekkorukban sokkal szí­vesebben őrzik a mezőn a disznókat, mint az is­kolában, mert ez utóbbiért a tanító úr még kör­mükre is koppant. Ha már az üres levelek közül alig írja meg három ember a minden „austriai“ lakosra eső hét vagy hány levelet, még csekélyebb a pénzforgalom. A magyar embernek megvan azon tulajdonsága, hogy nem adja oda másutt lakó kereskedőnek semmijét, míg ki nem fizeti az árát, mert az „írást“ az „urak“ elcsavarják. (Ezen nézet is egyik illustrátiója igazságszolgáltatásunknak!) Kár, hogy nincs bennök az ellenkező tulajdonság is meg: nem költeni el annak az árát, a­mi még csak lesz! A fehér neműt megszövi az „anyjuk“, a toilette­­szereket sem Budapestről, hanem a gyűrűs zsidó­tól szokták megszerezni. Mondottaknál fogva semmi különös sincs benne, ha a város összes lakóinak igényeit hős­nőnk atyja egymaga tökéletesen kielégíthette, és *) Nehogy becses lapjának valamelyik keménynyakú olvasója megbotránkozzék, megjegyzem, hogy csak betű­rendben következnek így, daczára, hogy már rég „ötvenes“ volt, még min­dig nem volt kénytelen nem a saját szemén nézni a világot, vagy meghajtani magát akkor is, ha senki sem áll előtte: annyira nem rontotta el szemét, vagy görnyeszte meg hátát a sok ívás. Bocsánatot kérek olvasóimtól, hogy minded­dig csak hősnőnk „atyjáról“ beszéltem. Azért fek­tettem rá nyomatékot, hogy hősnőnknek atyja is van, mert a jelen karczolat czíme után bizonyára többen pikáns, modern franczia kalandok elbeszé­lését, egy olyan leánynak, ki azért eladó, mert megvásárolható, nem pedig egy férjhezmenendőnek történetét várták. Előbbiekben is szerepelhetnek ugyan „apák“, de „az apának“ kevés szerepe szokott lenni. Én pedig nem akartam rászedni azokat, kik valami „érdekfeszítő“ történetet vártak. Ezek után áttérhetünk hősnőnk életének vá­zolására. Tudom, hogy olvasóim közül senki sem lesz oly udvariatlan, egy nő születésének éve felől tudakozódni, önkényt pedig annál kevésbbé va­gyok hajlandó ily indiseretiót elkövetni. Ennélfogva ott kezdem, hogy atyja árendálás és egyéb mellék­keresmény által bírt annyit szerezni, hogy leányát tizenkétéves korában a megye székhelyén fekvő apácza-zárdába küldhető nevelésbe. Ott aztán meg­tanulta azt, amit finomabb női kézimunkának ne­veznek, sziszegett egy kicsit francziául, el tudta számlálni az ujjain a déli jeges tenger szigeteit (gondolom egy sincs), barátnői szívességéből elol­vasta Paul de Kock meg ifjabb Dumas regényeit, szóval megtanult mindent, mit mai világban ná­lunk művelt nőnek tudni kell. Főleg pedig mély vallásosságot szerzett magának. Azt hitte, mind igaz az, mit a katachéta beszél a mennyei boldog­ság örömeiről.­­ Mikor tizenhatodik évét betölté, meghalt az anyja. Atyja azt gondolta, hogy négy év alatt elég tudományt szedhetett magába leánya, s hazahozta gazdasszonynak. Biz­ó elégszer megégette a rántást s daczára hogy mindig száraz volt a csusza, meg haluska, na­gyon hamar kiürite az anyja által telehagyott éléskam­rát. A gazdálkodás is nagyon roszul ment. A pos­tamesternek napközben mégis a postán kellt ülnie, a kisasszony meg most már szabadlábra eresztve, jobban szeretett regényeket olvasni, mint a munka után nézni, amihez úgy sem értett semmit. Mely körülmény — párosulva saját öregségével — arra indítá atyját, hogy felhagyjon az úgyis csak ki­csinyben űzhető gazdálkodással, minthogy