Erdélyi Hirlap, 1924. március (8. évfolyam, 1750-1774. szám)

1924-03-01 / 1750. szám

V /ff- évfolyam, Í?§Q. **áw <* % y példány $ ínI, v<t**ru*p 4 Í*L­­934. aiáreévs l SsMombni Megjelenik hétrő és az ünnepelést követő­enelőtt Eiöfizelés:évente 600,Ívre XOO,­hívre 150 Lapok kivételével naponta, — Szerkesztő­ _ __ 1 hóra 50 lej. Külföldre a duplája. Számonként iífj és kiadóhivatal Strada Metiana (volt l­­ii »1­ Bucurestiben 50b.-pal több. Annírláb,2000 oK Forrap-utca) 1. • telefonszámok: 97 és 17S. .rVIcHLIJi IlIKlxAIr Csehszlovákiában 1 cK, Jugoszláviában 1 dinár Az egyenlő elbánás és a természetjogok birodalmában illetőségi joggal felruházott kisebbségi kérdés jóleső magas ívelésű vitája folyt­­ a magyar nem­zetgyűlésen. Azokat az elveket cikkelyezték be odaát, amelyeket a Wilson elvetélt prog­ramja és részben a békeszerződések tűz­ték ki megvalósításra, de a gyakorlati élet, a végrehajtás erősen megcsonkított a leg­több államban. Magyarország hajlandó ös­­­szes kötelezettségeinek megfelelni, sőt a szél­sőbaloldali szónokok még ezen túlmenő en­gedményeket is követeltek. Természetes, mi­kor Oroszország a Volgamenti területen kü­lön német államot létesít, mikor Macdonald a kisebbségi kérdést igen komolyan óhajtja venni és a megerősítendő nemzetek szövet­ségével szerves kapcsolatba hozni készül, ak­kor a magyar szocialisták is a szélre állottak és a kisebbségi kérdés legideálisabb rende­zését követelték, így is ahogy történt, a ma­gyar törvény eddig a tetőpontot jelenti e té­ren A vita főszónoka, Bethlen István néhány olyan kijelentést tett, a­min érdemes elgon­dolkozni. Végre megtörtént a miniszterelnöki székből az a régóta várt beismerés, hogy a magyar közigazgatásból hiányzott a szociális érzék és mikor az látszólag nemzetiségi el­nyomást rendezett, akkor is antiszociális ér­dekek szolgálatába állott. A szimmagyar vi­déken épen olyan volt, mint a java nemzeti­ségű területen. Ez a nagy ítélet kétségtelenül a reformáló szándék mellől támadt életre, kötelezi kimondóját, hogy azt a bizonyos «szociális olajcseppet» a közigazgatás kerekei közé csurgassa. Forradalom és összeomlás utánba kellett jutni, hogy a magyar minisz­terelnök kimondhassa a régi ellenzéki pár­tok és nemzeti történetírók vádját: a nem­zetiségek egymásra uszítása az osztrák po­litikának volt érdeke és taktikája. A népek nem gyűlölködnek. Ha gyűlölnek, megrésze­gítve elvektől vagy izgatásoktól cselekszik. De talán legjelentősebb megállapítása volt a magyar miniszterelnöki beszédnek, hogy a szent korona országainak szétdarabolását nem a nemzetiségi politika okozta, amit kü­­lönben egy árva szóval sem védelmezett. Mi is ebben a véleményben voltunk mindenha, vallottuk, hogy nem hibás a nemzetiségi po­litika, legalább­is nem egyedül csak ez okozta a magyar tragédiát. Mint minden nagy­ dolgon, ezen is összetett, bonyolódott és a viharos erők szinte szétbonth­atatlan kom­binációja dolgozott. A nemzetiségi politika helyessége vagy helytelensége nem dönti el különböző államelemek együttmaradását vagy szétválását. Azért nem szabad a kisebbségi kérdést soha pártkérdésnek, politikai kérdés­nek, sőt államkérdésnek sem felfogni, több­nek, sokkal többnek kell minősíteni: az emberi szolidaritás és az egyetemes­ igazság tárgyának. Ha az igazi méltóság és az igazi emelkedettség volna az emberiség járuléka, akkor egyáltalában már nem is volna nem­zetiségi politika és kisebbségi kérdés a vilá­gon. A faj, nyelv a természet megfelebbez­­hetetlen határozata. Természetesnek találjuk, hogy­ megszülettünk, eszünk-iszunk, megha­lunk, de mikor fogjuk természetesnek ta­lálni a nyelvek egyenlő jogát életre és érvé­nyesülésre? Mikor következik el az idő, a­mikor nem fogják kutatni, hogy ki a több­ségi nemzet és ki a kisebbség tagja, mint a­mikor a liberalizmus fénykorában nem ku­tatták, kinek mi a vallása? Pedig egykor a vallások is fegyverrel rontottak egymásra. 