Ellenőr, 1876. április (8. évfolyam, 90-118. szám)
1876-04-22 / 110. szám
(Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . lö „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára SO krajczár. Szerkesztési iroda: cT Budapesten, nácSor-xitcz a 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem haljuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, 110. szám. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. Kiadóhivatal: cludpesten, nádor-utcza 6. sz. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Az „Ellenőr“ ára mint eddig : Egy évre.......................................20 forint — kr. Félévre 100 — kr. Negyedévre......................................» „ — kr. Egy hóra.............................................180 kr. Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr" kiadó hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) A7 fszalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok: Konstantinápoly ápr. 21. Egy császári irade tábor készítését rendelte el, Skutari és Albániában, a Montenegro fölötti őrködés czéljából. — Tőzsdei hírek szerint a nagyvezír közeli bukása várható. Berlin, április 21. (Kezdet) Galicziai —.—. Lombar 156.—. Eztstjöved. . 1860-as —. Bécs — Romáuiai 20.- AHamvasut 456.-. Papir-jöved. —. Hi selsorsjegy------ 1864-es —. Hitelrészvény 230.M.F igy. sorsjegy — Frankfurt, április 21. (Zárlat.) Váltókf. Bécsre 168 70. Osztr. h.nk-részv 719 50. 1860. 98.21. Évjárulék pipir 53.50. Lombard 76.-. Magy. sorsjegy —. Osztr. hitelrészr. 114—. Oztr. államvasp. részvénytársaság 227.—. 1864. 268.Évjárulék ezüst 57.—. Galicsia 154.50 Győr-Gráczi —.—_ ________________________ BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, szombaton, április 22 1676. Nem/idi színház, i 3°ri8ka Rákossy F. mm/AUl SAiiiHHA. Bátki Tercsi Dancz Nina Bernet los/am. , Gönper gát dor Tamássy Sába királynője. Finum Rózsi Sziklay E. Nagy dalmű 4 felv. Isteni . , Csaponé Partényiné S-Jamon Odry L. , Sulyokné Árvay Giza Baál-Hauán Tallián , Tarsznyásné Szőcs Kata Assád Ellinger Egy öreg par. Térey Főpap Kőszegi)y Megyei csendb. Karikás SylamUli Nagyné B. Kónya Nagy J. Liba királynője Tannercé Donász Pista Horváth V. Astaróth Nádasné Gonoszné Klárné Kezdete 7 órakor. : Cserebogár J. Zádor I Czene Vasvári F. Nóla S.lnktaZ. Adus V. Kovács Tamássy József és Horváth-»O czigány Hatvan, E. Vincze szerződött tagok 2,k ) e J Német fölléptével. A „makk hé■ . teS‘korcsm. pancz Lajos A falu rész«. Neje Szigeti Lujza eredeti népszínmű 3 felv. Jóka béres Bakonyi Feledi Gáspár Kovács I. Kezdete fél 8 órakor. Laji'g Eőry_______ — UTOLSÓ POSTA Oroszország és monarchiánk egymáshoz való viszonyáról írván, a „Times“ azon nézetben van, hogy a két állam között nem forognak fönn engesztelhetetlen differentiák, de az esetre, ha ilyenek csakugyan kiderülnének, akkor Angliának képesnek kell lennie, hogy tisztán semleges állását ezek kiegyenlítésére használja föl, mielőtt még határozott alakot isítenének, olyan javaslatokkal lépvén elő, melyekhez mindkét hatalom csatlakozhatik. — A „Köln. Ztg.