Erdélyi Helikon, 1929 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1929-04-01 / 4. szám
IRODALMI SZEMLÉ nekült az akkori napok keresztyénségéből. Világnézeti menedék vagy harci eszköz. Új tábor-erősítés lett Tolsztoj, mint az emberiség többi nagy, összetett szellemei. A lélekkutatás csak most kezd a Tolsztoj élő emberi központjába hatolni, ahonnan kiindulnak tettei, kisugárzanak gondolatai, és kihangzanak szavai. A Stefan Zweig „Tolsztoj“-t így keresi már a nagy író titkait. S ahogy a tolsztoji problémát bontogatja előttünk, nincsen kettéosztott, vagy hirtelen megtagadott élet. Az egyik Tolsztoj következik a másikból, az egyik már előre küldi követét a másikhoz, vagy a később jövő rejtőzve ott marad a régiben is. Folyékony, logikus élet, de az önmaga törvényei és nem a mi kívülről feléje közeledő törvényeink szerint. Művész, nagyszerű regényíró azért, hogy megismerje az életet, hogy az élet nagy kérdőjelét tökéletesen maga elé terítse. Ezért olyan hideg és pontos rajzoló; realizmusa mélyről, magából felfakadó, nem a kor divatja küldi. A lélek nagy játékának, a drámának exponálója, első felvonása az íróművész. Mert mikor maga elé kibontotta az életet, a nagy kérdőjel előtt a nyugtalanító Semmibe néz. A megismerés után keresni kell a metafizikai magyarázatot és meg kell találni ennek a szédítő, nagy rohamnak az irányát. A művész-toll félrekerül. Jön a nagy Semmivel viaskodó, utat, nyugalmi pontot kereső ember. A bibliához menekülő, szocializmus felé rohanó, vagy anarchizmusba eső. Jön az ember a nagy tusával, amikor szemben áll a lélek és a test, az áthághatatlan biológiai parancsok, s a lélek gyönyörű elvágyakozásai. Ezek a harcok most már nem művészi munkákban vetítődnek ki, hanem Tolsztoj mindennapi életében, tusakodó percekben, forradalmi mozdulatokban. Stefan Zweig essayje pompásan festi alá azt a helyzetet, amelyben Tolsztoj áll élete második felében a világgal, családjával és önmagával szemben. Nem szereti a széles esztétikai fejtegetéseket, az ő témája Tolsztoj, a nagy útkereső. Tolsztoj nagyságát emberi vergődésében, mártíromságát, amely éppen élete feloldhatatlan ellentmondásaiban volt, pompásabban alig lehetne éreztetni, mint azt Zweig érezteti. Amint Tolsztoj megérzi magáról, hogy ő nem tud szent lenni, nem tud apostol lenni, tanításai szerint élni, olyan hatalmas kapcsok fűzik a világhoz, a gyarló emberi dolgokhoz, és lelkének minden húrja mégis e felé a magasabbrendű igaz élet felé feszül: ebben van az ő nagy mártíromsága. Tolsztoj látja élete hazugságait és nem lépheti azokat át. Szenvedni akart, földi gyötrelmet akart, voltak lépései, amelyekkel ki akarta a sorsot hívni maga ellen. De ha a cár ellen írt röpiratot, a cár vigyázott rá, hogy miatta bántódása ne essék. Talán ennek a finom, különös lelki szituációnak rajza a legeredetibb gondolata Zweig essay-jének. Ez a néhány sor csupán felhívhatja a figyelmet a Zweig gonddal gazdag, művészi tanulmányára. A magyar kiadó a nagy alkalomhoz méltó kis könyvet adott vele az olvasónak. Kovács László KÖNYV A MŰVÉSZI ALKOTÁS FELTÉTELEIRŐL A tüneményes sikert ért Disraeli életének szerzője, Maurois nemrég új könyvet írt. Ez a könyv, a Voyage au pays des Articoles, nem mérkőzhetik sem terjedelmében, sem értékében a Disraeli életével, csak pihentető írásnak látszik. A könynyed elbeszélés keretében azonban Maurois érdekes gondolatokat tud elhelyezni, problémájával egészen egyéni ízt ad könyvének. Maga a könyv meséje nagyon rövid: Pierre Chambrelan, hogy a civilizált világtól meneküljön, földkörüli utazást tervez egy csónakon. Útjára magával viszi Mme de Sauves-ot, egy vállalkozó szellemű asszonyt, együtt jutnak egy hajótörés következtében az Articolok szigetére. Kik ezek az articolok, hogy élnek, ezzel foglalkozik a könyv nagyobbik része. Az articolok mind művészek, egy angol író, Scott hívta őket a szigetre, hogy ott egészen a művészetnek élhessenek. Szolgálatukra vannak rendelve a boos-ok, akik az articolok minden kívánságát teljesítik, hogy őket az élet minden kellemetlenségétől megóvják. Belőlük kerül-