Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)
1874-04-22 / 110. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 itt. — kr. Évnegyedre . . . frt. — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nád»r«teza 0. «*• Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak kármentes leveleket fogadunk el. 110. szám. POLITIKAI NAPILAP. Budapest, szerda, április 22. 1874. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Zsegrszhy testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetlyben és posta utján , Nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-atera 6. sz.) intézendők. II. évfolyam. TÁVIRATOK. Bécs, ápr. 21. A felsőház költségvetési bizottsága a képviselőház által megszavazott 1874. évi előirányzatot elfogadta s csak a lembergi műegyetemre vonatkozó pótlék elvetését hozza javaslatba. Bécs, ápr. 21. A királyné 8 felsége ma délben Jacobini, új pápai nuntiust ünnepélyes kihallgatáson fogadta. Washington, ápr. 21. A rozs és búza vetések állapota az Egyesült Államokban kitűnő s a legszebb reményekre jogosít. Berlin, ápr. 21. A birodalmi gyűlés az egyházi tisztségek jogtalan viselésének megakadályozásáról szóó javaslatot első olvasásban elfogadta és elhatározta, hogy a második olvasás teljes ülésben menjen végbe. A vita folyamában az igazságügyér beismerte, hogy a javaslat csak kivételes esetekre alkalmazható. Holnap a munkás-segélypénztár feletti interpellate fog tárgyalás alá vétetni. Wesbaden,ápr. 21. Vilmos császár május hó 8-án érkezik ide s két hétig fog helyben tartózkodni. Berlin, ápr. 21. A birodalmi gyűlés az egyházi tisztségek jogtalan viseléséről szóló törvényjavaslatot vette tárgyalás alá. Förster szövetségi biztos a javaslatot ekként indokolja: Ez előterjesztés az egyházi törvényben észlelhető hiányok pótlására van hivatva. A szövetségi kormány nem a kath. egyház, de ennek azon irányzata ellen harczol, mely a csalatkozhatatlansági dogma feltétlen elfogadása óta folyton állam ellenes izgatásokat szit. Bécs, ápril. 21 (Hivat. zárlat.) Magy. földteherm. kötvény 74.-. Salg.-Tarján —. Magyar, hitel. 144.50. Magyar záloglevél 85.50. Erdélyi 135.-. Magyar keleti vasút 52.50. Magyar sorsjegy 77.25. Tiszai vasút 225.-. Magyar vasúti kölcsön 93.— Angol-magyar 2900 Franco-magyar 54.75. Alföld 140.—.Magy. északkeleti vasút 107.—. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 65.50. Porosz pénztári utalvány —. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —. Magyar földhitelintézet —. Török —Municipális —. Boroszló ápril. 21. Búza 26.71. rozs 215.—. — 178.—. Olaj 18.50. tavaszi 18.75. szesz 22.12. 21.75 Budapesti 8ivlapok. Szerdán, április 22. Bérlet NEMZEI SZÍNHÁZ 16. szám. Téli rege. Színjáték 5 felv. Irta Shakespeare. Fordította Szász K. Bérlet VÁR. - SZÍNHÁZ, szünet Házi gyógyszer-Vígjáték 1 felv. Franczia után fordította Szigligeti J. Ezt megelőzi: A felolvasó nő-Szinmfi 2 felv. Bayard után fordította Feleki M. Az országházból. □ Sajátságos egy végzet rajtunk, hogy nem foghat képviselőházunk egy-egy törvényjavaslat tárgyalásához, amely csak egy lépéssel is túl megyen az egyszerű adó megszavazáson anélkül, hogy azonnal fel ne támadjon a nemzetiségi, a nyelvkérdés. Címe még csak 2-ik §-ához jutott ma is a közjegyzőségi törvénynek, és máris megakadt a nyelv kérdésen. A vihar, amely szerencsére még eddig nem vert magas hullámokat, a szélrózsának nem azon tájáról keletkezett, ahonnan azt legtöbbször támadni látjuk, most Kapp Gusztáv szász képviselő indítá meg. De legyünk igazságosak, és valljuk be, hogyha ez vád akarna lenni, akkor nem a nevezett képviselőt, de magát a törv.javaslat 2. §-át kell vádolnunk, mert ha már egyszer oly szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy mindenkor készen kell lennünk az