“ „Ingadozás a politikában“ czímű czikkében az orosz és az osztrákmagyar kormány magatartását roszalja, amaz a szlavisztikus pártnak szabad mozgást enged, s Gorcsakoff kijelentése után is, hogy a status quon változtatni nem akarnak, nem lép föl épp oly határozottan, mint Ausztria a szerb háború-fenyegetések, s minden egyéb üzelmek ellen. A fölkelők oly túlzó követelései után egy orosz meghatalmazott veszi át ügyük képviseletét. Érezni kell Oroszországnak azt a szégyent, mely a háromcsászári szövetségre háramlik, hogy egy kis türökországi fölkelés az ő közös működésök daczára még most is fönnáll. Ez nem volna lehetséges, ha a fölkelők nem számíthatnának — és pedig több dologból ítélve: nem helytelenül — az orosz politika ingadozására. De Ausztria politikája is ingadozik olykor. Azt hiszi olykor, hogy ő szláv fiatalom, s mint ilyennek ielnp kell magát tatania. Ez követtetett el vele sok balfogást, mert csalódik, ha azt hiszi, hogy ő a szláv népeknél Oroszországgal versenyezhetik. Mint szláv birodalom meg nem állhat Oroszország előtt. Oroszország a kis ujjával is többet tehet Montenegróban, mint Ausztria az egész kezével. De a szlavistkus pártnak még mindig megvannak a maga képviselői Ausztriában. Ezt világosan lehetett látni, mikor a fölkelés kezdetén az osztrák kormány nyugodtan engedte, hogy Dalmáczia helytartója a határon a fölkelők kedvéért keresztül nézzen az ujjain. Az utóbbi napokban hirdetett második praefectusi változtatás sorozata nagy vihart keltett a franczia sajtónak még legmérsékeltebb részében is. Egy préfet (Cantalból) áthelyeztetett más mezgyébe , mire ez nyílt levelet irt a miniszterhez, hogy csak nem gondolja a miniszter, hogy ő amott jobban fog kedvezni a rend ellenségeinek, mint eddigi helyén; kéri tehát elbocsáttatását, ugyanígy cselekedett utána több profet. A miniszer ezen kudarcra veszélyessé lehet az egész cabinetre s már az „Opinion“, a legmérsékeltebb lapok egyike is kérdezi, hogy hát tulajdonképen mit is csinált ez a kabinet eddig ? Egy hónapnál több idő alatt vagy 20 préfett változtatott. Mintha biz ez olyan rettenetes megerőlködésbe került volna! Hisz ez a kérdés a Buffet bukásával már rég el volt döntve. Nem egy pár préfet megtérítéséről van szó, hanem arról, hogy a kormány ne maradjon hátra a közvélemény, a köztudalom mögött. Köztársaság-e vagy monarchia? ezen már nincs mit erődni. A köztársaság megvan, ez tény, megdönthetetlen; ezen alapföltételnél tehát nem szükség még meg is állani. Minek a nyitott ajtót belökni? A kormánynak legjobb alkalma lenne most a cselekvésre, a reformálásra; a nép akarja, követeli ezt. Hogyne boszankodnék már most, ha látja, hogy a kormány a régi járt után halad ? így az „Opinion“ nagy feltűnést keltet czikkel. azt is hiszik, hogy a kormány a két ház össze-ülése után beadja lemondását; a félhivatalos lapok egyébiránt azt hirdetik, hogy a napokban még egy hiarmadik praefectusi változtatás fog elrendeltetni. Castelar a múlt héten, a spanyol alkotmányjavaslatot beterjesztett bizottság azon ajánlatára, hogy az alkotmányjavaslatnak a monarchiára, jogaira és teendőire vonatkozó pontjai vita nélkül fogadtassanak el, fényes beszédet tartott, melyben ez indítványt, mint képtelenséget s a spanyol történelem által éppen nem igazolt, sőt elitélt eszmét visszautasította. Hosszú és ékes beszédének azonban csak az lett eredménye, hogy a bizottsági javaslata 276 szóval 4 ellen elfogadtatott. Budapest, április 21. Ki izgat? Hogy izgatunk; hogy szenvedélyeket riasztunk fel; hogy üszköt dobnak a háztetőkre. Ki beszél itten izgatásról? Hát csakugyan annyira volna már a magyar nemzet önérzete, önbecsülése, hogy mikor évszámra zaklatják és arczal pökdösik, még külön izgatás kelljen, hogy megértse gyalázatát ? Nincs itten szükség semmi izgatásra. Elvégzi azt helyettünk Bécs. Elvégzik: a bécsi kormány, a bécsi sajtó, a bécsi tények. Nem is izgatás ez már, de lázítás, hogy felháborodik tőle minden csepp vér a gonoszság ellen, mely itt velünk játékát űzi. Nem kell itt már üszköt dobni a háztetőkre: az egész ország egy izzó