Ellenzék, 1909. január-június (30. évfolyam, 5-143. szám)
1909-03-02 / 47. szám
, hogy Boszniában és Hercegovinában, de Szerbiában is abbanhagyja a nagy-szerb agitációt, amennyiben az Belgrádból indul ki. Mit mond a király ? Péter szerb király fogadta a Matin tudósítóját s a következőket mondta neki : — A derék szerb nép, ám ennek kiváló erényei vannak, önhibáján kívül olyan helyzetbe jutott, amelyet most még ki akarnak élesíteni, hogy fejlődését megakadályozzák. Szerbia nem kér sokat, mindössze annyit követel, amennyire minden embernek joga van. Egy kevés levegőt és egy kis helyet a napon, mert szinte fuldoklik. Jogtalanság volna ezt tőle megtagadni. Mikor népünk a legnagyobb izgatottságban volt, azt tanácsoltuk neki: Maradjatok békén, a hatalmak megsegítenek. Oroszország álláspontja. Pétervárról jelentik: A Novákovics vezetése alatt álló új szerb kormány közölte az orosz kormánnyal, hogy őszinte békeszeretettel viseltetik és minden támadó szándéktól menten el van határozva tartózkodni minden provokáló lépéstől, továbbá, hogy a jelen válság által érintett jogok és érdekek kérdéséről való döntést a nagyhatalmak tanácskozására bízza. E közleményben adott válaszában az orosz kormány belgrádi követét utasította, közölte a szerb kormánnyal Oroszországnak barátságos tanácsát, hogy az orosz kormány által őszinte megelégedéssel vett szándékát, amely a békés magatartásra vonatkozik, tartsa fönn. Az orosz kormány meg van győződve arról, hogy a jelen politikai helyzetben ez az elhatározás felel meg leginkább Szerbia politikai és létérdekeinek. Az orosz kormány tudja, hogy Szerbiának territoriális engedmények iránt való követelése a hatalmaknál sem támogatásra nem találna és hogy Szerbia ezeknek rokonérzését csak úgy tarhatja meg, ha az említett követeléseket, amelyek a monarkiával fegyveres konfliktust idézhetnek elő, elejtené. Tekintettel a szerb kormány által kifejezett szándékra, hogy a nagyhatalmak kívánságait szem előtt akarja tartani, Oroszország azt a tanácsot adja, jelentse ki a szerb kormány határozottan, hogy territoriális követeléseihez nem ragaszkodik és az összes napirenden álló kérdéseket illetőleg teljesen a nagyhatalmak döntésére bízza magát. Olah terjESZkődés az állami iskolákban. Az „Ellenzék" folyó év ez hó 13-iki számában fenti czím alatt megjelent tendentiozus czikkre, valamint nevezett lapnak folyó év és hó 19. és 20-iki számában megjelent válasznak kiegészítésére, illetve némely dolgoknak a helyesbítésére, én alulírott, mint a legilletékesebb, a következőket bátorkodom az olvasóközönség elé hozni. A szarvai állami iskola szervezési rendeletében nem heti egy óra, hanem csakis az áll, hogy a 111. osztálytól felfelé tanítandó a román írás-olvasás is, de sem az határozottan nincs kimondva, hogy heti egy, sem hogy heti több órán át. A múlt tanévig heti egy órán át lett tanítva, a folyó tanévben pedig a tanulók nagy száma miatt együtt nem volt tanítható, s így a 111-ik osztályban heti egy óra, a IV., V., VI. osztályban szintén heti egy óra lett erre a célra felhasználva, amely óra nem volt sohasem hosszabban kitartva, mint a többi tantárgyak órái. A község, hogy mennyire kevésbé román érzelmű, az bizonyítja legjobban, hogy az állami iskola részére szükséges összes tankönyveket és írószert saját pénztára terhére a folyó tanév elején megrendelte, új román ABC-re azonban még nem jutott