3<c Parlamenti vihar a Romaneasca kétéves jelentése körül. Bratianu Vintila védi a pénzintézetet.­­ Az ellenzék nem en­gedte beszélni a pénzügyminisztert. Bucurestiből jelentik: A kamara mai ülé­sén kiújult a Banca Romaneasca körül meg­indult vita és a pénzügyminiszter ezúttal is lelkes védőjévé vált a liberális tőkével dolgozó banknak. Ma­gearu Virgil felolvas egy levelet, mely az Universulban jelent meg és amelyet­­ egy román mérnök írt alá,­ a­mely a külföldön az ország hitelét rontja. A levél írója azonos azzal, aki egy nagy banknak 1922. évi francia nyelvű jelentését írta, amelyet külföldön széjtében-hosszában terjesztett. Fölemlíti, hogy a Viitorul tegnapi számában miniszteri nyilatkozat jelent meg, amely szerint a bank vezetője ellen eljárást fognak indítani. Ezek után ismerteti, hogy a francia brosúra a Banca Romaneasca 1922. évi mérlege volt, mely részletesen tárgyalta Románia gazdasági viszonyait. A jelentés élén a mérleg állott, amelyet Bratianu Vin­tila és Duca miniszterek is aláírtak. Kérdi, mily büntetésben részesíti a kormány a pénz­intézet vezetőit, akik nyilván az ország ká­rára dolgoztak. Bratianu Vintila nyomban szólásra emelkedik. Mihalache: Csak az időnket lopja Bratianu Vintila pénzügyminiszter. Nagy merészség volt Madgearu részéről, hogy ezt a kérdést idehozta. Ami pedig Mihalache közbeszólását illet­i, kijelenthetem, hogy önök azok, akik két éve már személyes kérdé­sekkel lopják az időnket. Madgearu pedig ha az ország kompromittálóit keresi, tekint­sen magára. (Bravo! Bravo! felkiáltások a többségnél.) Bratianu Vintila: Amikor a Banca Ro­maneasca a mérleget két év előtt kibocsátot­ta, az Averescu-kormány volt uralmon s akkor az országnak valóban siralmas gaz­dasági helyzete volt. Azóta eltelt két év és Románia gazdasági helyzete lényegesen meg­javult. Szemére veti Madgeanunak, hogy az ügyből személyes kérdést akar csinálni és azt igyekszik rábizonyítani a bankra, hogy románellenes propagandát fejt ki. Madgearu válaszol a pénzügyminiszter­nek és tiltakozik az ellen, hogy a liberáli­sok akármilyen eszközöket vegyenek igény­be ellenzékiségük idején. A tény az, hogy ő a Banca Romaneasca inkriminálható té­nyét hozta a parlament elé. Ami pedig a többi személyeskedéseket illeti, amellyel Bra­tianu miniszter személyét illeti, csak ennyi válasza van: a kutya ugat, a karaván halad. Bratianu Vintila ironikus hangon a kö­vetkezőket mondja: Válaszom rövid lesz. Mi támadtuk az Averescu-kormányt, támadásunk­nak megvolt az eredménye, mert megbuk­tattuk Averescut. Önök támadnak bennün­ket, de eredménytelenül. Az ellenzék hatalmas lármát csap, illik­­verik a padokat, úgy­hogy a pénzügyminisz­ter nem folytathatja beszédét. Az elnök min­den igyekezete, hogy­ a rendet helyreállítsa, sikertelen maradt, mire az ülést berekesz­­tette. Kormányválság Angorában. Az angorai török nemzetgyűlés előr­el­áthatóan elve;i azt a­ költségvetési javaslatot, amelyet