Erdélyi Helikon, 1931 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1931-10-01 / 8. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS: ELSŐ ÉNEK — Versek. Amicus-kiadás, 1931. — Kedves, tisztaszemű jó fiú ez a Rónai Mihály András! Tizennyolcéves poéta, aki szelíd arccal áll meg előtted és néha olyan érdekeseket tud mondani, hogy felkapod fejedet a tőzsdei számok közül s nem veszed észre, ha csörög a telefon asztalodon. Már magában az is különös, hogy tizennyolcéves fejjel költő valaki. Délelőtt talán még felborzolt hajjal drukkol az iskolapadban, de este végigsétál az Oktogonon és Ezekiel próféta szakállát érzi az arcán, töméntelen bölcsességtől súlyosan. Nagy dolgokon törődik, kinyúló szellemi rőfrúddal méri a földet, hogy megállapíthassa rajta sajátmaga és mások helyeit. Ó, a régi tizennyolcévesek mások voltak! Dehogyis tudták, mi fán terem világválság, eszmék küzdelme, forradalom, régi meg új ember, ezerarcú szenvedés. Élték az iglói diákok életét s estére szerenáddal készültek a Jucikák, Mancikák, Iluskák ablaka alá. Ha olykor próbáltak verseket írni, csak érzelmes szívbéli állapotuk krajcáros zsebtükrei lettek azok is s legfeljebb az önképzőkört vezető tanár urnák szolgáltak különösebb örömére .. . Viszont Rónai Mihály András férfi, akinek bölcsője körül a réregekre zengett, ki az Országház téren délelőtt még játszott s délután már parádés kivégzéseket nézett, akit minden szimbólumon végigvitt az élet s akiből hétéves fővel fájó férfit kovácsolt. (Saját vallomását idézem, bár nem szó szerint.) Nem kész költő, de majdnem kész ember, aki rátalált a legfontosabbra, amit egyedül érdemes tudni s amire senkit sem lehet megtanítani. El kell fogadnunk úgy, amint van. Nem csodagyermek-számba, hanem a kor érdekes, de természetes hajtásaként. S ennyi az egész, amit tenni lehet vele, regisztrálni és üdvözölni, mert nem az a típus, aki a me renti cédulákat pirulva veszi át a tanító bácsitól. A költőről vajmi keveset lehet mondani még. Könyve, az Első ének, inkább csak az a kapaszkodó, melyet meg kell másznia mindenkinek, aki tovább akar repülni a csúcsról. Átélése az élet legelső élményeinek, ráébredés a puszta lét csodálatos voltára, rábukkanás a kollektivitásra s végül a nagy művészelődök gesztusainak másolása. (Adyra különös-nagyon rácsodálkozott egy-egy versének megszülése előtt.) Ám sokszor kapaszkodás közben is suhognak már a szárnyak. Kedves és a poétikuson túl is komoly, amikor észreveszi és sajnálja önmagát, a boldogtalan kis kreatúrát, akivel játszanak a véletlenségek s aki meg nem ismétlődik már soha az időben. Rájön az élet felelősségére: a gödörbe magamnak kell beletalánom. Innen már csak a szomszéd uccába kellett befordulnia, hogy egyik későbbi legsikerültebb versében rátaláljon az emberközösség parancsaira, a kollektivitás póznélküli, meleg kényelmére. (Lassú séta este a Körúton.) összetalálkozik egy rongyos kis kifutófiúval és hirtelen fölfedezi, hogy nagyon szereti. Aztán lépten-nyomon történnek hasonló csodák. Legmelegebbé azonban akkor válik a fiatal poéta, amikor elzárja ablakát a Walt Whitman-i perspektívák elől s egyedül marad az egyén kedves intimitásában. Semmi különös című versében csakugyan nincs semmi különös, csak néhány döcögő sor, néhány csikorgó rím, pár pongyola közhely és összhatásában mégis ez a vers melegszik leginkább költeménnyé, mert a kisfiú intim panasza piheg belőle. Vershez, ritmushoz, muzsikához alig tud, nehéz köze van az ecsethez is. Itt-ott mégis gyúlnak ki már szép színek a tétovázó ujjak nyomán. A Pauvre pécheur és az El Greco pár sora már arról a műgondról beszél, mely az egész könyvecskéből általában hiányzik. Várom Rónai Mihály András következő könyvét, mint folyóiratban megkezdett érdekes regény folytatását. Aki pár nagyszerű művész-indulás után látott már lassulást és megállást is, nehe