kettecs­­kén a posta szűk jövedelméből is megélhettek. De a szükség nemcsak arra jó, hogy tör­vényt bontson, hanem, hogy megtanítsa az embert gazdálkodni. A mi kis­lányunk is egy év múlva olyan túrós csuszát tudott főzni, mely — ha nem a nemzeti szakácskönyv receptje szerint volt is el­készítve, — de annál ízletesebb volt. Az igaz, hogy ez alatt meglehetősen elfeledt francziául. Minél inkább megismerte az életet, annál kevésbbé törődött a regényekkel. Ennek oka kü­lönben az is lehet, mert egy ily magyar város va­lamennyi könyvtárát ki lehet olvasni egy télen. Nem lévén mivel töltenie idejét — mert a legáb­rándosabb képzelem is kimerül, ha nincs tápanya­ga — kénytelen volt időtöltésből is dolog után látni. Ha meg a szomszédasszonynyal szóba állott, az bizony — már az évszak különfélesége szerint — arról beszélt neki, hány csirkét költött ki a tyúkja, vagy hány zsák krumplija termett, vagy mennyi zsírt adott az öreg hizó; nem pedig arról, hogy melyik a legújabb színdarab, vagy melyik fűzfa poétának költeményfüzére jelent meg leg­utóbb. Minthogy hősnőnkben megvolt a jóakarat min­denhez, nemsokára olyan gazdasszony lett belőle, mely ritkította párját. S mivel az olvasás­ kedvet sem veszte el, szorgalmasan átlapozta az újságo­kat, melyeket egy pár tanyai földes ur járatott családja számára, kik nem érvén rá mindig pon­tosan beküldeni érték, kivált mikor „vendég-ma­­rasztó“ volt az ut, néha napokig is a postán he­­vertették azokat. Női hiúság és tetszvágyánál fogva, ha észre­vette, hogy valami fiatal ember jön a postára, bement atyjának „segíteni“, természetesen csak azért, hogy egypár bókot mondasson magának. Később aztán, ha valami jó alkalom kínálkozott, kiküldte atyját, hogy nézze meg: jó van-e a ló megpat­kolva vagy a kocsi valamely összetört része meg­igazítva, vagy elég pelyvás-e a sár, mivel a falat tapasztják s több efféle. Ilyen „véletlen“ eseteknél aztán maga szolgálta ki a látogatót nem egy fa­lusi gavallér végtelen örömére. Ilyenformán legkevésbbé sem tartozott azon falusi libák közé, kik udvarlójuk minden bókjára szörnyű nagyot nevetnek s egyebet nem szoktak mondani mint: Igen, vagy Nem. Vegyük még hozzá, hogy ha arcza nem is volt hófehér, de an­nál pirosabb rózsa virult rajta; s ajka nem volt bár vékony, élveteg, de annál duzzadtabb, hogy csókja nemcsak czuppant, de csattant is; s keblé­nek domborúsága nagyon ellensúlyozta, hogy de­rekát nem lehetett egy araszszal átfogni, így semmi rendkívüli sem lesz abban, hogy a „szép kis postamesterné“ rendesen bálkirályné volt a há­zimulatságoknál. Később aztán tanult olyat is, ami nem tarto­zott tulajdonképen a gazdasszonykodáshoz, így megtanulta azon, csak kereskedőknek való példa­beszédet : aki ócsáról, az vesz; természetesen olyan fordított kiadásban: aki dicsér és hizeleg, az nem vesz — már mint nőül. Vagy például megta­nulta azon nyelvészeti kérdést: mily különbség van aközt, ha valaki „megvesz“ és ha „elvesz“ valami „eladót.