Építők Lapja, 1976 (71. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-02 / 1. szám

1976. JANUÁR 2. SZEMELVÉNYEK Az írásban benyújtott kongresszusi felszólalásokból (Folytatás.) Az idő rövidsége miatt 24 felszólalásra jelentkezett kül­dött ne­e kaphatott szót szak­szervezetünk XXXII. kong­resszusának vitájában. Az írásban leadott felszólalások is bekerültek a kongresszus jegyzőkönyvébe, s a vitának ebből az írásos folytatásából közlünk az alábbiakban sze­melvényeket Fejlődött az aktivitás Prepszent Aurél, Bács me­gyei küldött, a Bács megyei ÁÉV szakszervezeti bizottsá­gának termelési felelőse a vállalatoknál folyó szak­szervezeti tevékenység fej­lődéséről számolt be. Elnökségünk határozata alapján, vállalatunk sajátossá­gainak megfelelően dolgoztuk ki szakszervezeti szerveink hatáskörét — olvashatjuk hozzászólásában. — A szerte­ágazó munkahelyeken dön­tően a műhelybizottsági, va­lamint a főbizalmi és a bi­zalmi hálózatot építettük ki. A mostani választásokon 30 műhelybizalmi és 274 bizalmi került megválasztásra. Jo­gaik és kötelességeik gya­korlásával a munkahelyeiken biztosítják a dolgozók közvet­len érdekvédelmét. Az üzemi és a szakszerveze­ti demokrácia fokozott ér­vényre juttatása céljából nagy gondot fordítunk a szakszer­vezeti taggyűlések, a termelé­si tanácskozások megszerve­zésére és rendszeres megtartá­sára. A beszámolók, a tájé­koztatók javultak, a tagság részéről az aktivitás fejlő­dött. Mind többen tesznek észrevételt, javaslatot a kö­zösséget érintő kérdésekben, ami feltétlenül pozitívan ér­tékelhető. A rendszeresség betartásán azonban még ja­vítani kell, valamint arra kell törekednünk, hogy az emlí­tett rendezvényeket a legki­sebb egységeknél is megtart­sák. Szakszervezeti tanácsunknak és az szb-nek jó a kapcsolata a tagsággal. A műhelybizott­ságok és a bizalmiak­ tevé­kenysége is fejlődik. Ennek is betudható, hogy mostanában kevesebb panaszos levél, be­jelentés érkezik az szb-hez, mert munkásaink ügyes-bajos dolgainak többségét a műhely­bizottságok már önállóan megoldják. A népes bizalmi hálózat a legfontosabb össze­kötőkapocs a vezető szervek és a tagság között, s arra tö­rekszünk, hogy ez a jövőben méginkább így legyen. A téglaipar gondjai Bodor Sándor, Győr me­gyei küldött, az Észak-dunán­túli Tégla- és Cserépipari Vállalat szb-titkára a tégla­ipar fejlesztéséről szólt.­­ Véleményem szerint a családi házakhoz és az álla­mi beruházások jelentős ré­széhez, továbbra is szükség van a téglaféleségekre, de korszerű termékösszetételben. A termékszerkezet javítása a téglaipar gyorsított rekonst­rukcióját igényli, de ezt kí­vánják az ott dolgozó em­berek is. Hiszen az egyik leg­nehezebb fizikai munka még ma itt található, és jó részt nők végzik. Az elmúlt öt évben csök­kenő létszámmal —­ az igé­nyeknek megfelelően —, szin­ten tartottuk a termelést, így is a felépült lakások egy­­harmad részéhez elegendő falazóanyagot és tetőfedő cse­repet gyártott az ipar, öt év alatt ez 160—170 ezer lakást jelentett, amivel mi is hozzá­járultunk a lakásprogram si­keres teljesítéséhez. Az öt év alatt az előállított téglaipari termékek egyharmada készült korszerű üzemekben. Számottevő a fejlődés. Ter­melékenységi mutatónk 8—10 százalékkal javult. A munka­­körülményekben, a szociális ellátásban bekövetkezett fej­lődés anyagiakkal nem is mér­hető, s igen kedvező tuda­ti fejlődést eredményezett. Az elért fejlődési ütemet kel­lene gyorsítani, az új gyárak felépítésével, a régiek re­konstrukciójával, mert tart­hatatlan állapotok vannak a régi üzemeinkben. Kevés