Ellenőr, 1876. október (8. évfolyam, 271-301. szám)
1876-10-14 / 284. szám
glütetést árak: Egész évre . . 20 írt — kr. Évnegyedre * * 5 frt — kr. Félévre . . . lö „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára tö k rajezár. (Szerkesztési iroda: B zzdapesten, nádor-zztcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. fillrdrtiszk felvételű: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Laure & Cie czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), valamint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest. Szákosárok utcza 431. sz. kiadó-hivatal, Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Ide intézendők az előfizetések is a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 284. szám. Budapest, szombat, október 14. 1876. VIII. évfolyam. A?Ai-S«MUH——— ■■■■■■■■■ BHBBHHHHHHHI ■ ■ IMIMII »■MMHWHIIM—Myu—MlMl*l»ll i ISIMJMMWMMWmMMMMW—WM——MMIMiilfmiBiHI Ilit—IliimBIHl HHl Ilim MHHIIHH lil fi I , , |,%M - ^^ Táviratok. Bécs, okt. 13. (A „B. C.“ távirata.) A hatalmak a fegyverszüneti javaslatról csak most fognak tanácskozni, s miután Anglia és a monarchia mindenesetre elfogadandják azt, minden részről való elfogadása igen valószínű. Szerbiát egyszerűen rá fogják szorítani annak elfogadására. Belgrád, okt. 13. (A „B. C.“ távirata.) Tegnapelőtt és tegnap Deligrád alatt a Morava balpartján kisebb harczok voltak, minden különös eredmény nélkül. Ide, Konstantinápolyon keresztül is, több olasz önkénytes érkezett. Belgrád, okt. 13. (A „B. C.“ távirata.) Ismét két nehéz üteget szereltek föl, s eme önkénytes adakozásokat erőszakoltak ki. Csernajeff panaszt tett, hogy a kormány az egyenesen a hadsereg számára küldött nagy adakozásokat nagyobbrészt visszatartja. Bécs, okt. 13. A „N. fr. Presse“ jelenti, hogy az itteni török nagykövet ma délben a külügyi hivatalban átnyújtotta a portának a hat havi fegyverszünet iránti ajánlatát. Sz.Pétervár, okt. 13. A czár szándékolt lemondásáról szóló air kodolt. Konstantinápoly, okt. 13. A portának a hatalmak képviselőivel közölt nyilatkozatai az új institutiókat kívánják felsorolni és fejtegetni; e szerint a törvényhozó testület, mely a főváros és vilajetek lakossága által választatik, évenkint három hónapig fogna Konstantinápolyban gyülésezni, a budgetet és az adókat megállapítja s új törvényjavaslatok fölött tanácskozik; ezenkívül egy más gyűlés, a jelenleg ülésező senatus hatáskörével egy magas keresztyén méltóságokból álló bizottságot Midhat pasa elnöklete alatt meg fog bízni, hogy a nagy testületek functióit közelebbről meghatározza és a tartományi közigazgatás újjászervezését kidolgozza. Az újjászervezés a vilajetekre vonatkozó törvények minden határozatainak keresztülvitelére, a választójog kiterjesztésére és a lakosság által választandó főtanácsok behozatalára ki fog terjedni. A nyilatkozat végül megjegyzi, hogy ezen institutiók megfelelnek a hatalmak kívánságainak, minthogy a jó közigazgatás biztosítékait nyújtják, melyek ennek gyökeres javulását fogják eredményezni. Konstantinápoly, okt. 13. (A „Pester Corr.