“ Az előbbi fizet, az utóbbinak pedig ráfize­tés kell. Sőt megtanulta a bölcsészet elemeit is ismerni, tapasztalván, hogy némelyeknek a pénz az „ideál“-sok, míg mások a „realismus“ hívei lé­vén, földbirtokba szeretnek házasodni. Van „egye­sítő“ irány is. Igaz, hogy a praxisban mindhárom ugyanaz. Nem akarjuk tagadni, hogy voltak, kik „ko­moly szándékkal“ közeledtek hozzá. Ezek közé tartozott a helybeli jegyző fia, kit, miután három gymnasiumi osztályt hét év alatt szerencsésen el­végezett volna, apja hazahozott maga mellé segéd­nek , mert az utolsó esztendőben „harmadrendbe“ esett. Azt hitte, az életben is a harmadik rendhez tartozik, tehát az iskolában sem kell máshová tar­toznia. Ez a „segéd ur“ kit csak azért nem neve­zünk járdataposónak, mert a városkában nem volt járda, udvarolt neki minden erejéből. A leveleket, miket atyja hivatalos vagy magán ügyekben irt, mindig ő csak és egyenként vitte a postára, hogy igy minél többször alkalmat találjon a kis posta­­mesternével beszélni, ki természetesen nemhogy bement volna a postára, ha közeledtének neszét vette, hanem még ha a hivatalszobában volt is, igyekezett onnan megszökni. De ha nem volt elég óvatos s a segéd úr szóra kaphatta, akkor ugyancsak kárpótolta magát a többi eredménytelen útért. Beszélt aztán ilyen­kor cséplésről, költészetről, nyomtatásról, szerelem- Nagyvárad, április 20-án. Mint már táviratilag annak idejében közölve volt, a küszöbön álló képviselőválasztás tárgyában f. hó 12-én tartatott meg a balközép párt egyete­mes pártgyűlése a „fekete sas“ nagy­termében. A választók tömeges számmal, mintegy 5—600-an je­lentek meg. A gyűlést a pártalelnök Mezey Mihály úr megnyitván, rövid visszapillantást vetett a párt életében az utolsó közgyűlés óta felmerült esemé­nyekre, különösen a balközép párt országos képvi­seletének a november 7-iki ismert határozataira a pártválasztmány által hozott bizalmi nyilatkozatait előterjesztvén, azt a gyűlés egyhangúlag helyeselte és magáévá tette. Ezután a gyűlés tulajdonképeni tárgyára, a kijelölésre térvén át, egy meleg haza­­fiságtól áthatott, értelmes és emelkedett, a mellett népszerű modorban tartott beszédében, a választ­mány f. hó 8-án történt egyhangú megállapodása alapján Teleszky István urat, pártunknak egyik buzgó és munkás tagját, az itteni ügyvédi karnak egyik legkitűnőbbjét s a közügyek körüli érdemeit országosan is ismert polgártársunkat aján­lotta. Mely ajánlatot a közgyűlés egyhangúlag elfo­gadván, őt egy küldöttség által közébe hívta, kép­viselői programmjának kifejtésére. Ezen országos balközéppárt november 7-iki álláspontját feltétlenül elfogadó, a fenforgó reformkérdésekre valódi sza­badelvű szellemben nyilatkozó, s az ünnepelttől megszokott szép dialektikával előadott kitűnő pro­­grammbeszédet a választók egyetemes lelkesedéssel fogadván, nevezett a balközép párt egyedüli je­ölt­jéül a közgyűlés által is egyhangúlag kitüzetett. E jelöléssel szemben a jobboldal két ellenté­tes véleményre oszlott. Egyik rész a pártkötelesség elengedhetetlen feltételének tekinti még az esetre is, ha a czél keresztülviteléhez semmi remény nincs, ellenjelöltet léptetni fel. Másik rész a helyi viszo­nyok szempontjábóli politikai eszély és tapintat s azon körülménynél fogva, hogy Teleszky iránt kü­lön pártállása daczára egyéb tekintetben tisztelettel és bizalommal viseltetnek, s­őt Nagyvárad város értelmes kerületét méltóan képviselő egyénnek, s a törvényhozás bizonyosan egyik legtevékenyebb tag­jának tekintik a jobboldali jelöltet fellépt­etni op­­portunusnak. E két ellenvélemény szívós harczban állván egymással, míg egyfelől a jobboldalt ezúttal még legalább a sikeretlenség lethargiájába hozta, másfelől valószínűleg oly irányban érleli meg a