Budai Ferenc: Magyar ország polgári históriájára való lexicon a XVI. század végéig 3. (Nagyvárad, 1805)
Z
.5^4 ZÁPOLYAladhat, az Erdélyi követ akaratja nélkül, azt onnan ne legyen szabad kihozni, továbbá, hogy ő az Erdélyi követek táplálására, bizonyos lumína pénzt rendeltt; utoljára, hogy halála előtt kevéssel, Szigeth alatt lett Tertamentomában, az ő utánna következendő Császároknak meg hagyta, hogy Erdélyt ( mellyet ő maga veteményes kertjének szokott vala nevezni jussaibann , ’s szabadságaibann tartsák meg. Ebbenn a’ házbann szoktak tartózkodni az Erdélyi követek , mind addig, míg osztán Erdély a’ Felséges Austriai ház kezére kerűltt. Továbbá azt is írja Bethlen , hogy mihelyt Solimánból a’ lélek kiszakad, annak halálát mindjárt megírta a’ Nagy Vezér Zápolyának Tokajhoz, megparantsolvánn, hogy azt jó lakat alatt, s titokbann tartsa , azonbann magáról viseljen gondot. Megértvénn Zápolya Solimán halálát, mindjárt félbehagyta Tokaj ostromát, és ma akkor éjjel, elő álomkor Féregét a’ Tiszánn által költöztette, ’s tábori eszközeit előre Debreczenbe, onnan Váradra elkűldötte, a’ hidat pedig elbontatta ; hogy pedig katonái azt ne gondolhassák , hogy valami igen közel lévő ellenség elől kell nekik nyomulni, és így azokat valami szokatlan rémülés ne foglalhassa el: tehát maga egy válogatott csoporttal leghátul ballagot utálnok. A’ Tatárok, a’ kik Zápolya segítségére valának küldve, nem csak az, hogy néki semmi hasznára nem voltak; hanem valamint a’ Maximilián, úgy az ő jobbágyait is , vagy öldösték, vagy rabszíjjra kötözték. Keserves dolog volt látni a’ Tisza és Szamos mellyékein az általok felgyujtogatott városoknak ’s faluknak, éjjel ugyan lángjait, nappal pedig az égre emelkedő füstjeit. Svenda Lázár lett volna Maximiliántól azoknak megzabolázására