Építők Lapja, 1969 (64. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-02 / 1. szám

1969. JANUÁR 2. ÉPÍTŐK lapja TANÁCSKOZOTT KÖZPONTI VEZETŐSÉGÜNK Napirenden: a 15 éves lakásfejlesztési terv teljesítésének kérdései és a további feladatok , a bérszínvonal és az anyagi érdekeltség érvényesülésének tapasztalatai A központi vezetőségi ülésen Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter adott tájékoztatót a 15 éves la­kásfejlesztési terv teljesítésé­ről és további feladatokról. A miniszter részletesen vázolta a lakásépítési program eddigi eredményeit és hangsúlyozta, hogy — a problémák ellenére — megvalósul az egymilliós la­kásépítési terv. Az ország nagy lakásépítési programjában 1961-től 1975-ig előirányzott egymillió lakásból várhatóan mintegy 600 000 ké­szül el a harmadik ötéves terv végéig. A következő tervidő­szakban tehát 400 000 új otthont kell építeni, 100 ezerrel töb­bet, mint a harmadik öt­éves tervben. Az irányelvek hangsúlyozzák, hogy az MSZMP Központi Bi­zottsága 1964. évi építőipari határozatának megfelelően to­vábbra is a lakásépítés iparo­sításának fejlesztése a legfon­tosabb feladat. Ezért a negye­dik ötéves terv végéig kiépül az ország házgyári hálózata, amelynek segítségével el kell érni, hogy ebben az időszak­ban mintegy 150 000 korszerű paneles lakás épüljön, így az ÉVM vállalatai a harmadik ötéves tervben várható 38-ról 76 százalékra növelik a ház­gyári és egyéb paneles építés­móddal létesített lakások ará­nyát. A helyi körülményektől füg­gően célszerű lehet más iparo­sított lakásépítési eljárás is. Többek között a korszerű tér­zsaluzatokkal jelentősen fej­leszthető a helyszínen betono­zott, öntött falazatú lakóházak építése. Fel kell készülni a­­könnyű anyagokból alumí­nium, műanyag, farost stb. — kialakított homlokzati és vá­laszfalak tömeges felhaszná­lására, ezeket ugyanis a vázas, a blokkos és a térzsaluzatos építésmód egyaránt gazdaságo­san alkalmazhatja. Fontos fel­adat azonban, hogy ne csak az ÉVM-hez tartozó, hanem a tanácsi és szövetkezeti építőiparból is kiszorítsák az elavult építési módsze­reket. Lehetővé kell tenni, hogy eb­ben a két építőipari szektor­ban mindinkább tért hódítson a blokkos házépítés, így a ne­gyedik ötéves tervben célsze­rű lenne, hogy a tanácsi épí­tőiparban épülő lakásoknak 50—55, a szövetkezeti építő­iparban pedig 30—40 százalé­kát már blokkos módszerrel kivitelez­zék. Az építőanyag­ellátás , bővítésével, korszerű tervek kidolgozásával és gaz­daságos, újfajta épületszerke­zetek gyártásával kell segíte­ni a magánépítkezések fejlesz­tését is. A negyedik ötéves tervben fokozottabb követelmény, hogy nagyobb arányban épüljenek lakások a városokban és a munkáslakta településeken. Az építőipar szocialista szek­torára bízott lakásoknak leg­alább 50 százalékát városok­ban kell felépíteni. A lakás­­beruházás telepszerű megvaló­sítása az építési területek és az anyagi erőforrások takaré­kosabb felhasználása érdeké­ben egyaránt fontos feladat. Ezért az állami és szövetkeze­ti építőiparnak a negyedik öt­éves tervben mintegy 240 000 lakást kell felépítenie lakótelepeken, többszintes házakban. A házgyárak és más építési bázisok kapacitásának kihasz­nálása érdekében messzeme­nően gondoskodni kell az épí­tési területek folyamatos elő­készítéséről, s még a régi vá­rosrészek átépítésének körze­tét is úgy kell meghatározni, hogy lehetőség legyen a nagy­ipari építéstechnológia alkal­mazására. A lakásépítés fejlesztésével szorosan összefügg az új és a régi lakóterületek közművesí­tése, s nem kevésbé fontos, hogy az építőipar fokozottabb támogatást kapjon az épület­­gépészeti berendezéseket, fel­szereléseket, szerelvényeket és hengereltárukat gyártó ipar­ágaktól is. Ezért e két fontos ágazat fejlesztéséről is javas­latokat terjesztenek a Gazda­sági Bizottság elé­­giák, a mélyépítési anyagok és szerelvények