Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)
1892-07-01 / 147. szám
ItoTÖZSvSz. IS9- en adni nem szabad Az 5. és 7. §§-ok megállapítják, hogy a bor- és sör italadó , illetve a szeszitalmérési adó bérlője bizonyos számú italmérési engedélyekre tarthat igényt. E szakaszok tulajdonképen a kizárólagosság kiterjesztését jelentik, mert megszorítják a lehetőségét annak, hogy más is kérjen s illetve kapjon italmérési engedélyt oly helyeken, ahol az italmérési adó beszedése bérlet útján van biztosítva. Elhisszük, amit az indokolás mond, hogy t. i. a bérlők eddig is mindig megkívánták a kimérési engedély megadását s inkább lemondtak a bérletről, semhogy azt kimérési jog nélkül gyakorolják, nagyobb nyereséget tulajdonítva a saját italaik kimérhetésének, mint a mások által gyakorolt kimérés után szedett adónak. De épp ebben rejlik a beismerése annak, hogy az ily bérlők kihasználják majd az italmérési engedélyre való igényüket és így iparkodnak majd monopóliumot biztosítani maguknak, amely szándékukat a többi italmérési engedélylyel bírók zaklatásával is hathatósan támogatni fogják. Megengedjük, hogy ez talán kedvezőbb lesz az államra nézve a bérletek megkötésénél, de némely helyeket közel visz majd a tényleges kizárólagossághoz és ezért ily intézkedést a javaslatba fölvenni nem szabad. És most nézzük a 9. §-t, mely új szövegezésében 1895 végéig adja meg a kormánynak a jogot arra, hogy a kizárólagos szeszitalmérési jogosultságot föntartsa, bizonyos föltételek mellett. Hogy ez a kizárólagos jogosultság eddig is mily gyümölcsöket termett, az köztudomású. Nézzünk csak egy praktikus számítást. A kizárólagos jog bérlője fizet minden hektoliter után az államnak 35 frtot, ezenfelül törvény szerint szeszjövedék fejében 15 frtot, vagyis összesen fizet az államnak minden hektóliter szesztől 50 frtot, a szesz ára 16 frt, az 50 frttal együtt 66 frt, ezért kap a kizárólagos bérlő egy-egy hektóliter szeszt melyből készít 208 liter pálinkát, melynek literje ekként körüübelől 32 krba kerül s 5 árulja azt literenként 50 krért, vagyis a közönség kétszer annyit fizet, mint amenynyibe az a kizárólagos jog bérlőjének kerül. Idevezet az, hogy a kizárólagosság a versenyt megszünteti. A fogyasztó legalább is másfél annyit fizet, mint fizetne, ha konkurrenczia léteznék. Hogy ez milyen súlyos adó a népre nézve erről fölösleges beszélni. Valamint kétségtelen hogy a nagy teher a földbirtokotokra néve is, aki munkásait jórészt naturáliákkal, így pálinkával is fizeti. A kizárólagos bérlő legtöbbször igen magas bérösszeget fizet s ezért a törvényes 15 frtos adótételt a gyakorlatban 45 frtra is fölemeli. De nemcsak a fogyasztó károsodik. Szenved az állam is, mert a fogyasztás e nagymérvű préselés következtében nem fejlődhetik úgy, mint különben fejlődött volna s igy a kincstár elesik a 35 frtos fogyasztási adótételtől, ami ismét viszszahat a szesztermelésre és ennek utján a gabona árára is. Szenvednek végül keservesen azok, a kik eddig a szeszméréssel foglalkoztak s a kik •. t„.njrwvst sawMWnWSasaaaaaaWMSm most teljesen a kizárólagossági jog bérlői szeszélyének van kiszolgáltatva, — olyan szeszélyének, melynek megrendszabályozására még törvényes intézkedés sincsen.Hiszen a kizárólagos bérlőnek jogköre éppenséggel nincs pontosan megállapítva. S nem szabad végül megfeledkezni, hogy