Erdélyi Helikon, 1933 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1933-01-01 / 1. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK ÉLNI KELL (Reményi József regénye, két kötet, Kazinczy kiadóvállalat, Kassa.) „Emberi sors az enyém, gyarlóságában és törekvéseiben egyaránt emberi. De magyar sors is. A magyar értelmiség sorsa, amelybe belekapcsolódik Amerika. A magyar életben neveltek. A háború előtt közvetlenül kerültem Amerikába. Itt rekedtem, öt évvel ezelőtt odahaza voltam. A széttépett országban nem akadt helyem. Vissza kellett jönnöm. S most itt vagyok, amerikai életet élek magyar múlttal. A magyar múlttól eltávolít a jelen . . . Sokszor nem tudjuk, hová tartozunk. Sokszor úgy érezzük, hogy már csak idetartozhatunk. Magyar sors a huszadik század első negyedében. Új szín a magyar életben. A múltban ismeretlen szín. El fogunk veszni. Elkerülhetetlenül elveszünk. Csak egy-egy magyar élet összekapcsolásával hosszabbíthatjuk meg egyéni sorsunkat. Klára amerikai, akármennyire magyar származású.“ Azt hiszem ebből a néhány kikapott sorból, amelyet a szerző mondat el a regény főhősével, kiviláglik, hogy miről szól Reményi József regénye voltaképen. Ez az a lírai mag, amelynek ott kell lapangania minden vérrel írott regényben különösképen ha az a regény úgyszólván mindvégig önéletrajz-regény. Az énnek és a világnak összeütközése, a magányosságnak viszonya a közösséghez, magának az életnek, a létezésnek paradoxona végig variálódik Reményi József megelőző nagy regényein is, de itt ebben a könyvben megoldást talál és épen ezért az Élni kell Reményi József oellerjében a legérettebb és legmegnyugtatóbb alkotás. Bevallom őszintén, ez a könyv nem könnyű olvasmány. Bordázata túl intellektuális, problématikája túl bonyodalmas és miután cselekménye nemcsak azért kétsíkú, mert egyformán zajlik le egy sokat tépelődő agy belső és a külső történések világában, de múltban és jelenben is egyszerre, az olvasónak minden mondatnál ébernek kell lennie, hogy nyomon követhesse a főhős lelki sorsának legapróbb mozzanatát. Nekem azonban megérte a fáradtságot. Szívesen mászom meg a hegyet, ha onnan tágas térségre nyílik kilátás. És egyébként is . . . Magam is kisebbségi vagyok, egy mellék magyar nyelvterület gyermeke, beékelve egy más többségi fajba és számomra tehát külön (mert megvan hozzá a külön fogékonyságom) élvezet végig kísérni egy anyaföldjéről kitépett sarjnak vagy vegetációnak az életét. A sajátjától más kultúra közepében élni, összefogódzni egy más tömeglélekkel, annak hatása és törvényszerűsége alá kerülni szokatlan és izgató kereszteződés, ez a könyv pedig folyton e téma körül csapong, nem véletlenül, hanem tudatosan, a szigorú elemzésnek és szigorú rajtakapásnak módszereivel, ami a könyvnek lélektani hitelét nagyban emeli és dokumentarisztikus értékűvé teszi. Fájdalom, azokból az óceánon túlról hozzánk került magyar művekből az amerikai magyarság életéről csak felületes benyomásokat szerzünk vagy semmiféle benyomásokat. Mit ismerek én az amerikai magyar irodalomból? Bizonyos Vas Andrásnak egy eposzát — kissé naiv írásmű. Göndör Ferenc egy newyorki regényét, amelynek zsurnalisztikai érdekeslélek és szellem nagy birodalmában, vizsgálódás „erdélyi szemmel“, amely nemcsak a gondot formálja tanító gondolattá az erdélyi magyar számára, hanem a témát is úgy válogatja ki, mikor a közélet izgatott kérdéseitől messze a művészet világában próbál megpihenni. Erdély magyarságának szóló mondanivalói belső igazságukkal és belső melegükkel az egész magyarság és általában az ember igazságaivá nőnek meg. örökös hazai kiindulópontjuk, szépség és érdekesség rajtuk; az ember örök igazságai állják ki bennük próbáikat ezen a földön. Hevüket a nagy tanító akarat hősivé érleli: „Én azt szeretném és azért dolgozom, hogy a velünk és körülöttünk élő népek a magyarság életrevalóságára döbbenjenek reá“. KOVÁCS LÁSZLÓ