Előre, 1921. június (17. évfolyam, 3194-3222. szám)
1921-06-25 / 3217. szám
A NÉPLIGA HALÁLHARANGJÁT MÁR LORD CURZON IS MEGKONDÍTOTTA Az angol külügyminiszter elhibázottnak tartja a népliga megalakítását A Nemzetek Ligája helyett békét kellett volna létrehozni — mondja a lordoknak LONDON, június 24. — Curzon lord, az angol külügyminiszter tegnap este váratlanul támadást intézett a Nemzetek Ligája ellen a lordok házában. Kijelentette, hogy a legsúlyosabb nemzeközi bajok azért támadtak, mert a szövetségesek a békekötésnél nagy hibákat követtek el és véleménye szerint a hibákon csak az Amerikával való legteljesebb kooperáció segíthet. A külügyminiszter a mandátumok felett folyó vitát használta fel a támadásra, amely vitában elismerte, hogy a parlamentnek joga van megszerezni a szükséges információkat. A Nemzetek Ligájának alapszabálya olyan, — mondotta — hogy azt még egy gyakorlott ügyvéd sem értheti meg. Elhibázott dolognak tartotta, hogy a szövetségesek, amikor Párisban összegyűltek, ezt az alapszabályt nemzetközi törvénnyé akarták tenni. “Elhamarkodva döntöttek olyan kérdések fölött, amelyeket ajánlatosabb lett volna elhalasztani. Nem arra kellett volna gondolniuk, hogy a világot szabályozzák, hanem arra, hogy valódi békét hozzanak létre. Ajánlotta a mandátumok fölött való vitának az elhalasztását, mert Amerikának a véleményét is meg kell hallgatni, mielőtt a mandátumok kérdésében dönteni lehet. --------- A miitikanerek egyre hanyatlanak minden new yorki iparágban A MÚLT OKTÓBER ÓTA TIZENEGY SZÁZALÉK A BÉRCSÖKKENÉS. A kapitalisták emelik a munkások munkaidejét. ALBANY, június 24. — New York állam statisztikai hivatala több mint másfélezer gyárnak május haváról szóló jelentéséből megállapította, hogy a munkabérek még mindig csökkenőben vannak valamennyi iparágban. Az átlagos heti munkabércsökkenés a múlt hónaphoz arányítva harmincnégy cent volt, a május havi munkabérek a múlt október havi munkabérekhez arányítva tizenegy százalék hanyatlást mutatnak. New York városban sokkal kisebb volt a hanyatlás, mint az állam északi gyáraiban, mert a new yorki erősebben szervezett munkások ellenálló képessége nagyobb. Némely iparágban látszólag nem csökkent a munkabér, de relatíve mégis csökkent. Ugyanis azokban az iparágakban, melyekben a kifizetett munkabérek összege változatlan maradt, a munkaidő emelkedett. A munkások csakis azért kaptak ugyanolyan mennyiségű munkabért, mint a megelőző hónapban, mert hosszabb munkaidőt dolgoztak. A heti munkabércsökkenés átlaga az utolsó tizenkét hónapra több mint harmadfél dollár. Legnagyobb volt a csökkenés a vas- és fémiparban és a hajóépítő iparban. A vas- és fémipari munkások heti munkabére közel tizenhárom dollárral, a hajóépítő munkások munkabére heti tíz dollárral csökkent. Az angol szövőmunkások elfogadták a bérlevágást ” MANCHESTER, Anglia, jan. 24. A szövőiparban ideiglenesen elintézést nyert a bérharc. A munkások és munkaadók között hosszas tárgyalások után megállapodás jött létre, mely szerint a munkások az eredetileg követelt bérleszállítás egy részébe belementek. A bérlevágás 200 ezer munkást érint. A béke rövidéletű lehet, mert szombaton a szakszervezeti vezérek londoni konferenciájukon esetleg általános sztrájk mellett dönthetnek, minden hatalmat a munkásoknak •"] ELŐFIZETÉSI RE: Egy én* $8.90 Félévre !» !