Ellenzék, 1909. január-június (30. évfolyam, 5-143. szám)

1909-03-02 / 47. szám

, hogy Boszniában és Hercegovinában, de Szer­biában is abbanhagyja a nagy-szerb agitációt, amennyiben az Belgrádból indul ki. Mit mond a király ? Péter szerb király fogadta a Matin tudósítóját s a következőket mondta neki : — A derék szerb nép, ám ennek kiváló eré­nyei vannak, önhibáján kívül olyan helyzetbe jutott, amelyet most még ki akarnak élesíteni, hogy fejlő­dését megakadályozzák. Szerbia nem kér sokat, mindössze annyit követel, amennyire minden em­bernek joga van. Egy kevés levegőt és egy kis helyet a napon, mert szinte fuldoklik. Jogtalanság volna ezt tőle megtagadni. Mikor népünk a leg­nagyobb izgatottságban volt, azt tanácsoltuk neki: Maradjatok békén, a hatalmak megsegítenek. Oroszország álláspontja. Pétervárról jelentik: A Novákovics vezetése alatt álló új szerb kormány közölte az orosz kor­mánnyal, hogy őszinte békeszeretettel viseltetik és minden támadó szándéktól menten el van határozva tartózkodni minden provokáló lépéstől, továbbá, hogy a jelen válság által érintett jogok és érdekek kérdéséről való döntést a nagyhatalmak tanácskozá­sára bízza. E közleményben adott válaszában az orosz kormány belgrádi követét utasította, közölte a szerb kormánnyal Oroszországnak barátságos ta­nácsát, hogy az orosz kormány által őszinte meg­elégedéssel vett szándékát, amely a békés maga­tartásra vonatkozik, tartsa fönn. Az orosz kormány meg van győződve arról, hogy a jelen politikai helyzetben ez az elhatározás felel meg leginkább Szerbia politikai és létérdekeinek. Az orosz kormány tudja, hogy Szerbiának territoriális engedmények iránt való követelése a hatalmaknál sem támogatásra nem találna és hogy Szerbia ezeknek rokonérzését csak úgy tarhatja meg, ha az említett követelése­ket, amelyek a monarkiával fegyveres konfliktust idézhetnek elő, elejtené. Tekintettel a szerb kormány által kifejezett szándékra, hogy a nagyhatalmak kívánságait szem előtt akarja tartani, Oroszország azt a tanácsot adja, jelentse ki a szerb kormány határozottan, hogy territoriális követeléseihez nem ragaszkodik és az összes napirenden álló kérdéseket illetőleg teljesen a nagyhatalmak döntésére bízza magát. Olah­ terjESZk­ődés az állami iskolákban. Az „Ellenzék" folyó év ez hó 13-iki számában fenti czím alatt megjelent tendentiozus czikkre, va­lamint nevezett lapnak folyó év és hó 19. és 20-iki számában megjelent válasznak kiegészítésére, illetve némely dolgoknak a helyesbítésére, én alulírott, mint a legilletékesebb, a következőket bátorkodom az olvasóközönség elé hozni. A szarvai állami iskola szervezési rendeletében nem heti egy óra, hanem csakis az áll, hogy a 111. osztálytól felfelé tanítandó a román írás-olvasás is, de sem az határozottan nincs kimondva, hogy heti egy, sem hogy heti több órán át. A múlt tanévig heti egy órán át lett tanítva, a folyó tanévben pedig a tanulók nagy száma miatt együtt nem volt tanít­ható, s így a 111-ik osztályban heti egy óra, a IV., V., VI. osztályban szintén heti egy óra lett erre a célra felhasználva, a­mely óra nem volt sohasem hosszabban kitartva, mint a többi tantárgyak órái. A község, hogy mennyire kevésbé román ér­zelmű, az bizonyítja legjobban, hogy az állami iskola részére szükséges összes tankönyveket és írószert saját pénztára terhére a folyó tanév elején megren­delte, új román ABC-re azonban még nem jutott reá, tehát görcsös