a kormány beterjesztett és amelynek 'tárgyalása küszöbön áll. Az ellenzék célja, hogy előidézze az izzad pasa kormányának­''bukását és rákényszerítse, hogy a többség radikális elvei alapján újjá­alakult kormánnyal új politikai irányzatot kezdeményezzen. A kívánt irányzat alapelvei volnának, hogy a kalifát és a császári csalá­dot száműzzék, a vallási törvényszékieket fel­függesszék, az egyházi alapítványok­ (Vakuf) igazgatását megv­ált­ozt­as­s­á­k Róka a vasban. Ida: Ze­bráczky József. Ficzeri uram borbélymester volt a kicsi, de sáros városkában. Elég baj volt az a­btestőrnek, hogy a város kicsi is, a sáros is sóit. Mert bizony sokszor a nagy sár miatt az a kevésszámú szép­tkező ember sem igen nyitogatta a műhely ajtaját őkegyelmére. Ez azonban Ficzerinek nem nagyon fájt, mert a dologi nem nagyon bántotta. Akármi más­­nak született, csak borbélymesternek nem. Szerette az életet, különösen annak könnyeb­­bik oldalát. Bohém volt a végtelenségig. Ak­kor érezte magát igazán boldognak, na a városkába vándorszmtársulat vetődött be. Ál­landóan látogatta az előadásokat s titokban imádta az összes művésznőket, még a ko­mikust is. Egyesek állítása szerint valamikor régen föl is lépett a «Falu rosszab­ban mint Göndör Sándor. Sikere is lett volna, ha éne­kelni i­ud, még ha nem selypít. Azzt, hogy cingár l­ábszárai, beesett melle nem egészen illettek a daliás szerephez, még nem lett vol­­na baj, azonban a súgó, akihez italos barát­ság fűzte, azt tanácsolta neki, hogy ezentúl inkább drámával foglalkozzék. De hát Ficzeri városában nem volt min­dig vándorszínészlrupp, sőt jóval többször s­em, tannt igen. Ezeket az intervallumokat a mester kanári madarainak s a helybeli ári, szépségeknek szentelte. Nem is szeretett ő mást, csak madarait, a szépasszonyokat, no meg­ a kölcsönkönyvtárát. Ő nemcsak köb Kötegig, de belsőleg1­int iparkodott »építeni az embereken Furcsa legény volt ez a Ficzeri. Már a negyven esztendőt jócskán tultaposta s­­még mindig legény keny­éren élt Hiába próbálták m­egházasítani, nem állt kötélnek. Azt t­artotta: minek az erdőt odaadni egy szálfáért? Magányosan élt műhelyében és az e megett levő szobácskában. A műhely sem volt oly­an, mint más borbélyé, miért tele volt könyvespolccal, ezeken pihent a kölcsön­­könyvtár. Ahol még a hely­ maradt, ott lógtak a madárkák kalitkái. Nem is volt az­ utolsó dolog­, midőn a Zord téli idő beállt, Ficzeri mester jól meg­rakta az alacsony m­éh-dobkályhát, hogy csak tagágy pattogott, dohogott benne a tűz. A ka­nárik egymás ellen énekeltek. Ilyenkor a borbély elővette kölcsönkönyvtárából R­­­naldo­ Rinaldini históriáját, papucsot húzott büty­kös lábaira s végigdőlve a viaszos é­s azonnal bevont diványon, élvezte a csendet, a papucsot, a könyveket s a kanárik dalver­senyét. Nem cserélt volna ő ilyenkor a ró­­m­ai pápával sem. De mikor a tavaszi napsugár bekacagott a borbélyműh­ely ablakán, akkor nem csak a kanári kakasok, de a Ficzeri mester szive­­s megdobbant. Már nem kellett a könyv, bem a­i madárdal. Szaladt a szoknyák után. Iátvány, deresedő bajuszát ki-kifente fekete pedrővel. Felkötötte pi rosbabos, nőhóditós csokornyakkendőjét s így­ járt-kelt. Ha egyik másik vendége megtudakolta, miként áll szerelem dolgában, csak rejtélyesen mosoly­gott, de min­dig diszkréten hallgatott. A rossz­májú végrehajtó, — ki vele egy­ udvarban, egy fedél alatt lakott — azt beszélte sz,éltében.

Next