a pihenőidő Dósa Gábor, az Építőipari Szállítási Vállalat „Április 4.” szocialista brigádjának he­lyettes vezetője a kongresz­­szusi- és felszabadulási mun­kaversenyben elért nagyszerű eredményeikről számolt be. A vállalatnál 232 szocialista brigádban, mintegy háromezer dolgozó vesz részt a verseny­ben. Szervezettebb, termeléke­nyebb munkával legalább 7 millió forintos többletnyeresé­get és mintegy 4 millió forint értékű üzemanyag-megtakarí­tást érnek el. Dolgozóink számos gondját, nehézségét is tartalmazta Dósa Gábor hozzászólása, így például az építőipari nehézgépeket csak az éjszakai órákban szabad a városban szállítani. A nappali órák­ban lakott területen kívül kell várakozni a szállítmánnyal, ami eleve felveti a gépkocsi­­vezetőknél a tisztálkodási, az étkezési, de főképpen a pihe­nési problémákat. A teljesít­mények mennyiségére is kihat az állandóan növekvő forga­lom sűrűsége. A telephelyen kívüli mun­ka végzésekor olyan magas költségek merülnek fel, ame­lyeket már nem fedez a je­lenleg fizethető kiküldetési díjak összege. Még két-három évig biztosan eltart, mire a vállalat meg tudja valósítani munkaidő-csökkentési prog­ramját. Gépkocsivezetőink gyakran szóvá teszik, hogy a kiemelt nagyberuházásokon dolgozva, hátrányos anyagi helyzetben vannak az ott te­vékenykedő építőipari válla­latok saját gépkocsivezetőivel szemben. Bár azonos munka­helyen dolgoznak, nem kapják meg a kiemelt munkahelyi pótlékot. Azt ugyancsak gyak­ran kifogásolják, hogy a szer­vezetlenség miatt sok idejük vész kárba a rakodásoknál, az anyagátvételre való várakozás­nál. Nagyberuházások szerelői Plavecz Pálné, Budapest küldötte, a Gép- és Felvonó­­szerelő Vállalat gondjairól szólt. Dolgozóink több kiemelt nagyberuházás technológiai szerelését végzik, s gyakran nem tudnak megfelelően gon­doskodni szállásukról, szociá­lis igényeik kielégítéséről. A megoldatlan problémák befo­lyásolják a dolgozók hangula­tát, közérzetét, ami kihat a munka végzésére is, mert ide­ges, fáradt emberekkel nem lehet jó munkát végeztetni. A kedvezőtlen munkakörül­ményeket jelentős mértékben befolyásolja a nagy méretű túlóráztatás, amelyet megíté­lésünk szerint az ott dolgozó vállalatok nem megfelelő kooperációja, az esetenként fellelhető munkahelyi szerve­zetlenség idéz elő. Sokszor előfordul — elsősorban ÉVM beruházásokon, —, hogy dol­gozóik rendszeresen szabad szombati és vasárnapi túlórá­zásra kényszerülnek. Egy-egy dolgozónál nem volt ritka eset a havi 40—50 túlóra, s ezek jövedelme nagy mértékben meghaladta az átlagot, bér­aránytalanságot okozott. Képzés és fejlesztés Orgován Béla, Pest megyei küldött, a Kavicsbánya­ Vál­lalat szb-titkára arról szá­molt be, hogy dolgozóink si­kerrel sajátították el a kor­szerű eljárásokat és a negye­dik ötéves terv során 2 mil­lió köbméter kaviccsal nö­velték termelésüket. Betaní­tott munkásokból matrózokat, hajóvezetőket, kotrókezelőket képeztek ki, s a műszaki fej­lesztés lehetővé tette, hogy a tervidőszak során meghárom­szorozzák az osztályozott ka­vics termelését, amely az idén meghaladja a 3,4 millió köb­métert. A vállalat 9 üzemében és központjában működik önálló szakszervezeti bizottság, ön­állóságukat jelentős mértékben növelték az elmúlt évek so­rán. Az üzemvezető egyetér­tésével tárgyalják a bérfej­lesztéseket, jutalmazásokat, kitüntetéseket és még több témakörben véleményeznek, ellenőriznek. Működésük he­lyesen tükrözi a szakszerveze­ti bizottság véleményét: he­lyesen dönteni csak ott lehet, ahol ismerik az embert, munkához való viszonyát, szo­ciális