Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1940-03-01 / 3. szám

Kemény János: Kelemen gatott itt-ott megbízható cipészt, új kurtakorcsmát, közvetített egy an­tik vitrint. Lapátolt havat éjjel és egy bodegának a kirakat ablakán át­festette a reklám söröspoharat, a kiflivel és pereccel. A bodegás a kialku­dott bort megtoldotta egy üveg igen finom seprő­pálinkával. Néha kibicegett a vén hársfasoron a jégpályához. Nézegette a szá­guldó versenykorcsolyázókat, a köröző párokat. Tekintete óvatosan meg­pihent karcsú bokákon, egy-egy piruettet meg is tapsolt. Ha akadt olyan ismerős, aki nem fogadta a köszönését, csöndesen legyintett a kezével, bizony manapság már nem minden úz igazi úr. Kicsit talán büszke is volt ilyenkor magára, mert arra gondolt, hogy ő bezzeg milyen tapintatos. Hányszor fordul elő, hogy amikor megpillantja messziről valamelyik régi barátját, vagy azóta emberré lett ifjú lovagot, amint közeleg bó­­kolva kis fruska balján, félrehúzódik mielőtt észrevehették volna, beáll egy-egy fa mögé, kapualjba, hogy ne lássák borostás állát, éhségtől meg­tágult szemgödreit, s a rongyait. Napos délelőttökön szívesen fölvánszorgott a város mögötti hegy tetejére, hogy meglesse a síelő fiatalokat. Ó karcsú lányok! Hebehurgya diákok! Én is! Én is síeltem valaha! Farsang idején úgy készült hétről hétre a bálba, mint a férjhezadó lányok. Számolta a napokat: mikor lesz szombat? És szombaton megborotválkozott, leporolta rongyait, csupasz nya­kára felkötötte régi szmoking nyakkendőjét és este tíz óra tájban a nagy­szállóval szembe meghúzódott egy kapu árnyékában. Innen leste a taxi­kat, a belőlük kilebbenő estélyi­ ruhás, bundás hölgyeket, gavallérokat. Megbírálta a férfiak járását, a mozdulatukat, ahogy karjukat nyújtják a hölgyeknek, ügyetlenkedéseiket, s bántó hányavetiségét egy-egy modern­­kedő fiatalembernek. Kis női ezüst cipőről, elővillanó harisnya színéről, tipegésről kialakította magában a nők jellemét, érzelmi állapotát s el­döntötte, hogy vájjon szerelmes szivet visznek a báli éjszakába, vagy ke­gyetlen uralmi vágyat. Egy kis fodor, mely kibuggyan a prémek alól, selymeknek halk zizzenése elég volt, hogy képzeletében kirajzolódjék a bundába rejtett »nagy estélyi« teljes­ pompája. Sok kifogásolni valót ta­lált a mai társadalmon. Hogy az idősebbek közül sokan olyan nehezen tudnak beletörődni leegyszerűsödő életkörülményeikbe s hogy mások vi­szont, akik megengedhetnek maguknak többet, hangosabban hordozzák a jobb módot, mint régen. És hallja azt is, hogy a fiatalok zsurjain a bá­jos tréfa, gyöngéd enyelgések helyébe az elvek és elméletek fölötti meddő

Next