Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)

1874-04-22 / 110. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 itt. — kr. Évnegyedre . . . frt. — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nád»r­«teza 0. «*• Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak kármentes leveleket fogadunk el. 110. szám. POLITI­KAI NAPILAP. Budapest, szerda, április 22. 1874. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Zsegrszhy t­estvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethet­­lyben és posta utján , Nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-atera 6. sz.) intézendők. II. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, ápr. 21. A felsőház költségvetési bizott­sága a képviselőház által megszavazott 1874. évi előirányzatot elfogadta s csak a lembergi műegye­temre vonatkozó pótlék elvetését hozza javaslatba. Bécs, ápr. 21. A királyné 8 felsége ma dél­ben Jacobini, új pápai nuntiust ünnepélyes kihallga­táson fogadta. Washington, ápr. 21. A rozs és búza vetések állapota az Egyesült Államokban kitűnő s a leg­szebb reményekre jogosít. Berlin, ápr. 21. A birodalmi gyűlés az egy­házi tisztségek jogtalan viselésének megakadályo­zásáról szóó javaslatot első olvasásban elfogadta és elhatározta, hogy a második olvasás teljes ülésben menjen végbe. A vita folyamában az igazságügyér beismerte, hogy a javaslat csak kivételes esetekre alkalmazható. Holnap a munkás-segélypénztár fe­letti interpellate fog tárgyalás alá vétetni. W­esbaden,­ápr. 21. Vilmos császár május hó 8-án érkezik ide s két hétig fog helyben tartóz­kodni. Berlin, ápr. 21. A birodalmi gyűlés az egyházi tisztségek jogtalan viseléséről szóló törvényjavasla­tot vette tárgyalás alá. Förster szövetségi biztos a javaslatot ekként indokolja: Ez előterjesztés az egyházi törvényben észlelhető hiányok pótlására van hivatva. A szövetségi kormány nem a kath. egyház, de ennek azon irányzata ellen harczol, mely a csalatkozhatatlansági dogma feltétlen elfo­gadása óta folyton állam ellenes izgatásokat szit. Bécs, ápril. 21 (Hivat. zárlat.) Magy. földteherm. köt­vény 74.-. Salg.-Tarján —. Magyar, hitel. 144.50. Ma­gyar záloglevél 85.50. Erdélyi 135.-. Magyar keleti vasút 52.50. Magyar sorsjegy 77.25. Tiszai vasút 225.-. Magyar vasúti kölcsön 93.— Angol-magyar 2900 Franco-magyar 54.75. Alföld 140.—.Magy. északkeleti vasút 107.—. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 65.50. Porosz pénztári utalvány —. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —. Magyar földhitelintézet —. Török —Municipális —. Boroszló ápril. 21. Búza 26.71. rozs 215.—. — 178.—. Olaj 18.50. tavaszi 18.75. szesz 22.12. 21.75 Budapesti 8­ivlapok. Szerdán, április 22. Bérlet NEMZE­­I SZÍNHÁZ 16. szám. Téli rege. Színjáték 5 felv. Irta Shakespeare. Fordította Szász K. Bérlet VÁR. - SZÍNHÁZ, szünet Házi gyógyszer-Vígjáték 1 felv. Franczia után fordította Szigligeti J. Ezt megelőzi: A felolvasó nő-Szinmfi 2 felv. Bayard után fordította Feleki M. Az országházból. □ Sajátságos egy végzet rajtunk, hogy nem foghat képviselőházunk egy-egy törvény­javaslat tárgyalásához, a­mely csak egy lé­péssel is túl megyen az egyszerű adó meg­szavazáson a­nélkül, hogy azonnal fel ne támadjon a nemzetiségi, a nyelvkérdés. C­íme még csak 2-ik §-ához jutott ma is a közjegyzőségi törvénynek, és máris meg­akadt a nyelv kérdésen. A vihar, a­mely szerencsére még ed­dig nem vert magas hullámokat,­­ a szél­rózsának nem azon tájáról keletkezett, a­honnan azt legtöbbször támadni látjuk, most Kapp Gusztáv szász képviselő indítá meg. De legyünk igazságosak, és valljuk be, hogyha ez vád akarna lenni, akkor nem a nevezett képviselőt, de magát a törv.