Erdélyi Napló, 1999. november-december (9. évfolyam, 44-52. szám)

1999-11-02 / 44. szám

1999. november 2. JUBILEUM Alattomos csöndben vánszorog­nak a napok a nagy decemberi for­dulat tizedik évfordulója felé. Hiá­bavaló küzdelemtől fáradtan hall­gat a sajtó, kushadt fejű milliók hurcolják vállukon a rászedettség, a kisemmizés, a hazug tetemrehí­­vások gyalázatos terhét. A remé­nyek lemondásának, az olcsó ön­feladásnak fojtogató bűze lepett el mindent, és nem kell a számadás. Pedig ilyenkor illene emlékezni leg­alább. Az akkor Temesváron őszin­te hévvel fellángoló zsarátnokra, melynek parazsát otromba kezek hurcolták szanaszét az országban forradalmat mímelni, tömegeket bolondítani, ártatlan emberekre lőni. Genocídium! - süvöltötte világ­gá az álforradalmárok birtokolta egyetlen tévéadót,és 60-70 ezer ál­dozatról beszélt a jóléti államok könnycsatornáit ingerelve, hogy pőre kiszolgáltatottságunkat muto­gatva alamizsnáért nyújthassa kol­duló tenyerét. Sikerült! Ám hóna­pok múltán, amikor a közvélemény egyre sürgetőbben követelte a vét­kesek nevét, az országos statiszti­ka ezervalahányra fitymálta az ál­dozatok számát. A gyanút pedig mind sűrűbben terelgették a seb­tében leterített Kárpátok Géniusza felé: terroristák, földalatti titkos szervezetek és egyéb okkult rémsé­gek machinációival etették a „for­radalom" statisztáinak ostoba tö­megeit, amelyek még a gyárak, in­tézmények kis magánforradalmá­ban is önként tébláboltak, hogy a vezetőségekbe pontosan azok ke­rüljenek,­­akiknek a forgatókönyv szerint kellett kerülniük. Ezzel az­tán el is kezdődött a privatizáció, az a sajátos balkáni nagy rablás, amellyel az államcsínytevő géniu­szok és klientúrájuk immár tíz éve fosztogatnak, páriává züllesztik a lakosságot, vesztébe sodorják az országot. Tehették, hiszen számos bányászdorongnak, hodáki, libán­­falvi fütykösnek kellett lecsapnia ahhoz, hogy a forradalmi kábulat elmúljon és rásodródjunk a balká­ni demokrácia és jogállamiság pos­­ványos ösvényére. Ma már senki sem érdeklődik a tíz évvel ezelőtti genocídiumról, pe­dig a „forradalom" áldozatainak száma milliókra duzzadt azóta. Először a nyugdíjasokat kebelezte be, majd az állami intézmények és egészségügy dolgozóit, végül a fel­számolt és sohasem privatizált vál­lalatok alkalmazottait és minden­kit, akinek nem jutott kapanyél. Ami ezenfelül maradt, azt a gáz-, víz- és villanyszolgáltató állami monopóliumok tarifái fogják leta­rolni. Kegyetlenül, ahogyan a kosz­tól terjedő agyhártyagyulladás-jár­vány idején vonták meg a víz­szolgáltatást a legveszélyeztetet­tebb, legszegényebb településektől. És éppen akkor, amikor a forra­dalom rejtélyes bűntetteinek feltá­rását, az életszínvonal emelését, a társadalmi lét demokratizálódását ígérő koalíciósok vannak hatal­mon, akik aligha tudják mandátu­muk végéig vonszolni privatizáció fölötti egyezkedéseiket és algorit­musaikat. Dacára az RMDSZ-es honatyák bús-sóvár sóhajainak, miszerint kimaradtunk a privatizá­cióból, jó, hogy ettől a balkáni kön­tösbe bújtatott sajátságos népir­tástól - amely milliókat juttatott éhinségre, sötétségre és lassú fagy­halálra - valamiként távol tartot­tak. Különben ennek vádját is úgy akasztanák nyakunkba, mint tör­ténelmi múltunk kiagyalt rémsé­geit. Elgondolkodtató, szomorú ál­lomás ez a jubileum választások előtt. Tíz év tapasztalatait latolgat­va nemigen találnánk olyan társa­dalmi erőt, amelyhez reménytel­jesen csatlakozhatnánk. Hacsak a többségi haladó, ámde maroknyi elit ki nem talál addig valami biztató alternatívát. S még akkor is fennáll az a veszély, hogy ugyan­úgy becsapnak, mint eddig mind­annyiszor, valahányszor urnák elé csalt a polgári öntudat. Szabó