Erdélyi Helikon, 1933 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1933-08-01 / 7. szám

Könyvek és írók Az a légkör, ami ilyen súlyossá, keménnyé formálja Nyíró alakjait belső életüket is meghatározza. Találunk nála valóságos héroszokat, de ugyanakkor felleljük a lelkiismeret, a hűség megbomlott idegállapotú hőseit is. Úgy állnak ezek az alakok az ő kemény atmoszférájában, mint Shakespeare diszharmonikus őrültjei, vagy Arany János­ világának tragi­kus megtébolyodottjai. Mint a Hamlet fehér Ophéliája, szerepel az egyik novellában a tébolyodott paraszti Szőcs Gór Istvánné, aki virágokat szór a felrobbantott híd helyén a folyóba, amerre két ökrével együtt fogságba vitték urát az oroszok. A kopjafák legremekebb darabjai közé tartozik ez a balladai koncepcióra emlékeztető elbeszélés éppúgy, mint az, amely az egyedülálló különös figuráról Tiborc úrról, a tönkrement udvarház öreg gazdájáról szól. — Egyetlen, de boldogító fixa ideája van ennek a különös öreg úrnak: minden karácsonykor élőként hazavárja négyéves korában meghalt fiát. S bár nem megy hozzá senki, minden évben megjátsza a boldog apa karácsonyestjét, mintha vele volna fel­növekvő fia. Annak a titokzatos, meseszerűre törekvő írói fantáziának, amely Nyírő művészetét jellemzi, legtöbbször bizonyos bizarr, de az írói meg­formálásban mindig mély figurák felelnek meg. Különös természetérzés, valami naturális morál nyilvánul meg bennük.­­ Az egyik novella hal­dokló hőse a fiatal pásztor felkötözi magát a bika szarvára, hogy élve érjen el kedveséhez. — Egy másikban a halálát érző kántor elmegy falu­jából, elrejtőzve meghalni, mert nem volna pénz a temetés költségeire s családja úgyis nyomorban él. — A harmadikban meghal az öreg székely asszony. 70 éven túl lévő ura pedig mellé fekszik és öngyilkos lesz, mert a másvilágra is együtt akar menni az asszonnyal, mint egy székely Phile­­mon és Baucis. — így kiragadva nemcsak bizarrnak, nemegyszer naivnak is tetszenek ezek a jelenetek, de Nyírő írásaiban megtalálják meseszerű­ségük művészi igazolását. Az eddigiekből is következik, hogy az az írói forma, amely ezt a tárgykört kifejezi, ha a realitás talaját érinti is gyakran, igazi valójában az irreális felé hajolva alkotja legeredetibb értékeit. Nem realisztikusan keresztülvitt karaktereket rajzol, minden reális élménye a meseszerűbe megy át. írásai nem a kontemplatív megfigyelés, hanem a meseszerűre törekvő fantázia alkotóművészetéről tanúskodnak. Annyira ez a forma jellemzi törekvését, hogy még akkor is mesefantázia határozza meg novel­láit, midőn mondanivalója voltaképpeni csirája valami mai probléma. Ezért nem találunk nála részletvonásokkal megrajzolt alakokat, hanem sajátos légkört és nagyszerű költői jeleneteket. * A kötet illusztrációs anyaga fiatal, erdélyi grafikust mutat be Gy. Szabó Béla személyében. Fametszetei még korántsem befejezett alkotá­sok, de már következtetni lehet belőlük arra, hogy metszőjük nevét még sokszor fogjuk hallani a magyar grafikában. TOLNAI GÁBOR

Next