Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 10. szám
AZ ERDÉLYI MÚZEUM EGYESÜLETRŐL Pár gondolat kíván ez lenni a 78 esztendős Erdélyi Múzeum Egyesületről. Mi volt és minek kell lennie a jövőben? Akik most az Egyesület nagy alapítójának, Mikó Imrének szellemében munkálkodunk, soha sem téveszthetjük szem elől a múltat. Azt a múltat, melynek nem szabad megállania, hanem bele kell folynia a jelenbe. Egy élő egészséges szervezetnek fejlődnie s a viszonyokhoz alkalmazkodnia kell, ha nem akar az aggság szomorú sorsára jutni. Ezért próbálom a múltat felvázolni, hogy megláthassuk belőle, mint tükörből, a jövő arculatát is. Az egyesület élete három szakaszra osztható. Az első szakasz alapításától 1867-ig tart, amikor az erdélyi magyar szellemnek egyházain kívül nem volt más érvényesülési területe mint az egyesület nyújtotta munkatér. Az egyesületet Mikó Imre éppen azért alapította, hogy életlehetőséget biztosítson az erdélyi szellemnek, tisztán és kizárólag társadalmi alapon az ő és magyar kortársai hozzájárulásával és áldozatkészségéből. Ebben az időben az érdeklődés és áldozatkészség akkora volt az öntudatos magyar társadalomban, hogy nem csak fenn lehetett tartani az egyesületet, de olyan számottevő, gazdag gyűjteményekkel rendelkező egyesületté fejleszteni, hogy amikor a magyar kormány a kolozsvári egyetemet létesítette, ez éppen azért létesült ebben a városban s felállítása azért vált lehetővé, mert az egyesület oktatás céljaira használatba adta gazdag tudományos gyűjteményeit, könyvtárát, régiségtárát, ásványtárát, növénytárát és botanikus kertjét az egyetemnek. Jött aztán a második korszak. Amikor a magyar állam alkotmányos életének visszaállításával a közélet más terein találtak a magyar szellemi energiák érvényesülést, a tudósok elmentek a főiskolákra, egyetemekre s a közönség is elfordult a lelkes támogatástól. Az egyesület visszafejlődött. S jött a harmadik korszak, a mai, amikor már nincsen meg a szoros kapcsolat az egyetemek és más főiskolák meg a Múzeum Egyesület között. Amikor az egyesület élete tisztán a szakosztályi munkában merül ki és amikor a társadalom támogatása lesz megint a legfontosabb feltétel az egyesület életében, éspedig elsősorban az erkölcsi támogatás, de ezen felül az anyagi is. Ma újból a mi erdélyi szellemi életünk tudományos megnyilatkozásának szinte egyedüli fórumává lett ez az egyesület. Sőt mondhatnám, kizárólagos területévé. Épp ezért itt kell összegyűjteni összes szellemi munkásainkat, akik részére itt van meg a tradíció, a szellemi elkötelezés, hogy népének szolgálatában tudományos munkát fejtsen ki. Mert hiszen mi már nemsokára lelépünk a szellemi munkások színpadáról s kell gondoskodnunk az utánunk jövőkről, akik híven fogják az apáink