Erdélyi Helikon, 1933 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1933-08-01 / 7. szám
Könyvek és írók Az a légkör, ami ilyen súlyossá, keménnyé formálja Nyíró alakjait belső életüket is meghatározza. Találunk nála valóságos héroszokat, de ugyanakkor felleljük a lelkiismeret, a hűség megbomlott idegállapotú hőseit is. Úgy állnak ezek az alakok az ő kemény atmoszférájában, mint Shakespeare diszharmonikus őrültjei, vagy Arany János világának tragikus megtébolyodottjai. Mint a Hamlet fehér Ophéliája, szerepel az egyik novellában a tébolyodott paraszti Szőcs Gór Istvánné, aki virágokat szór a felrobbantott híd helyén a folyóba, amerre két ökrével együtt fogságba vitték urát az oroszok. A kopjafák legremekebb darabjai közé tartozik ez a balladai koncepcióra emlékeztető elbeszélés éppúgy, mint az, amely az egyedülálló különös figuráról Tiborc úrról, a tönkrement udvarház öreg gazdájáról szól. — Egyetlen, de boldogító fixa ideája van ennek a különös öreg úrnak: minden karácsonykor élőként hazavárja négyéves korában meghalt fiát. S bár nem megy hozzá senki, minden évben megjátsza a boldog apa karácsonyestjét, mintha vele volna felnövekvő fia. Annak a titokzatos, meseszerűre törekvő írói fantáziának, amely Nyírő művészetét jellemzi, legtöbbször bizonyos bizarr, de az írói megformálásban mindig mély figurák felelnek meg. Különös természetérzés, valami naturális morál nyilvánul meg bennük. Az egyik novella haldokló hőse a fiatal pásztor felkötözi magát a bika szarvára, hogy élve érjen el kedveséhez. — Egy másikban a halálát érző kántor elmegy falujából, elrejtőzve meghalni, mert nem volna pénz a temetés költségeire s családja úgyis nyomorban él. — A harmadikban meghal az öreg székely asszony. 70 éven túl lévő ura pedig mellé fekszik és öngyilkos lesz, mert a másvilágra is együtt akar menni az asszonnyal, mint egy székely Philemon és Baucis. — így kiragadva nemcsak bizarrnak, nemegyszer naivnak is tetszenek ezek a jelenetek, de Nyírő írásaiban megtalálják meseszerűségük művészi igazolását. Az eddigiekből is következik, hogy az az írói forma, amely ezt a tárgykört kifejezi, ha a realitás talaját érinti is gyakran, igazi valójában az irreális felé hajolva alkotja legeredetibb értékeit. Nem realisztikusan keresztülvitt karaktereket rajzol, minden reális élménye a meseszerűbe megy át. írásai nem a kontemplatív megfigyelés, hanem a meseszerűre törekvő fantázia alkotóművészetéről tanúskodnak. Annyira ez a forma jellemzi törekvését, hogy még akkor is mesefantázia határozza meg novelláit, midőn mondanivalója voltaképpeni csirája valami mai probléma. Ezért nem találunk nála részletvonásokkal megrajzolt alakokat, hanem sajátos légkört és nagyszerű költői jeleneteket. * A kötet illusztrációs anyaga fiatal, erdélyi grafikust mutat be Gy. Szabó Béla személyében. Fametszetei még korántsem befejezett alkotások, de már következtetni lehet belőlük arra, hogy metszőjük nevét még sokszor fogjuk hallani a magyar grafikában. TOLNAI GÁBOR