Uj Előre, 1924. május (20. évfolyam, 4224-4283. szám)
1924-05-01 / 4224. szám
2. oldal Új találmány a fénysugarak vezetésére LYNN, Mass. ápr. 29. — Edward Berry, a General Electric Co. kísérleti laboratóriumának az igazgatóa, igen érdekes találmányt fedezett fel, amelynek segítségével megtört irányban, sőt tetszés szerinti irányban el lehet vezetni a fénysugarakat. A találmány lényege az, hogy bizonyos kvarz keverékből készített cső úgy elvezeti a fényt, mint ahogy egy cső elvezeti a folyadékot. Találmányát egy félkör alakú csővel mutatta be; a cső egyik végén bebocsátott fénysugarak a másik végén jöttek ki. Az anyagnak meg van az a sajátsága, hogy a hősugarakkat is elvezeti. A találmánynak az orvosok fogják gyakorlati hasznát venni, belső betegségek gyógyításánál. Eddig ugyanis a gyógyító hatású ultraviolet sugarakat csak kívülről tudták használni az orvosok, de ezzel a találmánnyal képesek lesznek arra, hogy a cső segítségével a testbe is belevezessék. ------------------Hét hadihajó a partőrség WASHINGTON, ápr. 29. — A haditengerészet hét hajóját bocsátották ma Philadelphiából a pénzügyi államtitkárság rendelkezése alá, a pálinkacsempészkedő üldöző partőrség számára. KÉK-BARLANGOK A tengerparti tájaknak érdekes jelensége az úgynevezett “kék-barlangok” keletkezése. Ezek a barlangok sziklás partokon, leginkább szigetek meredek sziklái között keletkeznek, ha a sziklák lágyabb kőzetanyagból, például mészkőből állanak. A tenger hullámverése évszázadokon át koptatja, marja a sziklát és üreget váj belé, amely lassanként barlanggá tágul. A barlangba behatol a tengervíz. A belsejébe, ha a bejárata elég tágas, csónakkal is be lehet hatolni. Az ilyen félig víz alatt levő barlangba a napfény a kék vizen átszűrődve jut be, tehát az egész barlang belseje kéknek látszik és így jön létre a kék barlang csodálatos jelensége. —--------—---ESZKIMÓK A legutóbbi kutatások szerint húszezer eszkimó lakik Alaskában, kétezer a Mackenzie-folyó torkolata körül és kétezer Labradorban. Hatezren a sarkvidéki kisebb szigeteken élnek, tízezren pedig Grönland területén. Összesen tehát az eszkimók száma mintegy negyvenezer. Mindezek az eszkimólakta területek az örökös hóvilághoz tartoznak, ahol a hideg néha hihetetlenül nagy. Amundsen, az északi sark egyik világhírű kutatója 1904 február 29-én a Vilmos császár földön 53 Celsius fokos hideget mért. A következő napokba ez a hideg még növekedett és 57 fokra, majd 62 fokra emelkedett. Ezt a zort AJ ELŐRE TTM MERÉNYLETMESE HORTHY ELLEN Hogyan népszerűsítik a siófoki gyilkost ! Merénylet-tervet talál ki a rendőrség. — Elfogtak Pesten egy “anarchista bandát”. Az egészből kibőg a hazugság — SAJÁT~TUDÓSÍTÓNKTÓL. — BÉCS, 1924 ápr. 15. A budapesti lapok ostoba szenzációt tálalnak világgá. A rendőrség “preventív” osztálya — amelyet politikai büntettek “ megelőzésére” szerveztek a Horthy-ellenes merénylettervnek “bukkant nyomára”. Erről a preventív osztályról tudni kell, hogy a rendőrség agent provokátor szerepet játszó detektívjeinek csoportja, akik elvegyülnek az utcára a járókelők közé, népgyűléseken a tömegek közé és ott izgató és tüzelő szavakat mondanak. S ha valaki rámegy a horogra és folytatja, amit a rendőrspicli (hivatalosan) elkezdett, akkor lefogják, beviszik s kap néhány hónapot osztályellenes izgatás vagy kormányzósértés címén. A terhelő tanú a tárgyaláson: az az álruhás detektív, akinek a szavait az ártatlan áldozat utána mondotta. Ez a preventív osztály — élén dr. Hetényi Imre főkapitányhelyettessel, aki már a hülyeségig paralitikus — nagyobb fogásra vágyott. Csinált hát egy