Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)

1882-05-04 / 101. szám

Harmadik évfolyam. SZEKKENZTrtl IHOVA: 1 királyuk02* 16­ *7. hová a lap szellemi részét illető közleményei! ‘Jel’ czimzendök. AZ „ELLENZÉS“ ELŐFIZETÉSI DUA | Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva : .....................le frt. jij Negyedévre ... 4 frt. 8 frt. |j| Egy hóra helyben . 1 fi­­ 50 kr. szám­ára helyben 5 szr. vidéken 6 kr. s megjelenik az «Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Égész évre Félévre . XCI. száaz. Kolozsvár, csütörtök, május 4, 1882. KIADÓ-HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: il.it­eni h­as­írozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a Sh­oriA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. E­sti k­iadás. Nyílttéri czik­k­els, garmond sora után 20 kr. fizetendő. Tizennyolcz millió. 1. Tizennyolcz millió forint hiánynyal zár­ta le a magyar állam az 1882. évi első negyedet. Nem mi mondjuk, a magyar pénz­ügyminiszter hivatalos kimutatásából, me­lyet tegnapelőtt tettek közzé, győződhetik meg bárki, hogy Magyarország defic­itje 1882. első három hónapja alatt meghalad­ta a 18 millió forintot. A hivatalos kimutatáshoz, mely a két­ségbeejtő tényt megdöbbenő tekintetünk elé tárja, néhány „felvilágosító észrevétel“ van csatolva. E „felvilágosításokat“ egy vigasz­tal vezeti be a pénzügyminisztérium. Tud­niillik a tavalyi (1881. évi) első negyedévi eredménynek az ideivel való összehasonlítása utján azzal áltatja magát, hogy Magyaror­­ország idei pénztári kezelésének eredménye kedvezőbb, mint a tavalyi év első ne­gyede, még­pedig valami 5 millió 400 ezer forinttal. Tavaly ugyanis az első negyedévben kerek számban 65 millió volt a bevétel, 90 millió a kiadás, tehát 25 millió a defic­it, holott az idei első negyedévben 67 millió bevétellel csak (!) 85 millió forint kiadás áll szemben. Mindig, de mindig csak porhintás, ámí­tás! Ez a Tisza-kormány jelszava, rendsze­re, politikája. Az a „kedvezőbb“ eredmény sem igaz egy perczig sem , s a pénzügyminiszter leg­alább ilyen hivatalos kimutatásoknál lehet­ne annyi tisztelettel a közvélemény iránt, hogy ha már commentárt ír mérlegeihez, ne olyan „felvilágosítással“ szolgáljon, mely tévútra képes vezetni a felületesen gondol­kodó nagy­közönséget, hanem adjon csak tárgyilagos commentárt, vagy leg­alább olyant, mely a valóságnak meg­felel. Az pedig, a­mit a pénzügyminisztérium jónak látott felvilágosításul constatálni: nem felel meg a valóságnak. Nem igaz, hogy az idei első negyedév eredménye kedvezőbb a tavalyinál. Csak egy figyelmes átolvasása a kimu­tatásnak, s bárki meggyőződhetik erről. Mert igaz: szám szerint a tavalyi első évnegyed eredménye azt mutatja, hogy ak­kor nagyobb volt a különbözet a bevétel és kiadás között s igy a deficzit is. Igen de miért? Egyszerűen azért, mert 1881. első év­negyedében a kölcsönvett pénzek összege, mint bevétel, valamint az eladott állami javak vé­telára, szintén mint bevétel, épen 5 millió és 572,684 írttal volt kevesebb, mint az idén. Mit jelent ez ? Hát csak azt, hogy ha a tavalyi I. év­negyedben is annyi papír­járadék-kötvényt­­ értékesítnek és annyit vesznek föl a tiszai és szegedi kölcsönalap pénzeiből meg a közös activákból és végre ha annyi állami jószá­got adtak volna el, mint az idén , akkor ta­valy is akkora lett volna csak az első évne­gyed defic­itje, mint az idén ; vagy megfor­dítva ha nem teszik meg mindezt az idén, vagyis, ha nem értékesítnek 9 