úgynevezett nemzetiségi kívánságok nyilvánulására , akkor lehetetlen, hogy oly §-nál kikerüljük ezt, amelyben kimondatik, hogy csak az lehet közjegyző, aki az állam nyelvét tudja. Ez oly sajátságosan hangzik a törvényben, hogy valósággal nem csuda, ha szinte felhíva érzi magát valaki, egy általa jobban kedvelt más nyelvnek is valamely jogokat szerezni és törvénybe igtattatni. Sőt talán még örvendetes haladásul kell tekintenünk, hogy most már csak ezen irányt veszi az áramlat, és nem azt, hogy az állam nyelvét kiszorítsa helyéből. Az első indítvány különben közvetve ugyanoda czérzott, mert az indítványzó azon kívül, hogy az illető vidék nyelve megemlíttessék a törvényben : a német nyelvtudást átalános kellékül kivánta kimondatni minden közjegyzőre nézve az egész országban. Ez pedig annyit tenne, mint a németet is, a magyarral egyenlőn, az állam nyelvéül ismerni el. — Avagy, ha nem igy értette az indítványzó, akkor miért nem követeli meg épen úgy minden szomszéd ország, vagy birodalom nyelvének tudását ? Mi logikai különbséget e részben tenni nem tudunk a német és többi szomszéd államok nyelve közt. Megfelelt e részben az indítványozónak a német nyelvre nézve igen helyesen a két következő szónok, akik ismét nézetünk szerint ugyan az állam szempontjából nem helytelen, de felesleges indítványnyal léptek fel, azt kívánván a törvénybe igtattatni, ami magában véve is természetes, hogy a közjegyző értse az azon vidéken lakó nép nyelvét, ahol működni akar. Nagyon természetes, hogy aki közjegyző akar lenni, — csak vagy a fővárosban, vagy saját vidékén akar lenni, ahol a népet, a viszonyokat, a nyelveket ismeri. Az ellenkező — hogy t. i. valaki előtte ismeretlen vidékre kívánkozzék — oly kivételes eset, ami már magában is okvetlenül felébresztené az igazságügyminiszter figyelmét, és ez kétszeresen meggondolná, vájjon kinevezze-e. — De végre is — a közjegyzőhöz nem kénytelen menni senki, és így egy részről igazságtalanság senkin se történik, ha szinte meg is nyerné különös kívánsága teljesültét azon folyamodó; de másrészről épen magának a közjegyzőnek van természetes, anyagi érdekében, hogy a felekkel akadálytalanul tudjon értekezni. Mi azonban — ha bárkinek megnyugtatására szolgál — nem kivánjuk ellenezni, hogy a vidék népének nyelve is megemlittessék a törvényben ; — de, igen is, fájlaljuk azon helyzetet, amely törvényhozóinkkal egy idő óta érezteti annak szükségét, hogy ehhez hasonló esetekben az állam nyelvéről a törvényben gondoskodjanak. — Ezt nem nevezhetjük egyébnek ,,hamis helyzetinél, amelybe törvényhozásunk akkor sodorta belé magát, midőn a nyelvkérdést politikai téren pozitív törvénynyel szabályozta, és — valljuk meg őszintén — nem is szerencsésen szabályozta. Nem tagadhatjuk meg teljes és meleg helyeslésünket a Benes Döme képviselő beszédétől, aki világosan és határozottan kimondá, hogy nemcsak a közjegyzőktől, hivatalnokoktól és bíráktól, hanem megkívánja minden tényezőtől, aki egyátalában az államélet viszonyaiban bizonyos nyilvános állást elfoglal, hogy a magyar nyelvet értse. . . Azt hiszi, hogy az, ki az állam nyelvét nem bírja, nem emelkedhetik a közműveltség azon fokára egy bizonyos országban, a melyre felemelkedhetik az, ki az állam nyelvét birja. . . Különben elmaradhatott volna — folytatja a szónok — ebból az is, hogy az állam hivatalos nyelvét birja. Mert — ő az állam hivatalos nyelvét olyannak tekinti, a melyet nem kell parancsolni, amely önmagától értetődik, amely benne van a tényekben, az állam létezésében. És ebből kifolyólag nézete az, hogy a magyar nyelv Magya r országban nem szorulhat utalomra, annak nem kell utalom. .. stb. Igen is! — szerintünk is ez az egyedül helyes álláspont, helyes elv a nyelv kérdésében. A különbség köztünk csak a további