Ellenőr, 1876. május (8. évfolyam, 119-149. szám)

1876-05-04 / 122. szám

Előfizetési árak: Egész évre . * 21. frt — kr. Évnegyedre . . 5 írt — ki­. Félévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 s Egyes szám ára 1ó krajczár. (Szerkesztési iroda: r^izdapesten, nádpp-ntézes 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvétele: Budapesten, nádor­ utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. (Kiadó­hivatal: terzd el pesten, nádor-utcz el 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 122. szám. Budapest, csütörtök, május 4. 1876. VIII. évi?­:?­! Az „Ellenőr“ ára mint eddig : Egy évre...............................20 forint, u kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedévre..............................5 „ — kr-Egy hóra....................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az ,,Ellenőr“ kiadó hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék­oi könyvárusi utón történő megrendelések után az ,,Ellenőr “ részéről nem adatik. Táviratok. Bécs, május 3. (Az „Ellenőr“ eredeti táv­irata.) A d­e l­e g a t­­­ó­k ez évi ülésszakának meg­nyitása, részint az alkudozások hosszú tartama, részint Andrássy gróf berlini útja miatt, legfölebb e 18—23-ika közt lehet. Ha azonban Andrássy visszaérkezte előtt nyittatnék meg a delegatio, úgy a külügyér helyett - hir szerint — Holzgetban közös pénzügyminiszter nyitandja meg az ülés­szakot.Béca, máj. 3. Az éjszaki vasút társulat ma tartá közgyűlését. A számadási jelentés felolvasott­nak tekintetik. Hófúvások ellen való óvószerekre, javításokra, kocsik beszerzésére és a bányabirtok kiterjesztésére 727,380 frt szavaztatott meg; a morva-sziléziai éjszaki vasút részére 685,665 frt ál­lami biztosítékot igényelnek. Továbbá elfogadtatott az igazgatóságnak azon indítványa, mely szerint az újonnan szerzett vonalak vételárának és a bie­­litz-saybuschi vonal építési költségeinek fedezésére egy 5 százalékos, bankjegyben kamatozó törlesz­tendő elsőbbségi kölcsön 7.500.000 frt erejéig oly­­kép köttessék meg, hogy ez az évben kibocsátandó fele részére átviteli jog 88 árfolyam mellett a rész­vényeseknek engedtessék át, úgy hogy minden rész­vényre egy fél elsőbbségi kötvény esik, mig a má­sik felerészt illetőleg az intézkedési jog az igaz­gatóságra ruháztatik; — ezután elhatároztatott, hogy részvényenként 703/4 frt felülosztalék fizette­tik, úgy hogy az illető szelvény 53 trtta­ készpénz­ben és egy fél új kötvényről szóló utalványnyal fog beváltatni. Bukarest, máj. 3. Vernestn és Manolachi- Costachi ellenzéki jelöltek senatusi alelnökökké vá­lasztattak. Athén, máj. 2. Jelentékeny mentőtanuk tá­volmaradása miatt a volt Bulgarisz-kabinet elleni per tárgyalása október 3-ára halasztatott. — A f­ormány kezdeményezése folytán vasárnap néhai Sina báróért gyász­ isteni tisztelet fog tartatni. Róma, máj. 3. A lapok jelentik, hogy a Rothschilddal a vasúti szelvényeknek az olasz kor­­mány által igényelt árleszállítása iránt folyó alku­dozásokból eredt nehézségek még mindig fennfo­rognak. — A görög királyi család holnap elhagyja Rómát, és Flórenczbe, innét Bécsbe utazik. Párig, máj. 3. A „Messager” czimű lap a kredív és a franczia vállalkozó­csoport közti egyes­­séget biztosnak tartja. Zágráb, máj. 3. Hivatalos kimutatás szerint április 21—26-ig 336 család, 2825 személy mene­kült ide; az összes kimutatás szerint 7203 család 45,946 személylyel. München, máj. 3. A képviselőházban a müncheni választások megsemmisítése fölötti hosz­­szasb­yita után a további tárgyalás holnapra ha­lasztatott. Washington, máj. 3. Grant elnök a con­­gressushoz üzenetet