Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 239-268. szám)
1874-09-01 / 239. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 írt. — kr. Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 * 80 „ Egyes szám ára IO krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem kérlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. •POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Kiadóhivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6 sz. intézendők. 239. szám. Budapest, kedd, szeptember 1. 1874. VI. évfolyam Az „Ellenőr“ ára mint eddig.: Egy évre......................... . 20 forint — kr. Félévre.............................................10 „ — kr N gyedévre..........................* & „ — kr. Egy hóra.......................................180 kr. Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK: Bécs, aug. 31. A „Börzencorrespondenz“ a leghitelesebb forrás után jelenti: A magyar kormány 5 milliónyi éjszak-keleti elsőbbségi kötvényt ajánlt az Union-banknak kárpótlás fejében, beleértve az importált vasúti anyagszerek után fizetett vámilleték visszatérítését. Az Union bank föntartja magának egy indokolt ellenjavaslat beterjesztését. London, aug. 31. Fite és Clackmannan grófságokban 60,000 szénbánya munkás elbocsáttatott, minthogy a munkások ajánlatai visszautasíttattak. Bourg-Madonne, aug. 31. A karlisták Pnycerdát kétszer rohanták meg eredmény nélkül. Zágráb, aug. 31. A mai országos ülésen megkezdetett a népiskolák reorganizálására vonatkozó törvényjavaslat fölötti általános vita; a kormány képviselője Takovic iskolai tanácsos, a kormány javaslata mellett, és Vucetic kanonok izgatottan ellene szóltak. A tanácskozás holnap folytattatni fog. Posen, aug. 31. Az újonnan kinevezett kormányérzelmű Xionsi (Eschions) prépost tegnap, midőn az első isteni tiszteletet tartó, a templomban nyomuló felizgatott néptömeg által megtámadtatott, úgy hogy Schrimből katonaságot kellett requirálni. Pétervár, aug. 31. A „Ruskij Mir“ egy testőrcsapat felállítását jelenti, melynek parancsnokává a trónörökös lenne. Nemzeti színházban ma kedden Murska k. u. utolsóelőtti vendégjátékául adatik : HAMLET, nagy opera. — Budán: „A falusi egyszerűség,“ vígjáték. A gmundeni macskazene. Ki ne hallott volna arról a meséről, midőn a szamár elmegy a jégre tánczolni ? Aki nem hallott, olvassa el második kiadását a jó gmundeni polgárok pártgyűlésének, esetlen mozgásaiban. Nem kell hozzá szemtanúi hitelesség sem, hogy az ember lássa, minő bárgyú nyárspolgári elemek fészkelődtek ott, kik tudják hajtogatni nyakra-főre az árpa-főrét és csinálnak forradalmat is, mihelyt két krajczárral fölemelik árát, de a politikához körülbelül értenek annyit, mint hajdú a harangöntéshez. Nálunk a faluvégi czigány, ki pedig magasabb nemzetgazdasági ismeretek nélkül is vallja, hogy a tulajdon : lopás, ergo a lopás tulajdonjogot ad, bir annyi fölfogással, hogyha felhívnák megbeszélni Ausztria csehmorva-slovén népeinek keserves elnyomatását, rámondaná egyszerűen : ne bántsd, mi nem éget. Bezzeg a „Hansa-ok éretlen szájaskodása nem tud úgy megférni saját bőrében és seperni saját háza előtt, hanem rettenetes határozatokban fogja pártját „elnyomott“ szász véreinek Magyarországgal szemben. Fogadni mernénk, hogy ezek az emberek nem tudnak a király prágai utazásáról semmit, és ha tudják, tompult eszék szűk láthatárán észre nem vették a német hegemóniások fölé tornyosuló fekete pontokat. Gute Leute, schlechte Musikanten. Azaz, hogy a politikában még rész muzsikusnak sem járják meg, s mindössze a macskazenéhez értenek, mint kremsi és gmundeni gyülekezésük megindításának és végzéseinek példája bizonyítja. Jámbor népség, mily kac’,ajraméltó komolysággal mondja: „megvárjuk a magyar kormánytól és népképviselőitől, hogy a német nemzetiség jogait semmikép sem korlátozza.