következtetésben van, miszerint a szónok a magyar nyelv megemlítéséből a törvényben annak szükségét következteti, hogy megemlíttessék a vidék nyelve is , mi pedig ezt nem tartjuk ugyan veszélyesnek, de feleslegesnek. A főelvben, miszerint t. i. a törvényben az állam nyelvét — mint tényleg önkényt, és természetesen értendőt sem kellene megnevezni — ebben egyetértünk , — és azt hiszszük, hogy aránylag rövid idő alatt elérhetjük azon állapotot, amidőn azt aggodalom nélkül el is hagyhatjuk. A szombati ülésben dr. Oláh Gyula képve hozta fel a középtanodai oktatásról szóló törvényjavaslatot, mint azon sürgősebb és fontosabbak közé tartozót, amelyről minden államháztartási bajaink mellett megfelejtkeznünk nem szabad. Tegyük hozzá, hogy ennek és a felsőbb tanodai oktatásról szóló javaslatnak tárgyalásánál nem szabad megfelejtkeznie törvényhozásunknak az állam nyelvének igényeiről, — és akkor önként oda jutunk, hogy — amint Benes Döme képviselő mondá — az állam nyelve nélkül fel sem emelkedhetik senki a közműveltség azon fokára, hogy egyáltalában az állam életviszonyaiban bármily állású nyilvános tényező lehessen. Akkor, aki magát arra műveli, hogy közhivatalnok, bíró, közjegyző, pap, ügyvéd legyen — az már egyúttal és külön fáradság nélkül — vagy inkább már előbb megszerezte a jártasságot az ország nyelvében. És akkor önként oda jutunk, hogy nem lesz szükséges az állam nyelvét megparancsolni, utalom alá venni, mert ez valósággal és tényleg benne lesz, mint elvileg most is benne van — a tényekben, az állam létezésében. Az osztrák bizottságot 8 felsége déli 12 órakor fogadta s Rechbauer elnök a következő beszédet intézte Ő Felségéhez: „Hazafias kötelesség érzetével közeledik az osztrák birodalmi tanács delegátiója, Felséged trónjának zsámolyához, hogy Felséged felszólításának hódolva, megkezdje munkálkodását, s hogy változatlan állampolgári hűségük s alázatuknak legmélyebb tiszteletét fejezze ki Felséged előtt. Az alkotmány által meghatározott jogok és kötelességek teljes tudatában, a tárgyhoz illő komolyság egész fontosságával fogja a delegátió, Felséged kormánya által előterjesztett javaslatokat tárgyalni, s államférfim belátásával oda fog törekedni, mindazon követelményeket teljesíteni, melyek a birodalom épsége, biztossága, nagysága és méltóságához szükségesek. A delegatio azonban, kötelességéhez mérten a népek érdekeit inkább, mint bármikor képviselni és megóvni tartozik, mert a nép fizetésképessége, egy oly mélyenható népgazdászati krízis időszakában, mely szeretett hazánkat röviddel ezelőtt sújtotta, a legnagyobb kíméletet igényli, s épen ezért a delegatio az államférfi, háztartás és gazdálkodás alapelveit nem hagyja tekintetén kívül, mert az állam valódi erejét és biztosságát, polgárainak megelégedésében, s ezek erőinek kímélése, nagyobbodása és erősbülésében látja. Örömérzet fogja el a delegátiot, hogy működése oly időbe esik, melyben a fenyegető felhőktől tisztább a politikai láthatár , mint bármikor. A Felséged bölcsesége által vezérelt kormány külügyi politikája által kijelölt irányt a delegáczió csak teljesen helyeselheti, midőn a közvetlen szomszédunkban lévő államok szoros baráti kötelékkel fűződnek hozzánk, s az érdeksolidaritás elismerésében találják a legbiztosabb zálogot, hogy a népek javára oly szükséges kultúrtörekvések, legalább a közeljövőben, erőszakos háborítást ne szenvedjenek. Adja isten, hogy szeretett hazánk továbbra is háborítlan maradjon, hogy a szabadság és jog alapján fejlődjék, virágozzék, gyarapodjék szerencsésen és megelégedetten belsejében, erősen és tiszteletet érdemlő meg kívülről. E kívánattal fejezzük ki Felséged előtt logális hódolatunkat, midőn felkiáltunk „Éljen szeretett Ausztriánk, s éljen alkotmányos császárunk.