azok a históriák, melyek e bérletek megszerzéséről keringenek, éppenséggel nem „Az erényről“ írt szentimentális erkölcsi traktátusokba tartoznak. íme ezeknek az állapotoknak konszolidálására kér a kormány újabb fölhatalmazást. Egy évre — kényszerűségből — meg lehet adni ezt a felhatalmazást, de három évre nem. És még hozzá négy vármegyében minden föltétel nélkül kéri a kormány ezt a fölhatalmazást. E vármegyék épp azok a határszéli törvényhatóságok lesznek, amelyekből — mint Mármarosból, Háromszékből — eddig a legtöbb panasz hallatszott. De igaz. A kizárólagos jogosultság bérlője köteles mindazoknak, akik az illető községekben bor- és sör kimérésére engedélyt nyertek és szeszkiméréssel is kívánnak foglalkozni, a szükséges szeszt az ő haszonbéri szerződésében meghatározott legmagasabb árnál 10 százalékkal olcsóbban eladni. Milyen naivság ? Kicsoda hiszi, hogy ennek van valami értéke arra a bor- és sörkimérőre — Hiszen amint kimutattuk — a kizárólagos bérlő a maximális áraknál 25 százalékkal is olcsóbban adhatja pálinkáját, — és fogja is adni a bor- és sörkimérő zaklatása céljából és tehetik ezt a kizárólagosak annnál is inkább, mert igen nagy kontingensük a szeszgyárosokból kerül ki, tehát olyanok közül, akik már a szesz tőzsdei ára mellett is megkeresték a magok hasznát, engedtek, s életszint nyertek. Szerencsére lassan visszatért hozzá, mint a tenger árja, és éppen mint a tenger, undok tárgyakat vetett fel magából. Vájjon Verna— az ő könnyei, cselekvései, hű és odaadó szerelme — el voltak feledve ? — Nem emlékezett e vissza azon kellemes ártatlan sétákra e Villarsi erdőben, midőn a Verna kezét kezében tartva egy szebb és jobb jövőről álmodozott? — nem emlékezett e az égnek tett fogadásaira, hogy új életet fog kezdeni, de szent ígéretére melyet azon asszonynak tett, ki még mindig bízott benne . A játék szenvedély mindent kitörölt az emlékéből: az Effingham Klub kártyázó szobájában volt D’Eyncourt Erik, a kártyás. Még mindig nyert. Montagne izgatott lett és felmelegedett. D'Eyncourtnak a keze olyan volt mint a jég. Valaki azt kérdezte, hogy hány óra, egy másik azt válaszolta, hogy mindjárt egy lesz. — Mindjárt bevégezzük — kiálta az őrnagy, s az utolsó kártyáját játszotta. Egy percz múlva vége volt a játéknak. — Ki a nyertes? kérdé valamelyik játékos egy másik asztaltól. — Ismét D’Eyncourt! Szavamra mondom pajtás, rendkívüli serencséd van ! Erik felállott, s félig öntudatlanul nyújtotta ki a kezét, hogy mellette lévő szék hátára támaszkodjék, míg a másikat a homlokához emelte, úszott körülte a szoba, s az emberek arczát egy sűrüszsirke ködön keresztül látta. — Nyertem ? — mondá kábultan, aztán erős erőfeszítéssel összeszedte magát. Eleinte vesztettem mondá. Azt gondolom, hogy most haza megyek. Jó éjt mindnyájajuknak. — D’Erncourt, játszál velem — kiáltó Lord Marley. Még jókor van haza menni D’Eyncourt a fejét rázta, Jaietve köszönt, és távozni készült, midőn Montague őrnagy zavarodott arccal félre húzta. D’Fyncourt — mondá, egy összehajtott papirvasat téve a kezébe, — nagyon sajnálom de most csak enyi van nálam. Majd későbben találkozunk. — Igen, igen, nem tesz semmit, kérlek igazítsd a saját kényelmed szerint, — válaszoló Erik zavarodottan. Jó éjt Montague. Kezet szorítottak és elváltak . D’Eyncourt lement a lépcsőn, úgy rémlett