zsarátnok. Tanúnk az igazság és a becsület istene: nem Magyarország kívánta, nem ő tette ezt. A mi kiengesztelődő szavunk igaz ember szava volt, frigyünk a hűség frigye, áldozatunk a nagylelkűségé, bizalmunk a jóhiszeműség igaz bizodalma. Belementünk az 1867- diki monarchiamentő kiegyezésbe, sok jogunk feláldozásának fájós tudatával, sok kifogással a módozatok iránt, de őszinte jó szándékkal tartalék gondolat nélkül mindazt illetőleg, ami lényeges. Lényeges volt nekünk hazánk szabadsága, az önállóság, az alkotmány, a jövő, melyért megsarcoltuk a jelent, feledtük a múltat. Lényeges volt nekünk a király java, a korona fénye, mely dicsőséget sugároz vissza az országra, ha ragyog, árnyékot vet rá, ha elhomályosul. Lényeges volt nekünk Ausztria megelégedése, szabadsága, mmint a kölcsönös bizalom és jóindulat záloga, mely frigyesek közt, új erőre, benső viszonyt nevel. A monarchia két államának szorosabb összefűzését, a két nemzet bensők politikai érintkezését, az együvé tartozóság kifejezésének organismusát, egyszóval a jogi álláspont személyi kapcsa helyett, az opportunitás anyagi kapcsolatait ezen tekintetek fogadtatták el velünk. De mikor elfogadtuk, az alkotmányos élet fejlesztő erejétől várva a hiányok pótlását, tettük ezt abban a jó hiszemben, hogy a végső demarcationális vonal, meddig a közös lét terjed, meg van vonva, s azon innen szabadon fejlődhetik és virulhat az önálló állami lét, minden garantiáival, követelményeivel, politikai és anyagi föltételeivel együtt, a törvény szellemében s sérthetetlen erejénél fogva, úgy Ausztriának, mint nekünk. Tettük, ezt Ausztria hasonló jóhiszeműségét s jóindulatát föltételezve, azon meggyőződésben, hogy a vészthozó államegységi törekvések, a jogeljátszás elméletével, és az erőszak, a szabad zsákmány perfid politikájával együtt el vannak temetve jól, s a két régi állam egy új monarchiába foglalva, egy szívnek két kamarája lett. Ez volt a kiegyezés értelme nálunk. Jó darab reménynyel kellett megtoldani, az igaz, hogy a megnyugvásig elérjen valahogy , de becsületesen hittük, hogy legalább rövidebbre nem nyirbálják többé. Alig lett azonban kész az új hajlék, alig melengette fel dermedt tagjait tűzhelyünknél az osztrák hatalom, csalatkozásunk bekövetkezett. Ausztria régi természete felserkent megint, kinyúlt érdekeink után a régi kéz, s a nem elégből, mit a kiegyezés adott, lassanként lett kevés é s végre látjuk, mint tennék még e keveset is semmivé. Oh, Ausztria pompásan végezte az izgatás munkáját. Mi szükség még több izgatásra itt ? Érezni folytonosan a lappangó „Reich" ólálkodását, mely majd a magyar hadsereget törli ki a végrehajtással a törvénykönyvből, hová a kiegyezés beiktatá, majd a „Gesamstaat“-ot használja hivatalos irományokban és „Reichshälfte“-nek teszi meg az István birodalmát; — azután tapasztalni az állattorpos fenstorkodást és a nyílt rágalmat minden ellen, a mi magyar, hallani az elbizakodás szavát s a gépezet nyikorgását, melyet Magyarország alapjainak megrenditésére mozgat az osztrák erő ; — és látni végre leplezetlenül a hátsó gondolatot, melylyel Ausztria velünk az egyességet a megköté: nem kell ahhoz még több izgatás. Mi belementünk az egyességbe, hogy anyagi jövőnket biztosítsuk; ők belementek, hogy anyagi jövőnket megöljék. Ez ma bizonyos. Ez ma hivatalosan bevallott, s a király színe előtt constatált hátsó gondolat. Először ránk uszították a sajtót, azután üldözőbe vettek a pénztőzsérek által; végre jön maga az osztrák kormány. Láttuk a bécsi börzesajtót rágódni becsületünkön, lát- tuk a bécsi bankárconsortiumot kést tenni