millió pa­­pírjáradék-kötvényt (tavaly csak 870 milliót értékesítettek), ha nem adnak el az idén szin­tén egy millió értékű állami vagyont, holott tavaly csak 141 ezer frt árut kótyavetyél­tek el, s végül ha az idén a budapest-zim­o­­nyi vasút építési költségeire nem adnak el mintegy 102 millió papírjárulék­ot, ha a sze­gedi kölcsön pénzeiből nem vesznek igénybe hasonlókép mintegy 1V* milliót s ha a kö­zös activákból nem használnak föl szintén 1V* milliót, — és ez utóbbi három művelet mind nem volt meg tavaly! — akkor az idén is akkora lett volna az I. negyedévi defic­it, mint tavaly. És akkor nem dicsekedhetnének kedvezőbb eredménynyel! Igazán nem tudja az ember, minek tart­ja az ilyen eljárást, csak vétkes könnyűvé­­rűségnek avagy szántszándékos ámitásnak-e? Mert hát minek nevezzük azt, hogy ha a pénzügyminisztérium azzal áll elő: íme az idén kedvezőbb a helyzet, mert 6 millióval ke­vesebb a defic­it, a­midőn jól tudja, hogy csak azért tudott kevesebb deficzittel előálla­­ni, mert az idén többet vett kölcsön és több törzsvagyont pocsékolt el, mint tavaly ! De hagyjuk ezt! Szinte megszoktuk már ezt a könnyelműséget a Tisza-Regimé­­től. Méltó pendantja ez annak a fuzionális politikai rendszernek, mely a meggyőződés megtagadásával, az elvek szegre akasztásá­val kezdette meg végzetes existenciáját. Elég az hozzá: az első évnegyed de­ficitje közel jár a 20 millióhoz. No bizony, hát mi az ? Az igaz, hogy az idei állami költség­­vetés­­ tárgyalásakor azzal állott elő a kor­mány és pártja, hogy 25, legfennebb 30 millió lesz az idei egész évi deficit. És hiá­­ban bizonyítgatta az ellenzék, az ő saját elő­irányzatukból, hogy de bizony fel fog az menni 40—50 millióra is. Lehordták, le­szidtak minket, hogy mit beszélünk a leve­gőbe, mit ámítjuk, miért rémízgetjük a nemzetet 40—50 millióval; de nem lesz bizony annyi, hanem lesz legfennebb 25 — 30 millió. Na hát jön már az első negyedévben kerek számban 18 millió és 800 ezer forint a defic­it! Nem kell nagy mathematika hoz­zá, csak négyszer kell venni ezt a számot. És kijön az összeg, melyet 1882. évi defi­­czitnek fog nevezni a zárszámadás. Négyszer tizennyolcz annyi mint 72. Ha tehát akkora lesz a többi negyed­évek deficzitje is, mint az elsőé, kerek 70 milliónál nagyobb lesz a hiány. Az ellenzék csak 50 milliót jósolt. Ledorongolták érette. Izgatónak, ámító­­nak neveztek bennünket miatta. Na, hát ki volt az ámító? — Élénk vitákra lehetünk elkészülve. Két nagyfontosságú tárgya lesz az országgyűlés hátralevő ülésszakának. Az egyik a­ vasút-taris­­ták revisiója. Annak idejében, a tv.-javaslat elő­terjesztése alkalmával, elmondtuk nézeteinket ez ügyről. Kifejtettük, hogy itt csak nominális ked­vezmények vannak, melyek a Romániával és és Szerbiával fennálló szerződések miatt nem léphetnek életbe. De e nominális kedvezmények­kel szemben van aztán benne reális adóemelés, de sok. Az ellenzék minden árnyalata vissza fog­ja dobni e javaslatot, s az ellenzékhez csatlako­zik a kormánypárt igen sok tagja, élükön György Endrével. Ezen törvényjavaslat valószínűleg f. hó 7-én kerül tárgyalásra. Azután következik a bosnyák occupatió költségeinek a budgetbe való fölvétele, mely e hó közepe előtt alig kerül na­pirendre. E kérdés szintén kemény vitát fog provokálni, mert a külügyi politika helyteleníté­sén kívül, itt már az is fölveh­ozik, hogy a de­legate nem volt illetékes az építkezési beruhá­zások megszavazására. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. május 4. Addig hilitsd a, vesszőt mig fiatal, Angolból: A m­­ c a. XIV. (26. Folytatás.) — Mindegy akármelyik, talán a gyémántos rendbeli legjobb lesz, válaszolá zavart szemeivel alig tekintve oda. A gyémánt gombok pompásak voltak; any­jától kapta ajándékba huszonegyedik születése napja. Salon ruhájába öltözve nagyon szép volt C­arlos, de arcza olyan szomorú volt, mint még soha. 8 a mint West Hirám a pompás solitaire­­°k*t a fehér kézelőkbe betette, 8 gazdája arczára nézett, azt gondolta magában, hogyha neki ilyen szép gyémántjai volnának, ő nem érezné magát igen szerencsétlennek. Hiram látta a mint gazdá­ja zsebéből egy levelet vett ki, összeránczolt hono­kkal elolvasta a a lámpa felibe tartotta egész ’a­dig, mig az egész elégett. Hirám oda adta volna a jobb kezét érte, ha ? evel®t elolvashatta volna, de alázatosan meg­rótta magát, midőn Sir Carlos valamit kért ki s figyelemmel nézett gazdája után a mint­áz * lépcsőn lehaladt. s , a virágok, a zene, & fényes világítás, a GP asszonyok és leányok fajos társasága, csil­logó ékszerük és suhogó öltözetek, minden össze­futott a Carlos szemei előtt, egy nagy zűrzavar­nak tetszett minden. Beszélt Gradyval, de soha nem emlékezett reá vissza, hogy miről beszéltek, ő vezette be az ebédhez, később a bálban tánczolt vele, és ez egész idő alatt, míg a szíves házi­gazda szerepét gépszerűleg teljesítette, lüktető agygyal, elszorult szívvel, kiszáradt ajkakkal s halálos aggodalommal várta a kilencz órát. Végre elérkezett a félve várt idő. Kilenczet ütött az óra. A kedves Glady nyugtalanul nézett fel reá, s szelíd részvéttel mondta, hogy ő látja, hogy Carlos rosszul van. Nem volt csuda, ha betegnek hitte. Szeme lázas fényben vadul ragyogtak, lélegzetét zilálva vette, s kezei az egyik pillanatban jéghidegek voltak, homlokán néha nagy cseppek gyöngyöz­tek, mintha halálos verejték lett volna. Engedelmet kért Gladytól hogy kevés időre távozni kénytelen. — A harmadik keringőt tartsa fen nekem, mondá, nem sokára vissza­jövök. öt percz múlva sebes léptekkel ment az Armytagi vasúti állomás felé vezető országúton. Midőn onnét visszatért, nem volt egyedül, s csendes éjjeli légbe szenvedélyes zokogás hang­ja vegyült. Carlos keresztül ment a párákon, s egy ideig a tó partján állott, s komor tekintettel né­zett a tó sötét szinü vizére. * * * Tíz óra. Lady Glady nyugtalanul tekintett az ajtó felé. Várta Sir Carlost, s csodálkozott, hogy az ígért keringőre meg fog-e érkezni. West Hirám nagyon kényelmesen érezte magát, osztrigát vacsoráit s finom bor volt előtte. De megzavarták élvezetét. A gazdája öltöző szo­bájából erős csengetés hallatszott, s Hirám sza­ladva ment fel a lépcsőn. Sir Carlos a szoba közepén állott, arcza ha­lott halvány volt s igen kimerültnek látszott.] — Adjon pálinkát , gyorsan, mondá feke­­tes hangon. Rosszul érzem magamat. Hirám kiment a szilvániumért, s midőn vissza­jött feljebb húzta a lámpákat. S a fényesebb világí­tásnál látta, hogy Sir Carlos az egész testében oly erősen reszketett, mint ha a fi­ldeg rázná. Az erős italt oly könyen itta, mint ha csak hideg víz lett volna. Hirám látta, hogy gazdája ruhája rendet­lenségben van. Az egyik kezelője le van szakítva, s a pompás solitaire kő elveszett. Hirám kíváncsian nézett fel, s gazdájának a reá szegzett tekintetével találkozott. Az erős ital a Sir Carlos idegeit némileg helyreállította , de hangja oly rekedt volt, hogy nem lehetet reá ismerni. — A parkban voltam s egy tolvajjal talál­koztam, mondá ; erős