Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1940-10-01 / 8. szám

EZERKILENCSZÁZTIZENKILENC A kicsi, kerekhasú mokány ló áll a ház előtt. Hosszú, bozontos szőre fehér a fagyos zúzmarától és orrából sűrű pára gomolyog. Fáradt lassúsággal kecmereg le a nyeregből az ember: bajusza, szemöldöke, kucsmája eleje, álla alatt a báránybőrgallér fagyos, fehér zúzmara. — Vaszi, te! A házból kifordul a szolgagyerek és átveszi a lovat. Süt a holdvilág és köröskörűi, mintha nappal volna, szikrázva csil­log­ a hó. Az ember körülpillant­ fel a hegyekre, az erdő felé és befelé is, a pa­tak torka felé, amerről jött. Sehol egy lélek, fagyos, fehér, dermedt csend mindenütt. Megindul a házba: ropog és csikorog csizmája alatt a hó... ...A nagy nyitott kemencében pattogva lángol a tűz. A szobában bi­zonytalan félhomály és nyugtalan árnyékok, veres tűzvilág és gyertya lobog a tartóban. Az ember a kemence körül topog, nehezen lélekzik, arca néha fájósan megtorzul és árad belőle a jeges hideg. Az asszony jő be és hozza az ételt, az ember asztalhoz ül. — Előbb a bort igya meg. Jó forró. Ott a csuporban. Hogy az első korty átaljárta, mintha valami felszabadult volna benne. — Kegyetlen hideg van, — mondta. — Későre is jár, — feleli az asszony, — azt hittem, nem is jó ma. — Dél óta nem ettem, — és mohón esik az ételnek Gál Jankó. Evés után megtörni a kicsi fapipáját és igazában csak most pillant az asszonyra: — Nem volt semmi baj itthoni? — Semmi. — A gyerek? — Vacsora után lefeküdt, alszik. Hallgatnak, az ember erősebben szítja a pipát és nézi az asszonyt, aki ott ül vele szemben, előtte valami varrás, a keze az asztalon. Az asszony visszanézi. Szeme, a barna szeme acélosan csillog, haja göndör és sötét, nyaka telt és kevélyen hordja a fejét. És ahogy ül is, úgy is látszik, hogy karcsú és kemény, fiatal és ruganyos. Egy cseppet csak, mintha szigorúbb volna a nézése, mint öt esztendő előtt. Gál Jankó reáteszi tenyerét a felesége kezére: — Anna! Hunyadra is bevonultak. Az asszony szeme megrebben, keze megreszket: — Megint kimennek. Csóválja fejét az ember. — Nem, Anna. Most már nem. Kissebesen beássák magukat. Csend. — Ágyukat vittek oda. Nehéz ágyukat is.

Next