Piroska Halasztás Az RMDSZ Maros megyei szervezete közli, hogy a Petőfi­­szoborra kiírt pályázat leadási határideje 1999. november 5- éről november 30-ára módosult. A pályamunkákat a marosvá­sárhelyi Bernády Házban (Ho­rea u. 6.) kérik leadni a délelőtti órákban. A zsűrizés és a nyilvá­nos eredményhirdetés 1999. de­cember 4-én lesz. További infor­mációkat a 065/2­1-40-77-es te­lefonszámon lehet kérni. HELYREIGAZÍTÁSI KÉRELEM • Werner Péter, a Krónika Kiadó vezérigazgatója az alábbi szöveg közreadását kérte lapunktól: „Az Erdélyi Napló, október 19-ei számában, a D. L. által jegyzett Krónika-kórika című jegyzetben valótlan infor­mációkat közölt a kiadó tulajdonosi hátteréről. Ezekkel kapcsolatban szükséges­nek tartjuk megjegyezni: Verestóy Attila szenátor közvetlenül nem részvényese a kiadónak. A részvények 82 százalékát magyarországi állampolgárságú magán­­személyek által létrehozott pénzügyi konzorcium, 11 százalékát magyarországi magánszemély, 4 százalékát romániai jogi személy (a Scripta Kiadó), 3 szá­zalékát romániai magánszemélyek (Stanik István és Bércesi Tünde) birtokolják. A magyarországi állampolgárságú többségi tulajdonosoknak nem áll szándéká­ban részvényeiket értékesíteni, így Verestóy Attila sem szerezhet további rész­vénycsomagot. Megjegyezzük, az Academia Caţavencu hetilap által elsőként kö­zölt téves információk helyreigazítását a bukaresti hetilapban már kértük.” Em­lékeztetőül: D. L. az ominózus jegyzetben félreérthetetlenül jelezte, hogy mely lapból származik a fentiekben cáfolt információ, egy szóval sem állítva annak igaz voltát. Viszont az Academia Caţavencu nem sietett a helyreigazítást megejteni. A jakobinizmus utolsó napjai Romániában SABIN GHERMAN BUDAPESTEN Sabin Gherman tartott előadást az elmúlt héten a magyar fővárosban, a Szent Ignác katolikus szakkollégium meghívására. A kol­légium díszterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A román politika fenegyereke, aki nem átallja a megkövesedett, dogmává emelt román nemzeti mítoszokat sorba venni és deszakralizálni, bebizonyítva üres, a történelmi tárgyszerűség fényében széteső mivoltukat, két és fél órára úgyszólván székhez szögezte a hallgatóságot érdekfeszítő előadásával, gyors és találó válaszaival, közvetlen stílusával. Előadásának első részében bemutatta a Pro Transilvania Alapítvány történetét, kiemelve az ellenük indított sajtókampány olyan mazsoláit, miszerint ő, aki saját bevallása szerint eddig két autó és két számítógép értékesítéséből finanszírozta az alapítvány működését, 30.000, 70.000 vagy 250.000 dollár júdáspénzt markolt fel a „magyaroktól”. Elmondta azt is, hogy több per van folyamatban ellene hazaárulás és az ál­lamhatalom aláásásának vádjával. A „mérgező, ártalmas” román törté­nelmi mítoszokról szólva Gherman elmondta: a román diákok azt ta­nulják az iskolában, hogy a románság nemzeti tudata 2500 éves, hogy Románia a világ leggazdagabb országa, miközben szüleiknek esetleg nincs pénze kenyérre, hogy a román történelemnek egyetlen olyan kor­szaka nem volt, melyet szégyellni kellene. Sabin mindezt a sorgai alap­állásra vezette vissza, melyet természetesen a hivatalos állampolitika is messzemenően támogat, sőt kikényszerít, miszerint „mit érdekel engem a történelem, ha egyszer a nemzetemről van szó”. A román tu­dományosság tendenciózusan megfeledkezik arról, hogy az­ első román tanszék Budapesten alakult 1867-ben az ELTE-n, hogy a románság nagy szellemi mozgalma, az erdélyi iskola Budapesten nevelődött,­ de hazaárulásnak számít az is, ha az ember egy olyan egyszerű tényt szögez le, hogy Budapest szebb és tisztább város Bukarestnél. Sabin Gherman Bratianut idézte, aki 1918-ban kijelentette, hogy akarják ugyan Erdélyt, de az erdélyiek nélkül. Ez az előadó megítélése szerint alapvetően nem változott azóta. A román­ állami kényszerhatal­­mat karikírozva Gherman elmondta: a Max Weber-i államdefinícióból, mely szerint az­ állam egy adott területen a legitim kényszerhatalom mo­nopóliumának birtokosa, arra következtet, hogy a jeles szociológus román volt. Gherman szerint a román politikai életben abszurd módon fel­­tupírozzák a „magyar kérdést”. 