“ Bel kár, hogy a pillanat inspiratiója alatt egyúttal azt is el nem határozták, hogy e „meghagyátik‘-kal külön küldöttséget indítanak Budapestre.’ Kitelt volna tőlük még ily ostobaság is, csak akadt volna indítványozó, ki pajkos ötletből eléjek terjeszti a horrendum dictut. De hát nem akadt, s így a,, német testvér törzs“ megelégedhet a rokonszenv e vaskos blamage-jával, mi nevettet, használni azonban nem használ semmit szász atyánkfiainak. Honnan a manóból kerítették e sorházpolitikusok azt az „alkotmánypárt“ tisztes nevet, melynek ezégére alatt árulták tapintatlanságuk és együgyüségök kotyvalékát? Alkalmasint a bécsi sajtótól tanulták el, mennyire tisztességes politika kifelé ágálni és játszani a nagy németet, benn pedig engedni gyarapodni az augias-istállót, melyből maholnap nem fog kilátszani egy Spissbürger hálósipkája sem. Persze régen volt már az nagyon, midőn az osztrák törpeség zarándobottal jött át a Lajthán, hunyoraim egy kis felszabadításért a nyakára nehezedő Hohenwarth minisztérium ellen. Akkor még Andrássy volt a „mentő angyal,“ kinek szavára és segélyére felszabadultak a nemzetiségi csapás alól, most ellenben már ők kezdik adni a „grande seigneur“-t, ki oszt parancsokat. Csakhogy nincs meg hozzá mégsem a hatalmuk, szájuk az már volna elég hangos, de mikor nem minden kiáltás hallatszik az égbe, és a jég sikamlós tükrére se jó lépni annak, ki az örökös absolutistikus járszalag mellett soha sem adta jelét, hogy tud a maga lábán járni. Magyar emberségből ugyan élvezhetik azon helyzet kényelmét is, hogy hozzászokhatnak egy kissé a szabadsághoz és használhatják az alkotmányos élet kedvezményeit; de rut hálátlanság, valóságos német dölyfösség kell aztán ahhoz, hogy a szabad gyülekezési jog első nyilvánulásait azon nemzet megmarására használják fel, melynek kitartó küzdelmei verték le az absolutisticus jármot nyakukról. Volnának nemes ellenfél, úgy megválogatnák jobban a perczet, midőn kikötnek a pénzügyileg beteg oroszlánnal. De mikor a poltron jellem nem tudja magától megtagadni, hogy akkor csipkedjen, midőn más gondjai vannak és nem sok időt fordíthat a legyek elűzésére. Közeleg azonban nemsokára az idő, minden előjel arra mutat, hogy a gmundeni szatócs-czéh feszület előtt esküszik rá a magyar barátságra, melyből szabadulást fog remélteni bizonyos nem várt fordulatok ellenében. Ne félj sógor ! más anyagból gyúrt bennünket a teremtés „jókedvében“ és bármit főzzenek ki a közszabadság ellen, a magyar kigunyolt nemzeti érzület soha sem lesz oly gyáva, hogy veszni engedje, mi az emberisége, bár legkevésbbé érdemli meg oly szolgalelkű nép, melynek kremsi és gmundeni mintára készített polgárai, megnyalják a vasvesszőt, hogy később nyelveket öltögethessék az ellen, ki felszabadít a hátukat suhogó ütései alól. Majd meglátjuk, hány zsákkal telik ily fajta határozatokból, ha egyszer ismét felülkerekedik