•£■£« $4.00 NEW YORK, N. Y. 38 FIRST STREET TBLSPBONBfl: Orchard 4927-4928. VOL. XVII. ÉVF. No. 3217. >IEW YORK, CLEVELAND, CHICAGO, BRIDGEPORT, DETROIT. Hollandia elutasítólag válaszol Hughes olajjegyzékére HÁGA, június 24. — A hollandiai kormány nyilvánosságba hozta az amerikai kormánynak május 27-iki jegyzékére adott válaszát. Az amerikai kormány tiltakozott a hollandiai kormánynak a Djambi olajforrásokra vonatkozó politikája ellen. A hollandiai kormány jegyzékében kijelenti, hogy a képviselőház által elfogadott törvény, amely kizárja az amerikai érdekeltségeket a Djambi olajforrások kiaknázásából — a kölcsönösség elvét nem sérti meg. A hollandiai kormány véleménye szerint az ő politikája a külföldi államokkal szemben sokkal szabadelvűbb, mint az amerikaiaké. (A hollandiai kormány tehát újból elutasította az amerikai kormány ama kérelmét, hogy hogy amerikai érdekeltségeknek is adjon koncessziókat a Djambi olaj forrásokra.) ---------------- A bányabárók nem akarnak tárgyalni a unióval ALTONA, június 24. — T. H. Watkins, a Pennsylvania Coal and Coke Co. elnöke, a pattoni kereskedelmi kamara előtt kijelentette, hogy amíg a viszonyok alaposan meg nem változnak, nem hajlandó tárgyalásba bocsátkozni a United Mine Workers tisztviselőivel, mert a jelenlegi munkásvezetőknek az a fő céljuk, hogy a munkásokat és munkáltatókat minél jobban elidegenítsék egymástól, nem úgy, mint Mitchel, Wilson és Patrick, akik jó és hasznos munkát csináltak (tudniillik a kizsákmányolok részére). A jámbor bányabáró azért nincs megelégedve a jelenlegi union tisztviselőkkel, mert szeretné levágni a bányászok bérét, amibe a unió nem akar belemenni. Éppen az a körülmény, hogy a bányabáró nincsen megelégedve a tisztviselőkkel, bizonyítja, hogy a munkások érdekeit tartják szem előtt. ----------------LONDON, június 24. Japán fokozott mértékben folytatja fegyverkezési programját. A japán kormány ügynökei ötven legújabb típusú gyorsjáratú repülőgépet vásároltak Angliában, melyeket a hajóhadnál fognak használni. A gépek két gépfegyverrel s 220 lóerős Bentley-motorral vannak felszerelve. Görögország valószínűleg belemegy a béketárgyalásokba ATHÉN, június 24. — A jelek után ítélve, arra lehet következtetni, hogy a görög kormány legalább is elvben el fogja fogadni a szövetséges nagyhatalmak javaslatát, hogy közvetítésükkel vessenek véget a háborúnak a görögök és nacionalisták között. A szövetségesek röméni választ kértek jegyzékükr, azonban a görög kormány mielőtt végleges választ adna, kérdést fog intézni a szövetségesekhez a feltételek ügyében, amelyek mellett a békekötést lehetségesnek gondolják, amennyiben a szövetséges jegyzék teljes bizonytalanságban hagyta a görög kormányt erre vonatkozólag.. .A beavatottabb körök véleménye szerint Görögország nem igen bújhat ki a szövetséges javaslat alól, mert visszautasítás esetén teljesen magára maradna és a háború folytatásáért kizárólag ő viselné a felelősséget. -----------------Szibéria a japán beavatkozás ellen Amerikához fordul A JAPÁN CSAPATOK KIVONÁSÁT KÖVETELIK SZIBÉRIÁBÓL Semenoff újra próbálkozik a hatalmat magához ragadni RIGA, június 24. Moszkvai távirat jelenti, hogy Szibéria távol keleti kormányának pekingi képviselője, Ugaroff, jegy széket nyújtott át a pekingi amerikai követhez, amelyben kormánya nevében tiltakozik Japán szibériai beavatkozása ellen. A távol keleti kormány arra kéri föl Amerikát és Angliát, hogy hassanak oda befolyásukkal, hogy Japán vonja ki csapatait Szibériából. A távirat szerint a csitai kormány közönséges banditáknak és a nép ellenségeinek jelentette ki a vladivosztoki ellenforradalmárokat, akik a Kolcsak és Semenoff-féle rémuralmat akarják visszaállítani Szibériában és harcra szólítja föl ellenük Szibéria munkásait és parasztjait, akik tömegesen csatlakoznak is a távol keleti köztársaság csapataihoz, amelyek az Amur mellékel Ochatsk mellett, szétverték az ellenforradalmi bandákat. Egy vladivosztoki távirat azt jelenti, hogy az ellenforradalmárok egy konferenciájáról kizárták Semenoffnak 60 hívét, akik Semenoff elismerését követelték. Semenoff, aki még mindig egy hajón tartózkodik a vladivosztoki kikötőben, kijelentette, hogy addig nem nyugszik, míg a