Élő Sziget, 2015 (1-12. szám)
2015-01-01 / 1. szám
Élő Sziget VIII/1. szám Vendégünk volt a pálos tartományfőnök A megszentelt élet éve kapcsán egyházközségünkben - így újságunkban is - rendszeresen találkozunk a különböző szerzetesrendek képviselőivel. Az Élő Szigetben folytatódik a ferences Klarissza nővér sorozata, amivel egy kicsit jobban megismerhetjük a szerzetesi élet jellegzetességeit, szépségeit, karizmáit. Templomunkban ez évben minden hónap első vasárnapján az esti hat órai szentmisére egy-egy szerzetesrend képviselőjét hívjuk meg, és abban a hónapban minden szentmisében azért a közösségért imádkozunk. Január nálunk a pálosoké, így január 4-én P. Csóka János pálos tartományfőnök atya volt a vendégünk. Homíliáját nagy érdeklődéssel hallgattuk. Plébániánk honlapján érdemes újra meghallgatni tanítását, tanúságtételét. Néhány gondolatot felidézek prédikációjából Olvasóink számára: János atya szerzetesi életük jellemzőit, célkitűzéseit öt pontban foglalta össze: a magány és a csend szeretete, az engesztelés, a magyarság és a nemzeti öntudat ápolása, a közösség megélése, a Mária-tisztelet Leghosszabban a magányról beszélt a pálosok értelmezésében. Mai világunkban ez nagyon is izgalmas, sokakat érintő, megérintő dolog. A mai kor embere elmagányosodott, önzésében nemigen ért szót a többiekkel. A tartományfőnök atya a magánynak kicsit más értelmezését fogalmazta meg. Az ember szubjektumát valóban nem tudja átélni, teljesen megérteni egy másik ember. Nem így Isten! Ő „belülről” ismer bennünket jobban saját magunknál. Megosztja velünk életét, „átéli” velünk életünk minden mozzanatát, mert Ő teremtett és végtelenül szeret minket. A pálosok ezt az egységet különös módon is szeretnék megélni. Az ő „magányuk” együttlét Azzal, Aki mindig velünk van, azaz Isten jelenlétében akarják élni életüket. Egyedüllétük, elvonulásuk, csendjük csak a külső szemlélő számára magány. Valójában nagyon is bensőséges közösség Istennel. Az engeszteléssel is mind közelebb akarnak kerülni az Istenhez, hogy másokat is magukkal „húzzanak” felfelé, különösen is felelősséget érezve nemzetünkért, annak „egyéniségéért”, elfogadva a nehézségeket, őrizve nemes hagyományainkat, értékeinket. Nyitrai László A szegénység és az engedelmesség fogadalma A Krisztustól jövő felszólítás egészen személyes: „Add el, amid van..., aztán jöjj és kövess engem!" (Mk 10,21) Ez a felszólítás arra hív, hogy mindenben kizárólag Isten akaratát kövessük, és a szívünk középpontjában az Isten foglaljon helyet, ne a pénz és ne a hatalomvágy. Szent Ferenc felismerte, hogy az ember szívét mennyire képes megkötözni a pénz és a hatalom, ezért elhatározta, hogy vigyáz a szívére, és ezektől szabadon él. Közösségét Kisebb Testvérek Rendjének nevezte el, hogy legyenek mindenkinél kisebbek. „Akik igazán lelki szegények, azok az Úr példáját követve semmit se sajátítanak ki és nem védelmeznek sajátjukként, hanem úgy élnek ebben a világban, mint zarándokok és jövevények. ” (Regula 22. pont) A szegénység fogadalma felszabadít, hogy egészen az Istené legyek. És ebben a pontban a három fogadalom találkozik egymással, hiszen mindegyik fogadalom ebben segít, ez a lényege, hogy egészen az Istené legyek, mindentől szabadon. Ezért nem gyűjtögetünk, nem a pénzért dolgozunk, nem keressük az elismerést. Egyszerűen élünk, mindennek örülünk, és szabadon használjuk a földi javakat mások szolgálatára. Sajnos