­javas­­lat 2. §-át kell vádolnunk, mert ha már egyszer oly szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy mindenkor készen kell lennünk az úgy­nevezett nemzetiségi kívánságok nyilvánulá­­sára , akkor lehetetlen, hogy oly §-nál ki­kerüljük ezt, a­melyben kimondatik, hogy csak az lehet közjegyző, a­ki az állam nyelvét tudja. Ez oly sajátságosan hangzik a tör­vényben, hogy valósággal nem csuda, ha szinte felhíva érzi magát valaki, egy á­l­­tala jobban kedvelt más nyelvnek is valamely jogokat szerezni és törvénybe ig­­tattatni. Sőt talán még örvendetes haladásul kell tekintenünk, hogy most már csak ezen irányt veszi az áramlat, és nem azt, hogy az állam nyelvét kiszorítsa helyéből. Az első indítvány különben közvetve ugyanoda czérzott, mert az indítványzó azon kívül, hogy az illető vidék nyelve megemlíttessék a törvényben : a német nyelv­tudást átalános kellékül kivánta kimon­datni minden közjegyzőre nézve az egész országban. Ez pedig annyit tenne, mint a németet is, a magyarral egyenlőn, az ál­lam nyelvéül ismerni el. — Avagy, ha nem igy értette az indítványzó, akkor miért nem követeli meg épen úgy minden szomszéd ország, vagy birodalom nyelvének tudását ? Mi logikai különbséget e részben tenni nem tudunk a német és többi szomszéd ál­lamok nyelve közt. Megfelelt e részben az indítványozónak a német nyelvre nézve igen helyesen a két következő szónok, a­kik ismét nézetünk szerint ugyan az állam szempontjából nem helytelen, de felesleges indítványnyal léptek fel, azt kívánván a törvénybe igtattatni, a­mi magában véve is természetes, hogy a közjegyző értse az azon vidéken lakó nép nyelvét, ahol működni akar. Nagyon természetes, hogy a­ki köz­­j­egyző akar lenni, — csak vagy a főváros­ban, vagy saját vidékén akar lenni, ahol a népet, a viszonyokat, a nyelveket ismeri. Az ellenkező — hogy t. i. valaki előtte isme­retlen vidékre kívánkozzék — oly kivételes eset, a­mi már magában is okvetlenül fel­ébresztené az igazságügyminiszter figyelmét, és ez kétszeresen meggondolná, vájjon kine­vezze-e. — De végre is — a közjegyzőhöz nem kénytelen menni senki, és így egy részről igazságtalanság senkin se történik, ha szinte meg is nyerné különös kívánsága teljesültét azon folyamodó; de másrészről épen magának a közjegyzőnek van termé­szetes, anyagi érdekében, hogy a felekkel akadálytalanul tudjon értekezni. Mi azonban — ha bárkinek megnyug­tatására szolgál — nem kivánjuk ellenezni, hogy a vidék népének nyelve is megemlit­­tessék a törvényben ; — de, igen is, fájlal­juk azon helyzetet, a­mely törvényhozóink­kal egy idő óta érezteti annak szükségét, hogy ehhez hasonló esetekben az állam nyel­véről a törvényben gondoskodjanak. — Ezt nem nevezhetjük egyébnek ,,hamis helyzeti­nél, a­melybe törvényhozásunk akkor sodorta belé magát, midőn a nyelvkérdést politikai téren pozitív törvénynyel szabályozta, és — valljuk meg őszintén — nem is szerencsésen szabályozta. Nem tagadhatjuk meg teljes és meleg helyeslésünket a Benes Döme képviselő