Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1938-08-01 / 7. szám
480 Kovács László: Dsida Jenő emberi mulatság. Csillogó páncél és pajzs, amely mögött egy nagy gyermek őrzi szívkamrájában mind lázasabb vigyázással idealizmusát. Hogy megnőtt, amikor gyermekké tudott lenni, amikor így érintkezhetett a világgal. S milyen komoly volt mindig, amikor nagy férfias szenvedélye, a költő művészete került szóba. Rím-elméleteken vitatkozott, nyelvet tisztított, nagy barátját, Kosztolányit követve. Nehéz műfordítási problémákat oldott meg az eredeti mű iránti teljes odaadással. Művész volt, aki tudta, hogy a művészetben a »mondanivaló« semmi forma nélkül; ezért látszott úgy magatartásán, mintha csak a művészi »játék« érdekelte volna. A polgári lét száraz mindennapiságába is ezért nem tudott jól beilleszkedni: a munkát néha egészségtelenül fölfokozta, néha meg diákosan kijátszta. Ha az élet örömei és kalandjai nem akartak szokott polgári sablonjukon túllépni, képzeletével szőtt hozzájuk, »regényekké« játszotta őket. Nem bírta el a szürkén folyó csendet s a pihenő ürességet. Élete egyszerűen folyt, mégis tele volt regénnyel. Költő volt a magával hozott és makacsul őrzött gyermek teljes játékkészségével. KOVÁCS LÁSZLÓ