előtte, hogy a kapus „jó éjt” kívánt, de ő is válaszolt neki, aztán a hideg éjjeli szellőt érezte az arczán — neki nem volt a* hideg, csak a benső lázt hűtötte egy kicsit. E* volt az első határozott benyomása, a következő pedig az volt, hogy megszegte a szavát. Otthon volt ismét, és abban a szobában hol néhány órával azelőtt Vernát szorította a szivéhez; egyedül volt, azon a helyen hol hetek óta minden este ült. Egyedül! Oh nem, ő soha sem lesz többé egyedül. Csekélyebb kétségbeesés által kergetve sokan vetettek már véget saját életüknek. És várjon ő kívánt meghalni? Nem kívánt ő semmit, nem volt neki érzéke az életről, nem gondolkozott, nem remélt, nem tudott semmiről, sem a múltról, sem a jövőről. Az emlékezetnek az az egy lesújtó felvillanása minden erejétől megfosztotta, éppen csak annyi fizikai erőt hagyva meg, hogy lélegzetet szívjon. A mint a kandalló tüze lassanként elhamvadt, s a homályos piros fény kialudt, a külső fagyos levegő lopózott be. De Erik nem érezte azt, — ő még csak meg sem mozdult. — Az utczai zaj lecsöndesült, — Az utolsó kocsi zörgése elhangzott, az utolsó léptek viszhangja perczek óta elnémult az utczán, a nagy városnak az egyedüli csöndes órája eljött, és e kísérteties óra is elmúlt, úgy hagyva őt ahogy találta összefont karokkal és lehajtott fővel, elveszve, a földig tiporva. Szinte hat óra volt, az még mindig egészen sötét, midőn végre megmozdult. Valami, ami a gondolkodási képességhez hasonlított viszatért benne, de csak azért, hogy annál gyötrőbb fájdalmat hozzon. ő, aki bűnei daczára a legidegenebb embernek sem mondott, hazugságot soha, megcsalta azt a ki feltétlenül bízott benne, hazudott annak az egyelen lénynek, aki őtét igazán szerette. Ő nem képes többé azokba a szemekbe nézni, melyeknek kérlelő tekintete azt az ígéretet nyerte meg tőle. Még nem tudta megmérni, hogy a szenvedés minő rettenetes mélységből volt képes e tényt felismerni, de elég hatalommal bírt az arra, hogy ötét a gyötrelem elfojtott kiáltással felállani kényszerítse. — Oh, ég adj erőt ! Aztán az asztalon levő albumot gyorsan kinyitotta, s a lapokat forgatt, mig végre megtalálta azt a mit keresett — a Verna arczkópót — a bájos fő, kissé féloldalt volt tartva, s azok a nagy ibolya szemek félig tréfásan, félig mosolyogva néztek rá. Erik hosszasan nézte a kedves arczot, de szemeibe nem jött édes ellágyulás, az összeszorított ajkakra nem jött gyöngédség. Megrázkódva taszította félre a könyvét. — Nem tudom elviselni ! Egy szemrehányt tekintet megölne ! mormogá. Aztán a homályos gázvilágításban nyugtalan léptekkel járt le s fel a szobában. — Jobb ha elfelejt — folytató — jobb ha sohasem lát többét A ma esteli tettem csak a kezdete.Így lesz, ahogy ő mondá, egyszer engedtem a kísértésnek, és a játék-láz hatalmába kerített. Őrültnek kellett lennem. Irgalmas ég, hát nincs már menedék számomra ? Hát egészen el vagyok veszve ? Nincs megváltás, nincs könyörület szájmomra ? Ez olyan gyötrelem volt, mit a könynyek árja nem tudott enyhíteni. Ismét levetette magát a pamlagra és ismét megrázkódott, midőn az oly szenvedélyesen szeretett arczot maga iránt megváltozva képzelte. Midőn felállott, azt azért tette, hogy iró eszközöket keressen; de midőn azokat megtalálta perczek teltek el, a a pennában többször kiszáradt a tenta, mig végre írni tudott, ő alig tudta, hogy mit cselekszik — mert ekkor nem irta volna azokat a kegyetlen szavakat „Vernám, te kiatál bennem. És én meg szegtem a neked tett ígéretemet. Felejtsd el, hogy valaha szerettelek, hogy életedet tönkre tettem.