Magyarország nyakára, üdvözöljük az oszt-rák kormányt e had nyomdokain. A Geisammtstaat, a Reichseinheit hivatalos köntösbe öltözött. És még izgatni is kellene? Mi független bankot nem kaphatunk, mert a „birodalmi egység“ veszélyeztetve lenne; mi nem bontakozhatunk ki a gyarmati helyzetből, mert a ,,Staatsgedanke“ meg nem engedi; minekünk azonban adózni kell az osztrák kincstárnak fogyasztási adóval, mert „Grossösterreichnak“ szüksége van rá. Ezt nem a „sajtó", nem a „börze“ | mondja. Ez ma az osztrák kormány hi- | vatalos álláspontja. Minden a „birodalom“ ! nevében , az „egység“ érdekében törté- j nik, leplezetlenül hivatalosan, azzal a szent meggyőződéssel, hogy az 1867-ki kiegyezésnek csakis éppen ez a czélja volt — meg az a katastropha, mely ily czélok követésével járni szokott. Igen, katastropha ; ez kell nekik bizonynyal. E nélkül ők nem szoktak észre térni, már ez a vérükben van. Ha az ellenség valahol Bécs táján táboroz, nincs a világon előzékenyebb politika a bécsinél. Akkor egyszerre bámulatos éles r észszel kifogja Magyarország félreértett jogait, s a legnagyobb készséggel szíveskedik meghozni az áldozatot, hogy tántorgó „nagyhatalmi“ állapotát egy kicsit lábra állítsa nagylelkű békülékenységünk terhére. De ha nincs a „Residenzstadt“ kapui előtt Napoleon, Bismarck, vagy egyéb török-tatár, oda se a magyarnak, azt is csak úgy félvállról. A „Reich“ pedig annál jobban „éljen!“ Miért is ne éltessék? Hiszen, ha bele talál halni a nagy éltetésbe, s tönkre jut a „nagyhatalmi“ állás, sőt akár Bécsnek központisága, is tisztára, nem tesz semmit: az osztrák-nagynémet börze-publicisták és státusférfiak éppen az öldöklő éltetéssel vetik meg legjobban ágyukat, s akkor fog még igazán jól fizetni Germánia és alkalmazni felségesen. Mi lesz a monarchiából? a dynastiából? Ki bánja. Csak legyen Geschäft és szédelgés virágzó, ők pedig gondolhassanak és kracholhassanak kedvükre a végleges katastropháig. De minek menjünk idáig. Nekik talán éppen dynasticus, monarchicus és becsületes tény a lázító izgatás, mit rajtunk elkövetnek. Az izgatás kataszophákra vezet s a katastropha észre rémíti őket. Csak a mi javunkra lesznek, igy cselekedvén, mert ismerik a természetüket, hogy amig csak az igazság, a lojalitás és az egymásra utalt szomszédság méltányos igényei sürgetik a becsületes egyezséget, addig nekik „unbedingte Unterwerfung“ kell, és nagyot hallanak, de rögtön kinyílik a fülök és lelkiismeretük, mihelyt valahol eldördül az ágyú. Hát csak rajta! Izgassanak isten hírével. Ha Ausztria nagyhatalmiságának és anyagi érdekeinek, politikai befolyásának és kereskedelmi helyzetének nagy előnyére szolgál minden életkérdés függőben tartása s Magyarország érzelmeinek felzaklatása , ám lássák. Vagy ha kell még több, s élvezni óhajtják a passiv resistentia tapasztalt eredményeit, hát örömük telhetik abban is. De mondják meg előbb a királynak, akik igazi tanácsosai, hogy ez a játék a monarchiára megy. Mondják meg neki, hogy az a krach-politika, mely raffinirozott conceptiójával egyenesen arra számított, hogy az osztrák császár és a magyar király közt oly meghasonlást idézzen elő, mely a közös uralkodó rendkívül nehéz helyzetét a tűrhetetlenségig fokozva, egy beláthatatlan következményű dilemmába szorítsa az alkotmányos koronát: az a krach-politika nem akarhat egyebet, mint ad absurdum vinni a dualistikus alkotmányt királyostul együtt, s ezzel a monarchia két államának összetartoztatását is. És mondják meg neki, hogy ez az összetartozás, ha valakinek érdeke, magyar érdek az. Ez a magyar nemzet nem gravitál sehová, nem vágyódik sem Pétervárra, sem Berlin felé, s minden jog által, mely Magyarország javára érvényesül és erősödését fejleszti, csak ez a monarchia, csak ez a dynastia nyerhet — és senki más , a milyen igaz, hogy a mi hymnusunk zengi. E nagy világon e kívül .... Budapest, szombat, április 22. 