Erdélyi Hiradó, 1848. január-május (314-374. szám)

1848-05-16 / 366. szám

az Országgyűlés tekintetéb­öl folyó­ évi május 15-től december végéig reudiín illi előfize­tési BljIffSHSi, * Elő­fizetési díj a* irt időre, postán hetenkint IlCgysZír küldve ItJolCZ- kétszer kíifdve |terlig It ét rffi 30 kr. p. ig. Április elejétől való számokkal már nem szolgálhatván, hasonló nehézség kikerülése végent,siető megrendeléseket kérünk. Szerk. Tartalom. Kolozs­ár május 15. 15. 14. Mi uj­ság a’ király feldőlt ? Udvar helyszék közgyűlése. Ifni - füzér. Hirlapvilíg. Nyilatkozat. Külföld. Hirdetői. S­olozsvár Símj. 10. Mai napon kezdve alólirt megszűntem az Erdélyi II i­r­­a­d­ó szerkesztését vezetni. Huszonegy évvel ezelőtt alapitá az Érd. I­iradót, mint első magyar lapot Erdélyben , a’ tudós 1* e­t­h­e Ferenc*. Részlet hiány miatt csak hamar megbukott. 1831-ben, e’ hon ébredési korszakában vevém át szerkesztését. Tizenhét év alatt vaj­mi sokat változtak az idők , változtak az em­berek ; vajmi sokat kelle tűrni a’ mindig súlyos, ritkán nem halálosan nyomasztó , ’s olykor kir. herczegi kéz vezette censura igája alatt ; és küzdeni egy más erdélyi magyar lap nyílt rá­galmai, titkos ármánykodási ellen. És ez ün­nepélyes perczben, távol a’ hiúságnak még csak árnyékától is, lelkem önzéstelen meggyő­ződéséből nyilvánítom, hogy az Érd. Híradó, daczára :»’ reá, nem tudom mi okból, de kivá­­lólag nehezült bilincseknek , soha sem tévesz­tette szent irányát : vivni ernyedetlenül a’ ma­gyar ellenzék zászlója alatt, a’ bureaucratia száz karú óriása ellen, alkotmányos reformok mellett. Fárad­ozás imát a’ közönség méltánylá­sa követte: ezt kell hinnem a’ tettleges párto­lásból, mely anyayi időn keresztül, válalatom iránt a’ kor szelleme ’s honi viszonyainkhoz képpest, folyvást hálára kötelezőleg nyilvánult. ’S én most búcsúzom e’ lap szerkeszté­sétől ; most, átalakulásunk döntő perczeiben , midőn hazánk, fajunk a’ „lennni vagy nem lenni“ mérlegén libeg ’s a’ nagy feladat ki­küldése minden becsületes erőt igénybe vesz; most, midőn a’ soká börtönzött szellemvilágra felsütött végre a­ sajtószabadság dicső napja. Nem érdek- vagy nézet-öszszeütközések tétetik ezt velem , — legtávolabbról sem. Hanem kényszerít e’ lépésre fizikai állapotom. Fejem felett az isteni gondviselés meglehetős sorát engedé elszárnyalni az éveknek , ’s hajlott ko­rom ’s a’ munka és szenvedések súlya alatt megtört erőm, egésségem , hová tovább kez­dik megvonni szolgálatukat lelkem bármily buz­gó törekvéseinek tettlegesitésétől. Pedig küz­e­delem idején elfoglalva tartani az állomást, hol erősebb kar sikeresebben vívhatna, hazafiság­­talannak tartom. ’S e’ részben nyugottan lépek viszsza; mert huzamos tapasztalás szülte hitem szerint, e’ lap szerkesztését oly egyén kezeibe teszem le, kinek mind jelleme mind képessége biztosit arról, hogy az Erdélyi Híradó alkotmányos reformoknak, egyfelől viszszaesés­, másfelől veszélyt hozó rombolástól óvakodó korszerű haladásnak leend ezután is , szivemből óhajtom ’s reményiem , erőteljesb orgánuma. Igen , e’ számon kezdve az Erdélyi Hír­adó