Építők Lapja, 1957 (55. évfolyam, 1-7. szám)

1957-06-01 / 1. szám

1957. június. • • Üzemi bizottságok, műszaki vezetők! Teremtsétek meg a biztonságos munka feltételeit Az 1956 októberi események és az azt követő zavaros né­zetek következtében a Szak­­szervezeti Központtól kezdve, egészen az alapszervekig több hónapon át, jóformán senki sem foglalkozott a munkásvé­delemmel. A vállalatok egész soránál elhanyagolták az óvó­­rendszabályok, előírások vég­rehajtását, nem beszélve ar­ról, hogy a racionalizáláskor a biz­tonsági megbízottak és aB munkásvédelmi fel­ügyelők sorát bocsátották el, vagy helyezték át. Ez dezorganizálta a még meg­levő aktívák tevékenysé­gét is. Ez év márciusában alakult meg újra szakszervezetünkben a munkásvédelmi osztály és ezzel egyidejűleg megkezdő­dött az alapszervekben is az aktívahálózat újjászervezése. Ma már az üzemek több­ségében tevékenykedik a szakszervezet munkásvé­delmi felügyelője aktívái­val együtt és az üzemi bi­zottság is mind többet foglalkozik a balesetelhá­rítás kérdéseivel. A Kőbányai Téglagyárban és a Kerámia Téglagyárban például az ÜB a vállalat ve­zetőjével közösen oktatószo­bát létesített, amelyben új módon, a helyi sajátosságok figyelembevételével mutatják be az üzem gépeinek helyes kezelését és a biztonságos­­ munkafogásokat. A Kőbányai­­ Porcelángyárban az ÜB akti-­­­va-ülést hívott össze, ahol­­ megtárgyalták, hogy a szilikó­zist előidéző munkafolyamato­kat hogyan lehetne megvál­toztatni. De találunk jó példát a magasépítőipari vállalatoknál is. A 45-ös vállalatnál pl. az ÜB a műszaki vezetőkkel kar­öltve május 27—30-a között öntevékenyen munkavédelmi hetet szervezett a Hévízi úti­­ építkezésen Ez idő alatt mun­­­­kakezdés előtt minden nap­o­t a balesetelhárítási oktatást tar­­­tottak a műszaki vezetők, meg­­­választották az építkezés mun­­­n­kásvédelmi bizottságát, han­­­­goshíradó és oktató film se­­­­gítségével felhívták az embe­­­rek figyelmét a baleseti for-­­­rások elkerülésére. Céljukat elérték: ráirá­nyították nemcsak a mun­kások az építkezés mű­szaki vezetőinek figyel­mét is a biztonsági előírá­sok betartására és az itt szerzett jó tapasztalatokat most más építkezéseiken, hasznosítják. Persze nem minden válla­lat, építkezés vezetői dicse­kedhetnek ilyen jó eredmé­nyekkel. Pl. a 41-es válla­latnál kinnjártunkkor még nem volt az ÜB-nek munka­­védelmi felügyelője és miután senki sem foglalkozott a bal­­esetelhárítás kérdéseivel, építkezéseiken rengeteg bal­eseti forrásra bukkantunk. A Gellért-szállói munkahelyen az elkészített állványokat mű­szakilag nem vették át, de műszaki átvétel nélkül­­ üze­meltettek 2 csőr­ét is a Royal Szállónál. Hasonló hiányossá­gokat találtunk a 25-ös válla­latnál is, holott itt volt mun­kásvédelmi felügyelő, csak éppen nem csinált semmit. Mit kell tenniök VB-ink-­­ nek, hogy a munkásvédelmi­­ tevékenység valamennyi épít­kezésen a helyes irányba fej­lődjön tovább. Elsősorban a helyi jelleg­nek megfelelő agitációs és propagandamunkát kell kiala­kítani, mely vállalatonként, sőt módszerekben is különböz­het egymástól. A fontos az, hogy elér­jük: az emberek állandóan vitázzanak, beszéljenek a munkásvédelem kérdései­ről, a helyes munkafogá­­sokról. Az agitációs módszerek kö­zül a múltban elég jól bevál­tak a