Erdélyi Helikon, 1935 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1935-08-01 / 7. szám

TANGILISZTA S­zeptember elsején ott állt édesapja mellett a kecskeméti kollégium igazgatója előtt. Az öregúr bütykös kezével turkált fölfésült, őszes hajában, s recsegő karosszékéből nagy szeretettel nézte a nyurga sváb fiút. Aztán nyers jólélekkel szólt hozzá: — Bátyádra is emlékszem. Rég, hogy nálunk érettségizett. — Milleniumkor, igazgató úr. — Lehet. Ugy­e, Emil volt? Ritka név erre. Remélem, utóléred ma­gyar becsületben! ötödikbe iratkozol? Te Márton vagy, Tibold Márton? — Úgy hívtak az iskolában, — hangzott félénken a válasz. — Hát két neved van? — Anyám otthon Martinnak szólít. — Helyes, Fiacskám. De itt a kollégiumban ezek a kecskeméti lur­kók bajosan hagynak meg Martinnak! — Mindegy, igazgató úr. Csak tanuljak meg jól magyarul. — De hiszen tudsz te már! — Még nem úgy, mint németül. Tibold mester beleavatkozott, ameddig és ahogyan bírta, magyarul: — Martin jó és engedelmes fiú lesz magyarul is. Odahaza — war er der Ausgezeichnete! Martin belepirult: — Bátyám azt mondta, hogy itt nehezebb. Mégis kérek szépen már most egy magántanítványt, akit németre tanítsak. És kérnék még tandíj- és táppénzkedvezményt. Le is másoltam már odahaza bátyám egykori kérvényét. Tizenhárom esztendeje ő is kedvezményes volt itt. Nem leszek rosszabb nála. — El is várom tőled, Fiacskám! — Meg fogom szolgálni a kedvezményt, tanulással és jómagavise­lettel. Édesapám szegényember. — Ja, ich bin ein armer Dorfschmied,"— bólintott egyszerűen Tibold mester. Az igazgató jóságosan mosolygott sűrű-fehér szemöldöke alól: — Jól van, Fiam. Meglesz minden. Itt ez a névjegy. Elmehetsz vele, a címet odaírtam. Kezet fogott a meghatott mesterrel. Odakint a százados, vakolatra­­hullató épület előtt megszorította Tibold Keresztély a fia kezét: — Semmit se változott ez az úr, mióta bátyáddal itt voltam. Alig őszebb. Járj a kedvében és légy becsületes. Elballagtak a Lehotay-házba, ahová szólt a névjegy. Két fiú mellé rendelte itt Martint az igazgató úr. Hatszáz holdas, özvegy nagygazda volt az ötvenes években járó Lehotay, a kisbudai­ utcában lakott. Két reáliskolás fia, Laci meg Andráska, kövéren, naptól barnán és ellenségen

Next