be­szédétől, a­ki világosan és határozottan ki­­mondá, hogy nemcsak a közjegyzőktől, hi­vatalnokoktól és bíráktól, hanem megkí­vánja minden tényezőtől, a­ki egy­­átalában az államélet viszonyaiban bizonyos nyilvános állást elfoglal, hogy a magyar nyelvet értse. . . Azt hiszi, hogy az, ki az állam nyelvét nem bírja, nem emelked­het­i­k a közműveltség azon fokára egy bizonyos országban, a melyre felemel­­kedhetik az, ki az állam nyelvét birja. . . Különben el­maradhatott volna — folytatja a szónok — e­b­b­ól az is, hogy az állam hivatalos nyelvét birja. Mert — ő az állam hivatalos nyel­vét olyannak tekinti, a melyet nem kell parancsolni, a­mely ön­magától értetődik, a­mely benne van a tényekben, az állam létezé­sében. És ebből kifolyólag nézete az, hogy a magyar n­y­el­v Ma­g­y­a r or­szá­g­b­an nem szorulhat utalomra, annak nem kell utalom. .. stb. Igen is! — szerintünk is ez az egye­dül helyes álláspont, helyes elv a nyelv kérdésében. A különbség köztünk csak a további következtetésben van, miszerint a­ szónok a magyar nyelv megemlítéséből a törvényben annak szükségét következteti, hogy megemlíttessék a vidék nyelve is , mi pedig ezt nem tartjuk ugyan veszélyes­nek, de feleslegesnek. A főelvben, miszerint t. i. a törvény­ben az állam nyelvét — mint tényleg ön­kényt, és természetesen értendőt sem kel­lene megnevezni — ebben egyetértünk , — és azt hiszszük, hogy aránylag rövid idő alatt elérhetjük azon állapotot, a­midőn azt aggodalom nélkül el is hagyhatjuk. A szombati ülésben dr. Oláh Gyula képve hozta fel a középtanodai oktatásról szóló törvényjavaslatot, mint azon sürgősebb és fontosabbak közé tartozót, a­melyről min­den államháztartási bajaink mellett megfe­­lejtkeznünk nem szabad. Tegyük hozzá, hogy ennek és a felsőbb tanodai oktatásról szóló javaslatnak tárgyalásánál nem szabad meg­felejtkeznie törvényhozásunknak az állam nyelvének igényeiről, — és akkor önkén­t oda jutunk, hogy — a­mint Benes Döme képviselő mondá — az állam nyelve nélkül fel sem emelkedhetik senki a közműveltség azon fokára, hogy egyáltalában az állam élet­viszonyaiban bármily állású nyilvános tényező lehessen. Akkor, a­ki magát arra műveli, hogy közhivatalnok, bíró, közjegyző, pap, ügyvéd legyen — az már egyúttal és külön fáradság nélkül — vagy inkább már előbb megszerezte a jártasságot az ország nyelvé­ben. És akkor önkén­t oda jutunk, hogy nem lesz szükséges az állam nyelvét megpa­rancsolni, utalom alá venni, mert ez való­sággal és tényleg benne lesz, mint elvileg most is benne van — a tényekben, az állam létezésében. Az osztrák bizottságot 8 felsége déli 12 óra­kor fogadta s Rechbauer elnök a következő be­szédet intézte Ő Felségéhez: „Hazafias kötelesség érzetével közeledik az osztrák birodalmi tanács delegátiója, Felséged trónjának zsámolyához, hogy Felséged felszólításá­nak hódolva, megkezdje munkálkodását, s hogy változatlan állampolgári hűségük s alázatuknak legmélyebb tiszteletét fejezze ki Felséged előtt. Az alkotmány által meghatározott jogok és kötelessé­gek teljes tudatában, a tárgyhoz illő komolyság egész fontosságával fogja a delegátió, Felséged kormánya által előterjesztett javaslatokat tárgyalni, s államférfim belátásával oda fog törekedni, mind­azon követelményeket teljesíteni, melyek a biroda­lom épsége, biztossága, nagysága és méltóságához szükségesek. A