küzdelmem volt vele ; azt hiszem hogy a mai estvét megfogja emlegetni. Rekedt hangon beszólt, ajkai fehérek voltak, s fogai össze kulcsolódtak. — Sir Carlos, mondá az inas, a kabátja el van szakadva. — Igen , ah, látom ! Siessen, adjon elő más kabátot, s készítszen elő új kézelőket. Rög­tön vissza kell mennem a tánc­terembe. — Sir Carlos, nem tetszik visszaemlékezni, hogy a gyémánt solitairokat hol veszítette el ? — kérdő a legénye. — Az nagyon értékes gomb volt, s utána kell néznünk. — Észre sem vettem, hogy elvesztettem — volt a válasz. Sir Carlos átöltözött, s távozott, de az inas nem ment vissza a felhagyott vacsorához; ott ál­lott a felhúzott lámpa előtt, az elszakított ing­ujjat kezében tartva. A kézelőt erőszak érte; va­laki megragadta s a többi része a kezében maradt. — Ezt félreteszem — mondá West Hi­rám. — Ha nem csalódom, ezt asszonyi kéz sza­kitotta el. XV. A bál utáni nap reggelén a három nő Sir Carlos nélkül reggelizett. Midőn az ifjú a szobá­jából lejött, nagyon rosz szinben volt, s annyira kikelt az arczából, hogy alig lehetett reá ismer­ni; úgy látszott, hogy az éjjeli nyugodalom neki nem sokat használt. Azonban ma reggel bosszú­sága is volt, legénye méregbe hozta s e felindu­lás csak rosszabbá tette a dolgot. West Hiram nem szűnt meg az elveszített gyémánt gombról beszélni. — Ha nem akar Sir Carlos a dologból zajt ütni — mondd Hirám — kérem mondja meg ne­kem, hogy mely irányban járt s hol gondolja, hogy elveszitte, és én magam fogok utánna nézni. — Soh’ se gondoljon vele! válaszoló a bá­ró türelmetlenül. Az egyik gomb meg van, s tár­sat csináltatok hozzá. — Bocsásson meg uram­, de ezt kár volna ennyibe hagyni. Én nagyon jól értek a gyémán­tok megbírálásához. Az elveszett solitaire kő meg­ért legalább is kétezer forintot. Azt hiszem, hogy a fűben lesz valahol, a leszakított kézzelővel együtt. — Egy szót se többet­­ őrülté akar e tenni? kiáltá Sir Carlos dühösen. Hirám ijedten hátrált vissza. De midőn gaz­dája távozott, ismét elővette rejtek­helyéből az el­szakított inget s gyanúsan nézte azt — Semmi kétség benne — mondá; — ezt asszonyi kéz tépte le; s akár mennyibe mernék fogadni, hogy a solitaire az asszony kezébe ma­radt, s gazdám ezért bosszankodik oly nagyon. * * * Vájjon igazán a vidám Sir Carlos-e, az a halovány arczú, vad tekintetű férfi, a­ki félre vo­nulva őgyeleg, mintha a napsugártól is félne , a­ki az emberi hangot kerüli, s a legkisebb zajra is összerezzen ? Carlos nem lelte nyugtát sehol; — úgy érezte, hogy ha hosszasabb ideig kell Firho­­mban maradni, nem bírja ki — megőrül. Lady Carew az ebédlő teremben találta meg fiát; a reggeli érintetlenül állott előtte. A­mint a kedves halvány, de iszonyúan dúlt arczet meglát­­ta, ijedten kérdé: — Fiam, mi bajod? Ugy­e beteg vagy? Kedvesem, mi lett? Borzasztó rossz színben vagy? (Folyt, kövj ! A százhúsz katonatiszti stipen­diumra nézve életrevaló gondolata van a „ Pesti Napló“-nak. Azt kívánja, hogy az országgyűlés sza­vazza meg az e ezélra megkivántató összeget, de ne a végből, hogy a stipendiumok a bécs-uj­­helyi, bécsi, tállai tisztiképző intézetekben helyez­tessenek el, mert ezzel csak azt eredményeznék, hogy saját költségünkön rossz szellemű egyéneket nevelnének, hanem hogy adassák e stipendiumok­nak megfelelő évi 62,400 frtnyi összeg a buda­pesti Ludovika akadémiának, s itt képeztessenek ki tisztek, így egyfelől elérnék azt, hogy hon­védségünk jól el lenne látva tisztekkel, másfelől a fölös szám átléphetne a közös