Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)

1892-07-01 / 147. szám

ItoTÖZSvSz. IS9- en adni nem szabad Az 5. és 7. §§-ok meg­állapítják, hogy a bor- és sör italadó , il­letve a szeszitalmérési adó bérlője bizonyos számú italmérési engedélyekre tarthat igényt. E szakaszok tulajdonképen a kizáróla­gosság kiterjesztését jelentik, mert megszo­rítják a lehetőségét annak, hogy más is kér­jen s illetve kapjon italmérési engedélyt oly helyeken, a­hol az italmérési adó beszedése bérlet útján van biztosítva. Elhisszük, a­mit az indokolás mond, hogy t. i. a bérlők ed­dig is mindig megkívánták a kimérési en­gedély megadását s inkább lemondtak a bér­letről, semhogy azt kimérési jog nélkül gya­korolják,­­ nagyobb nyereséget tulajdonít­va a saját italaik kimérhetésének, mint a mások által gyakorolt kimérés után szedett adónak. De épp ebben rejlik a beismerése annak, hogy az ily bérlők kihasználják majd az italmérési engedélyre való igényüket és így iparkodnak majd monopóliumot biztosí­tani maguknak,­­ a­mely szándékukat a többi italmérési engedélylyel bírók zaklatá­­sával is hathatósan támogatni fogják. Meg­engedjük, hogy ez talán kedvezőbb lesz az államra nézve a bérletek megkötésénél, de némely helyeket közel visz majd a tényle­ges kizárólagossághoz és ezért ily intézke­dést a javaslatba fölvenni nem szabad. És most nézzük a 9. §-t, mely új szö­vegezésében 1895 végéig adja meg a kor­mánynak a jogot arra, hogy a kizárólagos szeszitalmérési jogosultságot föntartsa, bizo­nyos föltételek mellett. Hogy ez a kizárólagos jogosultság ed­dig is mily gyümölcsöket termett, az köztu­domású. Nézzünk csak egy praktikus számítást. A kizárólagos jog bérlője fizet minden hektoli­ter után az államnak 35 frtot, ezenfelül tör­vény szerint szeszjövedék fejében 15 frtot, vagyis összesen fizet az államnak minden hektóliter szesztől 50 frtot, a szesz ára 16 frt, az 50 frttal együtt 66 frt, ezért kap a kizárólagos bérlő egy-egy hektóliter szeszt melyből készít 208 liter pálinkát, melynek literje ekként körüü­belől 32 krba kerül s 5 árulja azt literenként 50 krért, vagyis a kö­zönség kétszer annyit fizet, mint a­meny­nyibe az a kizárólagos jog bérlőjének kerül. Idevezet az, hogy a kizárólagosság a ver­senyt megszünteti. A fogyasztó legalább is másfél annyit fizet, mint fizetne, ha konkur­­renczia léteznék. Hogy ez milyen súlyos adó a népre nézve erről fölösleges beszélni. Valamint két­ségtelen hogy a nagy teher a földbirtoko­tokra néve is, a­ki munkásait jórészt natu­­ráliákkal, így pálinkával is fizeti. A kizáró­lagos bérlő legtöbbször igen magas bérössze­get fizet s ezért a törvényes 15 frtos adóté­telt a gyakorlatban 45 frtra is fölemeli. De nemcsak a fogyasztó károsodik. Szenved az állam is, mert a fogyasztás e nagymérvű préselés következtében nem fej­lődhetik úgy, mint különben fejlődött volna s igy a kincstár elesik a 35 frtos fogyasz­tási adótételtől, a­mi ismét viszszahat a szesztermelésre és ennek utján a gabona árára is. Szenvednek végül keservesen azok, a kik eddig a szeszméréssel foglalkoztak s a kik •. t„.­njrwvst sawMWnWSasaaaaaaWMSm most teljesen a kizárólagossági jog bérlői szeszélyének van kiszolgáltatva, — olyan szeszélyének, melynek megrendszabályozására még törvényes intézkedés sincsen.