delegatio azonban, kötelességéhez mérten a népek érdekeit inkább, mint bármikor képviselni és megóvni tartozik, mert a nép fizetésképessége, egy oly mélyenható népgazdászati krízis idősza­kában, mely szeretett hazánkat röviddel ezelőtt sújtotta, a legnagyobb kíméletet igényli, s épen ezért a delegatio az államférfi, háztartás és gaz­dálkodás alapelveit nem hagyja tekintetén kívül, mert az állam valódi erejét és biztosságát, polgá­rainak megelégedésében, s ezek erőinek kímélése, nagyobbodása és erősbülésében látja. Örömérzet fogja el a delegátiot, hogy műkö­dése oly időbe esik, melyben a fenyegető felhők­től tisztább a politikai láthatár , mint bármikor. A Felséged bölcsesége által vezérelt kormány külügyi politikája által kijelölt irányt a delegáczió csak teljesen helyeselheti, midőn a közvetlen szom­szédunkban lévő államok szoros baráti kötelékkel fűződnek hozzánk, s az érdeksolidaritás elismeré­sében találják a legbiztosabb zálogot, hogy a népek javára oly szükséges kultúrtörekvések, legalább a közel­jövőben, erőszakos háborítást ne szen­vedjenek. Adja isten, hogy szeretett hazánk továbbra is háborítlan maradjon, hogy a szabadság és jog alapján fejlődjék, virágozzék, gyarapodjék szeren­csésen és megelégedetten belsejében, erősen és tiszteletet érdemlő meg kívülről. E kívánattal fejezzük ki Felséged előtt logális hódolatunkat, midőn felkiáltunk „Éljen szeretett Ausztriánk, s éljen alkotmányos császárunk.“ 1­ Felsége mindkét bizottsághoz ugyanazon választ intézvén, azt alább közöljük. A magyar bizottság 1 órakor járult Ő Fel­ségéhez, s Go­rove István elnök a következő be­szédet tartotta : „Császár és apostoli királyi Felség! Legke­gyelmesebb urunk! A magyar országgyűlés által kiküldött közös­­ügyi bizottság mielőtt a törvények által kijelölt működését megkezdené, Felségednek, mint koronás királyának kegyes szine előtt megjelenve, siet leg­bensőbb érzeményeiből fakadó mély hódolatát be­mutatni s tanúságot nyújtani ama határtalan tiszte­letről, melylyel Felséged mint alkotmányos feje­delme iránt viseltetik és kifejezést adni, ama hő ragaszkodásnak, melyet mint népének atyja iránt érez. A hódolat és ragaszkodás e kifejezésén felül, mi e bizottságot Felséged királyi széke elé vezeti az, hogy háláját fejezze ki az iránt, hogy Felséged atyai gonddal vilaszt népeinek békéje felett sza­kadatlanul. Felséged a velünk született őszinteségnek lesz kegyes tulajdonítani, ha atyai és bizonyára velünk érző szive előtt fölemlítjük az ország meg­nehezült anyagi viszonyait. Ezek között a magyar közösügyi bizottságnak mellőzhetlen kötelessége kell hogy legyen a takarékosság, de más­felől szándéka nem lehet, hogy megállapodásai folytán a monarchia védereje szenvedjen, vagy a külügyek vezetése elé akadályok gördíttessenek s ilyetén el­járásában Felséged legmagasb szándékaival vél találkozhatni. Engedje meg ezután Felséged, hogy magas királyi kegyelmét és atyai kegyes indulatát a nemzet és bizottság számára a legőszintébb benső­­séggel kérhessük.