figyelmeztető táblák, plakátok, fényképkiállítások ■ és a helyes munkafogásokról, ■ az óvóberendezések használa­táról tartott bemutatók. Jó ■ szolgálatot tett a munkásvé­delmi dia- és keskenyfilmek bemutatása. De hasznos volt az a módszer is, hogy egy-egy baleset után a helyszínen azonnal megvitatták, hogyan kerülhette volna el sérüléseit a dolgozó. Követeljék meg az üzemi bizottságok, hogy a műszaki vezetők tartsák be a biztonsá­gi előírásokat és rendszeresen vegyenek részt a havi szem­léken. Ellenőrznek, hogy a jegy­zőkönyvbe foglalt hiá­nyosságokat a megjelölt határidőkig kijavították-e. Kísérjék figyelemmel azt is, hogy a dolgozók rend­szeres munkásvédelmi ok­tatása, a csoportvezetők és műszakiak vizsgáztatása megtörténjen. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtása nem könnyű és nem is népszerű. Megfelelő aktívahálózattal azonban — melyben a legkiválóbb műsza­kiak és munkások vesznek részt — biztosítani tudják az üzem, építkezés valamennyi dolgozójának a testi épségét. Szabó Sándor szakszervezetünk munkavédel­mi osztályának munkatársa A gyorsaság nem boszorkányság Tát kertváros határában el­fordul autónk s aztán ... nem akarunk hinni a szemünknek. Április 15-én még gabona­tábla ringott ott, ahol most egy köz­ségre való ház sorakozik. A 44-es Vállalat embereinek a keze nyomán, mint eső után a gomba, úgy nőttek ki egymás után a földből kétszobás iker­lakások, s már közel negyven­nél elérték a falegyent. Mi a titka ennek a gyorsaságnak? Nincs benne semmi boszor­kányság. Gajzágó Béla főépítés­vezető, Csonka István építés­vezetőhelyettes, Oltott Kovács István, Vastagh István, Benko­­vics Pál és Szajdán Gyula mű­vezetők felhasználták a ré­gebbi építkezéseken szerzett tapasztalataikat és az alapozás­tól kezdve a cserepezésig, min­den munkafolyamatot lépcső­zetesen szerveztek meg. Elő­nye: egyik brigád sem akadá­lyozza a másikat a munkában, hiszen mindig elegendő munka­­terület áll rendelkezésükre. A másik ösztönző erő: beve­zették a szakszervezet által ja­vasolt irányakkord bérezést, mely egyszerű, könnyen át­tekinthető és mindenki kiszá­míthatja, mit keres. A dolgo­zók 80%-a már ennek alapján dolgozik. Egy földszintes iker­ház építőipari munkáiért össze­sen 13 081 forint jár, plusz a 15 százalék idénypótlék. „Meg­lehet érte csinálni“ — mondja Barna József kőműves brigád­vezető, de így vélekednek a többi brigádok is. Winter Imre kubikos brigádja például a föld kiemelésen kívül az aljzat és koszorú betonozást is el­végzi. A mennyiséget szerző­dési űrlapon rögzítik. Az össz­­kereset elosztása a következő módon történik: a brigádtagok egymás között döntik el, hogy munkája alapján ki, milyen besorolás szerint részesedik a keresetből, így azután utólag nincs vita. Mióta akkordbérezéssel dol­goznak az építkezésen, a terv­teljesítés 18, a bérek pedig 8 százalékkal emelkedtek. Az áp­­rilisi átlagkereset még csak 1486, a májusi már 1615 forint volt. Ehhez jött még a 15 szá­zalék idénypótlék. A kőműve­sek 2000—2200, a kubikosok 1700—1800, a segédmunkások pedig 1400—1500 forintot keres­tek májusban. „Lesz ez még több is” — mondja magabízóan Winter Imre kubikos brigádvezető, mikor keresetük felül érdeklő­dünk. Ha nem bízna ebben, nem hozna állandóan embere­ket szülőfalujából Szegvárról és