Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1943-10-01 / 10. szám
Lőrincz László: Farkasok zött vérdíj a gyomornak többet ígér, tőrbe ejtik saját gondolatának hordozói, s míg a Humpley rengetegében keményre facsarodott szívvel Gavrilába már az emberi sóvárság, hátrább-odébb a magával tehetetlen sebesült vezérfarkast szétrágják társai. Két vezért fal fel önönköre... Túl bárminő barokk stílpompán, az írói eszközök szigorú rajzolatából úgy kell kiviláglania az igazi emberarcnak, miként a profetikus szólamok mögül a tettfedezet. S ha akár a Haldokló oroszlán novellája asszony alakjára gondolunk, ki saját lelkének atheizmusát féltőn, a haldokló istentagadó filozófust elzárja a pap elől, nehogy az utolsó percek roppantkételyű nyomása alatt hívővé váljék s önönpéldája döntse fel megalapozott filozófiáját, — úgy érezzük, Bánffy Miklósnak sikerült a kemény lélek, kemény arc legnehezebben ábrázolható típusát hites emberi mivoltával papírra mentenie. Mily könnyű lett volna, ha kiegyező helyzetet teremt. De nem. Csak két almát tesz figurája elé: egy sokat ígérőt és egy egészen kicsit. Elbeszélésedben a kiszámíthatatlan zendülésű női lélek ábrázolása a legmegragadóbb. Talán azért, mert éppen ebben látja a kifejező művészet nagy opuszát — és méltán. Az öreg Damaszkin kijátssza mostohafiát, hogy földjét megkaparintsa, mire babonás asszonya böjtöt fogad, hogy a babona szavai szerint böjtölésével törje meg emberét. Damaszkin előbb megveri, majd a paphoz megy, hogy a babonát misztikummal gyógyíttassa. A pap szörnyű vádat olvas az asszony fejére, de lám, csodák csodája, továbbra is szárazkenyéren él, ílág csak a halálba nem böjtöli a férfit. Micsoda gigantikus akarat! Az erőnek minő naturalizmus felé hajló expresszionált kifejezése, akárcsak Zola Egy szerelmes éjszakáért nő figurája, ki az első perzselő kielégülés után, hogy a jövőben az imádott férfi testéből nehogy más nővel kelljen osztoznia, az átért férfit a folyóba hajítja. Férfi alakjai közül különösen a keleti ember fanatikus lelki élete ragadja magával. Kung, — felejthetetlen keleti figurája — fogsága harmincadik évében, tetemes kínzás és vallatás után még mindig úgy őrzi a Császár titkát, — egy olyan titkot, amely már rég nem is létezik — mint kinek ez az egyetlen hivatása. »Egykedvűen nézek a vallatás elé, — feleli kínzóinak — mert az, ki halhatatlan ügyet szolgál, akaratában maga is halhatatlan.« Ezért mondja a bölcs: »Csak fontos ügyek foglalkoztatják az én lelkemet.« Rettentő taipingi küzdelemre emlékeztető lelki tusa ez. (Csak küzdünk, mert már elkezdtük egyszer, pedig ki tudja hová süllyedt az ok, amiért küzdeni érdemes, amiért küzdeni kell.) Majd mindenik írása a társasegyüttélés sokágasogában, fényeiben és görcsösségeiben magát egyaránt otthonérző író merész vállalkozása. Figyelmét nem kerüli el a léleknek, az események-