intézett, mindkét házat a köz­­kiállítás megnyitására meghiva. A kiállításra való előkészületek, mint a kiállítási bizottság jelentése közli, már befejeztettek. Páris, máj. 3. Roucher egy levelében kö­szönetet, mond az ajacciói választóknak a volumért, mely a császári család fejének jogait elismeri, mi­után a császári herczeg jogait a herczeg beavatko­zásai ellen megóvta, s a legközelebbi választások­nál nem fog befolyni és rokonát, Napoleon her­­czeget közönbösséggel és feledéssel fogja illetni. BUDAPESTI SZINLAPOK, Budapest csütörtök, május 4 1876. Nemzeti színház Bérin­g,2. szám. Népszínház. A vízözön. Bán­k b­á­n Eredeti nagy opera 3 felv. II. Endre Köszeghy Gertrud Kvassayiné Otto Pauli Bánk bán Ellinger Melinda Balázsné B. Petur bán Láng Biberach Tallián Tiborcz Odry Udvarmester Széphegyi Kezde.te 7 órakor. Látványos vig sam­pit 5 felv. Gábor, főangyal Karikás Mámor, tlindér Együd Szivkirály Sziklay E. Noé Tihanyi Szent Gádor Kám tiszai Jafet Solymosi Sára Klárné Zoó Pártényiné Lia Várhidiné Azel Eőry Jonáthán Pártényi Judi­t Danes N. Rachel Rákosi P. Tubal Kovács I. UTOLSÓ POSTA. Az angol királynő proclamatiója a lordok házában már napi­rendre van kitűz­ve. Megjelenése óta a liberális lapok mindennap kikelnek ellene, újabb meg újabb hibát talál­ván benne. Ilyen pl., hogy Disraeli határozot­tan kijelentette, miszerint a császári czim csakis Indiára vonatkozik, s csakis Indiát illető iratokban lenne használandó; már pedig a proclamatióban az új czim csakis latin és angol nyelven van meg — tehát ugy látszik inkább Európa számára készült az. Továbbá csak bizonyos okiratok vannak fölsorolva, melyekben az uj czim ne használtassák, máshol pedig mindenütt, a­hol „illendőleg lehet“, pl. — mondja egy lap — a parliament felirataiban; azaz a csá­szári czim az általános, mely alól kivételek vannak, nem pedig ez a kivételes. Félnek a lapok, hogy e czim használata folytonos politikai viszálkodás és társadalmi zavarok forrása lesz. A radicál­is elemek fel is használják az elkeseredett hangulatot, és kérvényt köröztetnek az országban, melyben a parliament felkéretnék, hogy ne szavazzanak meg további apanage-t a királyi család tagjai szá­mára, míg a törvényhozás kimutatást nem kap mos­tani, minden forrású jövedelmeikről. E kérvény a legközelebbre kilátásba helyezett megszavaztatás ellen van intézve; a walesi herczeg indiai útjának defic­itjét kellene ezzel fe­dezni; a kérvényt, hír szerint, már 10,000-nél többen írták alá. Mommsen, német professor egy az „Aca­demia dei Lincei“-ben Rómában, a Sella által adott díszebéden, francziakból és olaszokból álló társaság­ban, a szintén jelenlevő Moltkére mondott toasztjá­­val, német professorhoz illő durva tapintatlansággal és esetlenséggel becsmérelte az olasz és franczia nemzetet a német rovására. Beszélt a német tudo­mány suprematiájáról, Francziaország elsatnyulá­­sáról, Olaszország tudománybeli lustaságáról, sőt utalt a németek és francziák közötti rosz hangu­latra és egy új háború lehetőségére. S mindezt a vendégszerető Olaszország egy vendégszerető fiá­nak vendégszerető fedele alatt, előkelő műveltségű olaszok és francziák társaságában ! Ricard franczia belügyminiszter beteges­kedése már hosszabb ideig tart, s ezen körülmény, valamint a többség elégedetlensége a praefecturai áthelyezésekkel kilátásba helyezi, hogy Marcére al­­államtitkár fogja a belügyek ideiglenes vezetését átvenni, vagy éppen miniszterré is kineveztetni. A leg­közelebb holnap vagy holnapután Mac Mahon elnöklete alatt tartandó minisztertanácson meg fognak állapít­tatni azon ptasítások, melyeket Décazes a berlini és emsi conferentiákat illetőleg a franczia diplomatiai testülethez intézni fog. Budapest, május 3.