“ 1 Felsége mindkét bizottsághoz ugyanazon választ intézvén, azt alább közöljük. A magyar bizottság 1 órakor járult Ő Felségéhez, s Gorove István elnök a következő beszédet tartotta : „Császár és apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb urunk! A magyar országgyűlés által kiküldött közösügyi bizottság mielőtt a törvények által kijelölt működését megkezdené, Felségednek, mint koronás királyának kegyes szine előtt megjelenve, siet legbensőbb érzeményeiből fakadó mély hódolatát bemutatni s tanúságot nyújtani ama határtalan tiszteletről, melylyel Felséged mint alkotmányos fejedelme iránt viseltetik és kifejezést adni, ama hő ragaszkodásnak, melyet mint népének atyja iránt érez. A hódolat és ragaszkodás e kifejezésén felül, mi e bizottságot Felséged királyi széke elé vezeti az, hogy háláját fejezze ki az iránt, hogy Felséged atyai gonddal vilaszt népeinek békéje felett szakadatlanul. Felséged a velünk született őszinteségnek lesz kegyes tulajdonítani, ha atyai és bizonyára velünk érző szive előtt fölemlítjük az ország megnehezült anyagi viszonyait. Ezek között a magyar közösügyi bizottságnak mellőzhetlen kötelessége kell hogy legyen a takarékosság, de másfelől szándéka nem lehet, hogy megállapodásai folytán a monarchia védereje szenvedjen, vagy a külügyek vezetése elé akadályok gördíttessenek s ilyetén eljárásában Felséged legmagasb szándékaival vél találkozhatni. Engedje meg ezután Felséged, hogy magas királyi kegyelmét és atyai kegyes indulatát a nemzet és bizottság számára a legőszintébb bensőséggel kérhessük.“ Ő Felségének válasza a két delegátióhoz a következő volt: Ha ragaszkodásuk kifejezését élénk megelégedéssel fogadom s őszinte köszönettel viszonzom. A monarchiának a külhatalmakhoz való örvendetes viszonya most is változatlanul fennáll, sőt megnyugvással mondhatom, hogy a béke eddigi kezességei újabb becses biztosítékokkal gyarapodtak. Népeimnek a béke áldásait megóvni, ezentúl is kormányom legfőbb feladata marad. Hiszem, hogy kormányom előterjesztéseiben a monarchia pénzügyi helyzetének számbavétele és a legközvetlenebb szükségre szorított igények az Önök méltánylatával fognak találkozni. Midőn azon hazafias buzgalomnak, melylyel Önök feladataikat mindenha felkarolták, most is teljes bizalommal nézek elébe, a legszívesebben üdvözlöm Önöket. — A vörös könyv e hét végén vagy a jövő hét elején osztatik szét. Az egész gyűjtemény alig fog 20 okmánynál többet tartalmazni — melyek egyike sem politikai, hanem mind nemzetgazdászati s kereskedelmi ügyekre vonatkozó tartalommal bírnak. Az idén még a politikai bevezetés is elmarad. Legérdekesebb okmánynak mondják az idei vörös könyvben a suezi-csatornára vonatkozó jegyzéket. Igazoló bizottság: elnök gr. Hoyos, helyettese báró Pino, tagok Schier és Street lovag. Kérvényi bizottság: elnök gróf Mercandin, helyettese b. Prato, jegyzők: b. Scharschmid és dr. Stöhr, tagok : dr. Beer, Carneri lovag, bg Lichtenstein, dr. Schaffer, bg Rosenberg. A delegatio irodája: elnök dr. Rechbauer, alelnök: gr. Potocki, jegyzők : b, Kübeck, dr. Schaffer, Schöffel, gr. Traun, rendezők: Dumba br. Korb, gr. Fürstenberg, Plener. A közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságok fogadtatása Ő Felsége által. ő Felsége ma fogadta a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságokat. Mikor a bizottságok ülései Bécsben tartatnak, Ő Felsége a magyar bizottságot szokta előbb fogadni, míg Budapesten az osztrákot s igy történt ez ma is. Az osztrák delegativ bizottságai a következőleg alakultak: Pénzügyi bizottság: elnök Herbst, helyettese Czartoryski hg, jegyzők: Dumba, Kardasch, dr Schaup, dr. Wegscheider. Tagok: Brestel, gr. Coronini, dr. Demel, gr. Fürstenberg, dr. Giskra, dr. Grebner, dr. Gross, b. Haekelberg, Hartung, dr. Lapenna, hg