helyzetét. (folytatjuk) HÁZEXPORT PANELHÁZAK. A Hajdú megyei Állami Építőipari Vál­lalat, a Kelet-Magyarországi Mélyépítő Vállalattal együtt­működve részt vesz az Oren­burg­ gázvezeték kárpátukraj­nai szakaszának építésében. Huszonöt házban 141 lakást szerelnek össze. A lakások át­adását 1976 nyarára vállalták. A debreceni házgyár termé­keivel megrakott tehergépko­csik a közelmúltban elindul­tak a Hajdúságból és rövide­sen megkezdik a szerelést a Szovjetunióban. ÉPÍTŐK LAPJA A szakszervezetek XXIII. kongresszusán elhangzott felszólalások OSZTAFIN SÁNDOR: A célnak megfelelő kulturális helyiségek legyenek a szálláson Lapunk zártakor még tartott a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. Decem­ber 12-én, pénteken kapott szót küldötteink közül Osztafin Sándor, a Középületépítő Vál­lalat kőművese, a vszb tagja, aki a következőket mondotta: — Az írásos beszámolóból képet kaphattunk a kulturális nevelőmunka eddigi tapaszta­latairól, az elért eredmények­ről, a nevelés megnövekedett szerepéről, a gazdasági, politi­kai célok megvalósításában. Az általános, a szakmai és politikai ismeretek bővítését egyre égetőbben veti fel az élet az építőiparban is. Az utóbbi években bekövetkezett fejlődés, a nagyarányú gépe­sítés szükségszerűen megköve­teli, hogy az építőiparban is egyre több öntudatos, szak­mailag jól képzett dolgozó vé­gezze munkáját. Tennivaló még bőven van minden terü­leten, de különösen azok kö­rében, akik a munkásszállá­son laknak. Én magam is 11 éve lakom munkásszálláson. Hozzám ha­sonló körülmények között 40 ezer építőmunkás lakik Buda­pesten. Az utóbbi években so­kat változtak, javultak a mun­kásszállásokon lakók körülmé­nyei. Egyre kevesebb azoknak a száma, akik ideiglenes jel­legű, vagy felvonulási épület­ben laknak. Némileg csökkent a zsúfoltság, jobbak a felté­telek, a kulturális munkához, a szórakozáshoz. Több szálláson kihelyezett általános iskola működik, rendszeresek a különböző jel­legű rendezvények. Jó dolog az is, hogy alkalmanként meg­látogatnak bennünket a szál­láson a gazdasági és a szak­­szervezeti vezetők. Az elmondottak ellenére mégis úgy érzem, sok minden hiányzik még ahhoz, hogy a munkásszállás a sokat emlege­tett „második otthonhoz” va­lami hiányzik. Otthonosabbá, még kelle­mesebbé lehetne és kell tenni a szállásokat. Olyan körülmé­nyeket, feltételeket kell te­remteni, amely lehetővé teszi, hogy a kényelmesnek éppen nem mondható utazási fáradal­makat kipihenhessük. Gyorsítani kellene az új szállások építését, ami tovább enyhítené a zsúfoltságot, le­hetővé tenni azt, hogy kellő számú és a célnak megfelelő kulturális helyiségek legyenek a szállásokon, ahol nyugodt körülmények között lehet ta­nulni, művelődni, szórakozni és sportolni. A klubszobák, társalgók le­hetőséget adnának a kiscsopor­tos foglalkozásokhoz, ahhoz, hogy a szálláslakók jobban megismerjék egymást, érzel­mileg is közelebb kerüljenek egymáshoz. Az elmondottakat indokolja az is, hogy a lakók műveltségi színvonala nagyon differen­ciált. Jelentős azoknak a szá­ma, akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztá­lyát. Mi, építőipari munkások, dolgozók együtt örülünk a fő­város lakóival akkor, ha egy­­egy új korszerű létesítmény átadására kerül sor, ha gaz­dagodik, szépül a főváros az ország. De annak is legalább any­­nyira tudnánk örülni, ha szű­­kebb környezetünk, a szállá­sok hasonlóan szépülnének, korszerűsödnének. A munkásszállás-lakók kö­rében végzett közművelődési munka továbbfejlesztését ál­talában nagyon sokan szorgal­mazzák. A