Erdélyi Helikon, 1931 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1931-11-01 / 9. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK KÉT AMERIKAI MAGYAR KÖLTŐ SZABÓ LÁSZLÓ — TARNÓCZY ÁRPÁD Szabó László amerikai magyar református lelkész. A pozitív hit erejével igyekszik a mindenség magasztosságát — a „fenséges“ jelentőségét, ahogy Kont mondja — belesűríteni egyszerű amerikai magyar szívekbe. Azonkívül, hogy lelkész, költő is. Magyar költő Amerikában. Most könnyű volna érzelegni és azt mondani: bátorság, sőt hőstett. Nem az, bármennyire kritikátlan az amerikai magyar szellemi élet, itt is, mint mindenütt, a költő a legnemesebb önzés szolgálatában áll, amikor énekel, önmagát elégíti ki, csupán szerencsés körülmények összejátszása, ha a szívnek és értelemnek ez az alkotó játéka másoknak is tetszik. Legutóbb két verseskötetében lapozgattam. „Vándor Sirály" című kötete jórészt gondolattartalmat hangsúlyozó lírai költemények gyűjteménye; „A Hun Király“ című munkája pedig rege tizenkét énekben. Szabó László komolyan veszi költői hivatását. Nem egy ízben a költői hivatás hangoztatása jobban érezhető nála, mint az alkotás költészetet hangsúlyozó értéke. Élete erkölcsi tartalma azonos magyarságával, minden hibája, minden erénye is ezzel a sovén értelemben geocentrikus felfogással magyarázható meg. Amerikában él, de a magyar glóbuson, a világot csak magyar szemmel látja; felháborodása vagy mélabús fájdalma a magyar szenvedélyesség és elmélázás kifejezése. Központi élménye a magyarság. Ez az eszménye, s a megtépázott eszmény a szomorúsága. És élménye olyan erős, hogy kimondott filozófiai tárgyú verseiben, vagy kötetének abban a csoportjában, amelyben a lírai tapasztalat elégikus sóhajba simul, a hang úgyszólván kevésbbé természetesen hat. Magyar élményeit, bármilyen természetűek, hangfogó nélkül továbbítja; emberi élményeit hangfogóval. A közhelyes, sőt bombasztikus frázisokat sem tudja kikerülni tisztára magyar sorsra utaló verseiben, ennek ellenére gyakran eredetiebbeknek hangzanak, mint az inkább csak a nyelv szempontjából közhelymentes versek, amelyekben az őszről, télről, a Niagaráról, a kaszacsengésről, az alkonyról, vagy akár „legszebb órái“-ról énekel. Viszont néha ezekben a verseiben egy tömör metafora, egy megvilágító erővel összefogó jelző, a szavalás ritmusát, a dobogó levegőjét ellensúlyozó kerek kép érzékelteti Szabó László költői hangját; olyannyira érzékelteti, hogy a verset elfeledjük skandálni s csak ösztönös alkotó erőből eredő szépségére figyelünk fel. Olykor plasztikusak a leírásai — ez áll különösen „A Hun Király“-ra, — de a leírások élményszerű erejét csökkenti a sok nyelvbeli reminiszcencia és bizonyos elkerülhetetlen régieskedés, amely a mai fülnek idegen. Virtuskodó, mellveregető mivolta néha annyira kirívó, hogy formai tökéletessége, verselő készsége úgy hat, mint gyakorlott káromkodás, búslakodás, vagy sírás. Céltalan erőlködés lenne Szabó Lászlótól azt kívánni, hogy más legyen, mint amilyen. Mindenesetre jellemző költői hang, amelynek az adja meg majdnem exotikus jelentőségét, hogy az Ady-nemzedék epigonjaihoz semmi köze, hanem atavisztikus sóhajj és kurjantás, amely érzéketlen a divat nyegleségeivel és modorosságaival szemben. És hogy Szabó László az amerikai keretek közepette énekel úgy, ahogy énekel s arról, amiről énekel, ez bizonyítja, hogy van eset, mikor a faji géniusz varázsa ellenáll a környezet felszívó mérgének vagy áldásának. * Míg Szabó László esetében a gondolati elem beleszól az érzelmek világába is, Tarnóczy Árpád költeményeiben majdnem kizárólag az érzelmi elem érvényesül. Tarnóczy újságíró, de alkotó munkáját, akármennyire kis körre szorítkozik érzelmi érdeklődése, a nyüzsgő aktualitás alig érinti. A szó költői értelmében hold- és csillagszakértő, akárcsak Ernest Dowson, a mélyérzésű angol költő. A romantikusok túlzott érzékenységével kerüli a tapasztalati valóságot s a képzelet valóságába menekül, amelynek világa a hold, a csillag, a múlt, persze a magyar 730