nagyobb rész nézeteit, hogy jobboldali jelölt fellép­tetését nem fogja a párt elhatározni, s szabad tért hagy az egyéni akarat nyilvánításának. A 48-as párt annál inkább megkezdte műkö­dését. Tegnapi nap tartotta ugyanis Csanády Sán­dor elnöklete s Irányi Dániel országgyűlési kép­viselők vezérszónoklata mellett az „Apolló“ fogadó teremében alakuló közgyűlését. Azonban nem hi­szem, hogy zarándoklási vállalatuk eredményével meg volnának elégedve. Nagyvárad város polgárá­ságának értelmes és aránytalanul nagy zöme az ön­tudatos cselekvésnek és a politikai érettségnek ma­gasabb fokán áll, hogy azt az „átkos közösügyes kormány é­s más hasonló phrasisokkal eddig val­lott politikai elveitől hazafias meggyőződés irányozta pártállásától elterelni lehetne. Pártunkban ez új testi mentumi próféták nagy hangzatú szavai leg­­kissebb ingadozást vagy megbontást nem idéztek elő, s bizonyosan szégyenkezve távoztak vállalatuk meddősége miatt. Mindenesetre éberek leszünk, s a szellemi té­ren mi is nem leszünk tevéketlenek, hogy ezáltal magunk ügyét biztos és fényes diadalra juttassuk. 1. 1. Teleszky István programm-beszéde, melyet a nagyváradi balközéppártnak 1874. április 12- i­­én tartott egyetemes gyűlésén választóihoz intézett. Igen tisztelt polgártársak! Fogadják mindenek előtt legőszintébb hálás köszönetem kinyilvánítását azon kitüntetésért, melyben engem ezúttal pazar bőkezűséggel részesítettek. Igyekezni fogok a jö­vőben tenni magamat érdemessé azon megkülön­böztetésre, melynek ezúttal megfelelő érdemek nél­kül lettem részesévé. A megtisztelő kijelölés azon kötelességet róvja reám, hogy rövidre összevonva jelezzem önök előtt igen tisztelt polgártársak, azon irányt, mely eljárá­saimban vezérelni fog azon esetre, ha e város választói többségének bizalma az önök kijelölésé­nek érvényt fogna szerezni. Ne várjanak tőlem ki­merítő programmnyilatkozatot. Szemben a felada­tok azon óriási halmazával, melynek megoldása a törvényhozásra várakozik, bizonyára túlbecsülném erőmet, s túlságosan kellene becses figyelmüket igénybe vennnem, ha a megoldást igénylő kérdé­sek mindenikére kiterjeszkedném. Felmentve érzem magamat ettől az okon, mert önöknek tisztelt pol­gártársaim már úgy is volt alkalmuk egy és más irányban nézeteimmel megismerkedni, s mert a reformtörekvések lánczolatos összefüggésénél fogva önök azokból, a­miket elmondandó leszek, helyes következtetést vonhatnak azokra is, amiket ezúttal kifejtésem körébe nem foghatok bevonni. Nem szükséges kimerítően nyilatkoznom az iránt, hogy mint közharc­os az országos pártok melyikéhez fognék csatlakozni. Ismert pártállásom s azon körülmény, hogy önöknek, Nagyvárad vá­ros balközéppárti választóinak kitüntető kijelölé­sét hálás köszönettel fogadom, eléggé mutatják, hogy önökkel azonos téren állok, hogy én az or­szágos balközéppárt elveit vallom magaméinak. — Magyarország állami önállósága az 1867-ik évi kiegyezési alaptörvények által megcsonkíttatott, ezen kiegyezési törvények aránytalanul súlyos ter­heket róttak hazánkra. A megcsonkított állami ön­állóság helyreállítása, avagy egyelőre legalább fo­kozatos fejlesztése, a kiegyezési alaptörvény terhei­nek könnyítése oly lényeges pontjai pártunk pro­grammjának, oly elengedhetlen követelmények, melyeket feladnunk nem szabad, melyek érvénye­sítését törekvéseink közé kell számítanunk. De