környékéről. Eddig már több mint 80 embert hozott az építkezésre. Egyik sem bánta meg, hogy ide jött dolgozni. Persze, nemcsak a kereset miatt elégedettek az emberek. Jó a koszt (megkóstoltuk), meg­felelő a szállás is, és este mun­ka után melegvízben fürödhet­nek meg. A lakószobákban rá­dió, vagy ahogy a Szegváriak mondják, „sípláda“ szól. Az emberek esténként sakkoznak, a fiatalok pedig az építkezés mellett létesített pályán rúg­ják a labdát. Egy-két könyv is kellene azért és várják a rég­óta megígért filmvetítést. S­ ha már itt tartunk, kedves igazgató és VB elnök elvtárs, tolmácsoljuk a konyhavezető kérését is. Jégszekrény kellene nekik, mert a reggelire adott felvágott bizony könnyen meg­romlik a nagy melegben. Nem megfelelőek (nem lehet le­­blombálni) az ételhordó edé­nyek. Néhány bögrét se küld­hetnének, hogy ne kelljen sor­ba állni a reggeli osztásnál. Teljesítsék ezt a néhány kí­vánságot, megérdemlik az építőmunkások, hogy ellátásuk kifogástalan legyen. Olyan jól dolgoznak, hogy lepipálják a környékbeli bányászlakást épí­tő versenytársaikat. (gy —r) építők lapja Új anyag születik a Miskolci Üveggyárban Nemrégiben a Miskolci Üveggyár üzemi csarnokában egy új, a többinél magasabb kemencét építettek. A gyár munkásai kíváncsian érdek­lődtek: „Milyen célra használ­ják fel az új kemencét?” A vezetők örömmel közölték velük: „Mi kezdjük meg a vi­lágon elsőnek a kristályos mű­kő gyártását.” „Kristályos műkő? Hát az meg miféle termék, soha sem hallottunk róla” — mondották egymás között az emberek. Valóban eddig senki sem is­merte ezt a kőzetfajtát, hiszen négy magyar feltaláló agyában született meg a neve néhány évvel ezelőtt. Még 1952-ben beadták ta­lálmányukat az Építésügyi Minisztériumba, de akkor nem ismerték fel óriási je­lentőségét, gazdasági elő­nyeit, s a feltalálók hiába szorgalmazták a kísérleti gyártás megkezdését, nem találtak támogatásra. Ebben az évben a miniszté­riumban Pál Gyula iparigaz­gató vette kezébe a találmány ügyét s minden eszközzel se­gítette a feltalálókat, így kez­dődhetett meg a Miskolci Üveggyárban a kísérlet előké­szítése. ‘ i ■­­ A kristályos műkövet nem az építőipar használja. Csak a neve műkő, de felhasználási területe a nehézipar. A hőerő­művek ventillátorlapátjainak élén acélt helyettesít, a szén­­csúszdáknál az öntött vasat pó­tolja kiválóan. Nem is lehetne hamarjában felsorolni, hány féle helyen alkalmazható jó tulajdonságainál fogva. A kristályos műkövet a Mis­kolci Üveggyár a dióssgyőri nagyolvasztó salakjából és más hazai mellékanyagokból állítja elő. Megfelelő hőkeze­léssel rendkívüli tulajdonságú anyaggá kristályosodik. Több jó tulajdonsága van. A hőálló­ság, a mechanikai szilárdság, kopás- és savállóság, valamint elektromos szigetelő képesség tekintetében sokkal jobb a külföldön használt, bazaltból olvasztott, úgynevezett ömlesz­tett szilikátnál. A Miskolci Üveggyár egyet­len kemencéje, ha ötezer ton­nát gyárt egy évben, ezzel a mennyiséggel he­lyettesíthető 200 tonna sav­álló acél, 200 tonna meg­munkált ólom, 200 tonna megmunkált réz, 2 ezer tonna megmunkált acél és 1400 tonna megmunkált öntöttvas. A felsorolt anyagok többsége import­áru és értékük 65 millió fo­rint. A helyettük felhasz­nált kristályos műkő érté­ke pedig csupán 15 millió forint. Egy évi