­­Hiszen a kizárólagos bérlőnek jogköre éppenséggel nincs pontosan megállapítva. S nem szabad végül megfeledkezni, hogy azok a históriák, melyek e bérletek megszer­zéséről keringenek, éppenséggel nem „Az erényről“ írt szentimentális erkölcsi traktá­tusokba tartoznak. íme ezeknek az állapotoknak konszo­lidálására kér a kormány újabb fölhatalma­zást. Egy évre — kényszerűségből — meg lehet adni ezt a felhatalmazást, de három évre nem. És még hozzá négy vármegyében min­­den föltétel nélkül kéri a kormány ezt a föl­hatalmazást. E vármegyék épp azok a határ­széli törvényhatóságok lesznek, a­melyekből — mint Mármarosból, Háromszékből — ed­dig a legtöbb panasz hallatszott. De igaz. A kizárólagos jogosultság bér­lője köteles mindazoknak, a­kik az illető községekben bor- és sör kimérésére engedélyt nyertek és szeszkiméréssel is kívánnak foglal­kozni, a szükséges szeszt az ő haszonbéri szerződésében meghatározott legmagasabb ár­nál 10 százalékkal olcsóbban eladni. Milyen naivság ? Kicsoda hiszi, hogy ennek van valami értéke arra a bor- és sörkimérőre — Hi­szen a­mint kimutattuk — a kizárólagos bérlő a maximális áraknál 25 százalékkal is olcsóbban adhatja pálinkáját, — és fogja is adni a bor- és sörkimérő zaklatása c­éljából és tehetik ezt a kizárólagosak annnál is in­kább, mert igen nagy kontingensük a szesz­­gyárosokb­ól kerül ki, tehát olyanok közül, a­kik már a szesz tőzsdei ára mellett is meg­keresték a magok hasznát, engedtek, s életszint nyertek. Szerencsére las­san visszatért hozzá, mint a tenger árja, és éppen mint a tenger, undok tárgyakat vetett fel magából. Vájjon Verna— az ő könnyei, cselekvései, hű és odaadó szerelme — el vol­tak feledve ? — Nem emlékezett e vissza azon kellemes ártatlan sétákra e Villarsi er­dőben, midőn a Verna kezét kezében tartva egy szebb és jobb jövőről álmodozott? — nem emlékezett e az égnek tett fogadásaira, hogy új életet fog kezdeni, de szent ígére­tére melyet azon asszonynak tett, ki még min­dig bízott benne . A játék szenvedély mindent kitörölt az emlékéből:­­ az Effingham Klub kár­tyázó szobájában volt D’Eyncourt Erik, a kártyás. Még mindig nyert. Montagne izgatott lett és felmelegedett. D'Eyncourtnak a keze olyan volt mint a jég. Valaki azt kérdezte, hogy hány óra, egy másik azt válaszolta, hogy mindjárt egy lesz. — Mindjárt bevégezzük — kiálta az őrnagy, s az utolsó kártyáját játszotta. Egy percz múlva vége volt a játéknak. — Ki a nyertes? kérdé valamelyik já­tékos egy másik asztaltól. — Ismét D’Eyncourt! Szavamra mon­dom pajtás, rendkívüli s­­erencséd van ! Erik felállott, s félig öntudatlanul nyúj­totta ki a kezét, hogy m­ellette lévő szék hátára támaszkodjék, míg a másikat a hom­lokához emelte, úszott körülte a szoba, s az emberek arczát egy sűrü­szsirke ködön ke­resztül látta. — Nyertem ? — mondá kábultan, az­tán erős erőfeszítéssel összeszedte magát. Eleinte vesztettem mondá. Azt gondolom, hogy most haza megyek. Jó éjt mindnyája­juknak. — D’Erncourt, játszál velem — kiáltó Lord Marley. Még jókor van haza menni D’Eyncourt a fejét rázta, Jaietve kö­szönt, és távozni készült, midőn Montague őrnagy zavarodott arcc­al félre húzta. D’Fyncourt — mondá, egy összehajtott papirvasat téve a kezébe, — nagyon sajná­lom de most csak enyi van nálam. Majd ké­sőbben találkozunk. — Igen, igen, nem tesz semmit, kér­lek igazítsd a saját kényelmed szerint, — vá­laszoló Erik zavarodottan. Jó éjt Montague. Kezet szorítottak és elváltak . D’Eyn­court lement a lépcsőn, úgy rémlett­ előtte, hogy a kapus „jó éjt” kívánt, de ő is vá­laszolt neki, aztán a hideg éjjeli szellőt érez­te az arczán — neki nem volt a* hideg, csak a benső lázt hűtötte egy kicsit. E* volt az első határozott benyomása, a következő pedig az volt, hogy megszegte a szavát. Otthon volt ismét, és abban a szobá­ban hol néhány órával azelőtt Vernát szorí­totta a szivéhez; egyedül volt, azon a helyen hol hetek óta minden este ült. Egyedül! Oh nem, ő soha sem lesz többé egyedül. Cseké­lyebb kétségbeesés által kergetve sokan ve­tettek már véget saját életüknek. És várjon ő kívánt meghalni? Nem kívánt ő semmit, nem volt neki érzéke az életről, nem gon­dolkozott, nem remélt, nem tudott semmi­ről, sem a múltról, sem a jövőről. Az emlé­kezetnek az az egy lesújtó felvillanása min­den erejétől megfosztotta, éppen csak annyi fizikai erőt hagyva meg, hogy lélegzetet szívjon. A mint a kandalló tüze lassanként el­hamvadt, s a homályos piros fény kialudt, a külső fagyos levegő lopózott be. De Erik nem érezte azt, — ő még csak meg sem­ m­ozdult. — Az utczai zaj lecsöndesült, — Az utolsó kocsi zör­gése elhangzott, az utolsó léptek viszhangja perczek óta elnémult az utczán, a nagy vá­rosnak az egyedüli csö­ndes órája eljött, és e kísérteties óra is elmúlt, úgy hagyva őt a­hogy találta összefont karokkal és lehajtott fővel, elveszve, a földig tiporva. Szinte hat óra volt, az még mindig egé­szen sötét, midőn végre megmozdult. Valami, ami a gondolkodási képességhez hasonlított viszatért benne, de csak azért, hogy annál gyötrőbb fájdalmat hozzon. ő, aki bűnei da­czára a legidegenebb embernek sem mondott, hazugságot soha, megcsalta azt a ki feltétle­nül bízott benne, hazudott annak az egye­­­len lénynek, aki őtét igazán szerette. Ő nem képes többé azokba a szemekbe nézni, me­lyeknek kérlelő tekintete azt az ígéretet nyerte meg tőle. Még nem tudta megmérni, hogy a szen­vedés minő rettenetes mélységből volt képes e tényt felismerni, de elég hatalommal bírt az arra, hogy ötét a gyötrelem elfojtott kiál­tással felállani kényszerítse. — Oh, ég adj erőt ! Aztán az asztalon levő albumot gyor­san kinyitotta, s a lapokat forgatt, mig végre megtalálta azt a mit­ keresett — a Verna arczkópót — a bájos fő, kissé féloldalt volt tartva, s azok a nagy ibolya szemek félig tréfásan, félig mosolyogva néztek rá. Erik hosszasan nézte a kedves arczot, de szemeibe nem jött édes ellágyulás, az összeszorított ajkakra nem jött gyöngédség. Megrázkódva taszította félre a könyvét. — Nem tudom elviselni ! Egy szemre­­hányt tekintet megölne ! mormogá. Aztán a homályos gázvilágításban nyug­talan léptekkel járt le s fel a szobában. — Jobb ha elfelejt — folytató — jobb ha sohasem lát többét A ma esteli tettem csak a kezdete.­­Így lesz, a­hogy ő mondá, egyszer engedtem a kísértésnek, és a játék-láz ha­talmába kerített. Őrültnek kellett lennem. Irgalmas ég, hát nincs már menedék szá­momra ? Hát egészen el vagyok veszve ? Nincs megváltás,­­ nincs könyörület száj­momra ? Ez olyan gyötrelem volt, mit a köny­­nyek árja nem tudott enyhíteni. Ismét leve­tette magát a pamlagra és ismét megrázkó­­dott, midőn az oly szenvedélyesen szeretett arczot maga iránt megváltozva képzelte. Mi­dőn felállott, azt azért tette, hogy iró eszkö­zöket keressen; de midőn azokat megtalálta perczek teltek el, a a pennában többször ki­száradt a tenta, mig végre írni tudott, ő alig tudta, hogy mit cselekszik — mert ek­kor nem irta volna azokat a kegyetlen sza­vakat „Vernám, te kiatál bennem. És én meg szegtem a neked tett ígéretemet. Felejtsd el, hogy valaha szerettelek, hogy életedet tönkre tettem.