Lichtenstein, b. Mayr-Melnhof, Ritter, dr. Scrinzi lovag, dr. Weeber. Bécs, ápp. 20. (Saját levelezőnktől.) • „Ultimo“, a városi színház újdonsága . A Laube-féle városi színháznak tegnap szerencsenapja volt. Az esti pénztár megnyitása után öt perccel már minden jegy elfogyott, sőt a második és harmadik emeleten még ideiglenes helyeket is rögtönöztek, és — a színüiltig megtelt házhoz járult még az a ritka szerencse is, hogy egy új darab — nem bukott meg. Igaz ugyan, hogy rendkívüli sikerről sem lehet szó, de ilyet az újdonságtól alkalmasint sem Laube, sem a szerző nem várt. Az öt felvonásos vígjáték, melynek czíme „Ultimo“ és szerzője Mozer, több németországi színpadon adatott már, kisebb-nagyobb sikerrel. De mindenütt sikerrel. A bécsi közönség előtt tegnap került először színre s a külső siker itt is a tisztességesebbek közé tartozik. Sietek megjegyezni, hogy a „tisztességesebb siker“ alatt nem a „succés d‘estime“-t, értem, hanem oly tisztességes elért eredményt a melyet nemcsak a tolakodó claque konstatált. Mert bizony már a nem-tisztességes „siker“ a bécsi színházakban sem tartozik a fehér hollók közé, mint akár csak comme chez — arra a székelyföld felé. Mozer vígjátéka ama repertoir - mindennapi kenyerek közé tartozik, amelyek egy estére elég jó táplálékot nyújtanak, a melyek repertoir-darabokká válnak és azok maradnak mindaddig, mig idő, közönség és ízlés nem változnak. Azután? — persze azután a lomtárba kerülnek, előbb azonban megteszik kötelességüket. Kétségkívül az „Ultimo“ is meg fogja tenni a magáét s egy ideig repertoridarabja fog maradni a városi színháznak. Erre nézve meg van benne minden kellék: nem hiányzik belőle a vígjátéki élet kovásza, a dialogot sok jó élet fűszerezi és az egész — mint német színműíróknál nem ritkaság — nincs is elsózva. Persze, hogy van benne elég reminiscentia, némi biablonszerűség, elég bőbeszédűség és sok szerkezeti hiba, de mindennek daczára a darab mindvégig élénk — főleg a városi színház előadásában — olyannyira élénk, hogy a hibákra csak az előadás után gondolunk, amikor a közönség legnagyobb része a kritizálásnál kellemesebb foglalkozásnak tartja a vacsorálást. Legnagyobb hibája a darabnak mégis a már említett bőbeszédűség, amely meghiusítá a cselekmény concentratióját és meghiusitja a nézőközönség érdekeltségének öszpontositását. A jól megindult expositió után a bonyolitás lassan, a e bonyolítás meg nagyon gyorsan történik s igy a hatás is inkább az ügyes, humortól pezsgő és élettől pattogó részekre vonatkozik, mint az egészre. A vígjáték e főhibáját bizonyára minden kritikus szem észre fogja venni, noha egyszersmind azt is elismerendő, hogy az egészséges alapeszme azért még sincs elejtve. Ez az alapeszme egyébiránt nem új. Az udvari dráma színház csak nemrég tért „napirendre“ Wickert-nek egy, „Die Realisten" czímű gyönge vígjátéka fölött, melynek alapeszméje szakasztott az volt, ami a Mozer vígjátékénak : a becsületes munka dicsőítése a szédelgő Speculatio fölött. Mozer vígjátéka egészen enfamille, a „Schlegl“családban történik. Lebrecht Schlegl vagyonos kereskedő, életrevaló praktikus ember. Reinhard Schlegl a féle könyvmoly, a kiknek valódi hazájuk nagy Németország. Reinhard, a tanár, ki különben is ingerlékeny, ideges ember, az irigység bizonyos nemével tekint gyakorlatiasabb s ezért szerencsésebb bátyjára, a ki gazdag ember, mig 8, noha éjjel nappal dolgozik, búvárkodik — semmire sem tudta vinni. Éhez járul még, hogy a tanár nagyon sokszor szorul kereskedő bátyjára, a Commerzienrathra, s ez a kényszerűség mindig egy-egy tőrdöfés ránézve. Most is azért jött bátyjához, hogy 200 tallért kérjen tőle kölcsön. Lebrecht udvarias mosolylyal nyújtja át tanár testvérének a kért összeget, de a kákán is csomót kereső professor e mosolyban iróniát lát. „Miért mosolyogsz oly gúnyosan? — kérdi kereskedő bátyjától. — Lásd: ez a te szokásod!