ezen nagy horderejű kérdések megoldása nem kizárólag tőlünk függ. A vonatkozó törvények nemzetközi szerződés jellegével is bírnak, s ennélfogva alkot­mányos úton csak az egyezkedő nemzettárs hozzá­járulásával változtathatók meg. Ezen törekvéseink érvényesítésére tehát az alkalmas időt és körül­ményeket kell bevárnunk, mert az elhirtelenkedés az óhajtott czél elérésétől bizonyára távolabbra vissza fogna bennünket vetni, s beláthatlan követ­kezményeknek foghatna szülő anyjává válni. E szempontból kiindulva teljes megnyugvással foga­dom és helyesnek találom az országos balközép­pártnak 1873. november 7-iki határozatait. — Szá­mos nagyfontosságu kérdéseknek pártunk pro­­grammja értelmében való megoldása hazánk jövő­jének biztosítása szempontjából felette kívánatos, s ezeket is a pártprogramuk egészének egyszerre való érvényesítéséhez ragaszkodva a bizonytalan­ság esélyeinek kitenni, szerény vélekedésem sze­rint politikai tapintatlanság lenne. Szükségesnek vélem, hogy pártunk a programm minden pontjai­nak fentartása mellett, ha azoknak részben érvényt szerezhet, ezek létesítését az egész programm egy­szerre való érvényesítésének, mint különben is ren­des utón elérhetlen vágynak áldozatul ne hozza. — Ha pártunknak sikerül a programmpontok egy részét megvalósítani, s a többi részét fel nem ad­va, a jövőnek fentartani, akkor úgy is, mint mér­sékelt ellenzék, a parlamenti többség kormányá­nak ellenére, s a viszonyok netaláni változtával úgy is mint az ország kormányzatában tevékeny részvételre hivatott feladatát ez idő szerint kellően oldotta meg. Szemben azon válságos helyzettel, melybe a meggondolatlan könnyelmű államháztartási gazdál­kodás, a nemzet anyagi erejének túlbecslése, a be­ruházások terén való rohamos, sőt részben téves haladás és a közelebbi évek gazdászati és pénz­ügyi csapásai, mint mind meg­annyi jelentékeny tényezők, az országot juttatták, — látva azt, hogy az innét származó összetornyosult vészfelhők az állam fenállását veszélyeztetik, sajnosan tapasz­talva, hogy az állam- és magán­hitel alapjában jön megingatva, minden országgyűlési képviselő mulaszthatlan kötelességének ismerem, hogy azon javaslatokat és kezdeményezéseket, melyek az ál­lamháztartás egyensúlyának helyreállítása indoká­ból okszerűen léteznek, tekintet nélkül arra, hogy kitől és mely oldalról jönnek, szavazatával támo­gassa. Takarékosoknak, teljes szigorral takaréko­soknak kell lennünk, hogy az államadósságok lej­tőjének legsikamlósabb pontján álló hazánkat az e téren való végbukástól megmenthessük. — Minden apasztható és halasztható kiadásokat — mennyi­ben ez által az állam czéljainak elérésére meghiú­sítva, nemzeti önállóságunk veszélyeztetve nincsen, kevesbítenünk s illetőleg jobb időkre elhalaszta­­nunk kell. — Fájdalom, adó-leszállításról, a fen­forgó súlyos körülmények között, nem álmodhatunk. Ezt csak az tehetné, a­ki a helyzetet nem ismeri, vagy a ki beválthatlan ígéretek tételével népszerű­séget szerezni, s teljesítheten reményeket szítani akar. Azonban az adó­ügynek állandó rendezése, az adóztatásnak igazságos alapra fektetése, az adó­kivetés és behajtás körül czélszerű javítások életbe léptetése, bizonyára azt fogják eredmé­nyezni, hogy a magában véve súlyos adózási pol­gári kötelezettség az egyes állampolgárok között igazságosabb arányban lesz megosztva, s ez­által