hatalmat magához nem ragadja. ---------------- France szenátor megkapta a beutazási engedélyt BERLIN, június 24. Jelentik, hogy France amerikai szenátor megkapta a Szovjet Oroszországba való beutazási engedélyt. Az a hír volt elterjedve, hogy a szovjet kormány nem fogja beengedni az amerikai szenátort, mert az amerikai kormány olyan barátságtalan magatartást tanúsít Orozországgal szemben, hogy a szovjet kormány amerikai polgárokat nem bocsát be többé Oroszországba és hasonlóan ignorálni fogja Amerikát. | VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ] Vtomamxximit&Mr,›****‡€ u m nmmmmmm mw— Skandináviai bankcsoport támogatást ajánl Ausztriának A SZÖVETSÉGESEK HÚSZ ÉVRE MONDJANAK LE KÖVETELÉSEIKRŐL Olaszország nagyobb részt akar a német kártalanításból PÁRIS, június 24. Egy hatalmas skandináv bankcsoport Ausztria segítségére akar jönni és kész Ausztriát a felépítésre szükséges hitellel ellátni, hogyha a szövetségesek 20 évre elhalasztják az igényelt hadikárpótlás behajtását. Anglia és Franciaország már beleegyezett abba, hogy követeléseikre nem tartanak igényt a kívánt időig, de Olaszország még nem adta beleegyezését és csak továbra is kitart eredeti követelése mellett, állítólag azért, hogy a szövetségesektől jobb üzletet csikarjon ki. Olaszország nagyobb összeget kér a kártalanítási összegből, mint amennyit a versaillesi szerződés részére megállapított. Most az oszrák helyzetet akarja fölhasználni arra, hogy ebbeli követelését kielégítsék. Olaszország a német kártalanítási összegből tíz százalékot kap. A római kormány azt hiszi, hogy részét a többi hatalmak rovására meg fogják nagyobbítani, hogy hajlandó lesz az osztrák követelések behajtását elhalasztani. A skandináviaiak elhatározták, hogy segédkezet nyújtanak Ausztriának a fölépítésében, miután előbb meghallgatták Gluckstadt dán bankárnak a jelentését, aki az osztrák helyzetet megvizsgálta. A terv, melyet kidolgoztak, magában foglalja a mai forgalomban levő papírpénz kivonását és egy korlátolt összegű értékpapír kiadását. A bankárok kötvényeket kérnek az ország belső jövedelméről a nyújtott hitel biztosítékául s még más olyan követelésük is van, amelyek az osztrák kormány mai helyzetét tekintve, elfogadhatók. Itt azt hiszik, hogy Olaszország követni fogja Angliát és Franciaországot és szintén el fogja halasztani követeléseire vonatkozó igényét. Alig hihető, hogy a szövetségesek beleegyezzenek, hogy Olaszország nagyobb részt kapjon a német kártalanítási öszszegből. ---------------- Egyiptom a liga pártfogását kéri Anglia ellen GENF, június 24. Mahomed Fahny, az “ifjú egyiptomiak” vezére, a népliga tanácsához fordult, hogy közvetítsen Egyiptom és Anglia között s támogassa Egyiptomot függetlensége elnyerésében, amelyről Egyiptom soha nem mondott le, mert Anglia csak rákényszerítette protektorátusát 1941-ben. (Nagyon rossz utat választott Fahny Egyiptom függetlenségének kivívására, a rablók szövetségéhez fordult, hogy szabadítsa meg egyik tagjától. A török nacionalisták megmutatták az utat, miképp lehet az imperialista rablók igáját lerázni.) ----------------WASHINGTON, június 24. — Daugherty igazságügyi államtitkár megengedte Jack Johnsonnak, a néger nehézsúlyú boxmesternek, hogy a Dempsey és Carpentier-versenyen jelen lehessen. Johnsont a Mann-törvény megsértése miatt egy évre ítélték el. Börtönbüntetése július 7-én járt volna le. Kanadában a születések száma kétszerese a halálozási számnak OTTAWA, Ontario, június 24. Kanadában a születési arányszám 1920-ban 27.47 százalék volt 13.31 százalék halálozási arányszám mellett. A házassági arányszám ugyanez idő alatt 8.94 százalék.