­­ A helyzethez.­ ­ Nem volt szándékom már most szólani bizonyos dolgokról, de ma reggel annyira felháborított egy non plus ultra arczát­­lanság egy helybeli lap részéről, hogy nem tarthatom vissza érzelmeim nyilvánulását. Facit indignatio versus. Mindenki eltalálta — országszerte — hogy csak azon, minden tekintetben selejtes elemek arcátlanságának határtalan pirulás­­képtelenségéről lehet szó, a­melyek a meg­bukott Reform és a gu scháftelésekből kikor­pott Pesti Napló vastagbőrű vakondokat­nak hirlapirodalmi egyesült üzletében képvi­seltetik politikai üzérkedésük kufár érdekeit. Igaza van, országszerte, mindenkinek ama feltevésben. Mert, bármennyire megro­­vandónak tartjuk is a szélsőbaloldal vezér­­egyéniségeit, hogy pártjuk sajtóbeli közlö­nyében a csapszéki politika irodalmi fatga­lyait undok, és bizonyára a sajtószabadság korlátozását maga után vonó garázdálkor­dásra hatalmazzák fel; és bármennyire ká­bának ítéljük is azon eljárást, mely, részint a képviselőházban, de főleg a „Kelet Népe* és a kimúlt „Ung. Lloyd“ hasábjain nyil­vánult irányzat és hajlamok által, s a cle­­ricalismus tolakodó hűségeskedésének erélyes vissza nem utasításából folyólag, majdnem lehetetlenné tette az alkotmányosság szem­pontjából kívánatos és a parliamentáris kor­­mányrendszer hatályosítására épenségesen szükséges conservatív párt számbave­­hető alakulását, távol van tőlünk mégis a gondolat, hogy akár az Irányi Dániel és Si­­monyi Ernő vezetése alá sorakozó, akár a báró Sennyey Pál főnöksége alatt álló pár­tok hazafisági színvonalát összezavarnék azon piszkos fondorkod­ási níveal-val, amelyet a Reform-Pesti N Napló ismeretes elemeinek is­­meretes természete turkálja ürge­ hegyeit. A „Pesti Napló“ ma reggeli vezérczikke következőleg kezdődik: Bécsben ma déli 1 órakor történt meg alaki­lag is a végzetteljes elhatározás, mely az idők bosz­­szú sorára szentesíti Magyarország gyarmati létét. íme a capitulatio, a­mint azt Bécsben ter­vezték. A czikk vége pedig így hangzik: A kormány fegyelme a párt országgyűlési képviseletében kierőszakolhatja a voksokat, de nem tilthatja el a gondolkozást, s nem némíthatja el a club fegyelmén kívül álló köröket. A közvélemény, a nemzet műveit osztályainak közvéleménye, hango­san szólani fog, s a­ki ezt meg nem érti, megérzi a mai közgazdasági válság folytatásában az új ki­egyezés súlyát, és balsorsa következéseit. Adja Isten, hogy ezt a nemzet elviselhesse! Na már, kérem, ha így az El­­­e­nor szólana, annak volna rá jogosultsága, mert nekünk nincs részünk sem az 1867-iki ki­egyezkedés azon alapjának letételében, mely a nemzet önrendelkezési jogát a leglényege­sebb kérdésekben illusoriussá tette, s illető­leg el is idegenítette, sem azon rész kor­mányzat és pénzügyi szemfényvesztés romlá­­sos miveleteinek támogatásában, a melyeknek gyönyörűséges sűrűjében Magyarország meg­érte még a Lónyay-régime lehetőségét is, az 1872-iki választások vérlázitó merényle­teinek erkölcstelenségi koronájával együtt.