könnyebben elviselhetővé válik. Az államháztartási egyensúly helyreállításának kérdésében kiküldött országgyűlési bizottság munkálata e tekintetben, de ezen kívül is sok czélszerű reform­eszmét tartalmaz, melyeknek mielőbbi helyes létesítése bizonyára üd­vös hatással fogna lenni. Kiváló figyelmet érdemel ezek között azon javaslat, mely szerint az eddigi felette költséges, a közszellem fejlesztésére zsib­­basztólag ható központosítási irány elhagyásával a a helyhatósági önkormányzatnak a közadministratió terén szélesebb alapokra való fektetése, tehát tör­ténelmi múltúnk és nemzeti szellemünk figyelembe vételével való fejlesztése czéloztatik, mely törekvés érvényesítését azon kormányzati jognak a parla­menti felelős kormányzat igényelte határok figye­lembe vételével való kiterjesztését, és ezzel kap­csolatban a jogegyenlőség elengedhetlen követel­ményeként a köztörvényhatósági és községi bi­zottságoknak mint az önkormányzat közegeinek, a virilis intézmény eltörlésével kizárólag népképvise­leti alapon való szervezését, oly követelményeknek tekintem, melyeket szavazatommal támogatni mu­­lasztatlan kötelességemnek ismerném. A legsürgősb teendő közé sorozom hazánk pénzügyi függetlenítésének eszközlését, mert ezt roncsolt állam hitelünk maradandó helyreállításá­nak, s az egyes állampolgárokat érdeklő magán hitelügy, állandó javításának múlhatlan feltételéül tekintem. Az önálló magyar­ bank felállítása, s ezzel a magyar pénzügynek az osztrák nemzeti­ bank be­folyásától, sőt szeszélyétől való függetlenítése nem csak pártunknak, hanem pártkülönbség nélkül, a nemzet zömének képezi sokszor nyilvánított forrá s igazságos kívánságát. E kívánság teljesítése tehát bennem bizonyára egy szerény támogatóra fogna találni. Az állam és egyház közötti viszonynak és ezzel kapcsolatos kérdéseknek „a szabad egyház, szabad államban“ vezérelv szerint való megoldá­sát kívánom. A teljes vallás és lelkiismeretsza­­badság biztosítandó, de e mellett kellő gond fordí­tandó arra, hogy az állam biztonsága az egyházi túlkapások ellenére is megvédessék. A népoktatás előmozdítását a törvényhozás kiváló gondozását igénylőnek tekintem. Az erre fordított befektetések dús kamatot adnak, a nem­zet jövőjét biztosítják. E téren tehát zilált anyagi helyzetünk ellenére sem szabad fukarkodnunk.­­ Nem kevésbé igényli a törvényhozás kiváló figyel­mét az iparügy. Azon körülmény, hogy hazánk majdnem ki­zárólag az őstermelés, a földmivelés országa, anyagi gyarapodásunkat a gondviselés áldása, vagy csa­pásától teszi függővé. Ennek természetes ellensu­­sulyozása az ipar fejlesztése, s ennél fogva még csak csírájában lévő hazai iparunk kiváló gondo­zást, és ápolást, a fejlesztést biztosító intézkedések foganatba vételét teszi szükségessé. Példa gyanánt szabad legyen itten felhoz­nom, miként az iparosok szak­képzettségének fej­lesztésére, iparos szakiskolák felállítását,­­ az iparosok részére szükséges befektetési tőke meg­­szerezhetésének könnyítését, a hadi felszerelések és egyéb országos vállalatok szükségleteinek be­szerzésénél a hazai ipar lehető előnyözését, és a versenyre buzdító iparkiállítások és jutalmazások eszközlését, mint iparügyünk kifejlesztésére ténye­zőül szolgálókat hathatósan pártolandóknak te­kintem. E mellett az iparos osztály hivatva van, a társadalmi és politikai tekintetben, egyiránt jelen­tékeny középosztályban kiváló szerepkört elfoglalni, s ennél fogva ezen osztály érdekét, a fentebbiek és más hasonló intézkedések által előmozdítani kettős kötelesség.