“ A keze reszketett; e néhány szó majd­nem olvashatatlan volt s miután megírta, nem nézett azokra. Egy borítékba zárta, s olyan helyre tette, hol Verna könnyen meg­láthatja, és ez idő alatt sokkal nyugodtabban mozgott, de azzal az elszánt kétségbeeséssel, mit sokkal fájdalmasabb volt látni, mint az előbbi félig őrjöngő szenvedélyt, Erik ismét kinyitotta az albumot, s a felesége arc­képét kezdte kihozni, habozott, félig visszatette, aztán ismét a kezébe vette s többször az ajkaihoz nyomta, mielőtt végre a tárczájába téve, a kebléhez rejtette. Ez időre megviradt. A gáz világa el­halványodott, alulról mozgás hallatszott, ab­laktáblák és ajtók nyitása. De midőn D’Ein­­court Erik elment hazulról, senkit sem látott, s midőn az utczaajtót betette maga után, a hideg téli reggelen egyedül állott az utczán, testben lélekben megtörve. (Folyt kÖT.­ Hadjárat Bismarck ellen. sod-A német sajtót egészen kihozták fából Bismarck ismert nyilatkozatai. Érdekes e lapnyilatkozatokat úgy egy­más mellé állítva, megfigyelni­e ez után a német sajtó magatartásáról képet alkotni. A Freisinnige Zeitung, mely mindig valóságos ellenlábasa volt a Nord­­deutsche-nek, most ezt írja: ,A legegysze­rűbb becsületesség és lelkiismeretesség az, mely itt erkölcsi felháborodásának ad kifeje­zést a frivol és valótlan támadások miatt, melyeket a volt kanczellár a külföld előtt a német kormány ellen intézett.“ A konzervatív sajtó nem rokonszenvez Caprivivel s a K­r­e­u­z Z­e­i­t­u­n­g rosszalja is, hogy a kormány ily módon h­at Bismarck ellen. A hírlapi polémia helyett szerinte Bis­marckot személyesen kellene felelősségre von­ni, ha csakugyan átlépte a megengedett ha­tárokat. A Reichsbote azt mondja ugyan, hogy minden tisztességes embernek és ke­reszténynek el kell ítélnie Bismarck magavi­seletét, de a kormánynak hallgatnia kellett volna­­ engednie, hogy a tények beszél­jenek. Még a Post is helytelennek tartja, hogy épen a drezdai, müncheni és ágostai ovácziók benyomása alatt lépnek fel ilykor Bismarck ellen. A lapok, mint már említettük volt, Bis­marcknak különösen azt az állítását csúfol­­gatják, mintha Németország és Oroszország viszonya csakis Bismarck visszalépése óta for­dult volna rosszabbra. ncnZEK (586) Ezt mondja most a Novoszti is, egyetlen orosz lap eddigelé, mely Bismarck nyilatkozatait szóvá teszi. Az orosz lap tel­jesen helytelennek dekl­arálja Bismarcknak azt az állítását, hogy Ő mindig jó viszonyt tartott fenn Németország és Oroszország közt, mert Bismarcknak a berlini kongresszuson való szereplése és a hármas­ szövetség meg­teremtése és az ellenkezőt bizonyítja. Ha a drót Oroszország és Németország közt elszakadt, ez Bismarcknak saját hibája, nem pedig a mostani porosz kormányé. Oroszország az utóbbi husz év alatt eleget szenvedett egykori barátainak hűtlen­sége és alatomossága által s egy újabb fran­­­­czia-német háború esetén nem fogja ismé­telni az 1870-iki hibát. Abban azonban a Novostii igazat ad Bismarcknak, hogy Orosz­ország és Németország közt ellentétek és ki­­egyenlíthetetlen vitás kérdések nem forog­nak fenn. Adomák Bismarckról. Abból az alkalomból, hogy Bismarck herczeg ismét olyan sokat