reá, tehát görcsös anyanyelvi ragaszkodásról szó sem lehet. Hogy számtant és román nyelvtant is tanítana a román írás-olvasás tanítója, az szóra sem érdemes, mivel légből kapott koholmány, vagyis hazugság. Az állami iskolánk sem 1908., hanem 1900. január hó 1-én nyílt meg, s habár annak idején több, mint 100 százalékos községi pótadót fizettek a község lakosai, mindamellett kölcsön vett pénzzel négy tantermes modern állami iskolai épületet és igazgatói lakást építettek, azt jókarban tartják, sőt a tanulókat állandóan tankönyvekkel is ellátják pénztáruk terhére az állami iskolai igazgatónak tapintatos közbenjárása folytán. Hogy az állami iskolának két fajmagyar tanítója volna, azt én el nem ismerem, hanem igenis, a tanítónő fajmagyar, de a másik vagy bunyevác, vagy a legjobb esetben tót anyanyelvű, — a fajmagyar tanító iskolájával szemben úgy soha nem viseltetik, mint nevezett fajmagyarnak titulált tanító, aki 20—51 évi tanítói működése alatt 16—17 iskolát boldogított és emelt jóhírnévre, mint jelenleg iskolánkat is. Iskolánkban jelenleg nem 308, hanem 208 mindennapi tanuló részesül megfelelő hazafias irányú nevelésben, 100 százaléka egy szót sem tud magya ELLENZÉK ról, midőn iskolánkba jön. Elképzelhető, hogy a magyar nyelven való oktatás mily fárasztó, de a tantestületnek három tagja mindent elkövetett és elkövet kitűzött nemes céljának megvalósítására e nehéz viszonyok között. Hogy Zágrán Tivadar állami tanító nem tudna magyarul (kit tendentiózus cikkíró ez iskola igazgatójául tett), azt nem vettem idáig észre, habár ez iskolánál két éve működik, de azt, hogy a faj magyarnak titulált országot járt IV. tanerőnk az ablak szót „ablak“-nak és az ajtót pedig „ajtó" nak mondja, azt többször észrevette a tantestület. Hogy magyar pénzen fizetett a magyarnak címzett IV-ik tanítója iskolánknak a folyó tanévben összesen 27 napot tanított s már a harmadik rendben szabadság nélkül hagyta el állását, ingyen húzva a magyar államtól a fizetést, semmi utókövetkezmény nélkül, azt igazán az illetékes vármegyei hatóság összetett kézzel nem fogja nézni. E sorok írása nem iskolánk jóhírnevének megvédéséért, — mivel iskolánk dr. Csernátoni Gyula kir. tanácsos tanfelügyelőnek e vármegyében való működésétől Mirtse Lajos kir. tanfelügyelő úréig, hivatását buzgón teljesítő állami iskolák között volt és van, — hanem csakis nyilvánosságra hozni, hogy a magyarság leple alatt egy m. kir. állami tanító mire képes. Szálva, 1909. évi február 26. Tisztelettel Filimon János, szárvai áll. isk. igazgató. A választási jog — másutt. A képviselőházhoz benyújtott választási reform tervezete ellen nagyban folyik a lárma és a zajongás. „Feudalizmus“, „reakció", „anakronizmus", „jograblás“, kiabálják az öblös torkú demagógok. És kik lármáznak legjobban ? A nemzetközi szocialisták s a nemzetiségi apostolok, akik a saját hazájuk ellen mindig külföldön keresik a szövetségeseket, s külföldi apostoltársaikat Budapestre is elhozzák, hogy itt, a saját tűzhelyünknél kiáltsanak kigyót-békát reánk. A külföldről literált argumentumokkal szemben mi is a külföldi példákra hivatkozunk Először is nézzünk szét a szomszéd Ausztriában Nos, Ausztriában meg van ugyan az egyenlő szavazati jog, de nincs meg az egyenlő választási jog. Az osztrák uralkodó osztályok és népfajok ugyanis a kerületi beosztással egészen illuziózussá tették az egyenlő szavazati