szép Horthy-ellenes merényletet és az újra megjelenő polgári sajtót megajándékozta vele. A mese így hangzik: Detektívek egy külvárosi korcsmában munkáskülsejű embereket láttak gyanúsan tanakodni... Közülük az egyik életuntságról panaszkodott társainak. .. Elmondta, hogy ő ugyan öngyilkos akar lenni, de valaki rábeszéli, hogy előbb kövessen el egy politikai merényletet, azután is ‘‘ráér magával végezni”. A detektívek elfogták ezt az életuntat, aki a rendőrségen “kivallotta”, hogy egy Sztáron nevű anarchista csakugyan arra akarja rávenni, hogy mielőtt öngyilkossá lenne, ölje meg előbb Horthy.. Mert ez a Sztáron külföldről jött és onnan azt a‘megbízást hozta magával”, hogy a külföldi anarchisták nevében pusztítsa el a kormányzót.. A munkás nem tudta megmondani Sztáron keresztnevét, úgyhogy a rendőrségnek csak a vezetéknév után kellett a veszedelmes merénylet-tervezőt “kinyomozni...” Félelmes volt ez a munka, mert az életunt munkás megmondta, hogy Sztáron roppant elszánt ember, állandóan fegyvert tart magánál és több ízben kijelentette, hogy ő élve nem kerül a rendőrség kezébe... Mindamellett Hain detektív- fölfigyelő — hah! — mégis elfogta Sztaront a Viola utca 29. szám alatti házban, a lakásán.... ahová a detektívek éjfél után hatoltak be... Mi történt? A hivatalos rendőri jelentés szerint, Hain társaival berontott a szobába, éles villanyreflektorral rögtön rávilágított az ágyra és az alvó Sztaront rögtön ártalmatlanná tette.”„ A veszedelem aludt és a de- tektivek lefogták... De milyen veszedelmes ember, ugyancsak a rendőri jelentés szerint, min 1 helyt kinyitotta a szemét, azt mondta: — Tudom, hogy miért keresnek (!!). Szerencséjük, hogy alvás közben csíptek el Az ágy mellett feküdt Sztáron ruhája... A nadrág zsebében nagy Frommer-pisztolyt találtak... Hat golyóra volt töltve... . fölhúzott kakassal (I). Most jön a java! A rendőri jelentés szerint, Sztáron hosszú vallomást tett anarchista meggyőződéséről. Kijelentette, hogy külföldről azért jött Budapestre, hogy Horthy Miklós ellen merényletet kövessen el. .És... “külön hitvallást tett arról, hogy ők, a cselekvő anarchisták, bár az emberölést bűntettnek tekintik, életük föláldozásával is elteszik láb alól az uralmon levő hatalmasokat”. A rendőrség nemcsak Sztaront, hanem rajta kívül több munkást is letartóztatott, akikről az “életunt” azt állította, hogy Sztáron szólt nekik a tervről. Ezek ellen bűnpártolás címen folyik az eljárás, “mert nem tettek azonnal jelentést a rendőrségen.” Aki a fentebbieket elolvassa, azonnal láthatja, hogy egy egészen buta, de milyen buta, rendőri kitalálásról van szó, csak azt nem lehet látni egyelőre, hogy az eset összes szereplői agent provokatőrök-e, vagy esetleg van közöttük ártatlan beugratott is? Ezelőtt évekkel volt már egy “Horthy-merénylet” (a mérgezett tűvel való gyilkossági terv), amelyért halálra is ítéltek két “merénylőt” — köztük a forradalmárból rendőrspiclivé vedlett Mauthner Istvánt. S utólag arról is pontrólpontra kiderült, hogy a gent provokátorok sületlen munkája volt, noha a világ legaljasabb bírósága, a magyar, komoly képpel letárgyalta és a halálos ítéleteket majdnem végrehajtotta magukon a rendőrspicliken. Az egész merényletmese csak arra való, hogy legalább a legbárgyúbb ébredő körök számára kicsit fölfrissítsék Horthy egészen döglött népszerűségét. El akarják hitetni ezekkel a bomba ifjoncokkal, hogy Horthy olyan fontos ember, olyan nemzeti dicsőség, aki ellen külföldi anarchisták konspirálnak. A húsvéti pirostojásról azonban hamar ki fog derülni, hogy mivel van töltve és mivel van festve és