“ A keze reszketett; e néhány szó majdnem olvashatatlan volt s miután megírta, nem nézett azokra. Egy borítékba zárta, s olyan helyre tette, hol Verna könnyen megláthatja, és ez idő alatt sokkal nyugodtabban mozgott, de azzal az elszánt kétségbeeséssel, mit sokkal fájdalmasabb volt látni, mint az előbbi félig őrjöngő szenvedélyt, Erik ismét kinyitotta az albumot, s a felesége arcképét kezdte kihozni, habozott, félig visszatette, aztán ismét a kezébe vette s többször az ajkaihoz nyomta, mielőtt végre a tárczájába téve, a kebléhez rejtette. Ez időre megviradt. A gáz világa elhalványodott, alulról mozgás hallatszott, ablaktáblák és ajtók nyitása. De midőn D’Eincourt Erik elment hazulról, senkit sem látott, s midőn az utczaajtót betette maga után, a hideg téli reggelen egyedül állott az utczán, testben lélekben megtörve. (Folyt kÖT. Hadjárat Bismarck ellen. sod-A német sajtót egészen kihozták fából Bismarck ismert nyilatkozatai. Érdekes e lapnyilatkozatokat úgy egymás mellé állítva, megfigyelnie ez után a német sajtó magatartásáról képet alkotni. A Freisinnige Zeitung, mely mindig valóságos ellenlábasa volt a Norddeutsche-nek, most ezt írja: ,A legegyszerűbb becsületesség és lelkiismeretesség az, mely itt erkölcsi felháborodásának ad kifejezést a frivol és valótlan támadások miatt, melyeket a volt kanczellár a külföld előtt a német kormány ellen intézett.“ A konzervatív sajtó nem rokonszenvez Caprivivel s a Kreuz Zeitung rosszalja is, hogy a kormány ily módon hat Bismarck ellen. A hírlapi polémia helyett szerinte Bismarckot személyesen kellene felelősségre vonni, ha csakugyan átlépte a megengedett határokat. A Reichsbote azt mondja ugyan, hogy minden tisztességes embernek és kereszténynek el kell ítélnie Bismarck magaviseletét, de a kormánynak hallgatnia kellett volna engednie, hogy a tények beszéljenek. Még a Post is helytelennek tartja, hogy épen a drezdai, müncheni és ágostai ovácziók benyomása alatt lépnek fel ilykor Bismarck ellen. A lapok, mint már említettük volt, Bismarcknak különösen azt az állítását csúfolgatják, mintha Németország és Oroszország viszonya csakis Bismarck visszalépése óta fordult volna rosszabbra. ncnZEK (586) Ezt mondja most a Novoszti is, egyetlen orosz lap eddigelé, mely Bismarck nyilatkozatait szóvá teszi. Az orosz lap teljesen helytelennek deklarálja Bismarcknak azt az állítását, hogy Ő mindig jó viszonyt tartott fenn Németország és Oroszország közt, mert Bismarcknak a berlini kongresszuson való szereplése és a hármas szövetség megteremtése és az ellenkezőt bizonyítja. Ha a drót Oroszország és Németország közt elszakadt, ez Bismarcknak saját hibája, nem pedig a mostani porosz kormányé. Oroszország az utóbbi husz év alatt eleget szenvedett egykori barátainak hűtlensége és alatomossága által s egy újabb franczia-német háború esetén nem fogja ismételni az 1870-iki hibát. Abban azonban a Novostii igazat ad Bismarcknak, hogy Oroszország és Németország közt ellentétek és kiegyenlíthetetlen vitás kérdések nem forognak fenn. Adomák Bismarckról. Abból az alkalomból, hogy Bismarck herczeg ismét olyan sokat beszéltet