az irány, mely készülőben van. Azt hiszik, hogy csak a szász népnek van igaz jussa megmohosodott középkori hűbérjogokhoz és a cseh nemzet már nem is létezik szemekben, melynek történelmi jogai egy királyság múltjához fűzték, s nem a vendégjoggal való visszaélésen és 150,000- nyi nép culturszenvelgésén, hanem egy erőteljes faj gazdagságának s hagyományának számtalan jogos tényezőin alapszik. Nem látják, hogy azzal a gmundeni macskazenével önmagukat tisztelték meg s mi halljuk hírét, de közvetlen hatásának fülsértő jellemeit csak ők érzik. No de sebaj, maguk elismerik, hogy „német testvértörzsek“ között már ez divatos, ha úgy tetszik járványos rokonszenv-nyilvánítási módozat. Jó torkot és bő árpatermést hozzá! — Mint értesülünk, a honvédelmi minisztérium és honvéd főparancsnokság között hoszszabb idő óta erjedő illetékességi vita az elintézés stádiumába lépett. A vitás kérdés, melyet tudvalevőleg bizonyos adminisztratív intézkedésekben az illetékességi kör értelmezése idézett föl, már a korona elé van terjesztve, s eldöntését csupán azon körülmény késlelteti, hogy ő felsége idejét teljesen igénybe veszik most a nagy hadigyakorlatok. Ezek bevégeztével annál inkább várható a fejedelmi döntő szó, mert amennyire a jó feltevésben megbízhatunk, a viszálkodás nagyrészben elvesztő azon éles jellegét, mely a fejedelmi elhatározást több tekintetben súlyos kérdések megfontolásától tenné függővé, s így késleltethetné. De mindamellett, nem tagadhatjuk bizonyos irányzat létezését, mely ez illetékességi vitának minden kitelhető módon nagyobb szabású összeütközés színét akarná kölcsönözni, hogy ebben is egy újabb támaszpontot nyerjen az emeltyű, melylyel egy idő óta oly sokféleképen kezdik feszegetni a honvédség intézményét, hogy sarkaiból kivessék. A hozzávaló szándék megvan az tagadhatatlan , s e vita alkalmából oly irányban keresi érvényesülését, hogy a fejedelmi eldöntés a honvédelmi miniszter állását tegye tarthatatlanná, s ily módon útja nyíljék azon óhajtás megvalósulásának, hogy a honvédelmi miniszterség mint önálló tárca megszűnjék. Tartózkodunk e nemes törekvés kommentálásától, annyival inkább, mert sikerességétől igen valószínűleg megóv bennünket már csak annak megfontolása is illetékes helyütt, hogy a törvény értelmezésének olyan esetei, melyek egy miniszter állását tennék tarthatatlanná, a törvényhozás fóruma elé tartoznak, és semmi esetre el nem intézhetők úgy, mint egyszerű illetékességű viták a hadügyi aeministratió körében. A debreczeni gazdasági felsőbb tanintézetet csakugyan átpodgyászolják Kassára. A hivatalos temetkezésnél szokásos búcsúszertartásokon is túlestek szombaton a polgármesteri szobában. Miután találkoznak, kiket érdekel a négy fal között végbement búcsúztató részletei, a „Debreczeni Ellenőr“ után adjuk következő ismertetését. Ma hajnalban megérkeztek és a polgármesteri szobában több városi tisztviselő és képviselővel értekeztek is, a debreczeni országos gazdászati és erdészeti tanintézet felső osztályának czélbavett megszüntetése tárgyában, Kenessey Kálmán oszt. tanácsos, és Tormay Béla állattenyésztési tanár urak, mint a magy. kir. közgazdászati és kereskedelmi miniszter urnák küldöttei, s egyszersmind átadták a polgármester ur távollétében főjegyző urnak, azon miniszteri leiratot, melyben arról értesíti a várost, miszerint az ország financziális