korszerűsítéséhez. Javítani kell a szak- és sze­relőipar tevékenységét, mert a lakásépítés jelenlegi korszerű építési technológiáitól mennyi­ségben és minőségben is el­marad. Kapjon nagyobb teret a vál­lalati szakmunkásképzés és to­vábbképzés rendszerében az új anyagok és technológiák okta­tása. Tovább kell fokozni a be­fejező munkák kisgépesítését, elsősorban a termelékenység növelése érdekében. Nem biztosítható a jelenlegi pénzügyi keretek és a kedve­zőtlen ösztönzési formák mel­lett, a meglévő lakásvagyon ál­lagának megóvása sem. A szükséges tatarozási, karban­tartási és felújítási munkála­tokat csak szervezettebb for­mában, kedvezőbb műszaki adottságok mellett és a terve­zett lakóhá­zjavítási összegek növelésével lehet megoldani. A magánlakás-építést a jelen­leginél kedvezőbb telek- és hitelpolitikával, korszerű ter­vekkel, olcsó típusterv-soroza­tokkal, gyors engedélyezési el­járással és olcsó építési anya­gokkal kell segíteni. Jelentős feladat hárul a vál­lalati szakszervezeti vezető testületekre a vállalati lakás­építés támogatásának szervezé­sénél. Keresni kell azokat a helyi adottságokat, sajátos vállalati formákat, amelyekkel az épí­tőipari vállalatok — a más iparágak egymással szövetke­zett vállalatai is — segíthetik — kedvezőbb feltételek mellett — saját dolgozóik lakásépítke­zését. Szükséges, hogy ehhez a szakszervezet a minisztérium­mal közösen, irányelveket adjon ki, mely felsorolja azokat a formákat, amelyekből az érdekeltek választhatnak. A szakszervezetek XXI. kongresszusán a szakszervezeti főtitkár és az ágazati minisz­ter kezdeményezte, hogy tíz­ezerrel több állami erőből tör­ténő lakás felépítését végezze el a minisztériumi építőipar. Ez az akkori lehetőségek alap­ján műszakilag megalapozott volt. A III. ötéves terv idő­szakában eddig kb. 4000 lakás építésének túlteljesítésével le­het számolni. A további telje­sítés feltétele elsősorban a la­kásépítési célra juttatott pénz­ügyi források biztosításával függ össze. Jelentős segítséget ad ehhez az, hogy a Gazdasági Bizottság határozata alapján a következő években vállalati la­kásépítési alapokat is lehet ké­pezni. A szakszervezeti szer­vek fordítsanak nagy figyel­met arra, hogy a helyi gazda­sági vezetők éljenek is ezekkel a lakás­­építési lehetőségekkel, hogy a további 6000 lakás is megvalósuljon. A szakszervezet központi ve­zetősége elfogadta az elnökség, valamint az építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszter beszá­molóját. Egyetértett azzal is, hogy a lakásépítéssel kapcso­latos írásos tájékoztatókat ki­egészítve a vitában elhangzot­takkal az elnökség küldje el az illetékes gazdasági és tár­sadalmi szervezetek vezetői­nek. Szakszervezetünk javaslatai Szakszervezetünk elnöksége igen alapos és részletes kiegé­szítést fűzött a miniszter tájé­koztatójához. Az elnökség többek között a következőket állapította meg: A 15 éves lakásfejlesztési terv számszerű teljesítése egy­magában nem oldja meg a la­káshelyzet problémáit, mert a városokban növekszik a lakos­ság, nő a családok száma és tovább növekszik a korszerű, önálló lakások iránti igény. A lakásépítés területi elto­lódása miatt, különösen hátrányos hely­zetben vannak a budapes­ti és a vidéki ipari közpon­tokban dolgozó fizikai munkások. Ráadásul a munkások, az anya­gilag sokkal kedvezőbb szövet­kezeti lakásépítkezésben sem kaptak számarányuknak meg­felelő részvételi lehetőségeket. Miután az 1968. január 1-től az építési hitelfeltételeket is meg­szigorították és ezt tovább ne­hezíti a lakásépítkezésben a munkások részvételét. A III. ötéves terv elmúlt idő­szakában n­em volt kielégítő az állami erőforrások biztosítása. Ez nehezítette az eredeti cél­kitűzések megvalósítását. Egyes megyékben jelenleg is pénzügyi fedezet hiánya ta­pasztalható. Csak kismérték­ben enyhített ezen a helyze­ten a legutóbbi kormányin­tézkedés, mely nyolc