tanulmányok, fel­mérések, tanácskozások egy­mást követték az elmúlt hó­napokban. Valószínűnek tar­tom, hogy erre is szükség volt, de úgy érzem, hogy most már e területen is a cselekvés ide­je kell, hogy következzen. Cse­lekedjenek és intézkedjenek mindazok, akik erre illetéke­sek, akiknek ez a feladatuk. Már említést tettem arról, hogy vezetők alkalmanként meglátogatnak bennünket a szálláson. Szükséges azonban, hogy ezek a látogatások rend­szeresebbek legyenek a gazda­sági, a politikai vezetők ré­széről, hogy jobb legyen a kö­­csönös információ. Ez minden bizonnyal elősegítené a mun­kahelyi, a mozgalmi feladatok megoldását is.­­Folytatás az 5. oldalon A szakszervezet nevelte Nyolc évig bizalmi, most: pártvezetőségi tag A targonca ügyesen kígyó­zott a zsáktornyok labirintusá­ban, centire kiszámítva a fal­­távolságot. Szabó Sándorné könnyedén leszökkent a gépről, megállt mellettem, félre­csú­szott babos kendőjét igazgatva. — Rajta, most maga követ­kezik — hunyorított rám. — Ha kölcsönadná a jogo­sítványát — mentem bele a játékba. — Vizsga nélkül nem lehet! Miután lemondtam a tanuló­vezetésről, kerestünk egy csen­des sarkot. Két asszonynak nem kell sokáig töprengenie, hogy milyen közös témát ta­láljon. — Élek-halok a vezetésért. Piroska, a járgányom nyolc éves, volt időnk összenőni, úgy megszoktam, hogy már nem szeretek gyalog járni. — Itt a Cement- és Mészmű­vek Váci gyárában kezdte? — A targoncavezetést igen, de nem ez az első munkahe­lyem. A Magyar Selyemipari Vállalat bélésszövő gyárából jöttem át még 1964 októberé­ben. Kötegelő gépen kezd­tem, aztán beiratkoztam a könnyűgépkezelői és targonca­­vezetői tanfolyamra. Látszatra nem tűnik nehéz­nek munkája, pedig rajta és váltótársán is múlik, hogy az ország cementiparát zsákokkal egyedül ellátó kétműszakos üzemben folyamatos legyen a termelés, megszakítás nélkül szolgálják ki a gépeket anyag­gal, időben közreadják a gyár­tósorok irányítóinak a tonná­nyi papírbálákat.­­Az idén, 1975-ben a meg­emelt terv szerint 46 millió darab zsákot adunk a cement­gyáraknak. Ezzel jelentős mennyiségű valutát takarít meg a népgazdaság — magya­rázza egy közgazdász szakér­telmével —, ha importálnánk, kétszer annyiba kerülne, vagy még többe, mivel felszökött a papír világpiaci ára. Ráadásul dollárért adják. Ezért fontos, hogy mi egészítsük ki az ország igényeit. Értelmes, jól tájékozódott, komoly asszony. A gyár egyik legsokoldalúbb munkása. A szakszervezetben tanult meg a közösségért dolgozni. Nyolc évig bizalmi volt itt az üzem­ben. Harminc szervezett dol­gozó tartozott hozzá. Ha bárki is segítségért jött, a panaszok, gondok meghallgatására min­dig volt ideje. Azonnal intéz­kedett. A párt felfigyelt a jó mozgalmi aktivitására, s 1969- ben felvette tagjai sorába. Pártmegbízatásait is kiválóan teljesítette, elvégezte a marx­izmus—leninizmus esti közép­iskolát. Ma már a 3-as alap­szervezet pártvezetőségi tagja. Először nőfelelősi tisztséggel bízták meg, majd gazdasági felelős lett. Kétszer kapta meg eddig a kiváló dolgozó kitünte­tést. És ez még nem minden. A 14 tagú Gagarin szocialista brigád — amelynek hét éve tagja — két évvel ezelőtt megválasztotta brigádvezető­nek. A kollektíva, a negyed­éves értékelések szerint, az idén terven felüli teljesítményt nyújtott: a havi termelési átla­guk 110 százalék. A cement­ipar jobb zsákellátásáért a bri­gád nemrég kommunista mű­szakot tartott: egy szombat­vasárnap három műszakban százezer zsákot gyártottak ter­ven felül. Bérüket a váci ku­l­­túrház építéséhez ajánlották fel. Hallgatom