1876. A kormányelnök meghívott magához — hol nap, szombaton, délutánra — körülbelől ötven tagot az országggyűlési szabadelvű pártból, hogy megbeszélje velük a Bécsben történteket, úgy a magyar, mint az osztrák részről, s hogy véleményüket hallja a dolgok mostani állásáról, s jelesen arról is, amit a tárgyalások kedvezőtlen kimenete, illetőleg eredménytelensége folytán, kötelességének , tartott megtenni. Úgy hiszszük, hogy a helyzet ezen megbeszélése fejedelmi kívánatra történik, s hogy vasárnap a kormányelnök elmondja részletesen minden oldalról, a szabadelvű párt körében is, az ügyek és a kabinet állásának mibenlétét. Széll Kálmán pénzügyér úr megérkezett. Holnap, szombaton, itt lesz báró Wenckheim Béla is. Nem bizonyos ugyan még, de valószínű, hogy minisztereink hétfőn este mennek ismét Bécsbe, hol alkalmasint kedd vagy szerda lesz, a döntő nap több nagy horderejű kérdésben. Az alkudozásokról a „Neue Fr.Presse“ úgy értesül, hogy az osztrák kormány a vám restitutio kérdésében engedett a magyar kormány követelésének, s hajlandó a reichsrathban is keresztülvinni e megállapodást, ha a quota és vámszerződés nem 10, hanem 25 évre köttetnék meg. Mért nem mindjárt 250? Csak egy nullába kerülne. A fővárosi pénzügyi és gazdasági bizottság mai ülésében vita tárgyát képezte a regale-szabályzat azon pontja, miszerint ha valakire bírságot rónak, s a bírság be nem hajtható, az illető fogsággal büntettetik. Azok ellenében, akik azt állították, hogy a hatóságnak erre joga nincs, felhozták, hogy a rendőrség, ha eziránt megkeresték, a nem fizető megbírságoltakat mindig fogságba helyezte, s a szabályrendeletet a belügyminiszter is jóváhagyta. Szilvásy L. helyesen jegyezte meg, hogy ha a rendőrség ezt tette, átlépte hatalmi körét, a belügyminisztériumot pedig figyelmeztetni kell a szabályrendelet hibás pontjára. A birság behajtását leghelyesebb volna a bírósági végrehajtók által eszközöltetni. Milton: Nyílt levél az „Ellenőr“ szerkesztőjéhez. Budapest, 1876. ápril 21. Sir. Midőn az önök figyelmét hazájuk ügyeinek komoly helyzete veszi igénybe teljesen s a Tiszakabinet — ha jól vagyok értesülve — bejelentette elbocsáttatása iránti kérelmét ő felségének, Magyarország királyának ,s valóban nagy indiseretiát követnék el, ha a Milton életére és munkáira vonatkozó adatok és elmélkedések részére még több tért foglalnék el lapjában. Mert eltekintve is azon érdeklődéstől, melylyel — elhiheti ön nekem, de a tér — én is viseltetem, őszintén és szivemből (sincerily and cordially) e nemes és free trader magyar nemzet jogai és igaza iránt az osztrák protectionalistáfe bécsi kormoránjainak falánk és hitvány (greedy and shabby)politikájával szemben : biztosíthatom önt, hogy ha Angliában hasonló válság volna, s tőlem egy londoni lap szerkesztése függne, én bizony nem adnék ki leveleket öntől a Mr. Petőfi költői és forradalmi életéről, sőt még azon fiatal mágnás verseiről sem, kit a „Kelet Népe“ úgy mutatott be, a minap egy vezérczikkben, mint a magyar Heinet s illetőleg ez ország legnagyobb poétáját. Befejezem tehát e levelezést egy pár kiegészítő adat rövid felemlítésével s elhagyom „az elvesztett paradicsom“ megjelenésének körülményeit és bírálatait, számolva az ön szívességére, hogy majd egyszer, a crisis után, elfogad még tőlem egy utóiratot mindarról, amit most elhalasztandónak ítél a vendégszeretettel való vissza nem élés iránti érzékem. A British Múzeumban megvan az eredeti proclamatió, melyben a monarchia Helyreállítása után Milton megidéztetett a megjelenésre. Ő azonban nem jelent meg, hanem rejtve maradt (lásd Notes and Queries 1853. szept. 24-ki számát) Eyford Houseban, a gloucesteri grófságban, melynek közelében, a Cheltanham felé vezető úton, most is ugy ismeretes egy kristálytiszta forrás, mint „a Milton kútja“. Hogy később nem háborgatták, világos azon részindulatu észrevételből is melyet Johnsontól idéztem. De kitűnik egy hiteles esetéből is. Egyszer midőn ismét londoni lakos lett, a st. James parkban sétálgatván, hallja az emberektől, hogy „ott jön a király“. — Menjünk odább , mondá Milton a vezetőjének; nem szerettem a királyokat soha. — II. Károly azonban észrevette a vak távozót, s tudván hogy ki, hozzálépett és szólt: „Így büntetett meg az isten, hogy összeesküdtél atyám ellen.“ — Milton pedig erre felelt: „Sire, ha e világon a csapásokat vétkeink büntetése gyanánt kell tekintenünk, akkor az ön atyja nagyon bűnös lehetett.“ Fogva azonban volt, de nem a Towerben s nem is a forradalmi tettei miatt, hanem úgy látszik, (mert a dolog még nincs kiderítve), hogy valami követelésért. S midőn kieresztették, fizettetni akartak vele valamit, de a költő nem ismerte el tartozását, s „Milton nem tagadta volna meg a fizetést, ha nem lett volna igaza“ — jegyzi meg Johnson, itt részrehajlás nélkül. Ami a Sir Maurice Jókai drámájának koporsó-históriáját illeti, arról nem tud egyik életírója sem, hacsak Davenan nem mesélt valami olyast, ki Richardson szerint egy rejtelmes történetet említ Miltonról. Milton harmadik felesége és özvegye 1727- ben halt meg. 1754-ben pedig kihalt egész családja. És most ítéljen ön és e lapok olvasói, váljon az előadottakból — ámbár ezek igen hiányosak — nem tünik-e ki, hogy a Sir Maurice Jókai drámájának vak embere nem az a történeti, magasztos Milton, kiről Disraeli, a Vellejus Paterculus szavainak alkalmazásával, azt mondotta, hogy „anquando fortuna, semper animo maximus.“ Fogadja ön köszönetemet szivességéért s higyje meg nekem, hogy vagyok, Sir, az öné igazán H. Brown, válaszból. Hajlandó Budapesten egy „önálló“ magyarországi igazgatóságot felállítani, melyet általunk kívánt hitellel ruházna fel. Arról aztán majd gondoskodnék, hogy a suit disant önálló igazgatóság pénze éppen olyan hozzáférhetetlen legyen a magyar kereskedelem, ipar és földbirtok szükségleteire nézve, mint most a bankfióké. Erre a tervre megmondtuk, hogy szóba sem állhatunk fölötte, s tudtunkkal kormányunk is ebben a nézetben van. De maga az osztrák kormány is terjesztett elő egy banktervet, mely szerint egy és ugyanazon társaság alapítana egy osztrák és egy magyar bankot külön-külön önálló igazgatással, csakhogy közös bankjegyekkel. A bankjegyek mennyisége, az érczkészlet Magyarországra nézve külön határozhatnék meg. Ha a magyar kormány e javaslatot hajlandó lenne elfogadni, akkor osztrák részről a bankszabadalom csak olyan társaságnak adatnék meg, mely kész a két kormány között megállapított feltételeknek úgy az osztrák, mint a magyar bankot illetőleg eleget tenni. Ez is csak : nesze semmi, fogd meg jól. Egy bank az, ha még olyan önállónak czímezik is a bécsi és budapesti igazgatóságot, mihelyt a bankjegyek közössége ki van mondva, s valószínűleg az érczkészlet is csupán a bécsi pinczékben pihenne, de még a két bankot alapító egy és osztatlan részvénytársaság székhelye is Bécsben lenne, s ezt