megyé­ben ezer többletlakás felépíté­sét teszi lehetővé. Az eddiginél nagyobb gon­dot kell fordítani az 1969—70. évi lakásépítéssel összefüggő műszaki, gazdasági előkészüle­tekre, mert jelenleg még nem látszik biztosítottnak a műsza­kilag indokolt átmenet a kö­vetkező ötéves terv magasabb lakásépítési feladataihoz. A IV. ötéves tervidőszakban erősebb ütemű állami lakás­­építési program szükséges, amit az is indokol, hogy a ter­vezett magánépítkezések — a mostani információk alapján — előreláthatólag nem érik el a tervezett mértéket (főként a többszintes társasházépítések­nél). Ezen túlmenően a szakszer­vezet tapasztalatai szerint a lakásépítés hatékonyabb fejlő­dését az alábbi problémák megoldásával kell segíteni. Biztosítani kell az állami építőipari vállalatok és a ház­gyárak lakásépítő kapacitásá­nak optimális kihasználásához — a gazdaságos szállítási le­hetőségeket is figyelembe véve — a szükséges hitelfedezetet. A III. ötéves terv hátralévő két évében a különböző építőipari szervezetek — az előzetes ka­pacitás-számítások alapján — kb. 6—8000 többletlakást tudnának felépíteni, ha az ehhez szükséges pénzügyi kereteket biztosítanák. Javíthatna a helyzeten — kor­mány­határozat alapján — a vállalati saját lehetőségek mielőbbi feltárása is. A pénzügyi fedezet hiánya kedvezőtlenül befolyásolja a lakásépítés ütemességét és a rendelkezésre álló munkáslét­szám egyenletesebb foglalkoz­tatását is. A területi előkészítés és a közművesítés az eddiginél na­gyobb méretű és tervszerűbb fejlesztést igényel. A műszaki fejlesztésben na­gyobb lehetőséget kell biztosí­tani a közműépítési technológ A központi vezetőség ezután meghallgatta Juhász Ottó tit­kár szóbeli kiegészítőjét a bér­­színvonal és az anyagi érde­keltség érvényesülésének ta­pasztalatairól szóló írásos tá­jékoztató megtárgyalása előtt. Juhász Ottó néhány, a hatéko­nyabb gazdálkodást segítő fon­tos kérdésre hívta fel a köz­ponti vezetőség figyelmét. Mi­után a vállalatok zöménél a tervezettnél kedvezőbb mér­tékben képződött a nyereség, az elnökség helyesli — hang­súlyozta —, ha ennek egy részét a dol­gozókkal egyetértésben tartalékolják. Ajánlatos a tartalékolt összeg egy részét a szociális­ és kul­turális ellátás fejlesztésére, a dolgozók élet- és munkakörül­­­ményeinek javítására felhasz­nálni, ezzel is gyorsítva a re­form céljainak megvalósítását. Juhász elvtárs ezután a be­ruházásoknál, a hitelpolitiká­ban, a jövedelemszabályozás­ban és az anyagi ösztönzésben történt változásokat, valamint az építési-, szerelési­ adó be­vezetésének szükségszerűségét vázolta. 1969-ben lehetővé vá­lik — mondotta —, hogy a vállalatok fejlesztési alapjaikat a részesedési alapból bővítsék. Megszűnik a bérszínvonal eme­lésének 1968. évi 4%-os korlát­ja is, bár a vállalataink jó ré­sze az eddigi lehetőségekkel sem élt. Az újítómozgalom fellendí­tését szolgálja a kormánynak azon állásfoglalása, hogy a megvalósított újításokért kifi­zetett díj összege — amennyi­ben a részesedési alapot ter­heli — tekintet nélkül az ér­tékhatárra, a teljes részesedési alapot fogja terhelni, s nem az érintett dolgozó részesedési kategóriájában lesz elszámol­va. Nekünk az a feladatunk — mondotta befejezésül —, hogy bátorítsuk a szakszervezeti és gazdasági vezetőket, vezető testületeket, éljenek kezdemé­nyezőbben az adott lehetősé­gekkel, szolgálják eredménye­sebben a népgazdasági és az egyéni érdekek összhangját. A központi vezetőség ezután megvitatta az írásos előter­jesztést, amely a többi között a következőkről tájékoztatta a KV tagjait: A bázisbérszínvonal megál­lapítása a vállalatok többségé­re nézve kedvező volt. Kedve­zőtlen helyzet csupán a KPM egyes vállalatainál, valamint az ÉVM mész-, cement- és betonelemgyártó iparában ala­kult ki, ahol a bázisátlagbér 2—3%-kal alacsonyabb az 1967. évi fénynél. Hiba volt, hogy a bérszín­vonal fogalmát a