“ A két testvér közt szóvita keletkezik. A perpatvarkodó tanár kicsinylőleg nyilatkozik a kereskedelemről és a kereskedői osztályról. Az ő szemében a kereskedő nem dolgozik, mert hogy valaki naponkint egy órát tölt a tőzsdén, míg 8 éjjel-nappal venyészi műtermében ül és munkálkodik — az előtte nem dolog. „Szédelgés az egész, egyéb semmi! — kiált föl. Ha én tudományomat ez irányban használnám föl, egy hó alatt milliomos lehetnék“. Lebrecht, a ki sokkal hidegvérűbb tanártestvérénél, szaván fogja a kereskedői foglalkozást méltatni nem tudó professort s 30,000 tallért bocsájt rendelkezése alá, amelylyel tanártestvére ultimáig (a hó végéig) szabadon spekulálhat. Reinhard elfogadja az ajánlatot s ezzel vége van az expozitiónak, az első felvonásnak. A második felvonás elején a tudományos kutatásait elhanyagolt tanár már szorgalmasan tanulmányozza a tőzsdeújságot és az „érték-papirokat.“ Persze, a gyakorlatiatlan professor sehogysem tud a tőzsde-speculatió ezernyi fogásaival megbarátkozni s a papírok érték-hullámozásában mindinkább keresi a „logikát“ : a hausse és baisse nem logikai egymásutánban következnek be s egyáltalán az egész speculatióban nincs „rendszer“. Szóval: a professor úr nagyon rosz börzsánernek bizonyul be s a dolog vége az, hogy ultimén a 30,000 tallérból egy postura sincs. A professor kétségbe van esve. Hogy fog most megjelenni kalmárbátyja előtt, mint egy iskolás gyermek, megalázva! Hogy fogja az kárörvendőleg kinevetni! Alig mer hozzá menni. Hanem a pontos üzletember ultimén csakugyan elküldi számláját a professzor úrnak, később maga is meglátogatja őt. A professort emészti az epe, hanem most az egyszer haragjának nem enged kifolyást . ígéri, hogy a bátyjától kapott s a tőzsdén elpocsékolt összeget „meg fogja“ fizetni. „Bizonynyal! — válaszol kereskedő-bátyja — azt el is várom, annyival is inkább, amennyiben vagyonos ember vagy.“ A professor nagyot néz, kereskedő-bátyja meg, nem kisebb ámulatára, megmagyarázza neki, hogy 8 (Lebrecht) — a professor egy vegyészeti találmányára, a mit 8 nem tudott értékesíteni, szabadalmat vett s ezt eladta egy angol társulatnak nagy összegért. A professor alig képes fülének hinni. „Micsoda ? — azért a találmányért, a mit 8 gyümölcstelenül hevertetett, akadt a ki pénzt, aki nagy összegett adott volna ? És csakugyan úgy van: Lebrecht e szókkal kézbesíti tanár bátyjának a találmányért kapott összeget: „íme, ez a te munkád eredménye.“ A két testvér kibékül, kölcsönösen ismervén el, hogy mindenki, aki dolgozik, egyenlően hasznos a társadalomnak s hogy az üzletember, ha a becsületes munkát választja a szédelgés helyett, és annyit használhat a közügynek, mint a tudós, mint a természetbúvár. A vázolt cselekménynyel még két szerelmi történet van összefüggésben, csakhogy a szövet nincs oly finomul szőve, hogy a három, illetőleg két cselekmény egymást kiegészítve, elválaszthatlan egészet képezne. E szerkezeti hiba per tangentem már fönebb is említve volt. Az előadás oly összevágó, oly élénk volt, a mely a városi színházban ritkítja párját s a mely a darab legvastagabb hibáit is elfeledteté. Rensche, a legjobb bécsi komikus, a berlini „Commerzienrathot“ kitűnően adta, Heinrich a professor nehéz szerepében szintén typicus alakot teremtett. A jó kedv előidézésében oroszlán része van a higany természetű Tewelének is, kiféle, a bohózatoshoz hajló szerepeket művészien szokott ábrázolni. Az előadásban részt vett majdnem az egész vígjáték személyzet. A telt ház sokat tapsolt, de még többet nevetett. Az „Ultimo“ előreláthatólag repertori darabja lesz a városi színháznak és adig mindaddig, míg a közönség