“ Ő Felségének válasza a két delegátióhoz a kö­vetkező volt: Ha ragaszkodásuk kifejezését élénk meg­elégedéssel fogadom s őszinte köszönettel viszonzom. A monarchiának a külhatalmakhoz való örvendetes viszonya most is változat­lanul fennáll, sőt megnyugvással mondhatom, hogy a béke eddigi kezességei újabb becses biztosítékokkal gyarapodtak. Népeimnek a béke áldásait megóvni, ezentúl is kormányom legfőbb feladata marad. Hiszem, hogy kormányom előterjeszté­seiben a monarchia pénzügyi helyzetének számbavétele és a legközvetlenebb szükség­re szorított igények az Önök méltánylatá­­val fognak találkozni. Midőn azon hazafias buzgalomnak, mely­lyel Önök feladataikat mindenha felkarol­ták, most is teljes bizalommal nézek elébe, a legszívesebben üdvözlöm Önöket. — A vörös köny­v e hét végén vagy a jövő hét elején osztatik szét. Az egész gyűjte­mény alig fog 20 okmánynál többet tartalmazni — melyek egyike sem politikai, hanem mind nem­­zetgazdászati s kereskedelmi ügyekre vonatkozó tartalommal bírnak. Az idén még a politikai bevezetés is elmarad. Legérdekesebb okmánynak mondják az idei vörös könyvben a suezi-csatornára vonatkozó jegyzéket. Igazoló bizottság: elnök gr. Hoyos, helyettese báró Pino, tagok Schier és Street lovag. Kérvényi bizottság: elnök gróf Mer­­candin, helyettese b. Prato, jegyzők: b. Schar­­schmid és dr. Stöhr, tagok : dr. Beer, Carneri lovag, bg Lichtenstein, dr. Schaffer, bg Rosenberg. A delegatio irodája: elnök dr. Rech­bauer, alelnök: gr. Potocki, jegyzők : b, Kübeck, dr. Schaffer, Schöffel, gr. Traun, rendezők: Dumba br. Korb, gr. Fürstenberg, Plener. A közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottsá­gok fogadtatása Ő Felsége által. ő Felsége ma fogadta a közös ügyek tárgyalá­sára kiküldött bizottságokat. Mikor a bizottságok ülései Bécsben tartatnak, Ő Felsége a magyar bi­zottságot szokta előbb fogadni, míg Budapesten az osztrákot s igy történt ez ma is.­­ Az osztrák delegativ bizottságai a következőleg alakultak: Pénzügyi bizottság: elnök Herbst, helyettese Czartoryski hg, jegyzők: Dumba, Kar­­dasch, dr Schaup, dr. Wegscheider. Tagok: Bres­­tel, gr. Coronini, dr. Demel, gr. Fürstenberg, dr. Giskra, dr. Grebner, dr. Gross, b. Haekelberg, Har­tung, dr. Lapenna, hg Lichtenstein, b. Mayr-Meln­­hof, Ritter, dr. Scrinzi lovag, dr. Weeber. Bécs, ápp. 20. (Saját levelezőnktől.)­ ­• „Ultimo“, a városi színház újdonsága . A Laube-féle városi színháznak tegnap sze­rencsenapja volt. Az esti pénztár megnyitása után öt perc­c­el már minden jegy elfogyott, sőt a má­sodik és harmadik emeleten még ideiglenes helye­ket is rögtönöztek, és — a színüiltig megtelt ház­hoz járult még az a ritka szerencse is, hogy egy új darab — nem bukott meg. Igaz ugyan, hogy rendkívüli sikerről sem lehet szó, de ilyet az újdonságtól alkalmasint sem Laube, sem a szerző nem várt. Az öt felvonásos vígjáték, melynek czíme „Ultimo“ és szerzője M­ozer, több németor­szági színpadon adatott már, kisebb-nagyobb si­kerrel. De mindenütt sikerrel. A bécsi közönség előtt tegnap került először színre s a külső siker itt is a tisztességesebbek közé tartozik. Sietek megjegyezni, hogy a „tisztességesebb siker“ alatt nem a „succés d‘estime“-t, értem, hanem oly tisztességes elért eredményt a melyet nem­csak a tolakodó claque konstatált. Mert bizony már a nem-tisztességes „siker“ a bécsi színházakban sem tartozik a fehér hollók közé, mint akár csak comme chez — arra a székely­föld felé. Mozer vígjátéka ama repertoir - mindennapi kenyerek közé tartozik, a­melyek egy estére elég jó táplálékot nyújtanak, a melyek repertoir-dara­­bokká válnak és azok maradnak mindaddig, mig idő, közönség és ízlés nem