magáról, egynéhány érdekes adomát elevenítenek fel róla a bécsi lapok. Az egyikben el van mondva, hogy Bismarck annak idején hogyan házasodott rá egy téli estén beleszeretett Puttkammer leányába. Minthogy nyáron egy távoli birtokára utazott a család, fogta magát Bismarck s levél utján megkérte a lányt. A család haragudott és ámult, hogy ez a kis junker, ez a rossz diák, akit csak nagy lumpolásairól, groteszk megjegyzéseiről ismertek a társaságban, hogy ez merészli . . . Azonban a lányka lesütötte a szemét és rokonszenvről, még jóleső egyeneslelkűségéről beszélt, mire a család határozatából vendégségbe hívták a fiatalembert. A család együtt volt s szörnyű komolysággal várta a kérőt, midőn ez az udvaron leugrott a kocsijáról. Néhány pillanattal később — nem törődve a sok megdöbbent arczczal — átölelte s össze-vissza csókolta szerelmesét. A szülök persze nem tudták, hogy a fiatalok ennyire vannak s hamarosan beleegyeztek az eljegyzésbe. Érdekes, hogy Bismarck mennyire ragaszkodott Vilmos herczeg, a mostani császár, családjához. A kis herczegeket imádta s valahányszor csak tehette, meglátogatta őket — sohasem üres kézzel. Egy ízben kis verklit vitt a mostani trónörökösnek, aki roppant örült Bismarck bácsi ajándékának. Azonban nem tudta sokáig forgatni, hamar megfájdult a karja, kérte hát a jó bácsikát, hogy forgassa ő. Bismarck herczeg megtette s olyan prevesszióval játszott, mintha tanulta volna a verklis mesterségét. A gyermekek pedig összefogózkodtak és tánczoltak. Ekkor belépett a papa a szobába s a mulatságos jelenet láttára igy szólít a kanczellárhoz: , ön már már e jövendőbeli császárokat is úgy tánczoltatja, a mint ma fújjál" .De lássa, herczeg, a mellett milyen jól érzik magukat", — válaszolt Bismarck. Mulatságos az az adoma, mely arról szól, hogyan barátkozott meg Bismarck Schwenninger úrral. A herczeg sokáig szenvedett arczfájásban, az orvosok mind neuralgia facialis ellen gyógyították, de nem tudták megszüntetni fájdalmát. Ekkor fia Schwenningert mutatta be neki, a ki megkezdvén vizsgálatát, ujját hol ide, bel oda tette s számtalan kérdést intézett hozzá. Bismarck végre nagyon ideges lett s rárivall az orvosra: „Hagyjon fel már a kérdezgetéssel! Irritál a sok ok nélkül való kérdésével !* „Úgy? — kérdezte az orvos nyugodtan. Amint tetszik, fenséges uram. Ön meg akar gyógyulni, anélkül, hogy egyes kérdésekre felelni legyen kénytelen. Akkor leghelyesebben tenné, ha állatorvoshoz fordulna. Ezek az emberek meg tudják néha gyógyítani páczienseiket, anélkül, hogy bajuk felől kérdezősködjenek." A herczeg dühösen ugrott fel a helyéről s olyan tekinteteket vetett az orvosra, hogy ez utóbb azt mondta róluk: „Ha revolvergolyók lettek volna, halál fia vagyok.“ Azután lecsillapult a herczeg haragja, ismét leült s igy szólt: „Ami legyen, kérdezősködjék, ha meg kell lenni. De siessen, kérem. Nagyon meg leszek elégedve, ha orvosi tudománya ugyanazon a fokon áll, mint a gorombasága, melyet éppen megkóstoltatott velem.