illetné meg a legfőbb befolyás mindkét igazgatóságra. Egyszóval ez a megoldás semmikép sem mentene meg a csupán osztrák érdekeket szolgáló bankpolitikától. Nem is lehetne attól a részvénytársaságtól kivárni, hogy a bankjegyek közössége mellett valódi önállást engedjen a magyar igazgatóságnak. Lehetetlenné lenne téve az, hogy a magyar kormány olyan befolyást gyakoroljon a bankra, mely megadná lehetőségét annak, hogy ha a bank kötelességének vagy a hitel igényeinek nem tesz eleget, ezek teljesítésére szorítható legyen. Az osztrák törvények alatt álló bécsi részvénytársaság mindig azt felelné, amit most a nemzeti bank szokott, hogy ő határozza meg azt, mit kíván a bank biztonsága. Az osztrák kormány terve ekkér analisálva nem lenne más, mint a régi állapotnak új formába öltöztetett fenntartása, s a bankfiók maradna bankfiók. Nekünk pedig nem csak a czím kell, hanem a lényeg is. Csak az nyújthatna némi garanciát a magyar banknak osztrák pénzerővel, vagy akár a jelenleg fennálló osztrák nemzeti bank támogatásával történendő alapításánál, ha a bankot magyar törvények alá helyezett külön részvénytársaság alapítja székhellyel Budapesten, megfelelő érczkészlettel Budapesten, s a magyar kormány kellőleg biztosított befolyásával. Ezek nélkül önálló magyar bankot nem képzelünk, s csak ilyen megoldás elégíthetné ki a nemzetet. A magyar kormány tagjai kijelentették, hogy az osztrák kormány tervét a párt elé fogják terjeszteni. Meg vagyunk győződve, hogy a párt azt egyhangúlag vissza fogja utasítani. Nekünk a bankkérdésben gyökeres megoldás kell érdekeink és jogaink teljes biztosításával, mert ez a megoldás nem tíz évre történik, mint a vám- és kereskedelmi szerződésnél, hanem hosszú időre, csak úgy vállalkozván akárki is a bank alapítására, ha 80, 40 évi vagy még hoszszabb tartamú szabadalmat nyer. Ha tehát a bankkérdésben is engedünk vagy hibázunk, a hiba többé nem lesz helyre hozható. Itt írjuk meg azt is, amit a „Pester Lloyd“ esti lapjában olvasunk, hogy Andrássy gróf közös külügyminiszter az osztrák kormány banktervét pártolja. Mi is hallottunk ilyesmit, s ha úgy lenne, csak annak igazságát bizonyítaná be, hogy Bécsben nagyon romlott a levegő. Az osztrák kormány magyar bankja. A bankkérdés megoldására nézve most már két osztrák terv fekszik előttünk. Hogy az osztrák nemzeti bank miképpen gondolja a megoldást, azt megtudtuk a napokban a magyar pénzügyminiszter jegyzékére adott, Till, évfolyam. Biztosító intézeteink. 1. A biztosítási ügy hazánkban az utolsó két évtized alatt oly előhaladást tett a fejlődés útján, hogy ma már a biztosító társaságok nemcsak előkelő állást foglalnak el közgazdasági intézményeink rendében, hanem a biztosítási üzlet az új kereskedelmi törvény által is külön czím alatt és behatólag lett méltatva. Különösen jelentékeny a haladás a kárbiztosítási ágaknál, míg ellenben tagadhatlan, hogy az életbiztosítás még ma is csak nehezen bir nálunk magának tért hódítani. A negyvenes években, sőt egész 1858 ig az egypár hazai kölcsönös, a négy triesti és egy bécsi részvénytársaságnál évenkint alig egypár ezerre ment a magyarországi biztosítottak száma s alig egypár százezer forintot tett az általuk fizetett évi biztosítási díj: ma az évenként előforduló biztosítások ha túl nem haladják, nagyon megközelítik a kétszázezret, az évenkénti díjfizetések összege pedig a tíz millió forintot közelíti meg, tehát körülbelül ugyanannyira megy, mint az ország összes takaréktári betételeinek évi kamata. Korábbi években a kárbiztosítás néhány városi iparos kivitelével jóformán csupán a bérlők