anyanyelvi ragaszkodásról szó sem lehet. Hogy számtant és román nyelvtant is tanítana a román írás-olvasás tanítója, az szóra sem érdemes, mivel légből kapott koholmány, vagyis hazugság. Az állami iskolánk sem 1908., hanem 1900. január hó 1-én nyílt meg, s habár annak idején több, mint 100 százalékos községi pótadót fizettek a község lakosai, mindamellett kölcsön vett pénzzel négy tantermes modern állami iskolai épületet és igazgatói lakást építettek, azt jókarban tartják, sőt a tanulókat állandóan tankönyvekkel is ellátják pénztáruk terhére az állami iskolai igazgatónak tapin­tatos közbenjárása folytán. Hogy az állami iskolának két fajmagyar taní­tója volna, azt én el nem ismerem, hanem igenis, a tanítónő fajmagyar, de a másik vagy bunyevác, vagy a legjobb esetben tót anyanyelvű, — a faj­magyar tanító iskolájával szemben úgy soha nem viseltetik, mint nevezett fajmagyarnak titulált tanító, a­ki 20—51 évi tanítói működése alatt 16—17 isko­lát boldogított és emelt jóhírnévre, mint jelenleg iskolánkat is. Iskolánkban jelenleg nem 308, hanem 208 min­dennapi tanuló részesül megfelelő hazafias irányú nevelésben, 100 százaléka egy szót sem tud magya­ ELLENZÉK­ ról, midőn iskolánkba jön. Elképzelhető, hogy a magyar nyelven való oktatás mily fárasztó, de a tantestületnek három tagja mindent elkövetett és elkövet kitűzött nemes céljának megvalósítására e nehéz viszonyok között. Hogy Zágr­án Tivadar állami tanító nem tudna magyarul (kit tendentiózus cikkíró ez iskola igazga­tójául tett), azt nem vettem idáig észre, habár ez iskolánál két éve működik, de azt, hogy a faj ma­gyarnak titulált országot járt IV. tanerőnk az ablak szót „ablak“-nak és az ajtót pedig „ajtó" nak mondja, azt többször észrevette a tantestület. Hogy magyar pénzen fizetett a magyarnak címzett IV-ik tanítója iskolánknak a folyó tanévben összesen 27 napot tanított s már a harmadik rend­ben szabadság nélkül hagyta el állását, ingyen húzva a magyar államtól a fizetést, semmi utókövetkezmény nélkül, azt igazán az illetékes vármegyei hatóság összetett kézzel nem fogja nézni. E­ sorok írása nem iskolánk jóhírnevének meg­védéséért, — mivel iskolánk dr. Csernátoni Gyula kir. tanácsos tanfelügyelőnek e vármegyében való működésétől Mirtse Lajos kir. tanfelügyelő úréig, hivatását buzgón teljesítő állami iskolák között volt és van, — hanem csakis nyilvánosságra hozni, hogy a magyarság leple alatt egy m­. kir. állami tanító mire képes. Szálva, 1909. évi február 26. Tisztelettel Filimon János, szárvai áll. isk. igazgató. A választási jog — másutt. A képviselőházhoz benyújtott választási re­form tervezete ellen nagyban folyik a lárma és a zajongás. „Feudalizmus“, „reakció", „anakronizmus", „jograblás“, kiabálják az öblös torkú demagógok. És kik lármáznak legjobban ? A nemzetközi szoci­­alisták s a nemzetiségi apostolok, akik a saját ha­zájuk ellen mindig külföldön keresik a szövetsége­seket, s külföldi apostol­társaikat Budapestre is el­hozzák, hogy itt, a saját tűzhelyünknél kiáltsanak kigyót-békát reánk. A külföldről literált argumentumokkal szem­ben mi is a külföldi példákra hivatkozunk Először is nézzünk szét a szomszéd Ausztriában Nos, Ausztriában meg van ugyan az egyenlő szavazati jog, de nincs meg az egyenlő választási jog. Az osztrák uralkodó osztályok és népfajok ugya­nis a kerületi beosztással egészen illuziózussá tették az egyenlő szavazati jogot. A következő statisztikai adatok