“ Schwenninger egy rossz fogban találta meg a fájdalom okát, kihúzatta a fogat s hamarosan meggyógyította a herczeget. Mire Bismarck háziorvossá és barátjává fogadta a goromba doktort. Nagyvárad ünnepe, Nagyvárad, Június 29 A nagyváradi ünnepségek negyedik s egyúttal utolsó napja fényes istentisztelettel kezdődött a püspöki székesegyházban. A főpapok közül jelen voltak: Schlauch, Bende, Hornig, Pavel, Szabó, Belopotoczky, Fraknói, Nogal és Winkler püspökök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. A misét Bubics püspök mondotta fényes segédlet mellett. Az egyházi beszédet Steiner Fülöp székesfehérvári püspök tartotta, dicsőítve Szent Lászlót a keresztény hit leghatalmasabb védőjét. Az egyházi ünnepségek sorozata ezzel az istentisztelettel véget is ért. Déli egy órakor Schlauch püspök a Nagyváradtól körülbelől félórányi távolságban fekvő és a nagyváradi püspökség tulajdonához tartozó, kies fekvésű Szent László fürdőben kétszázötven terítékű búcsubankettet adott. A püspök vendégeit különvonat szállította a fürdőbe. Az ebédre az összes egyházi vendégek, püspökök, káptalanok képviselői, valamint a megyei 6 a városi hatóságok, tanintézetek képviselői hivatalosak voltak. A vendégszerető házigazdát beléptekor éljenzéssel fogadta a sereg. Az asztalfőn helyet foglaltak : Schlauch L., Dőry b. főispán, Kitook Zsigmond kir. tábl. elnök, Nemesich altábornagy, Bende, Hornig, Bubics, Belopotoczky, Fraknói, Steiner, Pavel püspökök Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Német Péter kúriai bíró, Sál Ferencz polgármester, Valentics honvédezredes, Szlávy Béla őrnagy, Schlauch Nándor, Zzinay, Schiffmann, Bunyitay és Széchenyi kanonokok. Az alsó áldomást 8 c h a u c b Lőrincz mondta. „Az a négy nap — mondá — mely annyi magasztos emléket idézett fel lelkünkben s s melyet honfiúi buzgalommal és vallásos lelkesedéssel ünnepeltünk meg, vége felé közeledik. (Haljuk ! Haljuk!) Midőn tehát a zárosrenden közeledünk, nem tehetem, hogy szivem hálás érzelmét ne zárjam ki azok előtt, kik az ünnepélyeken résztvettek. (Éljenzés) Mielőtt távoznánk, érzelmeink gondolataink és vágyaink csak abban összpontosulnak, hogy Szent László dicső utódját, felséges urunkat és apostoli királyunkat az ur isten sokáig éltesse.* (Peresekig tartó élénk éljenzés.) Dőry bárónak Sohlauchot éltető rövid felköszöntője után Fehér Ipoly mondott hoszszabb beszédet, melyben a biharmegyeieket éltette. Ha ezek az ünnepélyek mind fényesen sikerültek — úgymond, — ez arra vall, hogy benne a magasabb konczepczióju ideák tia, hangra találjanak. Nem is lehet ez mánít, ott, ahol a társadalom élén álló vezérférfia, mint Biharmegye és Nagyvárad mostani {. ispánja, csak az imént hangoztatták a jelszót, mely alatt a községet vezérlik és a mely 4 han foglaltatik össze : isten, király és han (Élénk éljenzés.) . Beszédét igy végezte: Én Biharmeg. és Nagyvárad közönségére és vezérférfiár, emelem poharam, kívánva, hogy azon lelesedés, melynek tanujelét adták nenanak de nemrég múlt alkalommal is, — lelkesít... megye és a város közönségét és világit-oi, tekintetben nálunk magyaroknál mindenket kívánom, hogy a város és a megye mit, férfiúit isten tartsa meg abban a lelkesedésben, mely szivünkben él a vallás, király és a haza iránt. (Élénk éljedés.) Kivár, hogy a vallásban, melyben e nép mindent élt, továbbra is oly erős legyen, mint tök eddig ; legyen az anyagi jólétben oly bolo; a minő csak lehet. (Élénk éljenzés.) Éljent a biharmegyeiek és Nagyvárad város közönysége és vezérférfiai. (Szűnni nem akaró éljenzés. Laurean Ágost és Sál Ferencisszédei után Nemesi cs altábornagy mondott magyar nyelvű felköszöntőt. Kiemelte, hol a