tulajdonos szerkesztője felsőbb jóváhagyás­sal: Ocsvai Ferenc* ügyvéd, ’s több év óta munkás szerkesztő társam. Kit is a’tisztelt olvasóközönségnek ezen­nel oly szives kérelemmel mutatok bé : aján­dékozzák meg őt azon részvékeny pártolással, melynek személyem iránti tanúsításáért örök hálá­mat viszem magányomba. Ilték­es Sámlidl. Mielőtt e’ lap saját felelősségem alatti szerkesztésének elvállalására határozom maga­mat , két kérdés merült fel előttem. Vájjon most, midőn minden jobb kebel re­ménye ’s biztos kilátások szerint, csak néhány napot számlálhatunk addig, mig a’ két Ma­gyarhaza egyesülend , ’s azzal a’ jelenleg kü­lön ország, Erdély, a’ nagy Magyarhon egy részévé, Kolozsvár fővárosból vidéki várossá leend , szükséges-e terjedelmesebb magyar poli­tikai lapot adni ki ily vidékivé leendett városban? És továbbá : várjon számithatok-e sikerre vállalatommal én , ki ismeretlenül lépek a’ so­rompók elé, kinek neve a’ nagy közönség­e-­­ ott idegen az irodalom Izraelében ’s ki elfo­gulatlanul számot vetve enmagammal, alig ta­lálok egyebet jó akaratnál , mire az előttem ál­ló nehéz pályán támaszkodhassam ? Az első kérdést , hogy t. i. szükséges-e terjedelmesebb magyar politikai lapnak Kolozs­várit megjelenése az unió után is ? — lelkem teljes meggyőződéséből csak hamar igenlőleg oldám meg. Az uniót törvényben kimondani egy perez müve lehet’s a’ magyar ministerium azonnal át­veheti kormányzásunkat; ámde a’ teljes egy­beolvadásra hihetőleg még idő fog kelleni. A’ köz- és magán életünkbe mély gyökereket vert régi formáknak ujakkali fölcserélése , a’ rögtöni átalakulás által , nálunk sokkal inkább mint Magyarhonban, felbolygatott és sok tekin­tetben különböző érdekek és igényeknek uj helyzetünkbeli kibékitése; ’s mert történetlap­jaink tanúsítása szerint , sokkal nagyobb sze­repet játszott évezredes politikai életünkben a’ visszavonás daemona, mintsem oly nagyszerű életkérdést is, mint a’ két hon egyesülése, e’ hon öszszes polgárainak átalános egyetértésé­vel és teljes megnyugtatásával remélhetnénk megoldhatni, az unió megtörténte után is egy hamar aligha lecsillapulandó separatistikus ár­mánykodások ellensúlyozása , és végre nemze­tiségünknek , mely most már igazán önerejére van bízva, anyayi különböző elemek irányá­­bani gyámolitása — mind igen fontos részletei éppen itt Kolozsvárit megjelenendő magyar la­pok föladatának. De épen e’ föladat nagyszerűségének ily constatirozása téve rám nézve még sokkal ag­­gasztóbbá a’ második kérdést, mely képessé­gem ’s lapomnak legnagyobb részben ettől füg­gő fentarthatása körül forog. Azonban ezt jelenben sem én sem más nem döntheti el . Ítélni fognak e’ lap olvasói fölötte. Ők, kik a’ szellemgyilkolás szomorú korsza­kában is fen tudák e’ lapot tartani, a’ sajtó­­szabadság derűje alatt csak akkor vonandják meg tőlem pártolásukat, ha válalatomba any­nyi életrevalóságot sem lennék képes önteni, menynyinek kifejtésében e’ lap körüli öt éves működésem ideje alatt én is tényező valék. A­­zon esetben szerényen viszszavonulok , másnak engedvén a’ pályatért; mert hirlapkiadás többé a’ magyar