­­ És van jogosultság a fenn idézett sza­vak kimondására a szélsőbaloldali közlönyök részéről is, mert ezek az 1867-iki alapot­­ annyira nem ismerték el soha, hogy rajta létüket is megtagadja bölcseségük, és nem támogattak egy cabinetet sem. De azok a szavak a „Reform-Pesti Napló“ szájában­ erre már a politikai sze­mérmetlenségnek olyan fokozatú vakmerő­sége kívántatik, a­minőről ez ideig fogalma sem lehetett hazánkban senkinek. Ha volna a vakondok orgánum természetében és nyolcz évi szereplésében egyetlen halvány vonásocs­­ka is, mely az ősrómai patrícius lázadási jellemére emlékeztethetne, alkalmaznám rá az ismeretes latin­­felkiáltást, ámbár irtó­zom az elcsépelt közmondásoktól; de mert nem akarom megsérteni a Gracchusok ár­nyának még tyúkszemét sem azzal, hogy büszke nevüket a „Reform-Pesti Napló“ hány­­kolódásának hasonlatos megvilágítására idéz­zem : elég lesz az Urváry (Herzburger ?) La­jos úr által szerkesztett lapot figyelmeztetni Beaumarchais azon (a „Figaro“ — nem operai szövegű — lakodalmában feltalál­ható) mondására, miszerint „arra, hogy va­laki hatással lehessen rágalmazó, kell bizo­nyos tekintély (il faut avoir un état pour médire); ha Basilio rágalmaz, an­nak nem hisz senki.­ A­mióta a postai nyomtatványokra k­o­­m­o­l­y pályázat útján lett megkötve az ed­diginél körülbelül 30.000 forintnyival elő­nyösebb állami szerződés, a hivatalos köz­lönynek kiadását pedig felmondották az eddigi c­égnek; egy szóval, a­mióta a mi­niszteri hivatalokban nem fungálhatnak nyíl­tan és sikeresen az Athenaeum igazgató­tanácsosai, osztalékossai és vezérczikkezői — mint a régi jó időkben — (ámbár fun­­gálnak némelyek titkon még most is, s tán meg is nevezünk egyet nem sokára,­ sőt még az Ujváry Lajos úr képviselőségét sem eszközölte ki a kormány: azóta a „Pesti Napló“ szörnyű hazafi lett, a leggyöke­resebb reformokat követeli, elszörnyed a Tisza-cabinet adójavaslatai felett, jajgat az ország sorsán, beszél épenségesen a, passiv resistentiáre) is, pern­beli neki kevesebb az önálló vámterületnél, s nincs az a nap, me­lyen a konkolyhintés nemes mesterkedését ne gyakorolná. Ez eljárást — mely érdekli figyelme­met már jó ideje — csak egy feltevés ma­gyarázhatja, azon szá­mí­t­ás a t. i., hogy a jelenlegi minisztérium ellen naponként intézett fogvicsorításaira a szabadelvű párt azon része, mely a mult parliament vége előtt, tehát 1867-től 1875. közepéig, sem­mi hatalyiat nem kezelt az állam ügyeinek vezetésére, reeriminatiókba hagyja magát ingereltetni a szabadelvű párt azon része iránt, mely hét éven át tartotta ke­zében a kormányt. Vagyis a „P­e­sti Nap­ló“ szörnyű hazafiaskodása csak arra apekulál­­hatott, hogy mi, volt fealközépiek, utoljára is elvesztjük türelmünket s csipke­déseire az önvédelem azon egyszerű módjá­hoz folyamodunk, mely ayolt Deák-párt nyakába hárítaná a nemzeti roszullét miatt az egész felelősség terhét, s igy aztán meg­teremtené tán azon krisist is, melynek za­varosában a „Pesti Napló“ speculánsai egy kedvük szerinti cabinetet is kihalása­z­hatnának. Ennek a számításnak mondok valamit holnap. Cser­nátony. A képviselőházi május hó 5-én, pén­teken, d. e. 11 órakor í­lést tart. Az országos szabadelvű párt e hó 6-dikán, szombaton, d. u. 6 órakor értekezletet tart. M­i­n­i­s­z­t­e­r­e­i­n­k a T0a esti gyorsvonattal érkeznek Bécsből Budapestre vissza. A bécsi lapok értesítései a kiegyezés részleteiről annyira ellent­mondok, hogy be kell várnunk a hitelesebb jelentéseket. Az osztrák posztó-politika megvilá­gítására Brünnből a következő levelet kaptuk: „Brünn, május 2. ”. szerkesztő úr! Az „Ellenőr“ ápril 21-diki számának a kiegyezési tár­gyalásokkal, vámterülettel és adóügygyel foglal­kozó czikke indított bennünket e sorok írására, joggal utalnak önök Bécs és a védvámosok ki­zsákmányolási szándékaira, szemben több mint 30 millió fogyasztóra, néhány nagy iparos javára. Mi, a­kik ugyan nem vagyunk magyarok, hanem fo­gyasztók, e posztóiparos városban közvetlen közel­ből látjuk azt az alávaló machinatiót, melyet a védvámosok, illetőleg néhány megnemesített posz­tócsináló és nagyiparos véghezvisz, kik