világot vetnek erre a furfangos mesterkedésre: Van olyan kerület, ahol 14 ezer és van olyan, ahol 105 ezer; lélekre esik egy képviselő, s az egyik kerületben 6—8 ezer, a másikban 18—20 ezer szavazó ad egy mandátumot, sőt nem hiá­nyoznak az olyan kerületek sem, ahol 6—8 ember­nek van annyi joga, min másutt egy embernek. Így törénik aztán meg az, hogy az elnyomott rut­­hén nép csak 33 képviselőt választ, holott a népes­ség aránya szerint 72 képviselőt kellene választania. Sőt épen a szoc­iálisokkal — akiknek képviselői otthon szó nélkü­l belenyugszanak a választási tör­vénybe, de ide eljönnek menydörögni a mi reform­­tervezetünk ellen — az a kárus történt, hogy a képviselői mandátumoknak csak 22 százalékát kap­ták meg, holott a munkásszavazatok aránya szerint 61 százalékra számíthatnának. S ezek ahelyett, hogy a maguk háza előtt söprögetnének, nálunk izgatják félrevezethető munkástömeget, ámbár maguk mond­ják, hogy Andrássy tervezete szerint az összes szavazatoknak 39 százalékát teszi a munkásszavaza­tok száma. Ebből az összehasonlításból két dologról min­denki meggyőződhetik Az egyik az, hogy mennyire rosszhiszemű és szemérmetlen az osztrák szocialis­­ták agitációja nálunk. A másik pedig az, hogy Ausz­­riában is megvan a pluralitás, csakhogy ott álarc alatt jár, mert amíg papiroson az egyenlő szavazati joggal nagyképűsködik, addig a valóságban egyes kiválasztott vidékeknek és néptörzseknek kétszeres, sőt többszörös választási jogot biztosít más célok­kal és néptörzsekkel szemben. De menjünk tovább ! Azt már jóformán min­denki tudja, hogy Belgiumban hoszszab idő óta meg­van a pluralitás, s Belgium jólétben él, folytonosan gyarapodik és virágzik mellette, anélkül, hogy az ottani szocialisták — pedig ott óriási tömeget ké­peznek — félrevernék a harangot miatta. Itt van azon­ban a híres kultúrnép : a német. Ott most egyszerre két államban reformálják a választási jogot: Szászor­szágban és Poroszországban. Szászországban már készen is van a javaslat, amely szerint sokkal messzebbmenő mértékben hoz- t zák be a pluralitást, mint ahogy Andrássy javasla­­t­­a kontemplálja. A szászok ugyanis értelmi és va­­­­gyoni cenzust állapitnak meg s aki ezt a mértéket­­ megüti, annak a szavazatát négyszeresen számítják , míg a többi, választásra jogosult halandó csak egy­­­­szeres szavazati jogot gyakorolhat. Ennek az új tör- I vénynek alapján a helyzet úgy fest hogy, habár az­­ összes választók nyolcvan százaléka szocialista, mé­­­­gis miután a négyszeres szavazatokban csak 10­­ százalékkal participálnak a szocialisták, egész Szász­­­­országban egyetlen egy szocialista jelölt se jut­ _____________________ 1909. MÁRCIUS 2. hat mandátumhoz. És Szászországban m­ég­­ni­ olyan eszeveszett dühöngés, mint nálunk, “m­ert szász nép nemcsak civilizált, hanem józan és oksó nép is amely belátja, hogy az ország kormányzásá­ban a gyeplő azok kezébe való, akik értelmi fölé­nyüknél fogva hivatottak a vezetésre és van teni valójuk. Il­ Poroszországban a reform még csak a tervezés stádiumban van, de a német birodalomi kancellár ,­­német császár már előre is kijeletették, hogy az álta­­lános választójogot a szélső forgalmak szerinti egye­n­lőség alapján nem hozzák be, mert ettől óva intet­nek az államéletben fölmerült sajnos tapasztalatok hanem a pluralitás elvét fogadják el, amit a német császár trónbeszéde úgy fejezett ki, hogy: „a pa­lamenti választójogot szívesen kell tovább fejleszteni a gazdasági fejlettség, a képzettség, a politikai be­látás, s az állami iránti felelősségérzet mértéké­­hez képest."