Szabó Sándornét. Közös tavaszi, nyári kirándu­lások, országjárások emlékei elevenednek meg szavai nyo­mán. Tervezik, hogy jövőre külföldre mennek, Csehszlová­kiába vagy az NDK-ba. Ha jutalmat kap a brigád, nem osztják fel, együtt költik el, különböző programokon. Az asszonyt szeretettel veszi kö­rül a kollektíva. Süth Józsefné ötgyermekes brigádtag így be­szélt róla: Szabóné maga az élet. Fáradhatatlan ha rólunk van szó, nem ismer lehetetlent. Sokat segített nekem is. Ha va­laki hiányzik a brigádból, esetleg fontos elintézni való­ja akad a városban, a brigád­vezető beáll helyette. Ért ő minden géphez. Turóczy Dávid művezető ar­ról ismert, hogy nem osztogat­ja könnyen a dicséretet. Ami­kor Szabóné felől érdeklőd­tem, ennyit mondott: amióta ismerem, kifogástalanul dol­gozik, meg vagyok vele elé­gedve. Csak az kaphat moz­galmi tisztséget, aki a munká­jában is becsületes. Ennyi munka, ennyi társa­dalmi megbízatás mellett egy­általán jut idő a családjára, férjére? — kérdeztem meg­gondolatlanul félbeszakítva Szabóné tervezgetéseit. Kedves arcáról eltűnt a vi­dámság, hosszan hallgat, végül szomorú kis mosollyal kísért halk szavai törik meg a csen­det. — Tíz éve egyedül nevelem két gyermekemet. Most már érti talán, hogy miért minde­nem a munka. Eleinte azért vállaltam sokat, hogy ne tud­jak gondolkodni a sorsomon. Aztán ahogy nőttek a gyere­kek, mindig könyebb lett. Anikó 16 éves, idejött az üzembe dolgozni. Sándorka most hetedikes. Miatta dolgo­zunk váltott műszakban a lá­nyommal, így egyikünk dél­utánonként folyton vele lehet, a másik meg reggel az iskolába indítja. Nagyon virgonc gye­rek, székhez kell kötözni, hogy megírja a leckéjét — már újból felszabadultan nevet, fülében játékosan táncol a két aranykarika. Csinos, takaros asszony, biztos nem fogja társtalanul leélni az életét. — Talán, majd ha kiröppen­nek a házból a gyerekek, de addig nem akarok újból férj­hez menni. Nagyon csintalan a fiam. Szerencsére jó műszaki érzéke van, autószerelő akar lenni. Folyton szerel, szétszed mindent, ami otthon a kezébe akad. — Gondolom, a gyártól sok segítséget kap... — Sokat. Segélyeket, aztán családi beutalókat. Harkány­­fürdőn is nyaraltunk a gyere­kekkel, ez jutalomüdülés volt. És a legnagyobb ajándék: 1972-ben a deákvári telepen kaptam egy 2 szoba összkom­fortos lakást. Most hárman élünk ott kényelemben, szere­­tetben. A lányommal meg­osztjuk a házi munkát, így én is leülhetek esténként a tévé elé. Kézimunkázom néha ol­vasásra is jut idő. És van egy szenvedélyem, a lottó. Volt már hármas találatom. Sosem lehet tudni, hátha rám kacsint a szerencse. Vennék egy gép­­kocsit, áthajol az asztal felett, suttogva folytatja: — most is, ha tehetném, legszívesebben targoncával hajtanék végig a váci utcákon. Horváth Anita Nyugdíjastalálkozó Csongrádon A Tisza Bútoripari Vállalat csongrádi gyáregységének kö­zel 130 nyugdíjasa tett eleget a baráti meghívásnak, hogy vegyenek részt december 13- án a nyugdíjas találkozón. A találkozó — amint erről Csa­bán Rókusné szb-titkár tájé­koztatott bennünket — köz­vetlen, baráti hangulatban zajlott le. Először B­atka Ferenc, a csongrádi gyáregység igazgató­ja tájékoztatta a nyugdíjaso­kat a terv teljesítéséről, de kendőzetlenül szólt a problé­mákról is, amelyek a munka során mint „rossz útitársak” mellénk szegődtek. Régi mun­kahelyük feladatait is elemző beszámoló után a Kossuth té­ri Általános Iskola úttörői kul­túrműsorral köszöntötték a nyugdíjasokat. A műsor után a gyár va­csorán látta vendégül egykori dolgozóit. S. U ! 3

Next