nagy katonai szállítások, agiotage és egyéb nagyban Űzött Schwindel útján gazdagságra tettek szert és vagyonukat most arra használják, hogy veszteges­senek, s mindent érdekeik és egoismusok szol­gálatába szegődtessenek. Minden brünni és sok bécsi lapot ez a véd Vámos clique fizet. Ezek aztán visszautasítanak minden olyan czikket és felszóla­lást, mely a védvám-agitatió ellen van intézve. Jól is dolgoztak e nagyiparosok arra, hogy győzzenek. Először is Chlumetzky osztrák kereskedelmi minisz­ter brünni, s a brünni pénzaristrocratia támogatá­sával jutott jelenlegi állására, a­miért is az itteni lapok­at igen naivul „a mi speciális miniszterü­nk­­­nek nevezik. Továbbá dr. Nigerko és dr. Bazant­­ miniszteri tanácsosok, a brünni keresk. kamara volt titkárai, melynek elnökei Gomperz Gyula lovag és báró Offermann Károly megnemesitett posztócsinálók, szintén a magas vámok mellett izgatnak, s roppant gazdagságuknál fogva nagy befolyással bírnak az osztrák minisztériumra is, úgy hogy még idejében voltak képesek dr. Bazantot fontos állására besze­rezni, a­kinek aztán hálából úgy kell referálnia,­­ hogyan brünni iparosok parancsolják. Olyan dol­gok ezek, melyekről szerkesztő úr talán nem tud. Pedig ezek miatt nem fognak a kiegyezési tárgya­lások olyan kedvező eredményre vezetni, a­milyen több 30 millió ember érdekében kívánatos lenne. Hogy itt néhány iparos négy lóval járhasson és fejedelmi házat tarthasson, millió és millió ember­nek kell lemondani a szabad forgalom áldásáról! A posztósok itt élére állanak minden banknak és alapításnak, s szorgalmasan űzik a humbugot-­ a következés fogja megmutatni, hogy a monarchia osztrák fele ilyen eljárás mellett hová jut. A brünni iparosok csak a maguk javára gondolnak, ha kü­lönben a társadalom többi osztályait a nyomor és ínség tönkre teszi is.“ FEJ. Egy osztrák-magyar-német törvényjavaslat. Ismét a tengerészeti magánjog codifica­­tiójáról szólunk. Pár hónappal ezelőtt, midőn arról ér­tesültünk, hogy az osztrák és a magyar igazság- és kereskedelemügyi miniszterek közt a német tengerészeti magánjog recep­­tiója iránt folytatott tárgyalások döntő stá­diumba léptek, több czikket írtunk, melyek­ben részletesen kimutattuk a tervezett re­­ceptió hibás voltát. A hibás lépés még évek­kel ezelőtt történt meg, midőn az osztrák kormány felhívása folytán az akkori igaz­ságügyi és kereskedelmi miniszterek elvileg elfogadták a német tengerészeti magánjog receptióját, s ezen elvi megállapodás alapján a részletek iránti alkudozásokba bocsátkoz­tak. Ezen több éven át, hivatalos lassúság­­­­gal folyó alkudozások és tárgyalások, a lelé­pett miniszterek leltárában, nem valami ör­vendetes örökségképen, átszármaztak minisz­terről miniszterre, s a mostani igazságügyi kormánynak jutott azon k­irigylésre nem méltó feladat, hogy az osztrák kormánynyal folytatott tárgyalásainak eredményét, tör­vényjavaslat alakjában, a magyar törvény­­hozás elé terjeszsze. Ez lesz azon osztrák-magyar-német ja­vaslat, mely ellen már ismételten felszólal­tunk. Felszólalunk jelenleg is. A német tengerészeti magánjog, ha nem is semmisíti meg tengeri kereskedelmünket, mégis okvetlenül hátrányára fog annak válni. Tengeri kereskedelmünk most van fejlődé­sének úgyszólván első stádiumában. Még gyenge, erőtlen az. Nem is csuda. Trieszt mellett nem izmosodhatott az meg, mert hát évtizedek, sőt századok óta mindent el­követtek Bécsben Trieszt erősítésére, s Fiume meggyengítésére. Miért? Hogy a tengeri ke­reskedelem monopóliuma megmaradjon Auszt­­­­ria ezen tengeri kikötőjénél. S mi történik most? Ezt a gyenge, fejletlen tengeri