1992-ben egy fantomkormány, az er­délyi emigráns kormány volt a román választások egyik fő tényezője, mely ellen a nép fiai, akiknek sok esetben nem volt mit enni, egység­frontba tömörültek s megszavazták Iliescuékat. Ugyanígy az 1996-os választások főszereplője Sámuel Huntington volt.­­Az előadó nyilván Huntington Clash of Civilizations című klasszikusára célzott, melyben az egyik térkép a politikaelméleti művek történetében alighanem pél­dátlan karriert futott be Romániában. Ezen a 20. század végi világot megosztó, törésvonalak egyike, mely a nyugati kereszténység és a keleti ortodox kultúrkör közötti határt jelenti, Románián keresztül fut, el­választva Erdélyt Óromániától.) Az 1998-as román-magyar megbé­kélési propagandát Gherman nevetségesnek nevezte, hisz hogyan lehet m­egbékélni úgy, hogy az egyik fél legfőbb képviselője, tételesen a mi­niszterelnök Radu Vasile Marosvásárhelyen a magyar egyetem mellett nyilatkozik, míg két és fél órával késő­bb mindannak a szöges ellentétét állítja Kolozsváron. Az előadást nem szünet kérdések követték, melyeknek végül a leve­zető elnök volt kénytelen gátat szabni. Az egyik kérdés az RMDSZ ún. radikális, autonómiát követelő szárnyára vonatkozott (hadd szúrja ide be a krónikás: vajon mi lehet az oka annak, hogy az ilyen visszatérő kér­dések szerint az RMDSZZ-nek csak a „kemény szárnya” követel auto­nómiát, amikor 1992. október 25. óta, tehát idestova hét éve az RMDSZ hivatalos dokumentumainak, programjának s célkitűzéseinek központi kérdése ez?) - tételesen arra, hogy Sabin Gherman miként tudna szót érteni velük. Gherman meggyőző választ adott, miszerint ő ugyan nem akarja az RMDSZ irányzatait kijátszani egymás ellen, de üdvözli azt, hogy az egyik RMDSZ-platform, tételesen a Reform Tö­mörülés („Blocul Reformist”) az erdélyiség gondolatát megfogalmazta és az utolsó kongresszuson az egész szövetség prioritásává tette. Gherman elmondta: megítélése szerint a Pro Transilvaniának a Reform Tömörülés a legfőbb potenciális partnere az erdélyi magyar politikai palettán. Egy másik izgalmas kérdés arra vonatkozott, hogy miként látja megvalósíthatónak tulajdonképpeni programját, Erdély önállóságának növelését. Gherman kifejtette: erősen gondolkodnak azon, hogy pártot alapítsanak. E párt, melynek alapját képezheti az a 35.000 aláíró, aki eddig támogatásáról biztosította a Pro Transilvania törekvéseit, prog­ramja két alternatíva mentén fogalmazódna meg. Az egyik egész Romá­niára vonatkozna, s a hét történelmi tartományból (Gherman szerint: Bánság, Erdély, Olténia, Munténia, Moldva, Dobrudzsa és Bukovina) álló szövetségi államstruktúra létrehozását célozná. A másik alternatíva Erdély és a Bánság önállóságának növelése, amennyiben az előző vari­áns túl kemény akadályokba ütközne. A pártalakítást reményteli fela­datnak tekintette az előadó s figyelmeztetett: a Fidesz is „klubként” ala­kult meg, és ma Magyarország vezető politikai ereje. A legkeményebb kérdések egyike azt firtatta, hogy Huntington po­litikai orientáltsága és pozíciója arra enged következtetni, hogy amit ál­lít, az nemcsak a valóság leírása, hanem egyben terv is. Éspedig a leg­erősebb korunkbeli nagyhatalom terve. Gherman ide