ez az egész öklelő marhaság nevetségbe fog fulladni. A siófoki gyilkos elkoszosodott babérjait már ilyen eszközökkel sem lehet felújítani. Még magyar használatra sem! GÁBOR ANDOR: VILLAMOS ÁRAM A villamosság áramlása rézdrótban olyanformán történik, mint a víz folyása a vízvezetéki csőben. Csak azzal a különbséggel, hogy míg a víz sűrűsége miatt csak üres csöveken tud keresztülfolyni, addig a villamosságot olyan súlytalan és végtelenül finom folyadéknak kell képzelni, amely még a tömör fémdrótokon is át tud folyni. A villamos áram keletkezését a következő hasonlattal szokták megmagyarázni. Van két edény, melyekbe vizet töltenek, és pedig úgy, hogy a víz az egyik edényben magasabban álljon, mint a másikban. (Ez az utóbbi akár üresen is maradhat.) Ha a két edényt alul csővel kötik öszsze, úgy, hogy a víz az egyik edényből a másikba átfolyhat, akkor megindul a víz áramlása a csőben. A víz a jobban megtöltött edényből átfolyik a kevésbé megtöltött edénybe. Ez a jelenség addig tart, míg végre mind a két edényben egyforma magasságban áll a víz. Ekkor az áramlás megszűnik. Ugyancsak áramlás indul meg akkor is, ha az egyik edény magasabban áll, mint a másik. Akkor a magasabban fekvő edényből a víz a csövön át az alacsonyabban fekvő edénybe áramlik. A víz áramlásának oka a két edénybe töltött víz magasságának különbségében rejlik. Mihelyt ez a magasságkülönbség megszűnt, a víz áramlása is abbamarad. Ismeretes dolog, hogy minél magasabban áll a víz valamely edényben, annál nagyobb nyomást gyakorol az edény fenekére. Tehát világos, hogy a víz az összekötő csövön át a magasabb töltésű, vagyis, nagyobb nyomású edényből fog a kisebb nyomású (kevésbé megtöltött) edénybe folyni. Tehát a vizet a csőben a két edényben levő víz nyomásának a különbsége mozgatja. Mihelyt a nyomáskülönbség megszűnik, vagyis, a víz mind a két edényben egyforma magasan áll, az áramlás is abbamarad, így van a villamos árammal is. Az edény helyett itt az áramfejlesztő készülék két sarka szerepel. Mint az edényekben a víz, ezekben a villamosság van fölhalmozódva. A két sarkot fémdrót köti össze, éppen úgy, mint az edényeket a cső. ------1_0—.---- Munkások! A “litais” bridgeporti Testvériség k—»Najvadházassága a klerikálisBridgeporttal Zadravec és Csernitzky áldása mellett egyesült a két szennylap Vagy három év előtt alapította egy csoport, nagyobbrészt zsidó vallású üzletember a “Testvériség” című lapot. Az akkor hangoztatott cél az volt, hogy az antiszemita, a zsidóságot ó hazai kurzus modorban, támadó Bridgeportot letörjék. Úgynevezett polgári “liberális” irányzatú volt az újság. Az azóta már jobblétre szenderült Köztársasági Pártot, Hock Jánosékat és a többi semmiféle megoldást nem ígérő alakulatokat támogatta. Tény, hogy nem üzleti vállalkozásnak indult a “Testvériség”, habár azt sem gondolták alapítói, hogy ennyi pénzt fog felemészteni az újságoskodás, hogy miatta félre kell csapni a liberalizmus “szent” elvét. Mert most az a tragikomikus dolog történt, hogy évek hosszú veszekedése, piszkolódása és nyelvöltögetése után a “liberális szabadsághősök” átadták modern felszerelésű nyomdájukat és az “eszméiket” hirdető újságjukat az ellenségnek. Évek során szépen felépítették nyomdájukat, szereztek kiterjedt üzletkört — ugyanezen idő alatt a másik újságnak elkoptak és tönkrementek gépei. Most a szentpénzen vásárolt jó gépeket, amit véres kardok körülhordozása útján szedtek össze — mint a gyáva katona a végső küzdelem előtt —, odadobták az ellenségnek. Ha a katona öntudatos és a cél, amelyért gyilkolásra vagy saját pusztítására vezényelik, nem