jogot. A következő statisztikai adatok világot vetnek erre a furfangos mesterkedésre: Van olyan kerület, ahol 14 ezer és van olyan, ahol 105 ezer; lélekre esik egy képviselő, s az egyik kerületben 6—8 ezer, a másikban 18—20 ezer szavazó ad egy mandátumot, sőt nem hiányoznak az olyan kerületek sem, ahol 6—8 embernek van annyi joga, min másutt egy embernek. Így törénik aztán meg az, hogy az elnyomott ruthén nép csak 33 képviselőt választ, holott a népesség aránya szerint 72 képviselőt kellene választania. Sőt épen a szociálisokkal — akiknek képviselői otthon szó nélkül belenyugszanak a választási törvénybe, de ide eljönnek menydörögni a mi reformtervezetünk ellen — az a kárus történt, hogy a képviselői mandátumoknak csak 22 százalékát kapták meg, holott a munkásszavazatok aránya szerint 61 százalékra számíthatnának. S ezek ahelyett, hogy a maguk háza előtt söprögetnének, nálunk izgatják félrevezethető munkástömeget, ámbár maguk mondják, hogy Andrássy tervezete szerint az összes szavazatoknak 39 százalékát teszi a munkásszavazatok száma. Ebből az összehasonlításból két dologról mindenki meggyőződhetik Az egyik az, hogy mennyire rosszhiszemű és szemérmetlen az osztrák szocialisták agitációja nálunk. A másik pedig az, hogy Auszriában is megvan a pluralitás, csakhogy ott álarc alatt jár, mert amíg papiroson az egyenlő szavazati joggal nagyképűsködik, addig a valóságban egyes kiválasztott vidékeknek és néptörzseknek kétszeres, sőt többszörös választási jogot biztosít más célokkal és néptörzsekkel szemben. De menjünk tovább ! Azt már jóformán mindenki tudja, hogy Belgiumban hoszszab idő óta megvan a pluralitás, s Belgium jólétben él, folytonosan gyarapodik és virágzik mellette, anélkül, hogy az ottani szocialisták — pedig ott óriási tömeget képeznek — félrevernék a harangot miatta. Itt van azonban a híres kultúrnép : a német. Ott most egyszerre két államban reformálják a választási jogot: Szászországban és Poroszországban. Szászországban már készen is van a javaslat, amely szerint sokkal messzebbmenő mértékben hoz- t zák be a pluralitást, mint ahogy Andrássy javaslata kontemplálja. A szászok ugyanis értelmi és vagyoni cenzust állapitnak meg s aki ezt a mértéket megüti, annak a szavazatát négyszeresen számítják , míg a többi, választásra jogosult halandó csak egyszeres szavazati jogot gyakorolhat. Ennek az új tör- I vénynek alapján a helyzet úgy fest hogy, habár az összes választók nyolcvan százaléka szocialista, mégis miután a négyszeres szavazatokban csak 10 százalékkal participálnak a szocialisták, egész Szászországban egyetlen egy szocialista jelölt se jut _____________________ 1909. MÁRCIUS 2. hat mandátumhoz. És Szászországban mégni olyan eszeveszett dühöngés, mint nálunk, “mert szász nép nemcsak civilizált, hanem józan és oksó nép is amely belátja, hogy az ország kormányzásában a gyeplő azok kezébe való, akik értelmi fölényüknél fogva hivatottak a vezetésre és van teni valójuk. Il Poroszországban a reform még csak a tervezés stádiumban van, de a német birodalomi kancellár ,német császár már előre is kijeletették, hogy az általános választójogot a szélső forgalmak szerinti egyenlőség alapján nem hozzák be, mert ettől óva intetnek az államéletben fölmerült sajnos tapasztalatok hanem a pluralitás elvét fogadják el, amit a német császár trónbeszéde úgy fejezett ki, hogy: „a palamenti választójogot