hazában sem monopolium. Én tehát felelős szerkesztő levélt. Mily szellemben fogom lapomat szerkesz­teni ? Engedje meg tisztelt olvasóm, hogy e’ kérdésre röviden ’s a’ legnagyobb átalánosság­ban feleljek. Egyfelől , mert bizony már en­­­­nyire nyúlt soraimmal is érdekesebb olvasmány­t szorítottam ki e’ hasábokról; ’s másfelől, mert én nem sokat épitnék oly politicus bélátására , ki határozott részletességgel ki merné jelölni : mik lesznek csak egy pár hónap múlva is a teendők. Két korszakot különböztetek meg: az u­­nió előttit , mely adja isten, mentői rövidebb legyen , és az unió utánit. Unió előtt minden törekvésem ez oh­jtás valósítására lesz irányozva, hogy ván rögtön, minden hoszszas czeremónia nélkül. Unió utáni eljárásom vezérelveinek kijelö­lését talán jobb lenne akkorra halasztanom. A­­zonban némelket most is bízvást megmondhatok. Alkotmányos monarchia a’ je­lenleg is uralkodó házbéli koronás fő alatt, democratic­us institution a­la­p­j­á­n. Pártol­á­s­a a’ j­e­l­e­n­l­e­g­i ma­gyar m­i­n­i­s­t­e­r­i­u­m­n­a­k mind addig, mig hű marad azon elvekhez, me­lyek kormányra emelték. Eléke és rend polgári osztályok és nemzetiségek közt, de nem minden áron.­­S most egy pár szót a’ modorról, mely napjainkban fontosabb szerepet játszik, mint valaha. ........ Nem szeretek a’dolgokból nagyobbat csi­­­nálni a’ valóságnál; sujtásos ivadék vagyok ’s még sem szeretem a’ nagy füstöt. Azon em­berek modorát, kik egy kigyó sziszegésének elfojtására mindjárt ágyukat használnának, é s egy felrezzent nyúl elébe legalább is egy pár lovas ezredet szeretnének állitni, nem köve­tem. Ámde azért hazám , nemzetem és királyom ellen”intézett ármányt kíméletlenül sújtani, min­den hatalmamban álló eszközökkel meghiusitni törekedni, anynyi elszántságot érzek magamban, mikép szavaimat, ha igazán veszélyben forog­na a’ hon, tettel is fognám igazolni. Vannak emberek , kik a’ Pesti Hírlapot is pecsovicsnak nevezik, mert nincs minden czik­­ke „respublica“ „barricade“ „guil­lotine“ „fegyverre“ ’s több hasonló ki­fejezésekkel spékelve. Ha igy uraim, még fel­hozzátok a’ pecsovics név becsületét. Enynyit a’ modorról. Végül miután a’ t. olvasó közönség párt­fogását ’s dolgozó társaimnak , kiket egy kö­zelebbi alkalommal névszerint leendők szeren­csés bémutatni , közremunkálását esedezem , legyen szabad egy pár szót intéznem a’ ke­gyelet hangján e’ lap volt szerkesztőjéhez. Ön, tisztelt férfin! kezembe adá a’ lapot, melynek kezelését tizenhét éven át becsülettel vezette. Tanúja ’s osztályrészese voltam egy ideig az örömök­ és keserveknek, melyek vaj­mi sokáig sysiphusi kehengergetéshez hason­lított működésünket kisérték. Ön akkor adá a’ vezető tollat kezembe, mikor szabadabb és si­­kert igérőbb pályatér nyílt föl előttünk. Érzem a’ föladat súlyosságát ’s gyönge erőm iránt soha sem voltam elfogult. Egyet ígérek. Jól tudom, mikép önnek büszkesége volt, hogy lapját illegalitással, becsü­letlenséggel még el­lenei se vádolhassák. E’ nemes érzelmet átö­­röklöm­ én is ’s törekedni fogok szeplőtlenül megőrizni. Legyen ön továbbra is útmutatóm , ta­ * * *

Next