vállalatok azonosították a korábbi átlag­bérgazdálkodás merev rend­szerével. Ezért a bérek lebon­tásánál annyiszor képeztek tar­talékot, ahányszor a felhasz­nálható bérszínvonalat a kü­lönböző szintekre tovább bon­tották. Ez a bérgazdálkodási forma okozta azután azt, hogy a rendelkezésre álló bérből sem a munkaerőgazdálkodás terén, sem a munka hatékonyságának emelésében nem következett be a rugalmasabb gazdálkodás esetében elérhető eredmény. Ezek a jelenségek ismételten ráirányítják a figyelmet a vál­lalaton belüli érdekeltségi rendszer nem kielégítő voltára. Nem megfelelő az egyes mun­kakörök közötti differenciálás mértéke és kevés volt a tartal­mában is jól megalapozott vál­lalati bérügyi intézkedés. A vállalatok óvatos, nem eléggé kezdeményező bérpoli­tikájának kialakulására kü­lönböző tényezők hatottak. él a mechanizmus kezdetekor erős hangsúlyt kaptak a bértúllépés esetén foganatosítandó szank­ciók. Az átlagbér megtakarítás jutalomként történő kifizethe­­tősége sem öszönözte a vezető­ket az egész éves egyenletes bérgazdálkodásra. Ez akkor vált negatív jelenséggé, amikor a bérmegtakarítást nem a leg­kiválóbb teljesítményt elérő dolgozók anyagi elismerésére használták fel. A létszámnöve­kedésből következő alacsony termelékenység ténye bizony­talanná tette a vállalatokat a képződött átlagbértartalék fel­­használását illetően. A válla­latok által készített tájékozta­tó beszámolókból az szb-k nem tudták kel­lően áttekinteni a felhasz­nálás mértékét és nem szorgalmazták a tartalékok céltudatos felhasználását. Az alapbéresítés elhanyagolá­sa miatt a bértömeg egyre na­gyobb hányadát (egyes válla­latoknál a munkások bérének 20—30%-át) fizették ki utóla­gos prémium és jutalomként A mozgóbérek ilyen mértékű megnövekedése, bár a bérgaz­dálkodás rugalmasságát előse­gítette, kedvezőtlen jelensége­ket idézett elő. Többek között teret engedett a szubjektív el­osztásnak, amely végül is a munkamorálra gyakorolt rossz hatást, és alapja lett az úgy­nevezett fekete túlóráztatás­nak. Mindent összefoglalva azon­ban az anyagi érdekeltséggel összefüggő szabályozók to­vábbfejlesztésük esetén bizto­sítják az iparágainkban dolgo­zók megfelelő anyagi ösztön­zését, a bérek emelését s ily­­módon az életszínvonal továb­bi javítását. A tapasztalatok összegezése után a központi vezetőség az alábbi kérdések fokozott fi­gyelemmel kísérésére hívta fel a szakszervezeti szervek fi­gyelmét határozatában: íme:" Éljenek kezdeményezőbben az adott lehetőségekkel . A központi vezetőség kötelezi az elnökséget arra, hogy 1969 I. félévében a szakszervezeti bizottságok bér­munkaügyi reszortfelelősei részére egy-kétnapos oktatást szervezzen. Az oktatás arra irányuljon, hogy az év folya­mán felmerülő anyagi érdekelt­séggel kapcsolatos kérdésekben érdemben tudjanak állást fog­lalni.­­ A vállalati dolgozók jö­vedelmének alakulásáért a szakszervezeti szerveink is felelősséggel tartoznak. Ezért megnövekedett jogkörüknél fogva következetesen foglalja­nak állást annak érdekében, hogy a népgazdasági tervben előirányzott jövedelememelke­dés az általuk képviselt dolgo­zók tekintetében megvalósul­jon.­­ A szakszervezeti szer­veink a bérfejlesztés vo­natkozásában már a tervezés időszakában igényeljenek ha­tározott és egyértelmű állás­­foglalást a vállalat vezetőitől. Az ezzel kapcsolatos intézke­dések II. félévre való halasz­tásához ne járuljanak hozzá. Igényeljék, hogy a moz­­góbérekben rejlő lehető­ségeket az előzetesen megha­tározott feladatok megvalósí­tása érdekében használják fel prémium és jutalomként. Az alapbérek fejlesztése érdeke­(Folytatás az 5. oldalon) 3 Szakszervezetü­nk központi vezetőségének felhívása A jubileumi versenyt tovább folytatva köszöntsük a Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulóját Szakszervezetünk központi vezetősége az illetékes minisz­terekkel közösen megtárgyal­ta a