Erdélyi Helikon, 1933 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1933-01-01 / 1. szám

KÖNYVEK ÉS ÍRÓK ÉLNI KELL (Reményi József regénye, két kötet, Ka­zinczy kiadóvállalat, Kassa.) „Emberi sors az enyém, gyarlóságában és törekvéseiben egyaránt emberi. De magyar sors is. A magyar értelmiség sorsa, amelybe belekapcsolódik Amerika. A magyar életben neveltek. A háború előtt közvetlenül kerültem Amerikába. Itt rekedtem, öt évvel ezelőtt odahaza voltam. A széttépett országban nem akadt helyem. Vissza kellett jönnöm. S most itt vagyok, amerikai életet élek ma­gyar múlttal. A magyar múlttól eltávolít a jelen . . . Sokszor nem tudjuk, hová tartozunk. Sokszor úgy érezzük, hogy már csak idetartozhatunk. Magyar sors a huszadik század első negyedében. Új szín a magyar életben. A múltban isme­retlen szín. El fogunk veszni. Elkerülhe­tetlenül elveszünk. Csak egy-egy magyar élet összekapcsolásával hosszabbíthatjuk meg egyéni sorsunkat. Klára amerikai, akármennyire magyar származású.“ Azt hiszem ebből a néhány kikapott sorból, amelyet a szerző mondat el a re­gény főhősével, kiviláglik, hogy miről szól Reményi József regénye voltaképen. Ez az a lírai mag, amelynek ott kell lap­­angania minden vérrel írott regényben k­ülönösképen ha az a regény úgyszólván mindvégig önéletrajz-regény. Az énnek és a világnak összeütközése, a magányos­ságnak viszonya a közösséghez, magának az életnek, a létezésnek paradoxona végig variálódik Reményi József megelőző nagy regényein is, de itt ebben a könyv­ben megoldást talál és épen ezért az Élni kell Reményi József oellerjében a legéret­tebb és legmegnyugtatóbb alkotás. Bevallom őszintén, ez a könyv nem könnyű olvasmány. Bordázata túl intellek­­tuális, problématikája túl bonyodalmas és miután cselekménye nemcsak azért két­­síkú, mert egyformán zajlik le egy sokat tépelődő agy belső és a külső történések világában, de múltban és jelenben is egy­szerre, az olvasónak minden mondatnál ébernek kell lennie, hogy nyomon követ­hesse a főhős lelki sorsának legapróbb mozzanatát. Nekem azonban megérte a fáradtságot. Szívesen mászom meg a he­gyet, ha onnan tágas térségre nyílik ki­látás. És egyébként is . . . Magam is ki­sebbségi vagyok, egy mellék magyar nyelvterület gyermeke, beékelve egy más többségi fajba és számomra tehát külön (mert megvan hozzá a külön fogékony­ságom) élvezet végig kísérni egy anya­földjéről kitépett sarjnak vagy vegetáció­nak az életét. A sajátjától más kultúra közepében élni, összefogódzni egy más tömeglélekkel, annak hatása és törvény­­szerűsége alá kerülni szokatlan és izgató kereszteződés, ez a könyv pedig folyton e téma körül csapong, nem véletlenül, ha­nem tudatosan, a szigorú elemzésnek és szigorú rajtakapásnak módszereivel, ami a könyvnek lélektani hitelét nagyban emeli és dokumentarisztikus értékűvé teszi. Fájdalom, azokból az óceánon túl­ról hozzánk került magyar művekből az amerikai magyarság életéről csak felüle­tes benyomásokat szerzünk vagy semmi­féle benyomásokat. Mit ismerek én az amerikai magyar irodalomból? Bizonyos Vas Andrásnak egy eposzát — kissé naiv írásmű. Göndör Ferenc egy newyorki re­gényét, amelynek zsurnalisztikai érdekes­lélek és szellem nagy birodalmában, vizsgálódás „erdélyi szemmel“, amely nemcsak a gondot formálja tanító gondolattá az erdélyi magyar számára, hanem a témát is úgy válogatja ki, mikor a közélet izgatott kérdéseitől messze a művészet világában próbál megpihenni. Erdély magyarságának szóló mondanivalói belső igazságukkal és belső melegükkel az egész magyarság és általában az ember igazságaivá nőnek meg. örökös hazai kiindulópontjuk, szépség és érdekesség rajtuk; az ember örök igazságai állják ki bennük próbáikat ezen a földön. Hevüket a nagy tanító akarat hősivé érleli: „Én azt szeretném és azért dolgozom, hogy a velünk és körülöttünk élő népek a magyarság életrevalóságára döbbenjenek reá“. KOVÁCS LÁSZLÓ

Next