keres­kedelmünket megboldogítják egy osztrák­­magyar-német törvénynyel. Eddig a franczia jogelvek voltak tengerpartunkon érvényben. A franczia törvényekkel találkozik tengeri kereskedelmünk csaknem valamennyi piac­án. Túlnyomólag csak kisebb és nagyobb járatú hajókázásra szorítkozik, jellege tehát inkább csak parti kereskedelem. Olaszország az egész Középtenger partvidékein szintén ezen ke­reskedelem túlnyomó, míg Németországnak ami tengeri kereskedelme van, azt túlnyo­mólag a hosszújáratú hajók közvetítik. Tengeri kereskedelmünknek tehát egész jellege arra utal, hogy a Közép-tenger part­vidékeivel legyünk jogközösségben, mert itt vannak piaczaink, s e piaczokon a franczia tengeri jog érvényes. Előbbi czikkeink so­rán hiteles számokkal kimutattuk már, hogy mily arányban látogatja 157 hosszú­járatú hajónk a külföldi piaczokat. Ismét­lésbe nem akarunk bocsátkozni, azért most csak azt említjük meg, hogy míg Franczia­­országgal és gyarmataival évenként átlag 128, az Egyesült Államokkal 101, Orosz­országgal 44, Törökországgal 34, Olaszor­szággal (melylyel a kereskedést túlnyomólag a rövidebb járatú hajók közvetítik) 20, Brazíliával 8, addig Németországgal átlag csak hét esetben történik közlekedés a magyar tengerpartról. Ugyancsak megelőző czikkeink­ben ki­mutattuk azt is, hogy a franczia jog, né­hány elavult intézkedése daczára is — me­lyeket egyébiránt igen könnyen ki lehetne javítani, mivel a franczia jognak nem egy­szerű receptióját, hanem tengerészeti magán­jogunknak a franczia jog alapelvein való codifikálását óhajtjuk — megfelel ten­geri kereskedelmünk viszonyainak és érde­keinek, s még jogászi szempontból sem so­kat enged a német jognak, hacsak azt nem tekintjük egy törvénykönyv fő előnyének, hogy a paragraphusok, alfelosztások, alie­­nák stb. minél töménytelenebb bilincsével megkötözze a törvény valódi szellemét. S mégis, mindezek daczára, mi tör­ténik ? Recipiáljuk a német tengerészeti jogot. S miért? Mert Trieszt úgy akarja. Mert Trieszt­ből kerültek ki azon szakemberek, a­kik az osztrák kormánynak a német tengerészeti magánjog receptióját ajánlották. S mert az osztrák kormány Ausztria igazságügyi beren­dezését lehetőleg iparkodik Németországéval egyenlő lábra állítani. Ausztria mindinkább halad a Németország felé vezető lejtőn, s mi Ausztria járszalagán, szintén megyünk vele. Ausztria kereskedelmi jogközösségbe l­ lépett Németországgal. Mi szintén beléptünk. " E­ lépés mellett legalább az anyagi érdekek hathatós érve szól. De kiváncsiak vagyunk arra az argumentumra, mely kívánatossá tenné, hogy a száraz­föld után, most a ten­geren is jogközösségbe lépjünk Németország­gal. Sőt mi több, Ausztriának sincs jelenté­kenyebb érdeke arra, hogy a német tenge­részeti jogot recipiálja. Az igaz, hogy sokkal nagyobb kereskedést űz a tengeren is Né­metországgal, mint mi; de azért tengeri ke­reskedelmének túlnyomó része nem Német­ország felé irányul, s az egész Középtenge­­ren szintén a franczia jogot találja. De hát Ausztriában már szokás, Németországhoz dör­­gölőzködni. Miattunk ugyan telhetnék ebben kedve, csak azután e kedvtelése ne lenne kihatással ránk. Csakhogy kihatással van. A jogközösség ürügye alatt mindig követ­jük szomszédunkat, így történik aztán, hogy Ausztria médiumán keresztül mindenütt Né­metországgal találkozunk : a szárazföldön, a tengeren, a levegőben. Pedig ezt a túlságos jogközösködést Né­metországgal megkeserülheti még Ausztria is. Németország hatalmasan közeledik min­den téren: szárazon és vizen, a kereske­delmi szövetség sima útján, a robogó vas­utakon, a hatalmas tengeri gőzösökön, a szerződések, a