beszúrta: reméli is, hogy ez egy terv s nem csak analízis, majd a tulajdonképpeni kérdésre válaszolva elmondta: szerinte az erdélyi román ortodoxia közelebb áll az erdélyi katolicizmushoz, mint a Kárpátokon túli ortodoxiához. Erdély az a tájegység, melyen a világon elsőként hirdették meg a vallási plura­lizmus elvét, s ez megmaradt a kollektív emlékezetben. Mindent össze­vetve: Gherman optikájában erősebb Erdélyben a regionális mentalitás, mint a vallási érzület. Szóba került az est folyamán az a közismert felmérés is, mely nem­régiben igencsak megijeszthette a bukaresti centralista-etatista irányzat képviselőit. Ebből kiderül, hogy az erdélyi románok többsége támogatja Erdély önállósodási törekvéseit. Ennek alapján a felmérés egy beavatott ismerője megkérdezte, hogy mit szól az előadó ahhoz, hogy az erdélyi románok 52 százaléka úgy véli, a magyar kisebbség nem lojális Romá­niához. Elcsodálkozna a kérdező, hogy hány erdélyi román nem lojális Romániához - hangzott a frappáns válasz. Sabin Ghertjian konkrét számokkal igazolta: Erdélyt Bukarest lé­nyegében gyarmatként kezeli, magának a fővárosnak a költségvetése na­gyobb egész Erdélyénél. Megítélése szerint ezt egyre több ember ismeri fel, s egy idő után a nemzetállam kénytelen lesz engedni az autonómia­­törekvéseknek. Románia ma a jakobinizmus végóráit éli. . .. Szemecskei Attila HETI NAPLÓ • Átlátnak rajtunk A Transparency (Átláthatóság) International nevű kutatóinté­zet által közzétett adatok szerint az afrikai Kamerun a földkerek­ség legkorruptabb állama, Dánia pedig a legkevésbé korrupt. A korrupciós index annál alacsonyabb szám, minél elterjedtebbnek tekintik az adott országban a korrupciót, így a lista élén álló, leg­magasabb indexű országok a legkevésbé korruptaknak tekinthe­tők. Eszerint a 10-es pontszámot kapott Dánia az ilyen értelemben legtisztább kezű emberek hazája. Finnország az ezüstérmes 9,8-es indexszel, Új-Zéland és Svédország pedig osztozik a bronzérmen 9,4-del. Kilenc fölötti indexszámot kapott még Kanada, Izland, Szingapúr és Hollandia. A legkorruptabbnak ítélt Kamerun indexe 1,5, Nigéria 1,6-os, Azerbajdzsán és Indonézia pedig egyaránt 1,7- es mutatóval áll a lista alján. Románia (3,3) a középmezőny kullogója. Gyönge vigasz: „hazánk” megelőzi Horvátországot (2,7), Ukrajnát (2,6), valamint Jugoszláviát (2). Anyaországunkat, Ma­gyarországot 5,2-del a 31. helyre sorolták a tiszták rangsorában, de ez - tekintettel több megosztott helyezésre - gyakorlatilag csak a 38. helyet jelenti. Ám az 5,2-es index egyértelműen a kö­zépmezőnyben helyezi el Magyarországot. Az Egyesült Államok is „csak" 7,5-es indexet kapott... A kelet-közép-európai térségen belüli országok közül Ma­gyarországnál jobb osztályzatot kapott Ausztria (7,6) és Szlovénia (6). Rosszabb a minősítése a Cseh Köztársaságnak (4,6), Lengyel­­országnak (4,2), Szlovákiának (3,7). Az európai országok közül te­hát Jugoszlávia említett minősítése a legrosszabb, de ennél nem sokkal jobb a helyzet Albániában (2,3), illetve Oroszországban (2,4) sem. Bukaresti román lapok máris sokféleképpen értelmezik a szá­raz adatokat. A nemzeti demagógiára alapozók szépítgetni igye­keznek e nem túl hízelgő jelentést, mondván: Románia korrupt­­ságának megítélése eleve szubjektív, mi több, gaz imperialista mesterkedés, és különben sem olyan tragikus a helyzet, lehetne alacsonyabb is az a nyavalyás index... Lehetne. Lehetnénk mondjuk csak egytizednyivel „tisztábbak” Kamerunnál. Akkor aztán jól néznénk ki. Hogy mégis megelőzzük egyik-másik balkáni szomszédunkat, annak csak egy magyarázata lehet. Maga a kormányfő adta meg a múltkor: Romániában már nincs is mit ellopni... Dénes László

Next