“ távirata.) Az uj intézmények, melyeket a szultán birodalma részére az imént engedélyezett, a következőkben foglaltatnak. Mindenekelőtt egy „általános gyűlés“ vagy képviselőkamara alakítva a főváros és vilajetek által választottakból. Ezen gyűlés, mely évenként három hónapon át ülésezik, feladatul nyeri a törvények, adók és államköltség-előirányzatok megszavazását. Egy második testület, melynek tagjai államilag kineveztetnek, korlátolt és pontosan körülírt határokon belül egy senatus attribútumaival ruháztatik fel. — A magas portán kirendelt bizottság, Midhat pasa elnöklete alatt és magas muzulmán és keresztyén tisztviselőkből alakítva, e pillanatban törvényjavaslatot dolgoz ki az említett két állami testület szervezetének részleteiről. Egy további törvény, a tartományok újjászervezését és igazgatását illetőleg, biztosítja a vitajelekről szóló törvényben foglalt összes határozatok keresztülvitelét, különösen ami a lehetőleg széles alapra fektetett választójogot illeti és egyúttal azon practicus reformokat fel fogja ölelni, amelyeket Herczegovinában és Boszniában be kívántak hozni. A tartományok főtanácsai jogosítva lesznek a törvények és szabályzatok keresztülvitele fölött őrködni és a parlamenti szünetek alatt a végrehajtó hatalmat ellenőrizni. E feladat a közigazgatási tanácsoknak jut, melyek szintén szabadon választatnak. Ezek ugyanazon teendőket fogják ellátni, melyek a főtanácsokat illetik és a locális igazgatás fölött őrködnek, hogy a törvények és rendeletek intézkedéseitől el ne térjen, hogy a rendőrség és a többi institutiók fenntartására szükséges eszközök rendelkezésére álljanak és az adóknak nemei és behajtási módja lehetőleg kényelmes legyen, és a népet ne nyomja. Szóval, a provinciális választótestületek a helyi közigazgatás jóságáról, biztosságáról és fejlődéséről tartoznak gondoskodni. Zágráb, okt. 13. (Tartománygyűlés.) Darencsin előterjeszti a folyó ülésszak alatt elfogadott és már szentesített törvényeket a helyi bíróságok, bagatell-eljárás és kereskedelmi törvényhatóság iránt. — Folnegovics interpellátiója után Zivkovics válaszol nyolc korábbi interpellatióra, melyek a nyugdijlletékeknek a közös kincstár részéről való beszedésére vonatkozónak kivételével tudomásul vétettek. Bécs, okt. 13. Az"„Abendpost“ egész terjedelmében közli a tegnapi „Pol. Corr.“ berlini levelezését a három császár szövetsége iránt. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, szombat, október 14. Nemzeti színház. Vár színház. Sába királynője. A bálvány. Színmű 4 felvonásban. Nagy dalmű 4 felv. D’ Argéles Sz.-né Prielle Chalamom Odry L. Thérigny Nádsy Baál-Nanán Tallián Montenne Halmy ássád Ellinger Formerose Ujházy Főpap Kőszeghy Éva Lendvayné Snlamith Nagyné B. I. Lucile Visiné Irma Sába király- Damby Bercsényinéja Tannerné Noridorf Szigeti Imre Astarelle Nádainé Ponskolles Kőrösmezei Kezdete 7 órakor. Marianne Benedek Lajos — Kezdete 7 órakor. N 6 ]) szín ház. Először: Az uj peleskeiek. Nagy népies bohózat énekekkel és tánczczal 5 felvonásban Elámos Barnabás, peleskei birtokos — Tihanyi Aranka, leánya — — — — Dancz Nina Izabella, Hámos testvérhúga — — Klárné Ragadós György, kasznár Peleskén — Tamási Zoltán, fia — — — — — Sziklai Emili ,egyvesztő, gyógyszerész) — Solymosi Lajtai Béla körjegyző ) Peleskén — Eőri Rózsahegyi, kereskedő ) — Zádor lalmai, kapitánysági hivatalnok) Buda- Együd dayer, házasságszerző ügynök ) pesten Horváth egy konstabler — — — — Csige József Iniezérek — - — Bakonyi Ferencz) pinczérek — Tiszaiaura). . . — — — Erdei B. Róza ) Asszonyok _ _ _ Pázmándi L. Fali, szolga Mayernél — — — Sánta Folyva, szatócs — — — — Pártényi Kezdete 7 órakor UTOLSÓ POSTA. A békealkudozásokról az éjjeli posta nem hozott újabb hírt. A „Times“ a porta fegyverszüneti ajánlatáról szólva, azt mondja, hogy a porta végre méltányolta helyzete nehézségét s belátta, hogy mily bölcs