nyomorai között, hogy a kassai orozgazdászati intézetet megnyithassa, nem maradt előtte más eszköz, mint megszüntetni Keszthelyen a földmives-iskolát, Debreczenben pedig a felsőbb tanintézetet. A felső intézet megszüntetése helyében azonban a földmives iskolát kívánja erősbíteni és egy erdészeti tanár alkalmazásával is kiszélesíteni azt. Ezen leiratot a miniszter úr utasításából azzal pótolta a tanácsos úr, hogy annak kárpótlása végett, mit Debreczen város veszítend a felső intézetnek máshová helyezése által, hajlandó a miniszter úr a reform, főiskolában egy gazdászati tanfolyamot megnyitni, amely tágabb körű lenne annál, melyet a főiskolai tanárképezdének növendékei idáig kaptak és amelyet a ref. főiskola mindazon növendékei látogathatnának, kik erre hajlamot éreznek. A jelen volt városi tiszti képviselő urak, maguk részéről határozottan kijelentették, hogy sem egyiket, sem a másikat, sem a kettőt együtt kárpótlásnak el nem ismerik, sőt a főiskolába tervezett tanfolyamot kivihetetlennek is találják, mert annak a ref. főiskola tanfolyamaiban elfoglalt ifjak közöl elegendő hallgatói nem is lehetnének, s ez gazdálkodás czímén az állam részéről valódi pénz- és munkapazarlás lenne. Kijelentették, hogy a fenforgó financziális körülmények között a gazdálkodás nem abban áll, hogy a már létezőt megöljük, s ezzel elveszítsük, amit eddig alkottunk, egy újnak kedvéért, hanem abban, hogy addig ne nyittassák meg a kassai intézet, míg az ország financziái azt meg nem engedik. Kijelentették azt is, hogy hiszik, miszerint valamint ők, úgy Debreczen város közgyűlése is egytől egyig állhatatosan ragaszkodni fog a debreczeni országos gazdászati és erdészeti tanintézet fentartásához és maga részéről elkövetend mindent, hogy ezen nem annyira Debreczent, mint inkább az egész nagy magyar sík alföldet annyira érdeklő intézet ne csak femartassék, de sőt tovább fejlesztessék azon szellemben, mint azt király ő felsége még 1867-ik évben tett körútja alkalmával legmagasabban kijelentette, és a mely legfelsőbb ama kívánat folytán, hogy legelsőbben is a debreczeni gazdaintézet állittassék fel, Debreczen város nagy mérvű hozzájárulása mellett, az ez által szerződésszerűleg ezen czélra adott területen és dotatiók mellett valóban fel is állíttatott, s már-már a tanári kar közreműködése által virágzó karba is emeltetett. .- E tárgyban a ránk jövő hétfőn közgyűlés fog tartatni. Mire ügyelmeztetjük a bizottság tagjait, azon felhívással, hogy ezen nagyfontosságú ügyben minél többen megjelenni tartsák hazafiai kötelességüknek. A miniszteri küldött urak a városháztól főtiszt, püspök úrhoz mentek, felajánlani a kollégiumban berendezendő gazd tanfolyamot. A püspök úr nyilatkozatát mi még nem közölhetjük De már hétfői lapunkban ezen az alföld egyik életkérdését tevő ügy minden ágazatát felölelő értesítéssel fogunk szolgálni lapunk olvasóinak. A következő közlemény fölvételére kérettünk fel: Az „Ellenőr“ aug. 30-ai számában „Gazdálkodás a honvéd főruharaktárban“ czím alatt egy czikk jelent meg, melynek fő éle Fábri ezredes és Konitz főszakértő ellen van irányozva. De ezen czikk valóságban a honvédelmi minisztériumot magát is támadja meg. Én legelső sorban az időt nem találom a honvédelmi minisztérium megtámadására helyesen kiválasztottnak, legkivált nagyobb jelentőséggel nem bíró ügyben, melynek halasztása