jubileumi munkaverseny eddigi tapasztalatait. Megállapította, hogy az iparágak dolgozói a felajánlá­sok teljesítésével jelentős mértékben hozzájárultak a termelési, gazdasági eredmé­nyekhez. Tovább fejlődött a versenylendület a szocialista brigádoknál, a nagyobb ter­melőegységeknél, szélesedett az üzemi demokrácia és növe­kedett a „Szocialista Munka Vállalata” címért versenyzők száma. Ezekért a sikerekért őszinte köszönet és elvtársi elismerés illeti meg az építő-, fa- és építőanyagipar valamennyi dolgozóját. Arra kérjük most az építő-, fa- és építőanyagipar vala­mennyi dolgozóját, hogy megtartva a KMP megalakulá­sának 50. évfordulója tisztele­tére kezdeményezett jubileumi verseny lendületét, folytassák tovább a versenyt a fél évszá­zaddal ezelőtt — 1919. március 21-én — alakult Magyar Ta­nácsköztársaság évfordulója méltó megünneplésének tiszte­letére. E jubileumi évfordulót úgy köszönthetjük legméltóbban, ha sikeresen valóra váltjuk az 1969. évi gazdasági terveket. E nagyszerű feladatok a vállalati gazdasági és a szakszervezeti vezetők és vezető testületek tervszerűbb együttműködését, munkájuk szervezettebb és hatékonyabb végzését igénylik a KISZ-­szervezetek vezetősé­geivel együtt. "Hiágzik, hogy az építő-, fa- és építőanyagipari dolgozók mély felelősségérzettől áthatva munkálkodnak a politikai, a gazdasági feladatok megva­lósításán és kezdeményezése­ket tesznek a műszaki fejlesz­tés, az élőmunka-felhasználás hatékonyságának növelésére. A népgazdaság fejlődésének gyorsítása, dolgozó népünk életszínvonalának emelése ér­dekében, valósítsák meg határ­időre az ipari beruházásokat; építsenek több és jobb minő­ségű lakást; készítsenek kor­szerű technológiákkal utakat és hidakat, jó munkával segít­sék a mezőgazdasági és a kom­munális létesítmények gyors felépítését; tegyék gazdaságo­sabbá az építkezéseiket. Az anyagipar dolgozói, to­vábbá a tervezők és a kutatók olcsóbb és korszerűbb építési anyagok előállításával, gazda­ságosabb szerkezetek kialakí­tásával, magas szintű műsza­ki tervek készítésével köny­­nyítsék e feladatok megvalósí­tását. A fa- és bútoriparban dol­gozók több, választékban bő­vebb, minőségben jobb termé­kek, bútorok és közszükségleti cikkek előállításával biztosít­sák a lakosság igényeinek ki­elégítését. A vállalatok gazdasági veze­tői és szakszervezeti vezető testületei tekintsék elsőrendű kötelességüknek a dolgozók élet- és munkakörülményei­nek javítását, a biztonságos és a folyamatos munkavégzés feltételeinek szervezését, a kol­lektív szerződések tartalmi színvonalának emelését, a mű­szaki propaganda tevékenység állandósítását, a szakmai kép­zés és továbbképzés fejleszté­sét, melyek együttes eredmé­nyei biztosítják a csökkentett munkaidő általános bevezeté­sét. Dolgozó népünk bizonyos le­het abban, hogy az építő-, fa- és építőanyagipar dolgozói — mint a múltban annyiszor — most is öntudatosan, szervezett munkásokhoz méltóan készül­nek a történelmi évforduló megünneplésére, feladataik megvalósítására. A szocialista kötelezettség­vállalások teljesítésében járja­nak élen a kiváló dolgozók, a szocialista brigádok; mutassa­nak példát a „Szocialista Mun­ka Vállalata” címért versenyző kollektívák. Szakszervezetünk XXX. kongresszusa határozatainak megfelelően a vállalati, üzemi és a munkahelyi demokrácia szélesítésében, a dolgozók kez­deményezéseinek felkarolásá­ban számítunk a gazdasági és a szakszervezeti vezetők, a bizal­miak és társadalmi aktívák na­gyobb öntudatára és mélyebb felelősségérzetére. Meggyőződéssel valljuk, hogy a fizikai és a szellemi dolgozók szorgalmas és lelkiismeretes munkával mindent megtesz­nek az 1969. évi feladatok sike­res teljesítéséért és kiemelkedő politikai eredményekkel, mun­kasikerekkel köszöntik a Ma­gyar Tanácsköztársaság kikiál­tásának 50. évfordulóját. Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetősége

Next