közös törvénykönyvek para­­graphusain, a közös eszmék szárnyán, a közös érdekek paripáján. Ha Ausztria nem tart ettől a nagy és rohamos közeledéstől, s ahelyett, hogy azt, a­hol az anyagi ér­dekek kára nélkül tehetné, akadályozná, még akkor is egyengeti annak útját, midőn erre semmi szükség, tisztára esztelenül cse­lekszik. Még esztelenebb azonban a mi ré­szünkről, hogy Ausztria germanizáló hóbort­jainak engedünk, főleg akkor, minel ezen engedékenységünknek kárát valljuk. A magyar általános hitelbankról. Midőn a magyar általános, hitelbank mintegy másfél évtizeddel ezelőtt megalakult, mind az ala­pítók, mind a kereskedelmi világ nagy reményeket kötöttek hozzá. Ez utóbbi haladást látott függet­lenségének biztosítására, míg az alapítókat nem csak a tőkéik után jogosan várható osztalék iránti vágy vezette, hanem és első­sorban haza iránti kö­telességet véltek teljesíteni, midőn olcsó hitelnyúj­tás által erősbíteni és előmozd­­ani óhajtották a gyenge lábon álló hazai ipart és kereskedelmet. A bank megalakult, és rövid idő múlva meggyőződ­tek a mérvadó körök, nevezetesen az igazgatóta­nács, hogy az intézet, s vele a kereskedelem és ipar érdekei nem a legjobb kezekbe fektették. A bank és hitelügylet vezetése oly igazgatóra volt bízva, a­kinek modora és nehézkessége nem volt képes bizalmat gerjeszteni a kereskedelmi világban, s a­ki inkább elriasztotta kereskedőinket, hogy sem magához és az intézethez vonzotta volna. Egy szó­val jó ember, hanem meglehetősen rosz muzsikus volt, ugyannyira, hogy az irányában növekedő el­lenszenv káros hatását nem csak maga érezte sze­mélyileg, hanem ezen káros hatás kiterjedt úgy erkölcsileg, mint anyagilag magának az intézetnek ügyleteire is. Ekkor szőnyegre került az osztrák általános hitelintézet pesti fiókjával való fusio. Ez utóbbi ha­zánkban már nagy mérvű bank- és bizományi üz­lettel bírt, és kereskedelmi coulance, valamint hi­vatalnokainak jó modora által megnyerte az üzleti világot. Tagadhatatlanul csak saját érdekében cse­lekedett, midőn coulans és udvarias volt, de a ke­reskedőnek mégis jól esett pénzszükség esetén, drága kamatfizetés mellett is, pénzt kapni és ud­varias bánásmódban részesülni. A fúzió létrejött és az osztrák hitelintézet, mely a magyar általános hitelbank részvényeiből nagy mennyiséget birt, megbízta pesti fiókjának eddigi vezetőjét, a múlt évi defraudatio hősét Bach­­rach­ot érdekeinek képviseletével, a­ki ugyanis mint a bankosztály igazgatója a­ hírhedt defrauda­­tio felfedezéséig szerepelt. Ezen­ ember eljátszotta ugyan jellemtelen tette által minden igényét a be­csültetésre, de nem tagathatni meg tőle sem azon elismerést, hogy a bank üzletét mind az escompte, mind a lombard szakban a lehető legnagyobb vi­rágzásra vezette, és hogy a magyar általános hi­telbank a budapesti és vidéki legelőkelőbb czégek­­ből álló ellentélének örvendhetett, a­mely magas kamatokat fizetett ugyan, de ha hitelt kivánt, azt meg is nyerte. Az 1875. évben például 60 millió értékű váltókat számított le a bank, pénztári for­galma 260, folyó­számla- és bizományi üzletének forgalma 208 millióra rúgott. A magyar általános hitelbank ezen virágzó állapota részvényeiben is nyilatkozott, a­mennyi­ben 200 írttal befizetett részvényei, melyek ma már 120 frton vagyis .40°/„ vesztességgel kapha­tók, a múlt évben, két évvel a krach után, és még mindig krachot érző időben, aránylag magas agró­­val keltek. A bank­osztály igazgatójának már említett defraudatiója után egészen megváltozottnak talál­juk a helyzetet. Nem akarunk replimatiókba bo­csátkozni, de nem hallgathatjuk el azon észrevé­

Next