a nélkül megtörténhetik, hogy a felelősség alól az illetők kivonhatnák magukat. Különben is míg a vizsgálat e tárgyban bevégezve nincsen, egyoldalú feszólalások csak praejudikálnak az ügy elintézésének. Egy, amihelyes az érintett czikkben, a szigorú és részrehajlatlan vizsgálat sürgős keresztülvitelének hangsúlyozása; ezt úgy a honvédelmi miniszter, mint a honvédhadsereg jól fölfogott érdeke egyformán követeli. S és azért a vizsgálat bevégezte előtt ezen ügyhöz hozzászólni nem fogok. Hanem bátor leszek egypár adatot közölni, miből sokan meggyőződhetnek, hogy a honvédelmi minisztériumban a dolgok nem úgy állanak, mint azon csendesség után lehet következtetni, mi ott uralt. A honvédség létszáma ma 205.000 emberből áll. Tiszt és hivatalnok szolgálatban van 1080, rendelkezési állapotban 650. A lovak létszáma 7000, melyből 1200 van tényleges honvédségi czélokra használatban. A zászlóaljak közt legerősebb a szabadkai, mely, ha jól emlékszem, 4000 honvédre rúg, a leggyengébb a beszterczei, mely 114-gyel s a nagy-kállói, mely 157-tel haladja meg a rendes létszámot. A honvédség egész létszámához szükségeltető készletek be vanak szerezve. Úgy az utászok fölszerelései, mint a tábori szekerészeihez, szükséges anyagok raktározva vannak. Ma Magyarországnak van 205.000 emberből álló teljesen fölszerelt honvédsége. Lehet, hogy fordulnak egyes hibák elő, de ki a napokban látta a budai honvédzászlóaljat elindulni, és összehasonlítja a közös hadseregbeli zászlóaljak bármelyikével, a fölszerelés minőségére nézve aligha talál a honvédőknél kivetőt. Valamint azt is meglepőnek találja, hogy ez alig 2 óra alatt polgárokból katonává átalakult legénység mozdulatán és kinézésén fill nem ismertetni, hogy tegnap tették le polgári szerszámaikat. Az is megjegyzésre méltó, hogy az összes létszámból esik 2% hiányzott, azaz 13 ember. Ugyanezt observáltam a múlt évben a marosvásárhelyi zászlóaljnál. Mondom, ez azonban nem zárja ki, hogy egyes hibák el ne követtettek legyen, valamint ezen hibák megbüntetését sem lehet és szabad, ha előfordultak, elmulasztani; de egyes dolgokból az egészre következtetést vonni sem nem helyes, sem nem igazságos. A czikkíró még egyet hagyott figyelmen kívül, hogy, amint alaposan meggyőződtem, a honvédelmi minisztérium fő feladatául tűzte ki az országgyűlési fölszólalások figyelembevételével a hazai ipart és kiválólag a kis ipart felsegíteni, csoportokra osztotta fel az általa szükségelt készleteket, és ezt az ország különböző részein lévő ajánlkozóknak osztotta ki. Concurrentia nem volt nagy, sőtt inkább buzdításra volt szükség, így például a brassói iparosok a pokróczok készítésére nem vállalkoztak, minthogy a minisztérium itt kívánta az átadást, ámbár meg voltak kínálva. A bakancsokkal, melyeket megjegyzendő, hogy Szeben, Pozsony, Kolozsvár és több helyeken készítettek, az fordult elő, hogy mert éppen az átvételnél szigorúak voltak, a kolozsvári vállalkozó az általa szállítandó 20,000 darab bakancs legnagyobb részét Csehországból hozatta, mert itt olyan minőségben, melyben kivontatott és azon ár mellett, nem tudta előállítani. Mindez arról győzhet meg bárkit is, hogy nem egy helyt készült munkák úgy a kiállítás, mint anyagra nézve differálhatnak ; továbbá a nálunk lévő iparos, úgy a kiállítás jósága, mint árára a versenyt csak nagy bajjal állja ki a lajthántali