Erdélyi Helikon, 1930 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1930-08-01 / 7. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK ANDRÉ MAUROIS: BYRON ÉLETE Aki már ismeri Byront, az angol költőt, annak feltétlenül érdekes könyv lehet Maurois Byronja. Megismeri benne Byron hálószobáját. Életének és lelkének azt a szárnyépületét, ahol lakott emberi gondjaival és bajlódásaival, ahol görbe tükörben jelent meg az élete. Ahol kifordított kabátjai voltak felakasztva, és életének kérdései hálóköntösben jártak. Az ilyen életrajzoknak az a nagy tévedése, hogy előtérbe hozzák mindazt, amit a lélek pongyolában, pótlólag, mintegy kiegészítésül, szinte csupán magának mond. Az ember fölébredő, kiábrándult, cinikus énjének vallomásai, amikor elfáradott élete magasabbrendű munkájában. A fáradtság kézlegyintéseit, amikor a hétköznapi élet betódul a vasárnapi órák mögött, porával ellepi a lélek büszkeségeit, szürke hamut szór a felülről érkező fények elé... Az ilyen életrajzokban előkerülnek a levelek, naplók, s azok a feljegyzések, amelyeket azok a kis vakok láttak, akik ott kerengtek a magasabbrendű élet körül, vagy akiknek az élete csupán súrolta a lélek vándorát... Az ilyen életrajzokban megfordul a rend, s a Mű, amely a legtitkosabbra, a kimondhatatlanra kereste a szót, legfennebb csupán magyarázata lesz a pongyolában ejtett szónak, a felfénylő egész mondat az előtte, vagy utána hangzó dadogásnak. Holott mi a Mű, ha nem éppen annak a szónak megtalálása, vagy felvillantása, amelyik a legtöbbet mond?... Nem a legfontosabb és legpontosabb szava a naplónak, és nem-e az a levél, amelyre az életnek legteljesebb, legösszetettebb pillanata ömlött?! Nagyon hasznos és jó minden szó, ami a költőről, vagy a költőről fennmaradt, mert ezek a szavak annak a létrának a fokai, amelyeken a Mű minél teljesebb és szélesebb értelméhez fel lehet jutni. De a Mű nélkül, amelyhez hozzátámaszkodik, ez a létra laposan végigzuhan a földön... Maurois Byronja jelentés a költő hálószobájából és a szalonokból. Szinte csak tévedésből, kikerülhetetlen véletlenek folytán esik benne szó arról, amit „írt“. Egy-egy sorával, vagy versszakával lesz plasztikusabb valamelyik gáláns kalandja. Jó, hogy „írt“ is ez a különös dandy! Legalább ha ezekben a naplókban és intim levelekben valami homályban maradt, költeményeinek egy-egy sora esetleg pótolhatja. De Maurois Byronjának olvasója még erről a furcsa dandyról sem kap képet, akit pedig egy egész európai nemzedék utánzott szavaiban, gesztusaiban, arckifejezéseiben. A költőről pedig, akinek varázsa és hatása szellemiekben a Napóleonéhoz volt hasonlatos, szinte említést alig kap. Műveinek alkotási vonalából semmit. Pedig, ha valaki csak egy kovácsmester életét is írja, nem elég, ha életnyomait csak a műhelyen kívül szedi össze, beszélni kell a műhely életéről, ahol reggeltől estig élt. Egy költő életrajzának érdekessége annak a harcnak plasztikus képében áll, amely az alkotás és a mindennapi élet között van. Azoknak a mozdulatoknak megéreztetésében, amelyek a lélek billentyűzetén játszanak, s a Mű hangjait kiverik... Nagyszabású pletyka ez a könyv arról, hogy Byron kiket szeretett. De az újabb és újabb asszonnyal való szerelem a második kötetben már mint regény is untató lesz, megőrölt sablonná válik, s szinte üdítő Byron életének nagy, utolsó felvonása, a görög szabadságharcban való szerepe és halála. Példa lehet ez a könyv arra, hogy hogyan nem szabad egy költő életrajzát megírni. Aki Byron műveit csak nagyon hézagosan is ismeri, feltétlenül hazugnak érzi ezt a könyvet, nem fog belőle semmit megérteni Byron műveit illetőleg; nem fogja megérteni szenvedélyes, romantikus pózát, hangjának furcsa kettősségét, a gyöngédséget és a keserű cinizmust, amely a legváltozatosabb játékot játsza műveiben, „Don Juan“-jának hangját, amelyet eddig nem múlt fölül senki, pedig a legnagyobbak is utána próbálták. Maurois Byronja különben kellemes olvasmány lehet azok számára, akik nem kimondottan a „költő“ Byron életére kiváncsiak. , Kovács László, Dante kiadása, Budapest, 1930