hadseregbe, mely átlépés épen úgy megtörténhetik felső jóváhagyás mellett, mint naponkint megtörténik az, hogy a közös hadsereg tisztjei átjönnek a honvédséghez. A hiányon tehát segítenénk annyit, menynyit egy ily gyámoltalan törvény által segíteni lehet, s legalább elérnénk anynyit, hogy saját pénzünkön nem ellenségeket nevelnénk a fejünkre. — A képviselőház közgazdasági bi­zottsága tegnapelőtt d­­r. Fálk Miksa elnöklete alatt tartott ülésén folytatta a vám­tarifta-javas­­lat részletes tárgyalását, s azt befejezvén, elnök föltette a kérdést: kíván-e a bizottság általános vitát indítani, mire Hegedűs Sándor válaszolja, hogy annak szükségét nem látja. Elnök felte­vén a kérdést, a többség a javaslatot elfogadta. Az előadói jelentés hitelesítésére hétfőn ülés tar­­tozik. Ezzel az ülés véget ért. Legközelebbi ülés csütörtökön d. u. 4 órakor. —­ix Humen keretes­ben kiküldött horvát országos küldöttség megalakult s Mihalo­­vics elnökké, Sperecz ennek helyettesévé, s Mis­­katovics előadóvá választatott. Az előmunkálato­kat már megkezdették, az országos küldöttség va­­lószínüleg csak a magyar országgyűlés bevégződé­se után, június kezdetén fog összeülni.­­ Az országgyűlési szabadelvű párt tegnap délután 6 órakor Dániel Pál elnök­lete alatt tartott értekezletén első­sorban a kép­viselőhöz zárszámadási bizottságának az 1880-iki állami zárszámadásokra vonatkozó jelentése tár­­gyaltatott. A jelentést Lukács László előadó indokolta és az Szapáry gr. pénzügyminiszter, továbbá He­gedűs Sándor, Éles Henrik, Prileszky Tádé és Wahrmann Mór felszólalása után elfogadtatott. Ezután a vadászati törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vetetett fel, melyet Szapáry dr. pénzügyminiszter és Harkányi Frigyes előadó indokoltak. A kérdéshez hozzászóltak Tibád Antal, Dániel Gábor, Dobránszky Péter, Jónás Ödön, Horváth Gyula, Wahrman Mór, Csáky László gr., Éles Henrik, Bánffy Béla gróf, Rónay János és Szemenyey János. A törvényjavaslat egyéb­iránt a jelen ülésszak alatt nem tűzetik napi­rendre.­­ Az országos közmunkaerő tu­lajdonképeni rendeltetésétől igen tetemes részben elvonatik az­által, hogy az egyes törvényhatósá­gok közgyűlései az egyes községeknek a községi utak jobb karba hozatala, vagy más egyéb közsé­gi építkezés elközölhetetése c­éljából a község or­szágos közmunkáját részben vagy egészben áten­gedik, minek folytán a megyei utak jó karban tar­tása sok megyében lehetetlenné válik. Közelebb egy előfordult eset alkalmából Hont megye azon igen helyes határozatot hozta, hogy jövőre nézve az országos közmunkaerőt csak is oly községek­nek engedi át, melyek valamely csapás, árviz vagy tűzvész által tetemesebb károsodást szenved­tek, — más egyéb esetekben a községek ez irány­­bani kérelmet kivétel nélkül vissza fognak utasit­­tatni. A megyei utak érdekében igen kívánatos lenne, ha a többi megyék is ezen eljárást kö­vetnék.­­ A képviselőház állandó iga­zoló bizottsága tegnapi ülésében tárgyalás alá vette K­resz­tics György és Pejacsevich Nándor gr. horvát képviselők és Prónay Dezső b. a gyöngyöspatai kerületben megválasztott jegy­zőkönyvét A bizottság a két előbbit végleg, az utóbbit pedig 30 nap fenntartásával igazolni java­solja. — Irányadó katholikus körök­ben — mint az „Ellenőr“ biztos forrásból érte­sül — a katholikus autonómia életbeléptetése kö­zelebbről komoly és beható tanácskozások tárgyá­vá fog tétetni. A katholikus tanügy szervezése és a közalapítványok jogi természete kérdésének a vallás- és közoktatási miniszter által az e ezélra kiküldött országgyűlési bizottságban megsürgetett s közel kilátásba helyezett eldöntése, a katholikus érdekek képviselői előtt óhajtottnak tünteti fel azt, hogy e nagy jelentőségű kérdés, a­melyet már Eötvös b. kezdeményezett, megoldása felé tereltessék. — A szombathelyi püspökség be­töltése körül, mint a „P. N.