iparossal, kinek úgy a gyárak, honnan a szükséges anyagot veszi, mint a hitel melyre ily vállalatoknál szüksége van, könnyebben és olcsóbban megközelíthetők. Míg tehát a honvédelmi minisztérium a hazai ipar fölsegélését is figyelembe veszi, addig lehetetlen, hogy egyes decadentiák elő ne forduljanak. Még egyet tartok szükségesnek fölemlíteni. Marosvásárhelyen egy daraktábort akartk fölállítani. A minisztérium megcsinálta a költségvetést és fölkérte egyszersmind a közös hadügyminisztériumot, hogy annál biztosabb alapokon nyugodjék tervezete és költségvetésének pontossága, hogy az is készíttessen egy költségvetést, mi meg is történt. A közös hadügyminisztérium 125.000 frtba állapíta meg a kiállíthatási árt. Ennyi pénz nem volt, sőt bármily szükség volt daraktáborra, most egyelőre még a lehetőség iránti remény is kialudt hogy ily tábort kapjon a honvédség. Ekkor feljött Szabó János alezredes, ki a marosvásárhelyi zászlóalj parancsnoka, és vállalkozott ezen tábort megépíttetni, ha reá bízzák 35—40 000 forinton. És ma kész a tábor, került 38 ezer forintba; az igaz, hogy az alezredes ökrei is szállították a fát és egészen gazdailag kezeltetett az építkezés, és most ezen mindenki előtt hihetetlennek látszó ár mellett úgy van kiállítva, hogy a szakértők elismerése minden megtekintésnél hangosan nyilvánul. Ez, az igaz, hogy legfőként a Szabó alezredes érdeme, de az is áll, hogy oly minisztérium alatt, melyet a bureaukratikus ezopf vezérel, sem Szabó, sem senki hasonló érdemeket nem fog szerezni. Ha most összehasonlítjuk azon megtakarításokat, melyek ezen építkezéseknél 75,000 frtra tehetők, és azon említett 75,000 kefénél történt túlkiadást, mely kefék az államnak darabonkint 6árba sem kerülnek, azt látjuk, hogy a hegyek szültek egy kis egeret. Különben is a szerződés nem volt disznószőrre vagy czirokra kötve, hanem a minisztérium egy egészen más osztálya által mintaszerű kefék, villa, kés, ivópohár, 2 skatulya, gombtakarítódeszka előállítására, melyeket összesen 1 frt 5 krba tartozott a vállalkozó szállítani. A mintákban úgy meg van a czirok, mint a szállítottakban, amint hogy megtekintheti bárki is , mert éppen ellenkezőleg, nem hogy titkolódzás volna a honvédelmi minisztériumban, sőt ezelőtt 5 nappal a miniszter urat magát megkérvén, hogy meg kívánom tekinteni úgy a számadásokat, mint az anyagszereket, a miniszter úr daczára, hogy nem tartozom a kormánypárthoz, a legnagyobb készséggel és örömmel engedett kérésemnek, kijelentvén, hogy ezt a közügy érdekében kötelessége tenni. Megtekintem a raktárakat, melyek oly csinos rendben vannak, mi bármely kereskedő díszére válna, és hol a három és négy millió forint közt váltakozó érték úgy van elkönyvelve, hogy ha egy gomb kiadatik, annak is a könyvekben nyomát kell találni. Hogy azon vizsgálat, melyet Fábri ezredes maga kért, még bevégezve nincsen, azt bárki be fogja látni, ki a könyveket és az anyagkészlet halmazát egyszer látta. Ha eddig be volna végezve, akkor mindenki joggal elmondhatná, hogy ezen vizsgálat csak fölületes lehetett, így nincs bevégezve, mert nem fog fölületes lenni. Kérem a tisztelt szerkesztő urat, ezen soraiul az igazság és valóság kiderítésének érdekében fölvenni. Horváth Gyula: Helyet adtunk Horváth Gyula úr felszólalásának, bár nem cáfol meg semmit azon közlemény adataiból, melyeknek éle a honvéd főruharaktári