szívesen kell tovább fejleszteni a gazdasági fejlettség, a képzettség, a politikai belátás, s az állami iránti felelősségérzet mértékéhez képest."" Látnivaló, hogy a külföldön immár ugyanaz a felfogás dominál, amelyen Andrássy javaslata nyugszik. Ha tehát eddig kétségeink lettek volna is, ezek a példák megerősítenek bennünket abban a meggyőződésben, hogy a pluralitás elengedhetlenül szükséges korrektívuma az általános szavazatjognak . Andrássy javaslatával nemcsak Andrássy áll vagy bukik, hanem mindnyájunk szent ideálja, a magyar nemzeti állam is. Az ablakból. (Vasárnapi korzó Kolozsvárt.) Nem a vasárnap délelőtti, illetőleg déli korzóról van szó, amely disz, előkelőség, csillogás, vagyis jó magyar elnevezés szerint: „flanc" dolgában, leszámítva a csekély leszámítandókat, — vetekedik Páris korzójával. Ha nem, arról a korzóról akarok elcsevegni egyet-mást, amely vasárnap délutánonként uralja Kolozsvár tereit és utcáit és amely Kolozsvár nagyvárosi jellegét éppen olyan helyen domborítja ki, ahol arra a legkevésbbé lehetünk büszkék. A vasárnap délután Kolozsvárt a cselédeké, Darabontoké, szolgáké, szobalányoké és pedig annyira azoké, hogy más anyaszülötte vasárnap délután sétát nem tehet a korzón, ha tartja magát valamire a jó ízlés és az illem szempontjából. Ha jól emlékszem, van valamelyes intézkedése a rendőrségnek olyan irányban, hogy a vasárnap délutáni cseléd korzón a gyalogosan való közlekedés lebonyolítassék, mert eddig az a felemelő szokás járta, hogy a szolgák, szolgálók, boldog vegyülésben, öten, hatan összefogózva az egész korzót elfoglalták,amelyen túljutni lehetetlen volt. Hát ez is szükséges. Ez, amennyire lehetett, szanálva is lett. De nem is erről van szó. Tulajdonképpen arról a társasági módról van szó, amelyet a délutáni korzó közönsége használ ; arról az illetlen, durva, komisz, parlagi hangról, amelyet a délutáni korzó cselédekből összeverődött közönsége meghonosított. Megindul az ember a korzón. Cselédleány hol darabonttal, hol hegyesre fent bajuszu katonával sétál. És ha csak sétálna. De hogyan sétál! A katona, vagy a darabont sans-gene átöleli a leányzó darázs, vagy kevésbbé darázs derekát, a Serpentin út bizonyos kanyarulataival átlődörgik a széles aszfaltot s közben nem egyszer cuppannak a csókok, amelyek egyáltalában nem mondhatók lopva adott és kapottaknak. Aztán az a tálalgás, amely ezeket az idillikus jeleneteket állandó fűszerszel kiséri, egyenesen csapni való és alkalmas arra, hogy ezt a társalgás a rendőrség hivatalból figyelemmel kísérje. Ne értsen félre a rendőrség. Mi nem kívánunk tőle lehetetlent. Elvégre malacságot sugdolódzva is lehet egész rakást összebeszélni. De arra már egyenesen felhívjuk a rendőrséget, a jó ízlés, a közillem és a közerkölcs nevében, hogy az efféle nyilvános utcai ölelkezéseknek és csókolózásoknak egyszers mindenkorra vágja el az útját. Akit meglát úgy az utcán, könyörtelenül vigye be és büntesse meg. Ha valaki ölelkezni, vagy csókolózni akar, az utcának nem szükséges azt okvetlenül tudomására hozni. S aki vasárnap délután — mert délben történetesen nincs ideje korzózni — kimegy sétálni, az ilyen olcsó és egészen közönséges szórakozásra, mint amilyent a cselédek nyújtanak, igazán nem kiváncsi. Felhívjuk erre a rendőrség figyelmét. Különben is mi állandóan figyelemmel kisérjük ezeket a korzózásokat és napirenden tartjuk a dolgot. (dr.)