“-nak Bécsből írják, sokféle ármány történik, úgy látszik, ennek szó­nemrég egy egyházférfiáról kedvezőtlenül nyilat­kozott, a ki a püspöki székre kilátásba volt véve. A püspökség betöltése minden esetre csak hosz­­szabb idő múlva fog történni.­­ Az osztrák államvasut-társa­ság igazgató tanácsa a párisi komité képviselői és a magyar kormány között létrejött megálla­podást hosszabb tanácskozások után minden pontjában elvileg elfogadta s egy szűkebb ko­mitet megbízott, hogy az ezen megállapodás alapján kidolgozandó szerződés szövegének szer­kesztésében vegyen részt s azután az igazgatóta­­nácsnak tegyen jelentést. — Az osztrák véderő-bizottság a hó 2-an tartalékosok családjainak segélyezése iránt a beadott s a bizottsághoz utasított kérvényt tár­gyalta, melyet a kormánynak figyelmébe is aján­lott. Ezen kérvény tárgyalása alkalmából a bi­zottság elhatározta, hogy egyidejűleg felszólítan­dó a kormány, hogy a föllázadt okkupáti tarto­­mányokban és Dalmácziában elesett rezervisták özvegyei és árvái részére segedelmet adjon azon hat hónapra, melyre a fönnálló törvények értel­mében jogot számíthatnak. És adja a kormány e segélyt mindaddig, míg Magyarországgal ezen se­gélyezés kérdése törvény által­­szabályozva, illető­leg a két kormány között e tekintetben folyó tár­gyalások által megoldva nem lesz. Hová lett a pénz? A „Függetlenség“ I. hó 2-iki számában „Egy kérdés Andrássy miniszterségi idejéből" felirattal egy közleményt hoz, mely szerint a romániai kormány azon fegyverekért, melyek az 1859-iki osztrák-olasz-franczia háború idejéből a magyar emigratió czéljaira Romániába, Erdély határszéléhez szállítottak, a magyar kormány­nak állítólag 80,000 darab aranyat fizetett. A czik végén azt kérdi a „Függetlenség": hová lett e pénz? Ezen kérdésre az „Országgyűlési Értesítő“ illetékes helyről a következő felvilágosítást vette : „Való az, hogy Erdély határszélénél Ba­kon romániai községben 1859-ben odaszállított fegyverek voltak raktározva, melyekre gróf An­­drássy volt miniszterelnök, midőn ezen fegyverek létezéséről értesült, diplomatiai utón igényt tá­masztott, mig azonban azok kiadatása iránt a tár­gyalások folytak, a raktárak csőcselék nép által feltörettek s a fegyverek széthurczoltattak, a ma­gyar kormány e miatt kárpótlást követelt az ak­kori romániai fejedelmi kormánytól, melynek meg­adására az késznek nyilatkozott s mihelyt a fede­zetet a törvény­hozást­ól megkapta, a megállapí­tott kárpótlási összeget 1872 évben tényleg ki is fizette. Ezen kárpótlási összeg azonban nem 80.000 drb aranyat, hanem csakis 9648­/3a db aranyat, vagyis 5668­­8/ao Napoleon aranyat tett, mely arczpénzben fizetett összeg az akkori tőzsdeár szerint f. osztrák értékre felváltatván, a bankértékben bevett 50248 frt 38 kinyi összeg a Sántha Lajosnak jutalomaképen kifizetett 6000 frt levonása után, tehát 44,248 frt 38 kr. 1872. május 12-én a budai takarékpénztárba kamatozás végett elhelyeztetett. Ezen pénznek szándékolt eredeti rendelte­tése az volt, hogy abból és az ő Felségeik által a honvéd segélyezési alapnak adományozott koro­názási ajándék maradványaiból egy alap képez-

Next