változnak. Azután? — persze azután a lomtárba kerülnek, előbb azonban megteszik kötelességüket. Kétségkívül az „Ultimo“ is meg fogja tenni a magáét s egy ideig repertori­­darabja fog maradni a városi színháznak. Erre nézve meg van benne minden kellék: nem hiány­zik belőle a vígjátéki élet kovásza, a dialogot sok jó élet fűszerezi és az egész — mint német színműíróknál nem ritkaság — nincs is elsózva. Persze, hogy van benne elég reminiscentia, némi biablonszerűség, elég bőbeszédűség és sok szerke­zeti hiba, de mind­ennek daczára a darab mind­végig élénk — főleg a városi színház előadásában — oly­annyira élénk, hogy a hibákra csak az előadás után gondolunk, a­mikor a közönség legnagyobb része a kritizálásnál kellemesebb fog­lalkozásnak tartja­ a­­ vacsorálást. Legnagyobb hibája a darabnak mégis a már említett bőbeszédűség, a­mely meghiusítá a cselek­mény concentratióját és meghiusitja a néző­közön­ség érdekeltségének öszpontositását. A jól megin­dult expositió után a bonyolitás lassan, a­­ e bonyo­lítás meg nagyon gyorsan történik s igy a hatás is inkább az ügyes, humortól pezsgő és élettől pattogó részekre vonatkozik, mint az egészre. A vígjáték e főhibáját bizonyára minden kritikus szem észre fogja venni, noha egyszersmind azt is elismerendő, hogy az egészséges alapeszme azért még sincs elejtve. Ez az alapeszme egyébiránt nem új. Az ud­vari dráma színház csak nemrég tért „napirendre“ Wickert-nek egy, „Die Realisten" czímű gyönge vígjátéka fölött, melynek alapeszméje szakasztott az volt, a­mi a Mozer vígjátékénak : a becsüle­­tes munka dicsőítése a szédelgő Spe­­culatio fölött. Mozer vígjátéka egészen enfamille, a „Schlegl“­­családban történik. Lebrecht Schlegl vagyonos kereskedő, életrevaló praktikus ember. R­e­i­nh­ar­d Schlegl a féle könyvmoly, a kiknek valódi hazá­juk nagy Németország. Reinhard, a tanár, ki kü­lönben is ingerlékeny, ideges ember, az irigység bizonyos nemével tekint gyakorlatiasabb s ezért szerencsésebb bátyjára, a ki gazdag ember, mig 8, noha éjjel nappal dolgozik, búvárkodik — sem­mire sem tudta vinni. Éhez járul még, hogy a tanár nagyon sokszor szorul kereskedő bátyjára, a Commerzienrathra, s ez a kényszerűség mindig egy-egy tőrdöfés ránézve. Most is azért jött báty­jához, hogy 200 tallért kérjen tőle kölcsön. Leb­recht udvarias mosolylyal nyújtja át tanár testvé­rének a kért összeget, de a kákán is csomót kereső professor e mosolyban iróniát lát. „Miért moso­lyogsz oly gúnyosan? — kérdi kereskedő bátyjá­tól. — Lásd: ez a te szokásod!“ A két testvér közt szóvita keletkezik. A per­­patvarkodó tanár kicsinylőleg nyilatkozik a keres­kedelemről és a kereskedői osztályról. Az ő sze­mében a kereskedő nem dolgozik, mert hogy valaki naponkint egy órát tölt a tőzsdén, míg 8 éjjel-nappal venyészi műtermében ül és munkálko­dik — az előtte nem dolog. „Szédelgés az egész, egyéb semmi! — kiált föl. Ha én tudományomat ez irányban használnám föl, egy hó alatt mil­liomos lehetnék“. Lebrecht, a ki sokkal hideg­­vérű­bb tanártestvérénél, szaván fogja a kereskedői foglalkozást méltatni nem tudó professort s 30,000 tallért bocsájt rendelkezése alá, a­melylyel tanár­testvére ultim­áig (a hó végéig) szabadon speku­lálhat. Reinhard elfogadja az ajánlatot s ezzel vége van az expozitiónak, az első felvonásnak. A második felvonás elején a tudományos kutatásait elhanyagolt tanár már szorgalmasan ta­nulmányozza a tőzsde­újságot és az „érték-papiro­­kat.