Erdélyi Helikon, 1928 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1928-07-01 / 3. szám
202 DSIDA JENŐ: VERSEK VOLT Kincses ládáimat zuhanó pöröllyel szétzúzom. Váraim tornyát dörgő ágyúval szétlövetem. A romokra ülök gondolkodni az életemről. Milyen furcsa volt! Két nagy lila szem volt, melyre ráeresztem pilláimat. Méh volt, méze volt, falánkja volt. Rózsa volt, illata volt, tövise volt. Gyertya volt, fénye volt, füstje volt. Milyen furcsa volt! ÁLOM A SÍNEKEN Ma még mozdony vagyok. Rohanva robogok, dörögve dohogok, izzik a katlan és nyughatatlan kerekeim tüzesre csiszolják a surranó sínek megedzett vasát. Holnap megállok. Kicsi őrháznál a sínről kiállók. Ember leszek. És rohanó, piroslámpás mozdony-testvéreimnek békésen szalutálok. IDE HALLGASS: Most kiállok az esőbe. Elszántan és födetlen fővel. És a csattanó villám átszalad a szívemen és a zuhogó zápor széjjeláztatja szénfekete testemet és beszívnak magukba a föld pórusai ezerkilencszázhuszonnyolc június tizenhetedikén. De holnap rózsaként nyílok ki ablakod alatt és minden eljövendő igaz ember szíve alatt.