beszéltet magá­ról, egynéhány érdekes adomát elevenítenek fel róla a bécsi lapok. Az egyikben el van mondva, hogy Bis­marck annak idején hogyan házasodott rá e­g­­­y téli estén beleszeretett Puttkam­­mer leányába. Minthogy nyáron egy távoli birtokára utazott a család, fogta magát Bis­marck s levél utján megkérte a lányt. A család haragudott és ámult, hogy ez a kis junker, ez a rossz diák, a­kit csak nagy lumpolásairól, groteszk megjegyzéseiről ismertek a társaságban, hogy ez merészli . . . Azonban a lányka lesütötte a szemét és ro­­konszenvről, még jóleső egyeneslelkűségéről beszélt, mire a család határozatából vendég­ségbe hívták a fiatal­embert. A család együtt volt s szörnyű komoly­sággal várta a kérőt, midőn ez az udvaron leugrott a kocsijáról. Néhány pillanattal ké­sőbb — nem törődve a sok megdöbbent arcz­­czal — átölelte s össze-vissza csókolta sze­relmesét. A szülök persze nem tudták, hogy a fiatalok ennyire vannak s hamarosan bele­egyeztek az eljegyzésbe. Érdekes, hogy Bismarck mennyire ra­gaszkodott Vilmos herczeg, a mostani csá­szár, családjához. A kis herczegeket imádta s valahányszor csak tehette, meglátogatta őket — sohasem üres kézzel. Egy ízben kis verklit vitt a mostani trónörökösnek, a­ki roppant örült Bismarck bácsi ajándékának. Azonban nem tudta sokáig forgatni, hamar megfájdult a karja, kérte hát a jó bácsikát, hogy forgassa ő. Bismarck herczeg megtette s olyan prevesszióval játszott, mintha tanulta volna a verklis mesterségét. A gyermekek pedig összefogózkodtak és tánczoltak. Ekkor belépett a papa a szobába s a mulatságos jelenet láttára igy szólít a kanczellárhoz: , ön már már e jövendőbeli császárokat is úgy tánczoltatja, a mint ma fújjál" .De lássa, herczeg, a mellett milyen jól érzik magukat", — válaszolt Bismarck. Mulatságos az az adoma, mely arról szól, hogyan barátkozott meg Bismarck Schwenninger úrral. A herczeg sokáig szen­vedett arczfájásban, az orvosok mind neural­gia facialis ellen gyógyították, de nem tud­ták megszüntetni fájdalmát. Ekkor fia Schwenningert mutatta be neki, a ki megkezdvén vizsgálatát, ujját hol ide, bel oda tette s számtalan kérdést inté­zett hozzá. Bismarck végre nagyon ideges lett s rárivall az orvosra: „Hagyjon fel már a kérdezgetéssel! Irritál a sok ok nélkül való kérdésével !* „Úgy? — kérdezte az orvos nyugodtan. A­mint tetszik, fenséges uram. Ön meg akar gyógyulni, a­nélkül, hogy­­ egyes kérdésekre felelni legyen kénytelen. Akkor leghelyesebben tenné, ha állator­voshoz fordulna. Ezek az emberek meg tudják néha gyógyítani páczienseiket, a­nél­kül, hogy bajuk felől kérdezősködjenek." A herczeg dühösen ugrott fel a helyé­ről s olyan tekinteteket vetett az orvosra, hogy ez utóbb azt mondta róluk: „Ha re­volvergolyók lettek volna, halál fia vagyok.“ Azután lecsillapult a herczeg haragja, ismét leült s igy szólt: „Ami legyen, kérde­zősködjék, ha meg kell lenni. De siessen, kérem. Nagyon meg leszek elégedve, ha or­vosi tudománya ugyanazon a fokon áll, mint a gorombasága, melyet éppen megkóstolta­tott velem.