dolog ügyét az európai nagyhatalmak kezébe tenni. Ha ez így van, még mindig jó remény van békére, legalább egyelőre s elég időre, hogy az ügyek állásának jövőre nézve türelmes és alapos fejtegetése biztosítva legyen. A szultán és miniszterei tetszést érdemelnek ezen elhatározásért. A fegyverszünet engedélyezése által a porta mindenesetre az alkudozások jelenlegi folyamában a kellő helyzetbe tette magát. Mindaz,mit Európa hosszabb idő óta kívánt, tényleg mindaz, amit kívánnia joga volt, az volt, hogy Törökország elegendő időt adjon arra, hogy a kérdés érett megfontolása elévethessék. Ha Szerbia vonakodnék ez elrendezést elfogadni, el fogja veszteni minden igényét a hatalmak részéről való tekintetbevételre. Kiszámíthatatlan becsű az, hogy ide nyerhető alternatív javaslat, mert háború, mégpedig háború, óriási mérvben, fog bizonnyal következni, ha nem alkalmazható és biztosítható valamely tervezet az európai Törökország jó kormányzatára nézve. Ugyancsak a „Times“-nak jelentik Ragusából, hogy Nikicza fejedelem komolyan le van hangolva, mert míg Montenegró minden lépése Szerbiával egyetértésben létetett, Szerbia Montenegró figyelembe vétele nélkül jár el, s a fejedelemre gyakran erőltettek saját jobb ítélete ellen való lépéseket. Az orosz kormány feltűnően elhanyagolja Montenegrót, és ez Montenegrónak fáj, de nagyon. „Il Risorgimento“ (A föltámadás) czíme egy turini lapnak, mely társul szegődött az „Opi- mione“-hez, csakhogy kimondja, hogy Olaszország-nak semmi elképzelhető joga nincs Trenino vagy a görezi határőrgrófság követelésére. De föltéve azon esetet, hogy Ausztria Bosznia és Herczegovinát annectálná, különös politikai belátást tanúsítana, ha Olaszországnak átengedné a maga olasz tartományait, sőt megerősítené a két állam közötti viszonyokat. A Risorgimentonak legkevésbbé sem esnék terhére, ha Trentinot és Görczöt Ausztriának kellene köszönni, min Velenczét Poroszországnak, Lombardiát Francziaországnak és Rómát Németországnak. „Olaszország igényei Ausztria nagyobbodása esetére sokkal törvényszerűbbek, mint a császárság hódításai, mert mi ezáltal csak létünk elvének teszünk eleget. Nem akarunk zsákmányolni semmit, csak hasznot húzni az európai viszonyok complicatiójából; ha Ausztria nyer, mi sem akarjuk ezt üres kézzel nézni. . . A krími háborúban sok milliót áldoztunk, s jogot szereztünk arra, hogy mi is beszéljünk a keleti kérdésbe.“ Budapest, október 13. A fegyverszünet. Fegyverszünet-e, vagy a háború azon- nal való folytatása? Fegyverszünet, mely idővel, ha a szerencse kedvez neki, békére is kinőheti magát, avagy a szerb-török háborúnak egy új episodja, melyből, ha Oroszország úgy akarja, európai háború kerekedhetik? Ez a kérdés függ a levegőben pár nap óta. Pedig nagyon is vékonyka szálon függ. Ezt a szálat a porta tartja egyelőre kezében, de minden oldalról nyitják az ollót, hogy elvágják. El is kell vágni mihamarabb, hogy a bizonytalanságnak ezen új fázisa mielőbb véget érjen. Csakhogy, ha egyszer elvágták, ki tudja, minő alakban pottyan le: a fegyverszünet, vagy a háború alakjában. A porta ez idő szerint mindent elkövet, hogy az utóbbi következzék be. Nem szándékosan, nem mintha a bábomnak késhegyre való folytatását akarná. A szegény, megszorult portától mi sincs távolabb, mint ez a gondolat. Eszében sincs a háborúcsinálók sorába állni. De teszi öntudatlanul, azáltal, hogy a jogosság és méltányosság terére áll, honnét ő, a legújabb, cirillbetűkkel nyomatott nemzetközi jog