“ Persze, a gyakorlatiatlan professor sehogy­­sem tud a tőzsde-speculatió ezernyi fogásaival meg­barátkozni s a papírok érték-hullámozásában mind­inkább keresi a „logikát“ : a hausse és baisse nem lo­gikai egymásutánban következnek be s egyáltalán az egész speculatióban nincs „rendszer“. Szóval: a profes­sor úr nagyon rosz börzsánernek bizonyul be s a dolog vége az, hogy ultimén a 30,000 tallérból egy postura sincs. A professor kétségbe van esve. Hogy fog most­­ megjelenni kalmár­bátyja előtt, mint egy iskolás gyermek, megalázva! Hogy fogja a­z kárörvendőleg kinevetni! Alig mer hozzá menni. Hanem a pontos üzlet­ember ultimén csakugyan el­küldi számláját a professzor úrnak,­­ később maga is meglátogatja őt. A professort emészti az epe, hanem most az egyszer haragjának nem enged ki­folyást . ígéri, hogy a bátyjától kapott s a tőzs­dén elpocsékolt összeget „meg fogja“ fizetni. „Bi­zonynyal! — válaszol kereskedő-bátyja — azt el is várom, annyival is inkább, a­mennyiben vagyo­nos ember vagy.“ A professor nagyot néz, keres­kedő-bátyja meg, nem kisebb ámulatára, megma­gyarázza neki, hogy 8 (Lebrecht) — a professor egy vegyészeti találmányára, a mit 8 nem tudott értékesíteni, szabadalmat vett s ezt eladta egy an­gol társulatnak nagy összegért. A professor alig képes fülének hinni. „Micsoda ? — azért a talál­mányért, a mit 8 gyümölcstelenül hevertetett, akadt a ki pénzt, a­ki nagy összegett adott volna ? És csakugyan úgy van: Lebrecht e szókkal kézbesíti tanár bátyjának a találmányért kapott összeget: „íme, ez a te munkád eredménye.“ A két test­vér kibékül, kölcsönösen ismervén el, hogy mindenki, a­ki dolgozik, egyenlően hasznos a társadalomnak s hogy az üzlet­ember, ha a becsületes munkát vá­lasztja a szédelgés helyett, és annyit használhat a közügynek, mint a tudós, mint a természetbúvár. A vázolt cselekménynyel még két szerelmi tör­ténet van összefüggésben, csakhogy a szövet nincs oly finomul szőve, hogy a három, illetőleg két cselekmény egymást kiegészítve, elválaszthatlan egészet képezne. E szerkezeti hiba per tangentem már fönebb is említve volt. Az előadás oly összevágó, oly élénk volt, a mely a városi színházban ritkítja párját s a mely a darab legvastagabb hibáit is elfeledteté. Ren­­sche, a legjobb bécsi komikus, a berlini „Com­­merzienrathot“ kitűnően adta, Heinrich a pro­fessor nehéz szerepében szintén typicus alakot te­remtett. A jó kedv előidézésében oroszlán része van a higany természetű Tewelének is, ki­­féle, a bohózatoshoz hajló szerepeket művészien szokott ábrázolni. Az előadásban részt vett majdnem az egész vígjáték személyzet. A telt ház sokat tapsolt, de még többet ne­vetett. Az „Ultimo“ előreláthatólag repertori da­rabja lesz a városi színháznak és adig mindad­dig, míg a közönség mai, tartalmatlan ételek­hez szoktatott ízlésének nem következik be az — ultimája. ________ — Az osztrák képviselőház elnapo­­lási idejére vonatkozólag azt írják a bécsi lapok hogy az elnapolás, mindaddig nem történik meg, míg a képviselőház a csendőrség, katonai nyugdíj­törvény s a honvédelmi törvény egyes §-ainak meg­változtatásáról szóló javaslatokat le nem tárgyalja. Az elnapolás hírére vonatkozólag a hivatalos „Wie­ner Abendpost“ is kijelenti, hogy 5 felségének