polgárságnak és a hadseregnek érzésben és gondolkodásban meg kell egyezniök. Poharát Nagyvárad polgárságára emelte. Holló Mihály versben köszöntötte rá a honvédséget, mire Valentics honvédezred, hangsúlyozva, hogy a hivatásbeli katonán és a polgárságnak kötelessége ugyanaz; abban összpontosul: rendületlen hűség nevetett királyunk (Élénk helyeslés) és óda hazánk iránt (Lelkesült taps), a polgár és a katonaság közt fennálló egyetértésén emeli poharát. (Hosszantartó éljenzői.) Pohárköszöntőket mondottak még: Bozóky Alajos dr., Dologzai Antal pécsi kanonok és Vajai István. Azután a főpapok Schlauch vezetése alatt megtekintették a fürdőt. A vendégek csak este távoztak el. A püspökök az éjjeli vonattal utaztak házi. Levél A sepsi-szent-györgyi ev. ref. kollégiumban az ének- és zenevizsgálat jun. hó 26-án tartatott meg, s kitűnő sikerrel rögződött, melynek elérése egyedül Benedei Árpád szentkirályi ref. lelkész, mint kollegás ének- és zenetanár érdeméül tulajdonitható, aki Boér Gergely állami tanítóképp intézeti hírneves módszerrel biró ének- és zenetanárnak a legbuzgóbb követője és tanítványa. A vizsgálat 3 ének- és 2 zene- (hegedű) csoportban lett bemutatva. A kelamér teljesen kielégítve távozott a kollégiumi műteremből azzal a tudattal és azzal az érzétt, hogy az ének és zene tanításának nagyfoki eredménye lett itt bemutatva. A szép eredmények után azt hisszük hogy többé Benedek Árpádnak ma Sepsi-Szentkirályon van helye, hanem tágabb működősért kell adni részint a kelleit elöljáróságoknak, részint a sepsi-szent-gyeri illetékes tényezőknek arra nézve, hogy ezúttal mind papi, mind ének-zenei hivatnak szélesebb körre is kiterjedőig megfeljen. Ezért hangzott a közönség soraiból a váló fontossággal biró nyilatkozat Cziuk Bálint polgármester részéről, közvetített a vizsgálat végezetekor, hogy Benedek Árpád részére a várostól is a kollégiumi filetéshez pótlásul 200 frt tiszteletdij megadásába közre fog működni. Sepsi-Szent-György 1892. jun. 27-ém Eff ‘P* M51 T. e d d e K I Q í V U r k a v n A le u al í. t, ö t. A kolozs-alaguti iskola záró vizsgája. A nemzeti missiót teljesítő kolozs-alagi vasúti iskolában, mely a helybeli vasúti letvezetőség patronátusa alatt áll s az Eb* által is támogattatik, tegnap volt az emr vizsga. Az idén nem volt nagyobb szabású Senepély, sem pedig szélesebb körű kirándul csak a nemzeti tanügy leglelkesebb barit,a buzgalmukban kitartó alapítók s ai laezék több tagja volt tanúja annak, hgyan hódít az édes haza szeretete minéinkább tért mindott, a hova az iskola w* ga elhat. Ott voltak : Kozma Ferencz tanfelügyelő, Zsire Sándor kolozsi polgármester, Széky Mik gyógyszerész, Mátyás Áron karai birtok- Hindy Árpád a „Kolozsvár* a/.erkesittl G’sizmazia m. á. v. főmérnök, további ig ky Károly az iskolaszék elnöke, Fodor, brmer urak az iskolaszék vasúti tagjai írából. A vizsga számos szülő jelenlétéből „Hymnusz" eléneklésével kezdődött i TM den tárgyban a legszebb sikereket m.1tta.fel. Különösen kellemesen lepte meg hallgatóságát az oláh tanulóknak meg'’! haladása a magyar nyelv, történelem éskotmánytanban, a a tanfelügyelő nem i* esett ezért az iskola kipróbált tanitójal Ráczy Frigyesnek elismerését kifejezni. vk A vizsga befejeztével a jutalmaki osztása következett, melyre a következő szegeket adományozták az áldozatra késs,a fiák: