Előre, 1921. április (17. évfolyam, 3133-3162. szám)
1921-04-22 / 3154. szám
HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Publishüd DAILY Including 8UNPAY. — Sunday law» includes Sunday Magazine Section. Published by the American Hungarian Workingmen» Federation. — E. RÉNY1, Secretary. HARRY H. KLEIN. Business Manager.___________ ENTERED AS THIRLS CLASS MAIL THROUGH THE __________POST OFFICE AT NEW YORK, N. Y.___________ ADMISSION FOR SECOND CLASS APPLIED FOR. 33 East 1st Street. New York. N. Y Telephone»: ORCHARD 4927. 4M». SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada one year: $8.00, 6 months: $4.00, 3 months: $2.00. Foreign Countries: one year $12.00, 6 months $6.00, S month $3-00. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre: $8.00; félévre: $4.00; negyedévre: $2.00. Külföldre: 1 évre: $12.00; félévre: $6.00; negyedévre $3.00. MINDEN CSEKK és MONEY ORDER az "ELŐRE HUNGARIAN DAILY" NÉVRE ÁLLÍTANDÓ EL E lap hasábjai KÖZÉRDEKŰ ügyekben mindenki »«4- mi.ru nyitva ft.lis.nak. MIRE, VAN SZÜKSÉGÜK • Nagy meglepetés érte a szakszervezeteket a napokban. A harc közepette, melyet az amerikai reakció indított letörésükre, Amerika egyik legreakciósabb lapja, a New York Times kel a védelmükre. Abból az alkalomból, hogy Gary, az acéltruszt elnöke, feleslegesnek tartotta a szakszervezeteket, a Times kimutatja, hogy nagy szükség van rájuk. “Azt hiszem, — mondotta Gary, — hogy a messze múltban indokolható volt a szakszervezet, mert a munkások nem mindig részesültek igazságos bánásmódban, de ma már a szakszervezetet sem a munkáltatók, sem a munkások többsége nem tartja szükségesnek.” Ezzel szemben a Times azt hiszi, hogy nagyon is enyhe a megállapítás: “a munkások nem mindig részesültek igazságos bánásmódban.” A munkások nagyon igazságtalan bánásmódban részesültek. Felhívja Gary figyelmét arra a tényre, hogy a déli rabszolgák — bármilyen embertelen kínzásoknak voltak is kitéve, — sokkal humánusabb bánásmódban részesültek, mint a gyári munkások a tizenkilencedik század elején. Elfogulatlan tudósok megállapítása szerint Anglia lakosságának fizikai leromlása egyenesen az ipari viszonyoknak volt a következménye. A szakszervezetek emelték ki a munkásokat az állati helyzetből, a szakszervezetek emelték életszínvonalukat, a szakszervezetek tették a munkát termelőképesebbé és ha a munkások mai színvonala jóval magasabb is, mint a múltban volt, még mindig szükség van a szakszervezetekre, feltéve, hogy azok nem ellenőrzik az ipart. Ez a feltétel a kulcsa annak a rejtélynek, hogy miért kell a Times a szakszervezetek védelmére. Messze a jövőbe tekintett Marx, amikor megállapította, hogy a szakszervezetek bizonyos eredményeket érhetnek el, amikor a kapitalizmus túlkapásai ellen védekeznek, de általában véve eredménytelenek, ha szervezett erejüket nem fordítják a kapitalizmus megdöntésére. A kapitalizmus világválságának kifejlődése iszonyítja, hogy a proletariátus szempontjából értéktelinek azok a szakszervezetek, melyek csupán a munkások életszínvonalának sülyesztése ellen védekeznek, de nem intéznek támadást a kapitalista rendszer ellen, nem kapcsolódnak be a proletárforradalomba. S amilyen mértékbek válnak értéktelenekké a proletáriátus számára, olyan mértékben fokozódik értékük a kapitalista osztály számára. Az osztályharc egy-két utóbbi, kiemelkedő eseménye élénken bizonyítja ezt. A múlt év folyamán Olaszország proletáriátusa hatalmas, elszánt támadást intézett az olasz uralkodó osztály ellen. A munkások városrólvárosra foglalták le az iparágakat, országszerte kezdték megalakítani a szovjeteket, megszervezték a gárdákat, hogy visszaverjék a burzsoázia erőszakszervezeteinek a támadását. Olaszország a társadalmi forradalom küszöbén állott. Az uralkodó osztály tehetetlen volt. Nem bízott egyetlen támaszában, a hadseregben. A végveszély pillanatában segítségére siettek a szakszervezetek. Kompromisszumot kötöttek a burzsoáziával, leszerelték a proletárforradalmat, időt adtak a burzsoáziának a fehér gárdák és az ellenforradalom megszervezéséhez s ma már a fascisti név alatt ismert fehér gárdák kezében van az offenziva a proletáriátus ellen. A szakszervezetek, melyek szervezett erejüket nem fordították a kapitalista rendszer megdöntésére, az uralkodó osztálynak támaszaivá váltak. Az angol bányászok sztrájkjából kezdett kibontakozni az angol proletárforradalom. A széntermelés megbénulása már magában véve is hatalmas csapás volt az angol kapitalizmusra, melynek a vasúti és szállító munkások sztrájkja megadhatta volna a kegyelemdöfést akár a kapitalizmus ellen irányuló támadások sorozatával, ha az angol kormány megadja a bányászok követeléseit s ezáltal vallomást tesz a burzsoázia gyöngeségéről, akár a végső mérkőzés haladéktalan kiprovokálásával. Ismét csak a békét, a megalkuvást kereső szakszervezetek voltak azok, melyek — legalább ideiglenesen, — leszerelték az angol proletárforradalmat. Miként az olasz, úgy az angol burzsoázia is időt kapott, hogy megszervezze az ellenforradalmat. A hármasszövetség sztrájkjának lerendelésével együtt jött az a jelentős hír, hogy a kormány folytatja a “nemzeti védelem” megszervezését, a magyar tiszti különítmények, a német orgesch, az olasz fascisti mellé sorakozik az angol burzsoázia terror-hadserege. Az angol szakszervezetek, melyek szervezett erejüket nem fordították a kapitalista rendszer ellen, az angol uralkodó osztály utolsó mentsvárainak bizonyultak. Úgy az olasz, mint az angol proletariátus forradalmi megmozdulása mögött az életszínvonal csökkentésének megakadályozása volt az eredeti hajtóerő. És elfogultság volna azt állítanunk, hogy az olasz és az amror szakszervezetek nem igyekeztek fentartani, sőt magasabbra emelni a munkások életszínvonalát. Az olasz munkások magasabb béreket kaptak, az angol bányatulajdonosok nyíltan elismerték, hogy legalább bizonyos, kerületekben valóban szükséges a béremelés. Azonban a kapitalista termelés válsága ma már olyan arányokat öltött, hogy a béremelés nem jelenti a munkások életszínvonalának az emelését. Semmiesetre sem jelentheti az osztály életszínvonal emelését. Ha egy ország munkásainak összmunkabére tíz százalékkal emelkedik, de a munkanélküliek száma ötven százalék, a munkásoknak, mint osztálynak, életszínvonala a régihez arányítva negyvenöt százalékkal csökkent a tíz százalékos béremelés dacára. A munkásosztályon nem segít a béremelés, ellenben amíg a szakszervezetek beérik a béremeléssel és nem fordulnak a kapitalista rendszer ellen, az uralkodó osztály a béremeléssel megvásárolhatja a szakszervezetek szövetségét. Ezeknek az eseteknek a tanulságait vonja le a Times, amikor Garyvel ellentétben azt vallja, hogy szükség van a szakszervezetekre. Szükségük van olyanokra, melyek a termelőeszközöket kapitalista tulajdonban és ellenőrzés alatt hagyják s a proletárforradalmat a kompromiszszumok ingoványaiba igyekeznek vezetni. Csakhogy ilyen szakszervezetekre a proletáriátusnak nincs szüksége. Az angol munkások jelenlegi hangulatából ítélve, az angol burzsoázia nem sokáig támaszkodhat a szakszervezetekre. A proletáriátus okulva a saját vereségein, átalakítja azokat a forradalom harci szerveivé. BB “AZ UTOLSÓ néhány évtized, — mondotta Harding, — meggyőzhette a világot, hogy mi készek vagyunk a harcra is, hogy megvédelmezzük e kontinens ifjú, izmosodó demokráciáit az elnyomástól és zsarnokságtól.” Úgy van, az amerikai kontinens népeit elnyomni és kifosztani az amerikai imperializmusnak a privilégiuma. A KIÁBRÁNDULÁS Amerikának a kivitele a múlt decemberben közel ötszáz millió dollárral múlta felül a behozatalt. Vagyis a külfölddel való kereskedelem mérlege közel ötszáz millió dollárt mutatott fel az amerikai tőke javára. Azóta hónapról-hónapra csökkent a különbözet. A múlt hónapban már csak százharminckét millió dollárral múlta felül a kivitel a behozatalt. Az angol kapitalizmust még nagyobb meglepetés érte: a múlt év március havában az export és import mérlege negyvenhat millió font sterlinget mutatott az angol kapitalizmus javára, az idei március pedig csak tizennyolc millió font sterlinget. Az egyik kapitalista lap szerint ideje, hogy az angol és az amerikai, különösen az amerikai kapitalisták kiábránduljanak abból az illúzióból, hogy a világkereskedelem a lábaiknál hever, hogy ellenfeleik már nem képesek a versenyre. Lehetséges, hogy javult valamelyest az európai kontinens kapitalista termelése, azonban egyenesen esztelenség az a feltevés, hogy az amerikai kapitalizmussal versenyképes. Valószínű, hogy bizonyos európai áruk, az európai munkaerő végtelen olcsóságánál fogva bírják a versenyt ugyanazon amerikai árukkal az európai, sőt az amerikai piacon is, de ez sem adja magyarázatát a kereskedelmi mérleg Amerika rovására történő változásának. Az amerikai és az angol kivitel csökkenése, nem pedig a behozatal emelkedése okozza a változást. A múlt év március havában az amerikai kereskedők több mint nyolcszáz millió dollár értékű árut szállítottak a külföldnek, az idén pedig március havában a kivitel négyszáz millió dollárnál kevesebb volt. Ugyanezekre a hónapokra a behozatal ötszázhuszonhárom, illetve kétszázötvenkét millió dollár volt. A behozatal csökkenése aránylag sokkal nagyobb volt, mint a kivitel csökkenése, a különbözet mégis Amerika rovására csökkent. Nem a külföldi verseny szorítja tehát az amerikai kapitalizmust, hanem a világpiacnak az összeomlása. Tényleg van egy illúzió, melyből ki kell ábrándulni úgy az amerikai, mint az angol kapitalizmusnak, de ez az illúzió nem arra vonatkozik, hogy a világkereskedelem a lábainál hever-e vagy sem. A francia diplomaták és imperialisták dühöngése sok amerikai kapitalista előtt érthetetlen. A francia burzsoázia már látja, hogy győzelmének, melyet drága áron vásárol meg, nem veheti hasznát. Az angol és az amerikai kapitalisták a győzelem gyümölcsét nem a németek által fizetendő hadisarcban, hanem a kereskedelmi hegemónia megszerzésében látták. Abban az illúzióban ringatóznak, hogy ennek a kereskedelmi hegemóniának hasznát vehetik. Pedig hát nem vehetik hasznát. Rá fognak jönni, hogy a világpiacot csak úgy tudták megszerezni, hogy egyúttal össze is törték. És amikor eladatlan áruik felhalmozódnak s látják, hogy nem ideiglenes válságról, hanem teljes kapitalista csődről van szó, érezni fogják ugyanazon dühös kint, melyet a francia burzsoázia máris érez. Van még egy illúzió, melyből ki kell ábrándulniok. A kapitalizmus rekonstrukciója folyik már a fegyverszünet megkötése óta. De azért a kapitalizmusnak a háború ütötte sebei még mindig nem hegedtek be, hanem elmérgesedtek. Az ipari és kereskedelmi élet hanyatlása, — még ha figyelmen kívül hagyjuk is a már jelentkező kapitalista viszálykodásokat, — magában véve is elég bizonyíték arra, hogy a kapitalizmust nem lehet rekonstruálni. A kapitalista osztályoktól természetesen nem várható, hogy illúziójukból kiábránduljanak minden kényszerítő erő nélkül. Azonban a kiábrándulásnak mégis be kell következni, mert van kényszerítő erő: a forradalmi proletariátus, mely emeli már durva öklét, hogy lecsapjon a kapitalista illúziók közt a m i nap legérdekesebb hire i ---------- A tegnapi lapokban megint szó volt Magyarországról. Nem is egy, hanem három küönböző hírt közöltek egykori hazánkról, amelyek külön-külön is elég érdekesek. Bethlen gróf, az új miniszterelnök, kijelentette, hogy az antiszemita politikának nem híve, DE a kormány ennek ellenére is mindent el fog követni, hogy a zsidók ne monopolizálhassák Magyarország kereskedelmét. Ez az első hír. Génfből jelentik, hogy a Vörös Kereszt megállapítása szerint Budapesten egyre nagyobb lesz a nyomorúság és az éhség. A kisebb városokban is rosszabodik a helyzet. Budapesten márciusban 1200 ember lett öngyilkos. Ez a harmadik hír. Látszólag e három hírnek semmi köze egymáshoz. Pedig nagyon is van. Majdnem azt mondhatjuk, hogy az egyik természetes következménye a másiknak. Nem lehet senkire meglepő az, hogy Budapesten és a kisebb magyar városokban is egyre nagyobb lesz a nyomorúság és az éhség, olyanynyira, hogy az emberek ezrével menekülnek a halálba. Nem is lehet az másképpen egy olyan országban, ahol az éhség és a nyomorúság enyhítése helyett felekezeti uszítással és királyválasztással töltik az idejüket az ország “nagyjai”. Amerikában és Magyarországon egyforma a magyarok helyzete. Itt is, odaát is, a legszemérmetlenebb uszításban és üres, ostoba politizálásban merítik ki az erejüket azok, akik évek, sőt évtizedek óta élősködnek a dolgozók nyakán. Itt is, odaát is királyválasztással és zsidóheccekkel vonják el a nép figyelmét a saját, égető problémáiról — és a szomorú csak az, hogy erre mindig a dolgozó milliók fizetnek rá Az éhség, a nyomorúság nem azokat sújtja, akik az uszítást és a politizálást végzik, hanem azokat, akiknek a sorsa, a munka elvégzésén kívül, mindig a szenvedés és a szolgaság volt. És ezért, mert Amerikában és Magyarországon egyforma a helyzet, itt és odaát is egyforma az a mód, amelylyel a dolgon segíteni lehet. Növelni és forradalmasítani kell az osztálytudatos munkásság táborát, ami elég erős és elég elszánt lesz ahhoz, hogy az uszító és politizáló úri bandával egyszer és mindenkorra elbánjon. fl T‘KflNEYA’’ ft CSŐD SZÉLÉN A BÉCSI MAGYAR ÚJSÁGBÓL. A világpiacon előállott áresések katasztrofális helyzetbe sodorták a magyar gazdasgi életet, amelynek majdnem minden szerve recseg-ropog. Naprólnapra tömegesen érkeznek hírek, hogy a magyar gazdasági élet, elsősorban a budapesti piac teljesen megrendült. Hegedűs Lóránt őrületes pénzügyi javaslatai csak súlyosbították ezt a helyzetet, amelynek megmentésére most már maga Hegedűs is kénytelen fűhöz-fához kapkodni. Előbb a nagybankok segítségével próbálta az ország megrekedt gazdasági szekerét a kátyúból kihúzni és amikor a nagybankok intervenciója—bár busás ellenértéket kaptak érte, — sem sikerült, a kormány vette kezébe a szanálás munkáját. Ma a kurzus dédelgetett kedvencének , a Hangyának katasztrófájáról számolhatunk be. A Hangya— a kurzuslovaggá átvedlett Balogh Elemér igazgatója útján — hallatlan árutömegeket rendelt meg és halmozott fel, hogy a zsidó kereskedelemmel szemben sikeresen vehesse fel a harcot, amelyet azonban szövtkezeti társa ellen, az Általános Fogyasztási Szövetkezet ellen is kíméletlenül megindított. A teljesen laikus vezetőség hozzáértés és üzleti érzék nélkül hatalmas árutömeget vásárolt össze és amikor a világpiacon beállott az árzuhanás, a Hangya katasztrófáját már senki sem és semmi sem tartóztathatta fel. A Hangya csak textilárukból 240 millió értékű árut vásárolt, amelyen mintegy 70 millió koronát veszít. De egyéb áruüzletei is végzetes helyzetbe sodorták, úgy, hogy a Hangyához közelállók szerint a Hangya vesztesége közel száz millió koronára rúg. Amikor ennek a budapesti piacon híre ment és nyomában kis pánik támadt, a Hangya hazug és tendenciózus nyilatkozatban igyekezett letagadni a már elkerülhetetlen bukást. A kurzus segítségére akart sietni a csőd szélén álló Hangyának és nagyobb államsegélylyel gondolja a katasztrófát elkerülhetni.. De a kurzus azzal is segítségére sietett a Hangyának, hogy eltiltotta a budapesti lapokat a Hangya ügyeinek szellőztetésétől, sőt ráparancsolt a lapokra, hogy a Hangya otromba és hazug cáfolatát feltűnő helyen adják le. De nemcsak a Hangya áll a csőd szélén: az egész budapesti piacot elháríthatatlan veszedelem fenyegeti, amelynek legbiztosabb hírnöke, hogy a budapesti tőzsdén harmincöt fizetésképtelenségről tudnak, de ezeknek közlésétől is eltiltották a lapokat. A nagy magyar pénzügyi zseni, Hegedűs Lóránt kétségbeesve nézheti a magyar gazdasági élet összeroppanását, amelynek felidézésében jelentékeny szerep jutott neki is. Félhivatalosan a Hangya igazgatóságának következő cáfolóiratát, közlik: Néhány nap óta az árcsökkenéssel kapcsolatban rosszakaratú hírek keringenek a Hangyáról. E híresztelésekkel szemben a Hangyaszövetkezet tagjai nem szorulnak megnyugtatásra. Mégis, a nyilvánosság tájékozása céljából az igazgatóság felelősségének teljes tudatában kijelenti, hogy a Hangyát nem, érték olyan arányú veszteségek, amikre előrelátó üzleti politikája révén ne volna bő fedezete. Éppen ezért sem a hitelezőket, sem a szövetkezet üzletrésszel bíró tagjait nem érhetik az árcsökkenéssel kapcsolatban veszteségek. A minden alapot nélkülöző rosszakaratú híresztelések terjesztői ellenében a szövekezet a törvény teljes szigorát veszi igénybe. Ez a nyilatkozat természetesen vonatkozik azokra a külföldi lapokra is, amelyek kellő tájékozódás nélkül foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Amint ebből a nyilatkozatból látjuk, a Hangya igazgatósága óvatosan cáfol, annyira óvatosan, hogy a cáfolat fölér a beismeréssel. Az igazgatóságimegerősíti, hogy a Hangyát a veszteségek érték s csak azt a hazugságot biggyeszti ehhez a beismeréshez, hogy a szövetkezetnek bő fedezete van a veszte-ségekre. Ezt a bő fedezetet azonban a szövetkezet nem aj saját pénztárából szeretné elő- teremteni. Sajtóperrel ,és a különítménnyel is fenyegetődzik a Hangya, a különítményekkel belföldi, a sajtóperrel a külföldi sajtóorgánumok ellen. A törvény teljes szigora ugyanis bent Hortháországban egyet jelent a kelenföldi laktanya pincéjével. ÁLRIÍHAT KAPOTT A NEMZETI HADSEREG Az egész világon megkezdték már a hadseregek leszerelését, csak Csonkaország érzi magát elég erősnek arra, hogy nyíltan is kutyába vegye az aláírt békeszerződést. Horthy országa lázasan fegyverkezik, napról-napra növekednek a fehér hadosztályok, egyre nagyobb tömegekben gyártják a muníciót, megerősítik a határt, katonai felszerelések tömegét csempészik a külföldről. Fegyverkeznek és támadó hadjáratra készülnek. Módunkban van részletes adatokkal beszámolni arról, hogyan játszák ki Horthyék a trianoni szerződés lefegyverző rendelkezéseit úgy, hogy a AZ UTOLSÓ RABSZOLGA írta: Alexandra Kollontay. Évszázadokon át hallgattak a Kelet asszonyai; a proletárforradalom hatalmas buzdítására volt szükség, hogy elzárkózottságukból kilépjenek. A kommunizmus üzenete, az általános munkának és testvériségnek, a nemek egyenlőségének, az általános szolidaritásnak proklamációja ellenállhatatlan erővel hatotta át a Keletet, fölébresztette sokszínű és sokfaju tömegeit. A Kelet megmozdult. A szegények, a satrapák és a gazdagok ellen a szívükben fölgyülemlett keserűséggel közeledtek „ a vörös lobogó felé, a szabadságnak, az egyenlőségnek, a közös munkálkodásnak szimbóluma felé. A történelemben előszörfordult elő, hogy a Kelet asszonyai, az elnyomottak közt a legelnyomottabbak, hozzájuk intézett szózatot hallottak. ők, akiket csak tárgyaknak, házieszközöknek, alázatos és hangtalan jószágnak tekintettek, meglátták a vörös lobogót, amely egyenlőséget és forradalmi vívmányokat hoz a számukra. A Kelet asszonyai századok óta most vetették el először a fátyolt és csatlakoztak a hatalmas menethez, amely a kommunizmus vörös lobogója felé tart. Szovjet Oroszország életének minden egyes hónapja a kommunizmus alapjának a megszilárdításával fokozza Kelet aszszonyainak forradalmi öntudatát. Most léptek először a történelem színpadára, amikor megjelentek Bakuban a keleti népek kongresszusán. Szovjetoroszországnak és a keleti köztársaságnak minden vidékén, ahol mohamedánok vannak többségben, a nők tömegei közt folyik a felvilágosítás hatalmas munkája. A szovjet eszme, mint valami bűvös gyűrű, vonzza magához a kitagadottakat, ledönti a válaszfalakat a fajok között és egyesíti a szétszórt erőket. A nők követelik a nevelést. A keleti nők, a köznevelési intézmények körül tömörülnek, már letették a fátyolt. A perzsák és a tatárok között, is erős agitáció folyik a fátyolviselésegészségtelen szokása ellen. Teheránban, ahol a talaj már földolgoztatott a kommunista vetés számára, a nők konferenciája kiadta a jelszót : “Le a fátyollal!” Turkesztánban napról-napraerősebbé válik a mozgalom, amelyben részt vesznek a munkásasszonyok. A válópörök száma szaporodik, ami azt jelenti, hogy a nők haladnak a gazdasági függetlenség felé és független létet követelnek maguknak. Azerbaijanban a mohamedán asszonyok a kommunista szervezet vezetése alatt klubot, óvodát, közös étkezdét és iskolát alapítottak. A Transzkaukázusban a nők rendszeresen tartanak gyűléseket és a ruhaipari munkások szervezetében egyesülnek az orosz és a mohamedán nők. Samarkandban a kommunista szervezetnek van egy csoportja, amely mohamedán nőkből áll. Bukharában és Turkesztánban is vannak már a nőknek szervezeteik. A mozgalom terjed Baskíriában a kalmük, akirgiz, a tatár asszonyok között, sőt még a messze északi vidék mohamedán női közt is. A mohamedán nők kommunista pártosztályokat alakítanak. A keleti asszonyok között, különösen Szovjet Oroszországban, gyors ütemben halad a felszabadulás. Hogy a kommunizmusnak új híveket és védőket szerezzünk, segítenünk kell ezeket a nőket. A női szervezetek harmadik kongresszusán már a keleti nők szervezetei is képviselve voltak. Ezek a küldöttek elhatározták, hogy munkánk megkönnyítésére összehívják a keleti nők külön kongresszusát. A tartományokban "bizottságokat szerveztek a kongresszus előkészítésére. A bizottságok a női szervezetek, az ifjú kommunisták és a mohamedán irodák képviselőiből állanak. Ugyanilyen bizottságok alakulnak a kerületekben is. A munkában részt vesznek tanítók, orvosok, ér, a népnevelő társulatok s röpiratokkal, füzetekkel árasztják el a kerületeket. Az önálló köztársaságokban is féljük ez a munka. A tartományokban és kerületekben proletárkonferenciákat tartanak. A kongresszus napirendje: 1. A napi kérdések. 2. A szovjethatalom és a keleti nők. 3. A keleti nők jogi helyzete a múltban és most. 4. A kisipar és a keleti nők. 5. Az anyák és gyermekek védelme. 6. Közoktatás és a keleti nők. A kongresszus nem tárgyal pártkérdéseket. Célja a keleti nők nagy tömegének megmozdítása, kommunista szellemben való nevelése. Ezt a kongreszszust követi a kommunista keleti nők kongresszusa. Ennek a kongresszusnak is számolni kell a kelet gazdasági viszonyaival és sajátos tradícióival. Törekvésünket két pontra irányítjuk. Egyesítjük a nőmunkásokat azokon a helyeken, ahol az ipari tőke már rájuk tette súlyos kezét, egyesítjük a mezőgazdasági nomád elemeket a mezőgazdasági kooperatív társulatokban. Ezen kívül bevonjuk a nőket a nevelő munkába s azon keresztül később a politikai tevékenységbe. A keleti nők felszabadításának legbiztosabb eszköze a nevelés. Az élet maga követeli, hogy a nevelő intézetek és a nők között szoros legyen a kapcsolat. Minél kiterjedtebb munkát végeznek női szervezeteink a keleti nők között, annál szilárdabb lesz a kommunizmus a keleten és annál biztosabban mérik a nyugati imperializmusra a halálos csapást az évszázados álmukból felébredő, egyesült keleti proletárok. vak is láthassa, hogy az állítólagos leszerelés helyett valójában izgatott harci készülődés folyik. A békeszerződés értelmében Magyarország csak 28 ezer katonát tarthat és ebből csak tíz százaléknyi lehet tiszti rangban. Tehát az eddigi sok-sok ezer tiszti bitang helyett csak 2800 tiszt szolgálhatna a Nemzeti Hadseregben.Ma körülbelül 16.000 tisztje van Magyarországnak, ebből is 9000 pléhigalléros törzstiszt, amint ezt a tiszti névtár adatai is igazolhatják. Mostanában várják Magyarországra az antant jóvátételi bizottságát, amelynek az lesz a dolga, hogy meggyőződjék a békeszerződésben kikötött leszerelés végrehajtásának megtörténtéről. Tulajdonképpen ezzel áll összefüggésben az a lázas “átcsoportosítás”, ami a Nemzeti Hadseregben végbemegy. Teszik ezt dicső példák nyomán: utánozzák a nagynémet módszert. A hadsereget egyszerűen álruhába bujtatják. Megszervezik az úgynevezett vámőrséget, amely tényleges tisztekből és altisztekből áll. Ez a vámőrség szállta meg a határvonalakat. Melléje sorakozik az ugyancsak újonnan szervezett pénzügyőrség, amely most már katonailag organizálva ötszöröse a békebeli finánc-állománynak. A pénzügyőrség keretei természetesen szintén aktív tisztekkel vannak megtöltve. Ugyancsak alaposan átszervezték s aktív tisztekkel rakták meg a határrendőrséget, az államrendőrséget és a csendőrséget. Új egyenruhát húztak a repülőcsapatokra és elkeresztelték őket “Magyar Aeroforgalmiészvénytársaság”-nak. Persze ez a “vállalat” sem egyéb, mint álruhás katonai alakulat. Az autócsapatokat most már “Magyar Autóforgalmi Részvénytársaság”-nak hívják és szintén új uniformist kaptak. Ez az egész változás, mert egyébként éppen úgy a hadsereghez tartoznak, mint eddigelé. Természetes, hogy ezek a “részvénytársaságok” és a többi álalakulat éppen úgy katonai fegyelem alatt áll, mint a Nemzeti Hadsereg többi része. Most már csak az hiányzik, hogy a jóvátételi bizottságnak bemutassák még az “Osztenburg here-kitermelő r.-t.” és a “Prónay szemgolyó-gyüjtő r.-t.” alapszabályait. (Prof.)