a kormány nem tett semmi előterjesztést, az ülésszak berekesztésére nézve. A pánszláv szellemű gymnasiumok ellen. Z­ólyom megy­e általunk már említett fel­irata a következőleg hangzik : A nemzetiségi agitatio, melyet az ország minden részében tapasztalunk, kétségkívül nagy veszély a magyar államra nézve, mert egyenesen a magyar állam fenállása ellen van irányozva. — De még aggasztóbb jelenség, még nagyobb veszély a magyar államra nézve az a közöny és tétlenség, melyet kormányaink mind ez ideig a nemzetiségi agitatioval szemben tanusítottak. Meg vagyunk ugyan győződve, hogy kor­mányzó államférfiaink a legjobb szándékkal voltak eltelve s leghőbb vágyuk volt a ma­gyar állam megszilárdulásának biztosítása.­­ De az úgynevezett nemzetiségi mozgalom termé­szetének nem ismeréséből eredő téves nézet, hogy e mozgalom bizonyos jogosultsággal bir, s az ezen a nézeten alapuló végzetes tan, mely szerint a nem­zetiségi izgatás legbiztosabban kímélet és enge­dékenység által csillapítható le, s az elégedetlen elemek ily módon legbiztosabban nyerhetők meg, megbénította kormányaink tevékenységét s tétlenül nézték a legvakmerőbb merényleteket, a mint néhány izgató által nemzetiségi igények leple alatt intéz­­tettek a magyar állam ellen, s némi jogosultságot tulajdonítottak nekik még akkor is, ha az illető nemzetiség túlnyomó többségének hangulata és politikai magatartása határozott ellentétben állott az izgatók politikai törekvéseivel s határozottan kárhoztatta a nevében megbízás nélkül föllépő iz­gatók eljárását. A szomorú következmények világosan kimu­tatták az engedékenység és kímélet politikájának káros voltát. Ma alig van az országban valaki, a­ki be nem látná, hogy az engedékenység a nem­zetiségi izgatásokkal szemben, csak nagyobbra növelte a bajt, s hogy a­mi néhány év előtt csak szikra volt, melyet könnyű szerrel el lehetett volna oltani, ma már nagy láng, mely akadálytalanul harapódzik tovább, folyton nagyobb mérvet ölt, s komoly veszélylyel fenyegeti a házat. Nem tagadhatjuk ugyan s elismeréssel kell kiemelnünk, hogy a belügyminiszter az utóbbi idők­ben erélyes magatartást tanúsított a magyar állam egysége és méltósága érdekében, de egészben véve kormányunk eljárásában mégis hiányzik a kellő következetesség s az egész országra, a kormányzat minden ágára kiható öszhangzó tervszerű tevékeny­ség, s különösen a nemzetiségi izgatásokkal szem­ben követett eljárásra nézve egész nyíltsággal kell kijelentenünk, hogy kormányaink intézkedései in­kább a baj symptomáinak, mint a baj okainak elhárítására voltak irányozva Ily eljárással talán azt lehet elérni, hogy a nemzetiségi izgatás követ­kezményei demonstratív vagy erőszakos módon ne nyilvánuljanak, de a bajon gyökeresen segítve nincs, mert ha a baj okai megmaradnak, megmarad maga a baj is és tovább dúl a nemzet testében, s csak alkalom kell, hogy annál nagyobb erővel s pusz­­títóbban törjön ki. Semmi sem igazolja annyira ez állításunkat mint a nagy-rőczei, turócz-szent-mártoni és znyói pánszláv szellemű gymnasiumok létezése. Köztudomású dolog , hogy e nem régóta fenn­álló gymnasiumok oly czélból alapíttattak, hogy a panszlavismus a felvidék hazáját szerető tót lakos­sága között a középtanodák útján nagyobb si­kerrel terjesztessék ; tudja mindenki, hogy e tanin­tézetek mennyire nem bírnak a kellőleg berendezett

Next