Embernevelés, 1946 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1946-01-01 / 1-2. szám

2 megy még ma is, akkor több és más, mint aminek holta után­ száz esztendővel elemlegették. Vigyázzunk hát nagyon, meg ne ismételjük az akkori »alkalmaztatást«, újjászületés csudálatos paszitáján vagyunk, nem divatból kifelémenés torán. 2. Az a »mi« ezen a paszitán mi vagyunk csakugyan, 1946-beli magyarok, elsősorban magyar nevelők, azok közül is, legfőképpen magyar iskolamesterek. Hálás megemlékezésen kívül és túl annyi a mienk Pestalozziból, amennyit magunkkal tudunk vinni rögös utunkon arra a szakaszra, melyet éppen ma és a közeljövőben vagyunk megteendők. Ami Pestalozzi a múlt­ban volt, azon a mi jelenünk is úgy nyugszik, mint kősziklából emelt alapon. Hiszen mind igaz, amit hirdetnek felőle. A sze­gények, a nép, a népiskola, a gyermektanulmány, a családi nevelés, az anya, mint a nevelés konstitucionális eleme, a vallásos és erkölcsi nevelés bensőségessé tétele mind-mind úgy és azért fejlődött nálunk is az ismert módon és mederben, mert ő élt és működött s a mieink már jó korán jártak nála és tanul­tak tőle. Mindez igen szép és mindenestül nagyon hiábavaló volna, ha megoldott problémaként nyugodnék elmúlt évszáza­dok díszes kriptájában. Mi most másról szeretnénk beszélni, mert csak másról beszélhetünk több-kevesebb haszonnal. Lehet, sőt erősen valószínű, hogy ugyanezekről a tételekről, csak más­forma hangsúllyal. Újabb szimbólum vágódik eszembe : az a föld szintjéből éppen csak hogy valami kevéssé kiemelkedő alapvetés, melyen a nyolcvanegy esztendős aggastyán tekintete földi életében talán utoljára nyugodott meg Neuhofban, hiszen nem sokkal azután elveszítette eszméletét, hogy soha többet ne nyerje már vissza halála percéig­­ épülő új árvaházának alig észrevehető első nyomai voltak azok. Szimbólum ez is, annak a szimbóluma, hogy Pestalozzi élete még mindig nem befejezett tény, életrejtvénye nem megoldott feladat, még mindig eleven erőforrás, mert még mindig megfejtendő probléma. A kérdés tehát már csak ez és ennyi : vájjon a mi problémánk-e? Helye­sebben : vájjon nekünk is az-e a problémánk, ami az ő eszmévé finomult lényében mai napig megoldást sürgetőn maradt meg­oldatlanul. Tehát úgy maradt megoldatlan, hogy megoldását az utána következő kornak sikerült talán elodáznia, esetleg félreértenie, valószínűbben megkerülhetnie, de nem sikerült kitudnia a világból. A világ mai napig adós maradhatott a megoldással, de a világ rendje nem nyugszik meg, míg ez az adósság ki nem egyenlítődik, még­pedig az utolsó rappenig (ahogy a svájciak a készpénzt hívják). Én tehát most ideülök az újjászületett kedves szellem két­százesztendős bölcsőjéhez, mint 1946-beli magyar iskolamester megvigasztalódni és megtöltőzni az elkövetkezendő nehéz időkre s ha ez sikerül nekem, akkor Pestalozzi bicentenáriuma nem for­maság nagy általánosságban sem és magyar részről sem. 3. Kezdjük talán azon, hogy ez a csudálatos ember egy kicsit még mindig az, aki iskolatársai szemében valamikor volt !

Next