­­" Látnivaló, hogy a külföldön immár ugyanaz a felfogás dominál, amelyen Andrássy javaslata nyug­szik. Ha tehát eddig kétségeink lettek volna is, ezek a példák megerősítenek bennünket abban a meggyő­ződésben, hogy a pluralitás elengedhetlenül szüksé­ges korrektívuma az általános szavazatjognak . Andrássy javaslatával nemcsak Andrássy áll vagy bukik, hanem mindnyájunk szent ideálja, a mag­yar nemzeti állam is. Az ablakból. (Vasárnapi korzó Kolozsvárt.) Nem a vasárnap délelőtti, illetőleg déli kor­zóról van szó, a­mely disz, előkelőség, csillogás, vagyis jó magyar elnevezés szerint: „flanc" dol­gában, leszámítva a csekély leszámítandókat, — vetekedik Páris korzójával. Ha nem, arról a korzó­ról akarok elcsevegni egyet-mást, a­mely vasár­nap délutánonként uralja Kolozsvár tereit és utcáit és a­mely Kolozsvár nagyvárosi jellegét éppen olyan helyen domborítja ki, a­hol arra a legke­­vésbbé lehetünk büszkék. A vasárnap délután Kolozsvárt a cselédeké, Darabontoké, szolgáké, szobalányoké és pedig annyira azoké, hogy más anyaszülötte vasárnap délután sétát nem tehet a korzón, ha tartja magát valamire a jó ízlés és az illem szempontjából. Ha jól emlékszem, van valamelyes intézke­dése a rendőrségnek olyan irányban, hogy a vasárnap délutáni cseléd­ korzón a gyalogo­san való közlekedés lebonyolítassék, mert eddig az a felemelő szokás járta, hogy a szolgák, szol­gálók, boldog vegyülésben, öten, hatan összefo­gózva az egész korzót elfoglalták,a­melyen túl­jutni lehetetlen volt. Hát ez is szükséges. Ez, a­mennyire lehetett, szanálva is lett. De nem is erről van szó. Tulajdonképpen arról a társasági módról van szó, a­melyet a délutáni korzó közönsége hasz­nál ; arról az illetlen, durva, komisz, parlagi hangról, a­melyet a délutáni korzó cselédekből összeverő­dött közönsége meghonosított. Megindul az ember a korzón. Cselédleány hol darabonttal, hol hegyesre fent bajuszu kato­nával sétál. És ha csak sétálna. De hogyan sétál! A katona, vagy a darabont sans-gene átöleli a leányzó darázs, vagy kevésbbé darázs derekát, a Serpentin út bizonyos kanyarulataival átlődörgik a széles aszfaltot s közben nem egyszer cuppannak a csókok, a­melyek egyáltalában nem mondhatók lopva adott­ és kapottaknak. Aztán az a tálalgás, a­mely ezeket az idillikus jeleneteket állandó fűszer­­szel kiséri, egyenesen csapni való és alkalmas arra, hogy ezt a társalgás a rendőrség hivatalból figyelemmel kísérje. Ne értsen félre a rendőrség. Mi nem kívánunk tőle lehetetlent. Elvégre malac­­ságot sugdolódzva is lehet egész rakást összebeszélni. De arra már egyenesen felhívjuk a rendőrséget, a jó ízlés, a közillem és a közerkölcs nevében, hogy az efféle nyilvános utcai ölelkezéseknek és csóko­lózásoknak egyszers mindenkorra vágja el az útját. A­kit meglát úgy az utcán, könyörtelenül vigye be és büntesse meg. Ha valaki ölelkezni, vagy csókolózni akar, az utcának nem szükséges azt okvetlenül tudomására hozni. S a­ki vasárnap délután — mert délben történetesen nincs ideje korzózni — kimegy sétálni, az ilyen olcsó és egé­szen közönséges szórakozásra, mint a­milyent a cselédek nyújtanak, igazán nem kiváncsi. Felhívjuk erre a rendőrség figyelmét. Külön­ben is mi állandóan figyelemmel kisérjük ezeket a korzózásokat és napirenden tartjuk a dolgot. (dr.­­)

Next