az ő ügye, hanem osztályának kizsarolójáé és eldobja a fegyvert, akkor hős; de ha azt hirdeti, hogy eszmékért harcol és eldobja, vagy átadja az ellenségnek, akkor gyáva áruló, aki megérdemli sorsát — a megvetést. A Testvériség egész “pályafutása” a becsapások sorozata volt. Becsapták az első csoport jóhiszemű és mesterségesen fellelkesített részvényeseket, akiktől egy rövid idő múlva egy kisebb számú csoport vette át, hogy hamarosan zátonyra futva, átadja helyét a négy tagú “direktóriumnak”, amelyik most beolvadt, átolvadt és elolvadt a Bridgeport kebelén. Ma jelent meg a bejelentése a dolognak, a Bridgeport legutóbbi és a Testvériség legutolsó számában. Testvéri szeretet és magyarság közötti egyetértés vezényelte a jó urakat — ilyenformán szól a nyilatkozat — meg a közérdek. A “Testvériség” kiadói találhattak volna más megoldást is. Átadhatták volna a híres fegyvert olyanoknak, akik tovább küzdöttek volna vele, akármilyen lanyhán is. De itt már a polgári felfogás, az üzletérdek kerekedett felül. A harc, amelynek igazi tartalma nemmit és azért nem is talált támogatókra, csak nekik ártott üzletileg. Amikor ezt észrevették, egykettőre elfelejtették a szép szólamokat és hangzatos frázisokat, amikkel teletömték lapjuk és megokolták létük, befellegzett a szép harcnak s —ucca neki, ki hamarabb ráborultak a klerikális újság keblére. Bök, még nem egészen öntudatos munkástársunk, komolyan vette a szélmalom harcot, azt hitte, hogy szépen hangzó, színes szóvirágok, pár Horthy támadás és a fehér terror leleplezése már jelent valamit a munkásság szempontjából. Most ridegen, durva és ostoba meztelenségében láthatják, hogy polgári ideológiájú emberek összeveszhetnek azon, hogy időjárást még tűrhetetlenebbé teszi a nappali világosság hiánya. Vannak helyek, ahol november elejétől január végéig tart a téli éjszaka, kinek legyen nagyobb befolyása a tömegek között, de amikor úgy látják, hogy megegyezve több haszon kecsegtet, akkor vége a dicső elvnek, ami sohasem volt elv. Polgári alakulás sohasem lehet a munkásság javára, a Testvériség sem lehetett. Az is egyik, vagy másik egyház és a munkássággal ellentétes érdekű emberek támogatták, tehát azok érdekeit kellett szolgálni. Az egész dologban az az undorító, hogy akik pőrére vet- t kőztették egymást és akik mindig találtak a másik fél-nél valami piszkot, kihordani a piacra, most egymásra találtak a szent “üzlet” nevében. Ott vannak nyilatkoz zatban szépen egymás köz-vetlen közelében, így könynyebben kitörölhetik azokat a tisztátalanságokat, amiket nemrég egymás szemébe iány nyitottak. E törvénytelen házasságból származott gyerek neve: “Bridgeport — Testvériség.” ! Nem láttuk, de sejtjük, hogy e régen várt gyermek eljövetelének öröme — dacára homályos származásának .• Csernitzky plébános vállalta a keresztelést, Zadravec tábori püspök áldása szintén megérkezett kellő időben. Keresztvíz alá Breiner Sámujel tartotta személyesen, fé-nyes hitközségi segédlettel, s ki ez aktus méltóságával lett' kárpótolta a “breineriség” név anyakönyvi kitörléséért. , így vézetett be az egyedüledvezítő anyaszentegyházba a kis, harmadrészt zsidó gyerek, az urnák 1924-ik évében, április hóban, 30-án. Bevétetett és ezzel kimulad! Béke hamvaira! -----------------Megalakul Californiában a Farmer-Labor Party! Május 31-én és június 1-én lesz alakuló konvenciója az osztályalapon álló farmer-munkáspártnak Californiában. Az eddigi számítás szerint mintegy 500 delegátus jön össze a konvencióra. Különösen a gazdasági szervezetek nyilatkoztatják ki egymás után, hogy részt akarnak venni a munkásosztály független politikai akciójában. --------o-------A proletársajtó minden újonnan szerzett előfizetője, uj öntudatos, harcos fegyvertár* lerent a reakció ellen Térje szétek az UJ FI ŐRÉI --------o------- A gyomorban lei gáz veszedelmes MAGNISSÍRT .