“ Schwenninger egy rossz fogban találta meg a fájdalom okát, kihúzatta a fogat s hamarosan meggyógyította a herczeget. Mire Bismarck házi­orvossá és barátjává fogadta a goromba doktort. Nagyvárad ünnepe, Nagyvárad, Június 29 A nagyváradi ünnepségek negyedik s egyúttal utolsó napja fényes istentisztelettel kezdődött a püspöki székesegyházban. A főpapok közül jelen voltak: Schlauch, Bende, Hornig, Pavel, Szabó, Belopotoczky, Fraknói, Nogal és Winkler püspökök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. A misét Bubics püspök mondotta fényes segédlet mellett. Az egyházi beszédet Steiner Fülöp székesfehér­vári püspök tartotta, dicsőítve Szent Lászlót a keresztény hit leghatalmasabb védőjét. Az egyházi ünnepségek sorozata ezzel az istentisztelettel véget is ért. Déli egy órakor Schlauch püspök a Nagyváradtól körülbelől félórányi távolság­ban fekvő és a nagyváradi püspökség tulaj­donához tartozó, kies fekvésű Szent László fürdőben kétszázötven terítékű búcsubanket­­tet adott. A püspök vendégeit különvonat szállí­totta a fürdőbe. Az ebédre az összes egyházi vendégek, püspökök, káptalanok képviselői, valamint a megyei 6 a városi hatóságok, tan­intézetek képviselői hivatalosak voltak. A ven­dégszerető házigazdát beléptekor éljenzéssel fogadta a sereg. Az asztalfőn helyet foglal­tak : Schlauch L., Dőry b. főispán, Kitook Zsigmond kir. tábl. elnök, Nemesich altábor­nagy, Bende, Hornig, Bubics, Belopotoczky, Fraknói, Steiner, Pavel püspökök Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Német Péter kúriai bíró, Sál Ferencz polgármester, Valentics hon­védezredes, Szlávy Béla őrnagy, Schlauch Nándor, Zzinay, Schiffmann, Bunyitay és Széchenyi kanonokok. Az alsó áldomást 8 c h a­­ u c b Lőrincz mondta. „Az a négy nap — mondá — mely annyi magasztos emléket idézett fel lelkünk­ben s s melyet honfiúi buzgalommal és val­lásos lelkesedéssel ünnepeltünk meg, vége felé közeledik. (Haljuk ! Haljuk!) Midőn te­hát a zárosrenden közeledünk, nem tehetem, hogy szivem hálás érzelmét ne zárjam ki azok előtt, kik az ünnepélyeken résztvettek. (Éljenzés) Mielőtt távoznánk, érzelmeink gon­dolataink és vágyaink csak abban összpon­tosulnak, hogy Szent László dicső utódját, felséges urunkat és apostoli királyunkat az ur isten sokáig éltesse.* (Peresekig tartó élénk éljenzés.) Dőry bárónak Sohlauchot éltető rövid felköszöntője után Fehér Ipoly mondott hosz­­szabb beszédet, melyben a biharmegyeieket éltette. Ha ezek az ünnepélyek mind fényesen sikerültek — úgymond, — ez arra vall, hogy benne a magasabb konczepczióju ideák tia, hangra találjanak. Nem is lehet ez mánít, ott, a­hol a társadalom élén álló vezérférfia, mint Biharmegye és Nagyvárad mostani {­. ispánja, csak az imént hangoztatták a jelszót, mely alatt a községet vezérlik és a mely 4 han foglaltatik össze : isten, király és han (Élénk éljenzés.) . Beszédét igy végezte: Én Biharmeg. és Nagyvárad közönségére és vezérférfiá­r, emelem poharam, kívánva, hogy azon lele­sedés, melynek tanujelét adták nenanak de nemrég múlt alkalommal is, — lelkesít... megye és a város közönségét és világit-oi, tekintetben nálunk magyaroknál mindenket kívánom, hogy a város és a megye mit, férfiúit isten tartsa meg abban a lelkesedés­ben, mely szivünkben él a vallás, király és a haza iránt. (Élénk éljed­és.) Kivár,­ hogy a vallásban, melyben e nép mindent­ élt, továbbra is oly erős legyen, mint tök eddig ; legyen az anyagi jólétben oly bol­o; a minő csak lehet. (Élénk éljenzés.) Éljent a biharmegyeiek és Nagyvárad város közöny­sége és vezérférfiai. (Szűnni nem akaró él­jenzés. Laurean Ágost és Sál Ferenci­s­szédei után Nemesi cs altábornagy mondott magyar nyelvű felköszöntőt. Kiemelte, hol a polgárságnak és