megtakarí­tás tehát 50 millió forint! A gyárban folyó kísérleti gyártás jó irányban halad. A felmerült nehézségeket az üzem dolgozói és műszaki ve­zetői Gurmai Mihály főmér­nökkel az élükön sorra leküz­dötték. Lelkesítette őket a gyárt­mány óriási jelentősége. Ez ösztönözte a tanulásra azt a 14 munkást is, akit a gyártás megkezdésekor­ vettek fel s ma már ismerik a kristályos műkő gyártásának technológiáját. Barna János, Mester László és Kárányi György brigádja mű­szakonként váltja egymást és együtt örülnek az üzem vezető­jével, a feltalálókkal, minden jól sikerült, feketén csillogó kristályos műkő-táblának. Az egyik feltaláló Lőcsei Béla kutató-főmérnök, rend­szeresen lelátogat az Üvegipari Kutató Intézetből a gyárba és tanácsaival segíti a kísérleti gyártást. Eddig már számos üzem kért a kristályos műkőből, a Be­­rentei Erőműben például a­ széncsuzdák 20 millimé­teres öntöttvas-lemezének pótlására használják. Az­előtt hat hónap alatt elko­pott egy ilyen lemez, a mű­kő-lemezen viszont ezen idő alatt alig jelentkezett kopás. A Lenin Kohászati Művekben egy savazókádat béleltek ki az új műkővel, itt is kiválóan áll­ja a próbát. De elismerően nyi­latkozott róla több vegyipari üzem is, melyek szintén kipró­bálták. A Miskolci Üveggyárban az új, felbecsülhetetlen értékű műanyag gyártása jó kezekben van és reméljük, hogy a kris­tályos műkő pár év múlva nél­külözhetetlen lesz népgazdasá­gunkban. Szarvas Miklós Újra versenyeznek a Betonútépítő Vállalat külszí­ni fejtésen dolgozó munkásai. Vetélkedésük eredményeként naponta 350 vagon szenet ter­melnek ki és 17—20 ezer köb­méter földet távolítanak el a szénréteg fölül. A műszén ter­meléssel együtt a vállalat napi teljesítménye 500—550 vagon szén. Május hónapban 58 300 tonna szenet fejtettek ki és 35 ezer tonna műszenet gyártottak. Év eleje óta, illetve május végéig összesen 412 600 tonna szenet adtak népgazdaságunknak. Ezen túlmenően elkészítettek 500 ezer darab bányaidom­­követ, 70 ezer darab bánya­­pallót. A kazincbarcikai előre­gyártott elemekből épülő há­zakat is határidő előtt szeret­nék átadni munkásaink. (Zsom­­bók Miklós vb.-elnök levelé­ből.) A bányásznap tiszteletére Dolgozóink elhatározták, hogy a bányásznap tiszteleté­re, a bányád bányatelepen 20, a Rákóczi-telepen pedig 15 la­kást határidő előtt átadnak a bányászoknak. Vállalásuk tel­jesítése érdekében a két mun­kahely dolgozói versenyeznek egymással. A versenyben leg­utóbb a kányási építkezés ve­zetett. (Molnár János műszaki előadó leveléből, 22-ig Építő­ipari V.) Határidő előtt A 24-es Építőipari Vállalat oroszlányi bányászlakás építke­zésének dolgozói elhatározták, hogy a bányásznap tiszteletére egy épületet, mely 18 lakásból áll, határidő előtt teljesen kész állapotban átadnak a bányá­szoknak. (Simon József vb.­­elnök leveléből.) Bízzuk az érdekeltekre Nem kell többé munkaverseny — ágáltak dühtől tajté-­­ o­kozva októberben az ellenforradalmárok és csatlósaik. S­­ felnagyítva a verseny korábbi hibáit, mindent megtettek, hogy örökre sárba tiporják a szocialista munkaverseny be­­s­ü­csületét. Nem sikerült. Bizonyítja ezt az a sok felajánlás, mely az elmúlt hetekben a szakmai elnökségekhez érkezett.