«JANI, ÍJ AK HASZNA-' LATRA. HOGY TI'I.KVÍS ÁLTAL OKOZOTT *S EGYÉB BAJOKAT IS ORVOSOLJON. A «rover&ban levag&a és azt kisíró- 1 kellemetlen ér üst az idézi elő* hogy a. I gyomorban felesleges hydrochloric acid j C»av) van, ami aztán előidézi e, székrek*- i dést. Gyomor-sav nagyon veszedelmes, mert j. a sav megtámadja az érzékeny gyomor- I falakat, aminek nagyon kellemelten fej- ; reményei lehetnek. Az étel serjésztés és j *^-4s bajok fejlesztik a veszedelmes gyo- I morbajokat, amelyek megtámadják a gyomor rennen működését és gyakran még az ember szivét is megtámadja. A legrossabb, amit ilyenkor teszne 1, 18.2, hogy ezt a veszedelmes betegséget i Borvossággal próbálják gyógyítani, ami egyáltalán nem használ semmit. Ahelyett vegyen a legközelebbi patikában egy né- !hány punce BISURATLU MAn.N'ÍSIaT, melybőlegy teánkanáltat tegyen egy ne- l ilyed pohár vízbe és fogyassza ki minden a rés után. Ez kikergeti a gázokat és minden olyan kellemetlen érzést, melyek a bajokat előidézik. Bisurated piagnésia (powder vagy tabletta, de sohasem föld,a jték) teljesen ártalmatlan a gyomornak, sem drága és a legjobb orvosság. Ezek használják, akik félelem nélkül trággyal fogyasztják ételeiket. (HJKD.) Nagy tápértéke van Oly esetben, amikor tejszínnel akar főzni, higitatlanul használja s ily módon olcsón ízletes tápláló lesz a főztje. A Borden’s párolt tej jobban kezelhető, mint a közönséges üveg tej. Ha tudni akarja, hogyan kell a Borden’s Evaporated tejjel főzni, küldje be ezt a hirdetést postán hozzánk a nevével és elmével együtt. Key No. 4 E ]V/r T ^ 1’T rj ív nr * Senki sincs jobban berendezkedve itt Lá ts IV .Eizl Zs európai pénzátutalásokra, mint a UNITED BANK Vegye igénybe az elkövetkező ünnepekre a hajójegy és pénztovábbítási szolgálatainkat The United Banking & Savings Co. a west sidei Markettal saemben 'Vest 25th Street is Lorain Arenas sarok, CLEVELAND, OHIO \ CHICAGÓI MAGYAROK KÖZPONTI BANKJA FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL! CSINÁLJON ÁLLAMI BANKKAL ÜZLETET, AHOL MAGYARUL BESZÉLNEK ÖNNEL. ÚTLEVELEK PÉNZKÜLDÉS óhazai ügyek, okiratok nircoryelintézésére. dAI'iwiiU I fiiV . , a világ minden részébe a leg-DOLLÁRKIFIZETESEK olcsóbb árfolyam mellett, postán és kábel útján. HAJÓJEGYEK Realestate mortage-ot és más értékpapírokat kamatozásra — ViSSZa. veszünk és eladunk felmondás nélkül! XAIFVAN STATE BANK ÁLLAMI MAGYAR BANK 114 N. LA SALLE STREET, CHICAGO, ILL Hat magyar tisztviselő áll üzletfeleink rendelkezésére N V T rp VT A Naponta reggel 9 órától esti 6 órátig. Hétfőn, csütörtökön ,és szombaton este 6-1 gr. Telephone: Rhichelander 4111. NICHOLAS T. BROWN az előnyösebb magyar new yorki egyleti TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ Elvállal és legpontosabban végez minden felekezetbeli temetkezést. 1276 First Ave., a 68. utcánál, New Yorki niliti, „ mW arfWodta idh wie iifcurile ito alTiirf»Bárhol a városban , vagy a környéken . NYITVA , ÉJJEL—NAPPAL . 33 L. First Street, New York, N. Y. MEGJELENT i MUNKA-TUDÁS könyvtár legújabb kötete UIXAKA BLOK: A TIZENKETTŐ A könyv előszavát TROTZKY elvtárs írta. ÁRA 30 CENT. A MUNKA-TUDÁS könyvtár eddigi szenzációs kötetei teljesen elfogytak, a PLECHANOV: A MAPTIZMUS TUDOMÁNYOS ALAPPROBLÉMÁI című kötetből még néhány darab kapható. ------------------- ÁRA SZINTÉN 30 CENT. ____________|