gazdálkodás ellen volt irányozva. Honvédségünk fölszerelésére és harczképességére vonatkozólag felhozott érdekes adatai megnyugtatók lehetnek arra nézve, hogy az intézmény Szende Bélában buzgó sáfárt kapott, de nem nyújthatnak sem védelmet, sem ürügyet, oly tények „időszerű“ elpalástolására, melyek a kincstár érdekeit csorbítják és „huzavona kiméletesség“ helyett részrehajlatlanul szigorú elintézést igényelnek. — Nyilatkozat. Az „Ellenőr“ 237-ik S/á®-ában „A pánszláv gymnasiumok“ szavakkal kezdődő czikkben felszólalásom az evangélikus bányakerületi superintendentialis gyűlésen a képen közöltetett, mintha én Szontagh Pál indítványát még azzal akartam volna megtoldani, hogy rosszulását fejezze ki a közgyűlés a dunamelléki superintendentia és az egyetemes fél-Nem szoktuk ezeket a jajgatásokat közölni, de most kiadtuk. Ha az alkotmányhű németek sajnálkozhatnak az erdélyi szászokon, miért ne szánakoznék a cseh szomszéd a mi tótjainkon, és igy tovább. A folytatás igen veszedelmes lehet. Ne „várjanak meg“ tőlünk semmit és ne fenyegessenek, mert a türelemnek is van határa, s az ilyen kerzelés jogosulatlan voltára még erélyesebb választ is kaphatnak, ha felébred a nemzeti önérzet. A honvéd fő ruharaktárban történt gazdálkodást ismertető közleményünk cáfolatául az „Ungarischer Lloyd“ értesülése szerint, hivatalos nyilatkozat fog megjelenni a „Budapesti Közlöny“-ben ügyelő (Prónay b.) eljárása felett tévesen van közölve, miután én az egyetemes felügyelő (Prónay b.) eljárását tökéletesen correctnek tartom s roszszalást csakis a dunamelléki superintendens eljárására értettem s azt is azon kifejezéssel, hogy mulasztást követett el. K. Kartal, 1874. aug. 30. B. Podmaniczky Geiza. — A gömöri vasipar hanyatlása nagy arányokat ölt, és újabb anyagul szolgálhat jeremiádi siralmakat zengeni nemzetgazdaságunk pusztulása fölött. Csakhogy hiába minden panasz, azzal ugyan nem lehet újra megfüstölögtetni azon gyárakat, melyeknek kohói kialudtak talán örökre. A „Rozsnyói Híradó“ írja a többi között, hogy csak Pelsőcz határában három gyár kéményében raknak fészket a verebek, melyek a szabadságharcz évtizedében még okádták a füstöt és folyt tövükben a munka. Pedig az iparvanat megvolna, csak már akadna egyúttal, ki használná a magyar vasipar temetvényeit oly mértékben, hogy nagyobb lendületet vehetne. No de ne panaszkodjunk, hátha Koller kegyelme segit a bajon és még kedve, kerekedik a fölszereléseknél a magyar vasipart teüntetbe venni. — Egy kis fenyegetés. A nagy rőczei gymnasium feloszlatása alkalmából az olmüczi ,Nasinei“ így ír : E feloszlatás téme megérdemli, hogy vastag betűkkel jegyeztessék fel a felvilágosodott 19-ik század történetében, s megérdemli, hogy lángbetűkkel vésessék be nemcsak szegény tót, testvéreink emlékezetébe, hanem az összes szlávság emlékezetébe is. S a szlávok e tényt nem is fogják elfelejteni. Mi csehek nevezetesen hozzá vagyunk szokva mindennemű sanyargatáshoz és üldöztetéshez jogaink követelése hiábavaló, a sok befizetett millió adóból a mi iskoláinkra szintén nem jut semmi,hanem hogy saját pénzünkön ne állíthassunk magunknak iskolákat s ne mivelődhessünk, ez nekünk még sincs eltiltva. Ily tilalomnak csak szegény tót testvéreink estek áldozatul a magyarok lovagiassága által. A magyarok azonban ily után nem érik el czéljukat, mert eljárásuk nemcsak, hogy a tót