szerint száműzve van. A porta ekként okoskodik: A diplomata akarja a fegyverszünetet, hogy abból esetleg a béke Lucza-székét faraghassa ki. Ámeljék kedve. Hat hét helyett adok hat hónapot. De az igazság és méltányosság szempontjából megkívánom, hogy a török sereg által jelenleg elfoglalva tartott hadállásokat a szerbek, a fegyverszünet alatt, meg ne szállják. Szintén jogos és méltányos abbeli óhajtásom, hogy a felkelő tartományokban az orosz el ne lássa, a fegyverszünet alatt, a már fogyatékon levő pénztárakat pénzzel, a fegyvertárakat fegyverrel, s a seregek megritkult sorait emberrel. Egészen jogos és méltányos kívánság. A porta is természetesen ezen hiszemben van, s azért ezen óhajtásait a hatalmak képviselői elé terjesztette, mint oly feltételeket, melyek nélkül a fegyverszünet megadásában bele nem egyezhetik. S valóban ezen feltételek oly szükségesek, hogy a porta saját érdekeinek kockáztatása nélkül nem fogadhat el fegyverszünetet. Hiszen, ha amíg a porta a fegyverszünet nyugalmát élvezné, nagy fáradalmai után, akár az egész orosz hadsereg átköltözhetnek azon vörös keresztestől, puskástól, lovastól, ágyústól, munitióstól Szerbiába, s a fegyverszünet végén csak azon venné észre magát a jámbor porta, hogy többé nem a szerb, hanem az orosz ármádiával áll szemben. De bármily méltányos és igazságos legyen a porta kívánsága, a fegyverszünet iránti alkudozások éppen ezen méltányossági szemponton fognak hajótörést szenvedni. A feltételeket elsősorban Oroszország lesz kénytelen visszautasítani. Az orosz kormány, ha a porta feltételeibe beleegyeznék, vagy azokat rádiktálná Szerbiára, hivatalosan elismerné, hogy eddig nem hivatalosan segítette a felkelőket, szította a porta fedele alatt kigyúrt tüzet, titokban guerilla-harczot folytatott Európa, sőt saját maga, a hivatalos Oroszország ellen. Márpedig ily önmegtagadásra, bűneinek ily őszinte bevallására , s egy ily eclatáns szánom-bánom mellverésre nem tartjuk képesnek az orosz kormányt. Az orosz diplomatia tehát természetes logika szerint, a porta feltételeinek visszautasítására fog törekedni. S mindesetre czélt is ér. Nem csak azért, hogy a vezérszerep a keleti kérdésben ez idő szerint az orosz kormány kezében van, hanem ha fel is teszszük a fel nem tehetőt, hogy t. i. a hatalmak beleegyeznek a porta kívánságába, mindig megmarad Oroszország kezében a végső eszköz — Szerbia. Ha az orosz diplomatának minden ravaszkodási egérútja bedugul is, még mindig czéljára jut Szerbia által, melynek meghagyja, hogy a porta feltételeibe ne egyezzék bele. S mit tehet ekkor a diplomatia ? Talán ráparancsol Szerbiára ? Ha tenné, csak azon alternatíva előtt állna, melynek hegyes szarvai közül, eddig mindig szerencsésen sikerült kimenekülnie: a szégyenteljes meghunyászkodás, vagy a rettegett háború előtt. Tehát nem fogna Szerbiára ráparancsolni. A fegyverszünet fölött megindult huzavona egyébiránt igen érdekessé kezd alakulni. Némely nagyhatalom, így például Németország és Anglia úgy tesz, mintha a felajánlott hathavi fegyverszünet merőben elfogadható volna. Ez eljárás igen helyesnek bizonyulhat, mert így Oroszország színvallásra is bírható. Ez eljárás tökéletesítése kedvéért, valószínűleg azt is meg fogjuk érni, hogy a portál feltételei visszavételére bírják a hatalmak megbizonyítandók azt, hogy őszinte fegyverszünet még ilyen áron sem kell majd valakinek. Mi csak jó szerencsét kívánhatunk ez eljáráshoz. Sikere mindenesetre tisztázná a helyzetet. De, hogy a cselszövésre még úgy is tág tér marad nyitva, az is bizonyos. Majd meglátjuk, ki nevet utóljára. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében, — melyen a kormány részéről Perczel Béla igazságügyminiszter volt jelen — Axente választási ügyét tárgyalta, ki mint tudva van nem jelent meg a képviselőházban az elnök felhívása daczára sem. Szilágyi Dezső emelt szót először, s Axentével szemben ugyanazon eljárást indítványozza, mit a ház Hodossinval szemben követett, ki miután az elnök felhívására sem jelent meg a házban, mandátumát a képviselőház megszűntnek nyilvánítá. A jövőre nézve pedig törvényjavaslat által véli az ily ügyeket szabályozandóknak s erre tervezetet nyújt be. Horváth Lajos a jelen eljárásra nézve elfogadja Szilágyi indítványát, a törvényjavaslatot azonban inkább mint a választási törvény novelláját óhajtaná szőnyegre hozatni. Percze Béla miniszter elfogadja az előterjesztést, a bizottság is hozzájárul elvileg, ajavaslatot azonban Horváth L. javaslata szerint a választási törvény novellájának alakjában fogja benyújtani. Axentére, valamint Hodossra és Mocsáry Gézára vonatkozólag a bizottság a törvény megalkotásáig semmi intézkedést nem fog javasolni a háznak. Ezzel az ülés véget ért. Az osztrák minisztertanács tegnap tartott ülésében elfogadta a két kabinet között Budapesten megállapított törvényjavaslatokat. Az egyik kőnyomat alapma azt jövendöli, hogy az osztrák nemzeti bank elfogadja a két kormány által megállapított feltételeket, s csak a bankstatutumra lesznek némi észrevételei. Csak jövendölés lehet ez, mert hiszen a bank még nem is kapta meg a két kormány átiratát, melynek szövege az imént állapíttatott meg Budapesten, s került tegnap az osztrák minisztertanács elé. A „N. fr. Presse“ ma ellenkezőleg azt írja, hogy a nemzeti bank nem fogadja el az ismert feltételeket, s a bank hivatása lesz magatartása által az osztrák érdekeket megóvni. Különben — úgymond — a reichsrath még nem olyan gyenge, hogy csak a nemzeti bank által vontatva legyen képes ezen a hegyen átjutni. A bankkal, vagy szükség esetén a bank nélkül is, de a dualisticus szervezetű bankot vissza fogja utasítani. Eddig legalább minden (?) képviselő elfogadhatlannak nyilvánította a bankegyességet. Bas megye folyó évi szeptember hó 21-én tartott törvényhatósági bizottsági gyűlésében a honfi-erények adóját rótta le — írják nekünk — szeretett volt főispánja idősb Tarnóczy Kázmér iránt, midőn művészi kéz alkotta kitűnően sikerült arczképét leplezte le gyűlésremében. A leleplezési ünnepélyt Bodó Lipót alispán úr szónoki kitételekben gazdag, s zajos éljenzések által többször félbeszakított beszéddel nyitotta meg, melynek folyamán az érdemekben megőszült volt főispán teutdus életrajzát állította a hallgatók elé. Chronologikus rendben vázolta a kitüntetettnek a megye érdekében a megye különböző tiszti állásain kifejtett eredményes tevékenységét, mely a főispáni székről történt távozásával nem szűnt meg, mert hisz a bölcs befolyása a megye benső életében még mindig érvényesül. Midőn beszédje végén a megye honfierényeket méltányolni tudó közönségének az arczképét átadta, midőn a nagy hazafi példájának követésére buzdította Barsmegye fiait, midőn ezen szavai közben az ünnepelt arczképről a lepel lehullott: a bizottsági tagok legtöbbjének szemeiben a hála, az elismerés könnyei gyöngyöztek , és csak ki igazán átértette azt, mit tett Tarnóczy Kázmér a megye érdekében, csak ki igazán ismeri azon férfiat, ki ernyedetlen tevékenységgel, hazája iránti határtalan s önzetlen szeretettel küzd a sanyargatott haza jobblétéért, képes felfogni azt a jelenetet, midőn viharos lelkesültséggel végzésileg mondotta ki a törvényhatósági közgyűlés, hogy a leleplezés napja a megye ünnepei közé iktattassék, s ez és az alispán beszédje egész terjedelmében jegyzőkönyvileg felvéve, jegyzőkönyvileg a most Laszkáron családja körében élő idősb Tarnóczy Kázmérral közöltessék. Amim elitéltetése. A berlini Kammergericht kimondta ítéletét. Áraim hazaárulás és a német császár megsértése miatt, 5 évi várfogságra ítéltetett. Ez a hir kétségkívül élénk sensatiót keltett nem csak a jogászi, hanem a politikai körökben is. És méltán. A berlini Kammergericht termeiben lejátszott dráma szereplői a porosz társadalom legkiválóbb egyénei voltak, sőt a háttérben megjelent a német császár és Bismarck alakja is, mely utóbbi volt — nem a főszereplő — hanem az intéző kéz, a rendező. A szereplő egyéniségek azonban még nem kölcsönözték e ritka törvényszéki drámának a tulajdonképpeni érdeket. A legérdekesebb coloraturát a politikai szempont kölcsönzött annak. Mert bármennyire iparkodott a porosz bíróság a szorosan körülírt jogi tér korlátain belül maradni, s a zöld asztalon bonczkés alá vett, bár politikai bűntettet, mint jogi „esetet“ tárgyalni, mégis a politika veti ezen esetre erősen concentrált sugarait, s a nagy közönség mindenesetre csak politikaivilágításban látja Arnim bűnperét. S épp ez oka, hogy nem elégedve meg az Arnim-perre vonatkozólag mai lapunkban közlött részletekkel, e helyütt is megemlékszünk arról. Az Arnim-ügy politikai jellege annyira előtérbe nyomul a jogi kérdés előtt, hogy nem csoda, ha a nagy közönség csak politikai tényt lát abban. Szörnyű párbajt, mely a német államférfiak két legkiválóbb alakja közt, az udvar és a diplomatia fényes parketjein kezdődött, s mely e hó 5dikén a berlini Kammergericht tárgyalási termében ért szomorú véget. Arnim gróf, a porosz aristokratia egyik legősibb családjának ivadéka, és a vasherczeg, Bismarck állott a sorompóban. A fegyverek annyira egyenlőtlenek voltak, hogy a végeredmény felett kételkedni nem lehetett. Egyik részen az elkövetett hibák, a vesztett ügy ódiuma, a közvélemény kárhoztatása s a gyengeség, a másik részen a sikerek elragadó ereje, a közvélemény támogatása, s a hatalom állott, oly hatalom, minővel államférfin még nem rendelkezett, s mely kezében tartja az államgépezet minden csavarát, kormányrúdját. A küzdő feleknek épp ezen aránytalansága volt oka, mely a Poroszországon kívüli közvéleményt a gyengébb fél számára nyerte meg ugyannyira, hogy talán nem tévedünk, ha kimondjuk, hogy Európa nagy részében Arnimot áldozatnak tekintik, mely felett a vaskancellár minden akadályt letipró politikája üli diadalát. Ezt a felfogást igazolni látszik a porosz társadalom és igazságszolgáltatás szervezése is. Oly országban, hol egy mindenható miniszter akarata előtt eddig még minden ellenállás meghiúsult, minden akadály ledőlt, minden tekintély porba omlott, hol a hatalmas kanczellár haragos pillantására a legszélsőbb ellenzék is megjuhászodott: oly országban mindig csak a hatalom diadalát látják, ha annak képviselője, s bár az ártatlanság állnak egymással szemben a sorompóban. Az igazságügyi szervezet, daczára annak, hogy a porosz igazságszolgáltatás bármely európai államéval kiállja a versenyt, szintén a bukott részére hajlíthatja a közvéleményt. Nincs ország a kontinensen, mely egész a legújabb időkig annyi kivételes bíróságot ismert, s mely még aristocratiája számára is külön fórumot állított volna. A porosz bírósági szervezet ellen gyanút kelthet, midőn politikai bűntettről van szó, még azon körülmény is, hogy báraz 1849. január 3-iki törvény az esküdtszékeket léptette életbe, 1853-ban az esküdtszékek illetősége alól a politikai és sajtóvétségek kivétettek, mi a porosz törvényhozásnak — a szabadelvűség tekintetében — retrográd fejlődésére látszik mutatni. Mindezek oly okok, melyek alkalmasak még a legelfogulatlanabb véleményt is a vaskanczellárral ellenségesen és Araimra nézve rokonszenvesen hangolni. S épp ezen szempontok miatt lehet hibáztatni a berlini Kammergericcht eljárását. Nem azért, hogy Araimot elítélte, ez tisztán jogi kérdés, melyet alább érinteni fogunk, hanem, hogy nem járt el mindazon kímélettel és körültekintéssel, mely a törvény korlátai közt lehetséges volt. Minden lehető engedményt meg kellett volna adni a vádlott javára, hogy ítéletének igazságossága iránt a kételynek még árnyát is eloszlassa. Ehelyett azonban a törvény szavaihoz mereven ragaszkodott, holott éppen a halasztási okok megbírálásában még a porosz büntető eljárás szabályai is nyújthatók. De bármennyi többé-kevésbbé plauzibilis ok forogjon is fenn, mely a Kammergement ítélete ellenében aggodalmat támaszthat, Araim elítéltetése törvényes és a német büntetőtörvénykönyv határozott rendelkezésén alapszik. A mai lapunkban közlött tényállás e tekintetben nem hagy fen kétséget. Araim a Pro Nihilo czímű röpiratban a német kormányra, sőt a német császár és Bismarck személyére vonatkozólag, oly compromittálló dolgokat tett közzé, hogy e közlés megtorlására határozott rendelkezése van nemcsak a német, hanem csaknem minden újabb kódexnek, s azt megtorlatlanul hagyni, magasabb politikai tekintetek sem engedték. Arnim, Bismarck ellen folytatott esztelen harczában elengedte magát ragadtatni a bűnig, sőt — a hazaárulásig. Elárulta a német kormány legtitkosabb szándékait, terveit, mind csak azért, hogy Bismarckot komprimittálja. A vasherczeg innéttől feladta a személyes harczot. Ez az ügy többé nem csak a kanczellárt, hanem Németországot illette. A törvényszék lépett közbe, s fejére olvasta Uraimnak a német átalános büntetőtörvénykönyv 92. § -ának első bekezdését, mely ekképen szól: „Aki állami titkokat, vagy vár terveket, avagy oly okmányokat vagy híreket, melyekről tudja, hogy titokban tartásuk a német birodalom, vagy valamely szövetséges állam java miatt szükséges, egy más kormánynyal szándékosan közös, vagy másként nyilvánosságra hoz — legalább két évi fegyházra ítéltetik.“ Majdnem egészen azonos intézkedést tartalmaz a magyar büntetőjavaslat 144. §-sa is. Uraim bűntettének tárgyi tényálladéka, az állami titkok és okmányok közlése által meg van állapítva; a közlés közvetlen vagy értelmi szerzőségének bizonyítékát pedig nemcsak a perben felmerült, bizonyítétékok, hanem egyszersmind azon körülmény is megállapítja, hogy azon államtitkokat egyedül csak Araim tudhatta, s Bismarck ellen egyedül csak ő használhatta fel. A Kammergericht ítélete tehát egészen törvényes alapon áll, s a puszta rokonszenv, s az ebből származható gyanúsítás nem rombolhatja le az igazság erejét, s azon piedestált, melyet egy cultur-nép bíróságának el kell foglalnia, s melyen a német bíróságok megállni mindig iparkodtak. Németországban a közvélemény kétségkívül helyeslésével fogja kisérni a Kammergericht