mai, tartalmatlan ételekhez szoktatott ízlésének nem következik be az — ultimája. ________ — Az osztrák képviselőház elnapolási idejére vonatkozólag azt írják a bécsi lapok hogy az elnapolás, mindaddig nem történik meg, míg a képviselőház a csendőrség, katonai nyugdíjtörvény s a honvédelmi törvény egyes §-ainak megváltoztatásáról szóló javaslatokat le nem tárgyalja. Az elnapolás hírére vonatkozólag a hivatalos „Wiener Abendpost“ is kijelenti, hogy 5 felségének a kormány nem tett semmi előterjesztést, az ülésszak berekesztésére nézve. A pánszláv szellemű gymnasiumok ellen. Zólyom megye általunk már említett felirata a következőleg hangzik : A nemzetiségi agitatio, melyet az ország minden részében tapasztalunk, kétségkívül nagy veszély a magyar államra nézve, mert egyenesen a magyar állam fenállása ellen van irányozva. — De még aggasztóbb jelenség, még nagyobb veszély a magyar államra nézve az a közöny és tétlenség, melyet kormányaink mind ez ideig a nemzetiségi agitatioval szemben tanusítottak. Meg vagyunk ugyan győződve, hogy kormányzó államférfiaink a legjobb szándékkal voltak eltelve s leghőbb vágyuk volt a magyar állam megszilárdulásának biztosítása. De az úgynevezett nemzetiségi mozgalom természetének nem ismeréséből eredő téves nézet, hogy e mozgalom bizonyos jogosultsággal bir, s az ezen a nézeten alapuló végzetes tan, mely szerint a nemzetiségi izgatás legbiztosabban kímélet és engedékenység által csillapítható le, s az elégedetlen elemek ily módon legbiztosabban nyerhetők meg, megbénította kormányaink tevékenységét s tétlenül nézték a legvakmerőbb merényleteket, a mint néhány izgató által nemzetiségi igények leple alatt intéztettek a magyar állam ellen, s némi jogosultságot tulajdonítottak nekik még akkor is, ha az illető nemzetiség túlnyomó többségének hangulata és politikai magatartása határozott ellentétben állott az izgatók politikai törekvéseivel s határozottan kárhoztatta a nevében megbízás nélkül föllépő izgatók eljárását. A szomorú következmények világosan kimutatták az engedékenység és kímélet politikájának káros voltát. Ma alig van az országban valaki, aki be nem látná, hogy az engedékenység a nemzetiségi izgatásokkal szemben, csak nagyobbra növelte a bajt, s hogy ami néhány év előtt csak szikra volt, melyet könnyű szerrel el lehetett volna oltani, ma már nagy láng, mely akadálytalanul harapódzik tovább, folyton nagyobb mérvet ölt, s komoly veszélylyel fenyegeti a házat. Nem tagadhatjuk ugyan s elismeréssel kell kiemelnünk, hogy a belügyminiszter az utóbbi időkben erélyes magatartást tanúsított a magyar állam egysége és méltósága érdekében, de egészben véve kormányunk eljárásában mégis hiányzik a kellő következetesség s az egész országra, a kormányzat minden ágára kiható öszhangzó tervszerű tevékenység, s különösen a nemzetiségi izgatásokkal szemben követett eljárásra nézve egész nyíltsággal kell kijelentenünk, hogy kormányaink intézkedései inkább a baj symptomáinak, mint a baj okainak elhárítására voltak irányozva Ily eljárással talán azt lehet elérni, hogy a nemzetiségi izgatás következményei demonstratív vagy erőszakos módon ne nyilvánuljanak, de a bajon gyökeresen segítve nincs, mert ha a baj okai megmaradnak, megmarad maga a baj is és tovább dúl a nemzet testében, s csak alkalom kell, hogy annál nagyobb erővel s pusztítóbban törjön ki. Semmi sem igazolja annyira ez állításunkat mint a nagy-rőczei, turócz-szent-mártoni és znyói pánszláv szellemű gymnasiumok létezése. Köztudomású dolog , hogy e nem régóta fennálló gymnasiumok oly czélból alapíttattak, hogy a panszlavismus a felvidék hazáját szerető tót lakossága között a középtanodák útján nagyobb sikerrel terjesztessék ; tudja mindenki, hogy e tanintézetek mennyire nem bírnak a kellőleg berendezett