---------------- Panama és Costa Rica kiegyeztek a határokban SAN JOSE, Costa Rica, június 24. A costa ricai köztársasági elnök egy mérnökökből álló bizottságot küldött ki, hogy pontosan megállapítsák a határokat Panaima és Costa Rica között. A határviszály a két köztársaság között elintézést nyert s a costa ricai kormány már aláírta az előzetes megegyezést. Eszerint Costa Rica a San Juan folyó mentét az Egyesült Államoknak engedi át, ahol Amerika csatornát fog építeni a két óceán között. (Ezért állt Amerika Costa Rica partjára a határviszálynál.) —------------- Felsősziléziian a lengyel inzurgensek kezdenek szétzülni KORFANTY MEGKÍSÉRLI ÚJABB HADERŐNEK A SZERVEZÉSÉT A németek a lengyelek távozása után leteszik a fegyvert True translation fiiért with th* Po*t master of New York on June 24, 1921. as required by the Act of Octo- j ber 4, 1917. BERLIN, június 24. — Amíg a németek és a szövetségesek bizottsága között Oppelnben a tárgyalások folynak, a lengyel fölkelő haderő szétzüllése már megkezdődött. Az egymással szembenálló pártok már annyira békés húrokat pengetnek, hogy kilátás van a normális viszonyok helyreállítására. A lengyel fölkelő csapatok egyszerűen szétoszlanak, a fölkelők visszatérnek városaikba és falvaikba és magukkal viszik fegyvereiket is. Az utakon még mindig cirkálnak a fölkelők őrjáratai, azonban a fölkelő hadseregnek már csak a váza maradt meg és ez folyton hátrál a szövetségesek csapatai elől. Már nem lehet harcképes hadseregnek tekinteni. A sziléziai német haderők parancsnoka fölajánlotta, hogy mihelyt a lengyelek teljesen kiürítették az ipari kerületeket, naponta háromezer német katona fogja letenni a fegyvert, úgy, hogy tíz nap alatt meg fog történni a teljes demobilizáció. A kiürített területeken rablóbandák portyáznak, a német és lengyel csapattöredékek. Ezekkel a bandákkal csak a szövetségesek képesek megbiratkózni a lengyelek által lakott területeken, a német területeken a szövetségeseknek a német népszavazási rendőrség is segítséget nyújt. Korfanty a szövetségesek beleegyezésével szeretett volna kísérletet tenni egy lengyel milícia megszervezésére, azonban Martinis tábornok, a szövetsé- ges bizottság elnöke kijelentette, hogy a szövetségesek nem tűrik meg Felsősziléziában ezt a lengyel katonai szervezetet, sem. Martinis a sziléziai kerületek rendőrségével együtt arra törekszik, hogy egyelőre a nagyobb ipari centrumokban állítsa helyre a közbiztonságot hogy a bányákban és a gyárakban a munka megindulhsson. Megjelenik minden nap. VASÁRNAP tartalmas melléklettel. Egyes szám ára: 2: 33 FIRST STREET NEW YORK, N. Y. SATURDAY (Szombat), JUNE 25, 1921. A KOMMUNISTA INTERNACIONÄLE FORRADALMI HARCOT P80KLAMÍL A Kommunista Internacionale forradalmi harcot proklamál A moszkvai kongresszuson képviselve vannak az ázsiai népfajok is RIGA, június 24. — A moszkvai táviróállomásról megérkezett az első hivatalos távirat,amely a kommunista világkongresszus üléséről ad számot. A távirat szövege a következő: “Ma kezdődött meg a Kommunista Internacionale kongresszusa. Célja a kommunizmus. Fegyvere a forradalom. Elődje a proletár Oroszország.” A kongresszust bevezető ünnepélytől a távirat érkezéséig öt nap telt el anélkül, hogy bármi hivatalos értesítés érkezett volna a kongresszusról. Valószínű, hogy ezeket a napokat a szükséges előértekezletek töltötték ki. A táviratból Rigában azt olvassák ki, hogy a kongresszuson nagy többségben vannak azok a küldöttek, akik a legélesebb forradalmi harc folytatását tartják szükségesnek. Egy előző, nem hivatalos értesítés szerint a kongreszszuson a keleti népek számos küldöttje jelent meg, köztük meglehetős számban nők is. Trotzky a keleti kérdésről tartott beszédében kijelentette, hogy a nyugaton már fejlődőben van a forradalom és most a keleti proletariátus forradalmának a megszervezése van soron. Kínai kersekedelmi bizottság tanulmányozza Amerikát Kínai kereskedelmi