a hadseregnek érzésben és gondolkodásban meg kell egyezniök. Po­­harát Nagyvárad polgárságára emelte. Holló Mihály versben köszöntötte rá a honvédséget, mire Valentics honvédezred, hangsúlyozva, hogy a hivatásbeli katonán­ és a polgárságnak kötelessége ugyanaz­­;­­ abban összpontosul: rendületlen hűség ne­vetett királyunk (Élénk helyeslés) és óda hazánk iránt (Lelkesült taps), a polgá­r és a katonaság közt fennálló egyetértésén emeli poharát. (Hosszantartó éljenzői.) Pohárköszöntőket mondottak még: Bo­­zóky Alajos dr., Dologzai Antal pécsi kano­nok és Vajai István. Azután a főpapok Schlauch vezetése alatt megtekintették a fürdőt. A vendégek csak este távoztak el. A püspökök az éjjeli vonattal utaztak házi. L­e­v­é­l A sepsi-szent-györgyi ev. ref. kollé­giumban az ének- és zenevizsgálat jun. hó 26-án tartatott meg, s kitűnő sikerrel rög­ződött, melynek elérése egyedül Benedei Árpád szentkirályi ref. lelkész, mint kolleg­ás ének- és zenetanár érdeméül tulajdonit­ható, a­ki Boér Gergely állami tanítóképp intézeti hírneves módszerrel biró ének- és zenetanárnak a legbuzgóbb követője és ta­nítványa. A vizsgálat 3 ének- és 2 zene- (hege­dű) csoportban lett bemutatva. A kelamér teljesen kielégítve távozott a kollégiumi mű­teremből azzal a tudattal és azzal az érzétt, hogy az ének és zene tanításának nagyfoki eredménye lett itt bemutatva. A szép eredmények után azt hisszük hogy többé Be­n­e­d­e­k Árpádnak ma Sepsi-Szentkirályon van helye, hanem tágabb működő­sért kell adni részint a kelleit­ elöljáróságoknak, részint a sepsi-szent-gyeri illetékes tényezőknek arra nézve, hogy ez­úttal mind papi, mind ének-zenei hivat­nak szélesebb körre is kiterjedőig megfel­jen. Ezért hangzott a közönség soraiból a­ váló fontossággal biró nyilatkozat Cziuk Bálint polgármester részéről, közvetített a vizsgálat végezetekor, hogy Benedek Ár­­pád részére a várostól is a kollégiumi file­téshez pótlásul 200 frt tisztelet­dij megadá­­sába közre fog működni. Sepsi-Szent-György 1892. jun. 27-ém Eff ‘P* M51 T. e d d e K I Q í V U r k a v n A le u al í. t, ö t. A kolozs-alaguti iskola záró vizsgája. A nemzeti missiót teljesítő kolozs-alagi vasúti iskolában, mely a helybeli vasúti letvezetőség patronátusa alatt áll s az Eb* által is támogattatik, tegnap volt az emr­­ vizsga. Az idén nem volt nagyobb szabású Se­nepély, sem pedig szélesebb körű kirándul csak a nemzeti tanügy leglelkesebb barit,­a buzgalmukban kitartó alapítók s ai laezék több tagja volt tanúja annak, h­gyan hódít az édes haza szeretete minéin­kább tért mindott, a hova az iskola w*­ ga elhat. Ott voltak : Kozma Ferencz tanfelügyelő, Zsire Sándor kolozsi polgármester, Széky Mik gyógyszerész, Mátyás Áron karai birtok- Hindy Árpád a „Kolozsvár* a/.erkesittl G’sizmazia m. á. v. főmérnök, további ig ky Károly az iskolaszék elnöke, Fodor, br­mer urak az iskolaszék vasúti tagjai í­rából. A vizsga számos szülő jelenlétéből „Hymnusz" eléneklésével kezdődött i TM den tárgyban a legszebb sikereket m­.1t­ta­­.fel. Különösen kellemesen lepte meg hallgatóságát az oláh tanulóknak meg'’! haladása a magyar nyelv, történelem és­­kotmánytanban, a a tanfelügyelő nem i* e­sett ezért az iskola kipróbált tanitójal Ráczy Frigyesnek elismerését kifejezni. vk A vizsga befejeztével a jutalmaki osztása következett, melyre a következő szegeket adományozták az áldozatra késs­,a fiák:

Next