Erdélyi Helikon, 1944 (17. évfolyam, 1-7. szám)
1944-05-01 / 5. szám
gát felépítette. Az, hogy zenében alkotta meg. Abban a művészi anyagban, amely a német szellemnek talán legjellemzőbb kifejező eszköze. .. Természetesen még sok másban is rábukkanhatunk nemzeti vonásokra. De az ilyen külsőleg is jól látható jelek azok, amelyek mindenki számára mindjárt szembeszökők. Életművének erős nemzeti jellege annál szebben sugárzik vissza magára az emberre, aki megalkotta, minél inkább nem felejtjük, hogy hazájával állandó háborúságban élt. Lelkében nem rémlett föl coriolánusi hangulat. A német-francia háború kitörésekor svájci emigrációjában szíve és minden gondolata együtt menetelt népével a győzelem felé. Csak akkor tudott vele szembe fordulni és kezdett újra »vitázni« vele, amikor a győzelem utáni szellemi elernyedéstől vagy lelki hanyagságoktól féltette. Igazi, hősiesen szép nemzeti magatartás. Magasrendű szellemek visszatérő jellemvonása ... Wagner élete kimeríthetetlen gondolatsorokat ébreszt. Azokat az örök kérdéseket kelti föl, amelyekre az emberiség nagy alkotói felelgetnek mindegyre, egyéniségük szerint. Főként, ha az alkotó életének olyan finom krónikása akad, amilyen Wagner életének elmondásában Pourtalés.* Szinte azt lehetne róla mondani: klasszikus kedély szolidságával világít át egy nagyvonalúan romantikus művész- temperamentumon. Klasszikus forma bűvös szelencéjébe fogja be egy vulkanikus lélek földi útját. Higgadt, nyugalmas, csiszolt sorok mögött örvénylik a modern Európa egyik legnagyobb alkotójának élete. Az olvasó, ha eddig valójában mind »másról« beszélt, elengedetten a saját gondolatait követte: illik, hogy végül a könyv egyik záróakkordját jegyezze le: »A Walhalla hatalmas épülete, a tizenkilencedik század nyugati civilizációjának jelképe, nem a testvérharc következtében dőlt össze, nem azért, mert egymásnak uszította a népeket, amelyek csellel vagy erőszakkal meg akarták kaparintani Alberich átkozott aranyát. Az összeomlás régóta elrendeltetett. Az ősi épület pusztulásra volt ítélve attól a naptól fogva, amikor építőmesterei elmulasztották betömni a kis réseket, melyek lassanként meglazították, aláásták talpköveit, az igazságosság és az emberszeretet eszményeit. — Ezt tudta Wagner. Tudja ezt minden költő. És most rájönnek a hazug és álnok aranykincs birtokosai is; királyságukat ma elfújja egy leheletnyi szél. Akik a világból csak azt hiszik el, ami nyers matéria, végtére rá kell jönniök, hogy az anyag nem egyéb, mint az istenadta lélek rabszolga-sorsa. Talán eljön a nap, amikor teljesül Nietzsche jóslata: a világ csak mint esztétikai tünemény igazolhatja létét.«s KOVÁCS LÁSZLÓ * Guy de Pourtales: Wagner. Révai kiadása, Budapest.