bizottság érkezik ide Tsu-Tsi-Tien, volt miniszterelnökkel az élén. A bizottság a Waldor Astoriában szállt meg. A küldöttség Amerika gazdasági és ipari helyzetét fogja tanulmányozni, hogy gazdag tapasztalataikat Kína kereskedelmének és iparának a fellendítésében felhasználják. Kínának — mondta Tsu — szüksége van gazdasági és ipari szervezetre, amely az ország gazdag természeti forrásait kifejlessze és hasznosítsa. Szén és vas bőségesen van, amelyet a gyárosok modern bányászati módszerrel kitűnően tudnának kihasználni. Tsu két nagy kínai társulatnak az elnöke. Geológusok kijelentették, hogy Shan-si-nek oly terjedelmes szénmezői vannak, hogy egy évszázadra el tudnák látni az egész világot. ---------------- Automobil - összeütközésnél megsérült hat személy HACKENSACK, június 24. Tegnap hat személy sebesült meg, midőn Harry Chandlers által vezetett gépkocsi az Essex utcában, közel a Hackensackkórházhoz, beleütközött egy motorbiciklibe. Chandlerst, aki sértetlen maradt, a rendőrség letartóztatta és biztosíték ellenében sem bocsátotta szabadon. Az autóban ülők közül hármat kórházba szállítottak súlyos sebeikkel, míg a másk három az első segélynyújtás, után lakásaikra mehettek. A gép vezetője állítólag ki akart kerülni egy kocsit és ez okozta a szerencsétlenséget. ---------------- Az angol birodalmi gyűlés a külpolitikát tárgyalja LONDON, június 24. — A birodalmi gyűlésen tegnap Anglia külügyi politikáját tárgyalták, amelyet Curzon külügyi államtitkár csütörtöki beszédében körvonalazott. Curzon beszédét nem hozták ugyan nyilvánosságra, de annyi kitudódott, hogy részletesen beszámolt arról, hogy a kormány mit tett a külföldi hatalmakkal való viszony ügyében. Noha Curzon kiterjeszkedett Anglia csendes-tengeri politikájára is a japán szövetség felújításának a kérdését csak a jövő héten fogják tárgyalni. Ausztria romlásáról panaszkodik Hamleti köztársasági elnök ANYAGFORRÁSAI ELVESZTÉSE MIATT NEM KÉPES AZ IPARI TERMELÉSRE A földművelésre pedig az ország talaja alkalmatlan. Hainisch osztrák köztársasági elnök a Forum című folyóiratban feltárja az osztrák köztársaság kétségbeejtő helyzetét. Miután leírja a háború nyomán támadt irtózatos nyomorúságot, melyen a szövetségesek jótékonysági akciója nem igen tudott segíteni, a legsötétebb színekkel festi Ausztria jövőjét. “A mai Ausztria, — írja, — nem rendelkezik termőföldekkel, szénbányákkal és olajforrásokkal. Ezeket Lengyelország, Csehország, Magyarország és Jugoszlávia kapták meg. Ausztriának csupán terméketlen hegyei maradtak meg és megmaradt Bécs a maga kétmillió lakójával. Igaz ugyan, hogy Bécs megtartotta bankjait, nagy kereskedőházait, azonban azok a gyárak, melyek a bécsiek birtokában vannak, nagyobbára az utódállamokban vannak, melyek lehetetlenné teszik Bécs és e gyárak közt a kapcsolat fentartását. Egy nagy birodalom, melynek népeit a közös érdekek szálainak milliói fűzték egybe, hirtelen és erőszakosan széthullott és ez a széthullás szükségszerüleg nagygazdasági eltolódásokat hozott létre, melyek miatt a termelésnek szünetelni kell.” A köztársasági elnök a megoldást Ausztria és az utódállamok közt a gazdasági kapcsolatok megújításában, egy nagy szövetséges kölcsönben és a további segélyakcióban látja. —------------- Japán Mexicoban vásárol olajat hajóhada számára TOKIO, június 24. A Hochi Shimbun jelentése szerint a japán tengerészeti minisztérium szerződést kötött az Asano Bussan Co.-val 22 ezer tonna tüzelőolajra, amelyet a társaság egy mexicói vállalattól vásárolt meg Tampicoban. Ez az első eset, hogy Japán Mexicoból importál olajat. Egyebek mellett Amerika,ka főképpen azért pályázik anynyira a mexicói olajra, hogy ellzárja Japánt attól a lehetőségtől,hogy tőle függetlenül szerezhessebe az olajat hadihajóhada számárra.