Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 10. szám

AZ ERDÉLYI MÚZEUM EGYESÜLETRŐL P­ár gondolat kíván ez lenni a 78 esztendős Erdélyi Múzeum Egyesü­letről. Mi volt és minek kell lennie a jövőben? Akik most az Egye­sület nagy alapítójának, Mikó Imrének szellemében munkálkodunk, soha sem téveszthetjük szem elől a múltat. Azt a múltat, melynek nem szabad megállania, hanem bele kell folynia a jelenbe. Egy élő egészséges szervezetnek fejlődnie s a viszonyokhoz alkalmazkodnia kell, ha nem akar az aggság szomorú sorsára jutni. Ezért próbálom a múltat felvá­zolni, hogy megláthassuk belőle, mint tükörből, a jövő arculat­át is. Az egyesület élete három szakaszra osztható. Az első szakasz ala­pításától 1867-ig tart, amikor az erdélyi magyar szellemnek egyházain kívül nem volt más érvényesülési területe mint az egyesület nyújtotta munkatér. Az egyesületet Mikó Imre éppen azért alapította, hogy élet­­lehetőséget biztosítson az erdélyi szellemnek, tisztán és kizárólag társa­dalmi alapon az ő és magyar kortársai hozzájárulásával és áldozatkész­ségéből. Ebben az időben az érdeklődés és áldozatkészség akkora volt az öntudatos magyar társadalomban, hogy nem csak fenn lehetett tartani az egyesületet, de olyan számottevő, gazdag gyűjteményekkel rendelkező egyesületté fejleszteni, hogy amikor a magyar kormány a kolozsvári egyetemet létesítette, ez éppen azért létesült ebben a városban s felállí­tása azért vált lehetővé, mert az egyesület oktatás céljaira használatba adta gazdag tudományos gyűjteményeit, könyvtárát, régiségtárát, ás­ványtárát, növénytárát és botanikus kertjét az egyetemnek. Jött aztán a második korszak. Amikor a magyar állam alkotmányos életének visszaállításával a közélet más terein találtak a magyar szel­lemi energiák érvényesülést, a tudósok elmentek a főiskolákra, egyete­mekre s a közönség is elfordult a lelkes támogatástól. Az egyesület vissza­fejlődött. S jött a harmadik korszak, a mai, amikor már nincsen meg a szoros kapcsolat az egyetemek és más főiskolák meg a Múzeum Egyesület kö­zött. Amikor az egyesület élete tisztán a szakosztályi munkában merül ki és amikor a társadalom támogatása lesz megint a legfontosabb feltétel az egyesület életében, éspedig első­sorban az erkölcsi támogatás, de ezen felül az anyagi is. Ma újból a mi erdélyi szellemi életünk tudományos megnyilatko­zásának szinte egyedüli fórumává lett ez az egyesület. Sőt mondhatnám, kizárólagos területévé. Épp ezért itt kell összegyűjteni összes szellemi munkásainkat, akik részére itt van meg a tradíció, a szellemi elkötele­­zés, hogy népének szolgálatában tudományos munkát fejtsen ki. Mert hiszen mi már nemsokára lelépünk a szellemi munkások színpadáról s kell gondoskodnunk az utánunk jövőkről, akik híven fogják az apáink­

Next