nemzetiséget nem fogja kiirtani, de sőt a nemzeti öntudatot még jobban fogja felébreszteni és megszilárdítani. Az elnyomatásnak nem lesz egyéb eredménye csak az, hogy a tótok, vérig üldöztetve, kétségbeesett tekinteteiket oda fogják fordítani, ahol részvétet és legalább a szély lehetőségét remélhetik, t. i. többi szláv fajrokonaikhoz; s fel fog költezni bennük a vágy, hogy a többi szláv világgal közelebbi érintkezésbe és egyesülésbe jöjjenek. S ily eljárás után mit várhatnak a magyarok a szlávoktól? Azt hiszik talán, hogy bármely szláv faj barátságát megnyerhetik ? Ha a magyarok, péld. Andrássy gróf nekünk kiegyezés akarna ajánlani, cseh egyetemet s más hasonlót, talán azért, hogy rövid időn, például 1877-ben, midőn a magyaroknak roszul fog állani dolguk, kezükre járjunk s mellettük legyünk német barátjaik ellen, úgy az nagyon nevetséges hiedelem lenne részünkről. Valamint a magyarok a szláv elemnek hadat szentek hazájukban, úgy nem is fognak bármely szláv fajnál is egyébre akadni, mint idegenségre és ellenségeskedésre, s valamint ők legutóbbi eljárásuk által letettek minden kíméletet, méltányosságot és humanitást a tótok iránt, úgy egykor az összes szláv fajok is hasonlóan fognak irányukban cselekedni Hogy pedig ezen idő egykor be fog következni, azért kezeskedik nekünk a nemzetek életének s fejlődésének szemlélése. A szlávok nem fogják megengedni egy oly számos rokonfajnak, mint a tótok, kiirtását, s a magyarok ne bánják ám aztán, ha egykor hallani fogják a jelszót: „szemet szemért, fogat fogért.“ * Levelek Indiából. Svinagur, jul. 14. Folytatom utunk leirását ott, ahol minap elhagytam, ha ugyan e levelem valaha eljut hozzátok, legalább igen csodálnám, mert egy kouli által voltunk kénytelenek leveleinket a postára küldeni. Igen roszul töltött éj után folytattuk utunkat rémítő részlebéken, úgy hogy bár összesen harmincz mértföldet kellett tennünk, mégis 12 óra hosszat ültünk a nyeregben, vagy pedig toltuk lovainkat magunk előtt. A vidék úgy ez nap, mint más nap szebbnél szebb volt. Az útt hol a hegytetőn, hol a völgyben visz, úgy lévén készive, hogy a szebb pontok mindig láthatók legyenek. Második nap este vége lett nélkülözésünknek is. Ugyanis alvó helyünkre érve, egész tábort találtunk. A Yarkandból visszatérő expeditió öszvérei, szamarai s lovai voltak itt, megismerkedtünk Capt. Chapmannal, ki — ugy látszik — az expeditió gazdája volt, s ki roppant készséggel magyarázott mindent expeditiójuk felől, s mutatott egyet-mást, mit magukkal hoztak. Chapman meghiván bennünket ebédre, ott ismét Capt. Kewivel ismerkedtünk meg, kinek útja ép úgy mint a mienk, Cashmirnak visz; ebéd után ajánlatot tett, hogy az út hátralévő részét tegyük meg együtt, mit mi el is fogadtunk. Valamennyi utunk között talán az ez napi volt a legszebb. Óriási fenyők között haladtunk, balról mellettünk a sebesen rohamó folyam, míg jobbról sziklafalak meredtek száz meg száz lábnyira egyenest az égnek. A legszebb azonban még csak ezután következett, amint ugyanis a Baramala előtti hegytetőre értünk fel, itt oly látvány tárult szemeink elé, mit nem győztünk eléggé nézni. Hátunk mögött láthattuk az úgynevezett kis Cashmirt keskeny völgyeivel, óriási fenyőivel, a sebes patakjaival, míg előttünk nagy Cashmirnak egyik völgye terült el, melyben a Thilumot láthattuk kanyarogva folyni, az előtérben kisebb