a mai világ a szegénységet csak arra redukálja, hogy valaki kisemmizett, nyomorog, pedig a szegénységnek sok arca van. A lelki szegénységből fakad a külső szegénység. A lelki szegénység azt jelenti, hogy odaadjuk, amink van. A szív igazi szegénysége azt jelenti, hogy az ember többé már nem önmagáé - hanem Istené, az Egyházé, az embereké. A szegénység lelke önmagunk odaajándékozása. Kezdjük az apró dolgokon, pl.: hagyom, hogy mások felborítsák a napi időbeosztásomat és megzavarják terveimet, és aki épp segítséget kér tőlem, szánok rá időt és energiát az életemből. Világos azonban, hogy az ajándékozásban is egyensúlynak kell lennie: vannak elsődleges feladataim, amelyeket el kell végeznem, de a szívem segít, hogy a kötelességemet is elvégezzem és a másikon is segítsek. A külső szegénységre gyönyörű példa a Szent Család szerény, egyszerű élete: mértéktartók, de nem éheznek, nem nélkülöznek. Hisznek a Gondviselésben, rábízzák az életüket Istenre. Megvan a mindennapi kenyerük, és van idejük Isten dicséretére. A szegénység megélésének sok formája lehetséges. Pl.: egy karthauzi - szemlélődő - szerzetes szegénysége: a némaság, a magány, a böjt. Míg egy aktív szerzetesrend tagja számára az, hogy nem mindig van ideje rendesen megebédelni, mert csak negyed órája van, és újra mások rendelkezésére áll. Az engedelmesség Ez ma nem divatos dolog, sajnos nagyon negatív lett a tartalma, mintha az, aki engedelmeskedik, megfosztaná magát valamitől. Holott sem egy társadalom, sem egy város, sem egy család nem lesz egészséges, ha nem működik benne az engedelmesség. Ha az autós nem tartja be a KRESZ-szabályt, annak sok halálos áldozata lesz. Az engedelmesség latinul obedientia, azt jelenti: odahallgatás. Ez az engedelmesség gyökere, lényege: meghallani az Isten szavát és azt követni. Figyelmes hallgatás az Istenre. Nagyon szépen fejezi ki ezt a Kerek templom főoltárának a képe, ahogy a kis Szűz Mária figyel-odahallgat Szent Annára. A szerzetesi engedelmesség nem katonai fegyelem és nem infantilis gyermekek rendre utasítása. A szerzetesi engedelmesség Krisztus engedelmességének a követése. Annak a Krisztusnak, aki azt mondta: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem mennyei Atyám akaratát” és „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát teljesítsem, hanem annak akaratát, aki küldött” (Jn 6, 38). Jézus engedelmessége váltott meg bennünket. A szeretetből fakadó engedelmesség egységet eredményez egy társadalomban, egy városban, egy plébániaközösségben, egy családban. Az engedelmesség fogadalmában odaadjuk az akaratunkat Istennek. Könnyű a másik embert legyőzni, a legnagyobb dolog a magunk felett aratott győzelem, amikor saját akaratunknak képesek vagyunk meghalni. Az engedelmesség megélése egy konkrét személy, az elöljáró iránti engedelmességben mutatkozik meg. Az engedelmesség a hit cselekedete. A szerzetes, amikor az elöljárójának engedelmeskedik, valójában az Istennek engedelmeskedik, mert az elöljáró őt képviseli. „Az Úr Jézus példájára, aki akaratát Atyja akaratába helyezte, a testvérek és nővérek ne feledjék, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. Ne keressenek uralmat vagy hatalmat egymás fölött. A szeretet lelkével önként szolgálják egymást és engedelmeskedjenek egymásnak. Ez a mi Urunk Jézus Krisztus igaz és szent engedelmessége.” (Regula 25. pont) Takács M. Klarissza ferences szegénygondozó nővér 3 4