­­ A legközelebb napirendre kerülő törvényja­vaslatok között nagy fontossággal bír a választási törvényjavaslat. Az állam­polgároknak a törvény­­hozásra való befolyását a választási törvény bizto­síta. E tekintetben ellene vagyok mindem oly visszalépést tartalmazó javaslatnak, mely a válasz­tók jogait bármi tekintetben csorbítani, vagy az országgyűlési időtartamot meghosszabbítani ezér hozná. Ellenben óhajtom, hogy a választó­kerületek szembeszökő aránytalanságai megszüntettessenek, és hogy az esetről-esetre való összeírás mellőzésé­vel a választók állandó névjegyzéke akként hozas­­sék be, hogy minden állam­polgár választás joga, kellően biztosítva legyen. Végre a választásnál, fájdalom nagyon is napirenden lévő visszaélések ellenére szigorú szabályok felállítását tartom szük­ségesnek. Városunk viszonyait és jól felfogott ér­dekét figyelembe véve azon helytelenséget, hogy a város egy része Váralja és Velencze, a város többi részétől elszakítva választás tekintetében Bi­­har megye egyik választó­kerületének kiegészítő ré­szét képezi, a választási törvény szőnyegre kerülé­sekor minden­esetre kiigazítandónak tartom.­­ A választási törvénynyel kapcsolatban megemlítem, miként a főrendiház reformjait is elodázhatlannak találom. A felsőház, hogy a nemzeti akarat ér­vényre emelésének gátjául ne szolgáljon, a szerve­zés kérdésében is a képviseleti rendszer igényei­hez idomítandó , s így átalakítva is csak korlátolt visszavetési joggal ruházható fel.­­ Az államigazgatásnak egyik legnagyobb hord­­erővel biró ágát az igazságszolgáltatás képezi. A jogbátorság a személy- és vagyonbiztonság, az igaz­ságszolgáltatási institutióktól függ. E mellett nálunk az igazságszolgáltatás javítása azért is kiváló fon­tossággal bír, mert a gazdászatunk, kereskedel­münk, és iparunk érdekében, oly­annyira kívánatos magánhitel, és tőke-beszivárgás, főleg a helyesen szervezett igazságszolgáltatástól függ. A munka­felosztás üdvös voltának tudatában, s csekély tehetségem kellő mérlegelése mellett, az igazságügy volna azon tér, melyen megválasztatásom esetére tevékenyen is közreműködni, fő­lét élessé­gemnek tartanám. E téren eddig is igyekeztem magamnak némi ismereteim szorgalmas fejlesztése mellett azt hiszem, hogy e körül öszpontosítandó tevékenységem nem fogna minden siker nélkül ma­radni.­­ A büntető­jog terén ne­m­zeti viszonyainknak meg­felelő rendszeres büntető törvénykönyvet, a vád­­rendszerre alapított szóbeli nyilvános és közvetlen bűnvádi eljárást, és a bünfenyítő ügyekben való bíráskodásnál a szakképzett bírák mellett független állam­polgárok döntő befolyásának biztosítását tar­tom szükségesnek, ezek nélkül az egyéni sza­badságot kellően megvédettnek nem is képzelhetvén. A polgári ügyekben a nyilvánosság és szó­beliség alapelveire fektetett, lehetőleg egyszerű el­járási szabályok léptetendők életbe.­­ A kisebb­­szerű peres követelések a törvényhatósági önkor­mányzat, s illetőleg a békebirói intézmény hatás­köréhez utalandók.