­­ Miért versenyeznek a dolgozók, hiszen semmiféle párt-, s vagy más határozat nem rendelte el a munkaverseny újjá- á­tszervezését? ! A kezdeményezés, a szocialista munkaverseny becsüle-­e­­ének helyreállítása ezúttal valóban „alulról“ indult el. Az­­ egyszerű munkások — akik legtöbb helyen a kezdeménye­zésben megelőzték vezetőiket — egyre tisztábban látják az­­ országot ért megrázkódtatást és azt, hogy a gazdasági le­­j s romlottságból kiutat csak a becsületes munka teremt. Mi jellemző az ú­jjáéledő versenyre? Elsősorban az, hogy a munkások maguk döntik el a­­ vezetőséggel egyetértésben, hogy miként akarnak verse­nyezni, s hogyan bírálják el, ki a legjobb közülük. Másod­sorban az, hogy nem hangzanak el nagy frázisok, „világ­rengető“’ felajánlások (amelyeknek teljesítése rendszerint­­ elsikkadt a munkások közönyén). „A régi, sablonos ver­­­­senyformákat el kell törölni, jobb, értékelhetőbb feltételek; S két kell megállapítani. Ne legyen a verseny kirakatjellegű, legyen szerényebb, de mindannyiunk számára értékesebb­’ — mondotta Szabó Sándor kőműves a Borsod megyei Épí-s­e­tőipari Vállalat kiváló dolgozóinak aktíváján. Ez a törek-­­vés csendül ki valamennyi felajánlásból. Akik elkészítettek, s­­ becsületesen felmérték erejüket, képességüket és csak any­­j­á­nyit vállaltak, amennyit teljesíteni is tudnak. S mert tisztában vannak vele, hogy gazdasági h­elyze-­­ tünket, életszínvonalunk emelkedésének kilátásait ma első-­­sorban az alacsony teljesítmény és a magas önköltség ront­­­ ja, e tényezők helyes kialakítását állították a verseny köz­­­képpontjába. Tanulság: a jövőben a versenyszervezésnek elsősorban­ az üzemek, a dolgozók helyi kezdeményezéseinek felisme­­­résén, támogatásán kell alapulnia. Bízzuk az érdekeltekre,­­ a munkaverseny részvevőire, hogy olyan versenyformákat­­ alkalmazzanak, amelyek a helyi sajátosságoknak legjobban­­ megfelelnek. S ehhez adjon meg minden támogatást a dél-­­ soroknak a vállalat vezetősége, üzemi bizottsága, munkás-­­ tanácsa. Akkor eredményes lesz versengésük. 3 „Bárcsak minél több tudós és mérnök járna külföldön...“ Beszélgetés Gábor Istvánnal, az UVATERV igazgatójával Ez év április 17-től június 1-ig háromtagú mérnökkül­döttség járt Albániában, Bul­gáriában, Jugoszláviában és Romániában. A küldöttség tagjai Gábor István, Hunyadi Domokos és Jakab Sándor mérnökök­­voltak. Munkatár­sunk felkereste Gábor István igazgatót, a küldöttség vezető­jét, aki örömmel válaszolt kér­déseire. — Milyen volt az útjuk a négy országon át? — Kellemes és fárasztó kellemes azért, mert hivatá­sunk érdekes problémáival foglalkozhattunk, megismer­hettük négy ország jelenlegi politikai, társadalmi és műsza­ki helyzetének számos kérdé­sét. Fárasztó azért, mert ha­zánkból mérnökök, tudósok aránylag ritkán és kis szám­ban fordultak meg az elmúlt évek során ezekben az orszá­gokban, ezért sok mindent el kellett mondanunk, meg kel­lett néznünk és hallgatnunk. — Szavaiból úgy tűnik, hogy közvetlen szomszédaink mér­nökei és tudósai nem ismerik eléggé a magyar tudósokat, mérnököket, munkásságukat és problémáikat. Lehetséges ez? — Nemcsak lehetséges, ha­nem sajnos pontosan ez a hely­zet. Mi két nagy utazótáska albumot vittünk barátainknak­­ és az albumok tartalma isme­retlen volt számukra. Egysze­rűen nem tudják, hogy milyen fokon áll a magyar technika. Pedig nincs miért szégyenkez­nünk. Ugyanez vonatkozik sa­ját tapasztalatainkra is. Mi sem ismerjük őket, a munká­jukat és megoldásaikat, eléggé. És az a legfurcsább, hogy pél­dául Bukarestben számos kol­légánk, aki nyugati egyetemen tanult, tanáraival vagy ottani barátaival ma is levelez, ta­pasztalatot cserél, míg velünk nincs ilyen kapcsolata. — Ön szerint mit kellene tennünk, hogy ezen változtas­sunk? — Intézeteinknek mindenütt megvan a testvérintézete, vál­lalatainknak a testvérvállala­ta. Szakembercseréket kellene lebonyolítanunk, esetleg hosz­­szabb időszakokra. Felettes szerveink engedélyével már a közeljövőben meghívunk két vagy három külföldi mérnököt, hogy néhány hónapig dolgoz­zék intézetünkben. Ugyanek­kor kiválasztjuk azokat, akik vendégeink helyére mennek hasonló időre. Figyelni fogjuk a külföldi tervpályázati kiírá­sokat, részt veszünk rajtuk és részvételünk alkalmából ala­posan megvitatjuk a megoldá­si lehetőségeket, külföldi kol­légáinkkal is. Kiterjesztjük tu­dományos levelezéseinket. Szívesen fogadnák-e kivite­­­lező vállalataink vezetőinek tapasztalatcsere látogatását? — Igen. Bulgáriában és Ju­goszláviában most kezdik al­kalmazni az erőfeszített betont, élénken érdeklődnek tapaszta­lataink iránt. Ugyanez vonat­kozik fokozottabban vízmű­­építkezésekre. Belgrád­ban az építőipar még nem eléggé gé­pesített, de gyökeresen változ­tatni akarnak ezen. Ebben is támaszkodnának ránk. Mező­­gazdasági építkezéseink kivi­telezésének módszerei iránt is komolyan érdeklődnek szinte mind a négy országban. — Tekintsünk el néhány pillanatra a „szakmai" kérdé­sektől. Mi jelentett külön él­ményt? — Belgrád, Bukarest, Szó­fia ma világvárosok. Magam például 1952-ben jártam Szó­fiában. Akkor plakátokon kö­zölték népgazdasági terveiket. Ez egybe­esett a Dimitrov­­tervel, hogy Bulgáriának tíz év alatt száz évet kell halad­nia. Akkor úgy véltem, meg­valósítása nagyon nehéz lesz. A látottak alapján ma már tu­dom, végrehajtották. Szófiában az arányos távlati tervek tel­jesítése mellett sincsenek fog­híjas telkek, az utcákat min­den este felmossák. Pesten is jól öltöznek az emberek, Bul­gáriában még inkább, Szófiá­ban a pesti opera színvonalán álló Aida előadást hallottam, műemlékeik nagyszerűen gon­dozottak. A szófiai operában munkáslányokat láttam. A ke­züket néztem, látszott, hogy fizikai munkával foglalkoz­nak. Ők és partnereik a műél­vezők ünnepélyességével hall­gatták az előadásit. Ruhájuk­ is ünnepi volt. — Tudjuk, önnek nagy az elfoglaltsága. Ha felkérnék, tudna előadást, vagy előadás­­sorozatot­ tartani kultúrottho­­nainkban, műszaki klubjaink­ban? — Feltétlenül. Csak időben, értesítsenek hol, milyen rész­letek érdeklik a hallgatóságot, mert oly sokat lát és hall az ember, oly sok benyomást sze­rez egy rövid külföldi út alkal­mával is, hogy abból nehéz a legszükségesebb előadandót ki­választani. Bárcsak minél több mérnök és tudós járna külföl­dön. Mindenütt tanulhatnának, de ezekben az országokban nemcsak technikai tapasztala­tokat szereznének, hanem azt­­ látnák, hogy milyen lehető­ségeket, élményeket nyújt a népi demokrácia barátsága és látnák, hogy mennyire együtt­halad ezekben az országokban a néppel az értelmiség. (pacsay) ■aooooooooooooocxioooooooooooooooooooooooooeooűoooooootxsooooooooooooooooooooaooooo';

Next