­­ A magánjogi törvénykönyv hazai jogunk életképes alkatelemeinek felhaszná­lásával, s a jelesebb idegen törvénykönyvek meg­felelő intézkedéseinek viszonyainkhoz mért átülte­tésével a teljes jogegyenlőség, és szabad rendel­kezési jogosultság alapelveire fektetve mielőbb el­készítendő; s addig is, míg e nagyszabású mű megalkotva lenne, külön törvények által szabá­­lyozandók azon jogviszonyok, melyeknél törvénye­ink hiányát, vagy roszaságát, a mindennapi élet nagyon érzékenyen jelöli meg. Hiteltörvényeink tarthatatlanok, ezek helyett új, és a forgalmi viszonyokat kielégítő, lehető egy­szerű váltó törvénykönyv, szigorú csődtörvény, és kimerítő kereskedelmi törvénykönyv szükséges. Óhajtandó, hogy az e vonalon már megindult je­lentékeny előmunkálatok alapján mielőbb ered­ményre jusson a törvényhozás, mert e hiteltörvé­­nyek okszerű megalkotása a hitelviszonyok álta­lános javulását nem kis mérvben van hivatva elő­­segíteni.­­ Kiváló gondjai közé kell, hogy tartozzék, minden országgyűlési képviselőnek, hogy vá­lasztókerületének viszonyait tanulmányozza, ér­dekeit folyton figyelemmel kisérje, s igazságos igényeinek tántoríthatlan védője legyen. Elválasz­tásom esetére bizonyára minden erőmet meg fog­nám feszíteni, hogy ebbeli kötelezettségemet lelki­­ismeretesen teljesíthessem. Nagyvárad­ város törté­neti múltjánál, földrajzi fekvésénél, vasúti össze­köttetésénél, kiválóan pedig polgárai műveltségénél fogva, hivatva van az ország vidéki városai kö­zött első jelentékenységű helyet elfoglalni, s a kör­nyező nagyvidék erős központjaként szerepelni. A jóért és szépért lelkesülni, áldozni tudó ezen vá­ros, a szellemi és anyagi téren való haladásnak méltán néz elébe, s minden ezen irányban való törekvés, minden jogos követelés, az esetleg szük­séges állami támogatás igénybe vétele legbuzgóbb közreműködésemre teljes joggal fogna számíthatni. Folytonos éber figyelmem, s önöknek tisztelt polgártársak ez esetre előre is kikért figyelmezte­tései bizonyára azon helyzetbe hoznának engemet, hogy egyetlen alkalmat se szalaszszak el, melyben szeretett városunk érdekeit támogathatnám és némi hasznos szolgálatokat tehetnék. Ha egyes esetek­ben e tárgybani működéseimet eredmény nem kö­vetné, az bizonyára nem jóakaratom hiányának, nem mulasztásomnak lenne tulajdonítandó. Az elmondottak hézagainak kiegészítéséül fo­gadják önök azon komolyan megfontolt ígéretem nyilvánítását,­­miként jól átértve az országgyűlési képviselő szép hivatását és súlyos felelősségét, minden esetben hazánk és városunk javát a meg­győződésem szerint leghelyesebb uton és módon, és semmi tekintet vagy érdek által magamat eltántorítani nem engedve, szerény közvitézként tevékenyen előmozdítani szent kötelességemnek tar­tanám. Elővigyázó, de nem aggódó, bátor, de nem vakmerő haladás a szabadelvű reformok terén, lenne azon jelszó, mely működéseimben irányadó­ul fogna szolgálni. Minden igyekezetemet arra for­dítanám, hogy azok várakozásának, a­kik engem e díszes állásra kijelöltek, tehetségem szerint meg­felelhessek, képességem hiányait folytonos szor­galommal és lankadhatlan kitartással igyekezném pótolni. Fogadják tisztelt polgártársak még egyszer őszinte hálás köszönetem kifejezését azon kitünte­tésért, melyre én semmi igényt nem tarthattam, s tartsanak meg továbbra is szíves barátságukban. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése április 21-én. Elnök: P­erczel Béla, jegyzők: Beöthy Algernon, Szeniczey Ödön. A kormány részéről jelen vannak Bittó, Ghyczy, Szende, Pau-­­­e­r miniszterek.

Next