Erdélyi Napló, 1999. november-december (9. évfolyam, 44-52. szám)
1999-11-02 / 44. szám
1999. november 2. JUBILEUM Alattomos csöndben vánszorognak a napok a nagy decemberi fordulat tizedik évfordulója felé. Hiábavaló küzdelemtől fáradtan hallgat a sajtó, kushadt fejű milliók hurcolják vállukon a rászedettség, a kisemmizés, a hazug tetemrehívások gyalázatos terhét. A remények lemondásának, az olcsó önfeladásnak fojtogató bűze lepett el mindent, és nem kell a számadás. Pedig ilyenkor illene emlékezni legalább. Az akkor Temesváron őszinte hévvel fellángoló zsarátnokra, melynek parazsát otromba kezek hurcolták szanaszét az országban forradalmat mímelni, tömegeket bolondítani, ártatlan emberekre lőni. Genocídium! - süvöltötte világgá az álforradalmárok birtokolta egyetlen tévéadót,és 60-70 ezer áldozatról beszélt a jóléti államok könnycsatornáit ingerelve, hogy pőre kiszolgáltatottságunkat mutogatva alamizsnáért nyújthassa kolduló tenyerét. Sikerült! Ám hónapok múltán, amikor a közvélemény egyre sürgetőbben követelte a vétkesek nevét, az országos statisztika ezervalahányra fitymálta az áldozatok számát. A gyanút pedig mind sűrűbben terelgették a sebtében leterített Kárpátok Géniusza felé: terroristák, földalatti titkos szervezetek és egyéb okkult rémségek machinációival etették a „forradalom" statisztáinak ostoba tömegeit, amelyek még a gyárak, intézmények kis magánforradalmában is önként tébláboltak, hogy a vezetőségekbe pontosan azok kerüljenek,akiknek a forgatókönyv szerint kellett kerülniük. Ezzel aztán el is kezdődött a privatizáció, az a sajátos balkáni nagy rablás, amellyel az államcsínytevő géniuszok és klientúrájuk immár tíz éve fosztogatnak, páriává züllesztik a lakosságot, vesztébe sodorják az országot. Tehették, hiszen számos bányászdorongnak, hodáki, libánfalvi fütykösnek kellett lecsapnia ahhoz, hogy a forradalmi kábulat elmúljon és rásodródjunk a balkáni demokrácia és jogállamiság posványos ösvényére. Ma már senki sem érdeklődik a tíz évvel ezelőtti genocídiumról, pedig a „forradalom" áldozatainak száma milliókra duzzadt azóta. Először a nyugdíjasokat kebelezte be, majd az állami intézmények és egészségügy dolgozóit, végül a felszámolt és sohasem privatizált vállalatok alkalmazottait és mindenkit, akinek nem jutott kapanyél. Ami ezenfelül maradt, azt a gáz-, víz- és villanyszolgáltató állami monopóliumok tarifái fogják letarolni. Kegyetlenül, ahogyan a kosztól terjedő agyhártyagyulladás-járvány idején vonták meg a vízszolgáltatást a legveszélyeztetettebb, legszegényebb településektől. És éppen akkor, amikor a forradalom rejtélyes bűntetteinek feltárását, az életszínvonal emelését, a társadalmi lét demokratizálódását ígérő koalíciósok vannak hatalmon, akik aligha tudják mandátumuk végéig vonszolni privatizáció fölötti egyezkedéseiket és algoritmusaikat. Dacára az RMDSZ-es honatyák bús-sóvár sóhajainak, miszerint kimaradtunk a privatizációból, jó, hogy ettől a balkáni köntösbe bújtatott sajátságos népirtástól - amely milliókat juttatott éhinségre, sötétségre és lassú fagyhalálra - valamiként távol tartottak. Különben ennek vádját is úgy akasztanák nyakunkba, mint történelmi múltunk kiagyalt rémségeit. Elgondolkodtató, szomorú állomás ez a jubileum választások előtt. Tíz év tapasztalatait latolgatva nemigen találnánk olyan társadalmi erőt, amelyhez reményteljesen csatlakozhatnánk. Hacsak a többségi haladó, ámde maroknyi elit ki nem talál addig valami biztató alternatívát. S még akkor is fennáll az a veszély, hogy ugyanúgy becsapnak, mint eddig mindannyiszor, valahányszor urnák elé csalt a polgári öntudat. Szabó Piroska Halasztás Az RMDSZ Maros megyei szervezete közli, hogy a Petőfiszoborra kiírt pályázat leadási határideje 1999. november 5- éről november 30-ára módosult. A pályamunkákat a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6.) kérik leadni a délelőtti órákban. A zsűrizés és a nyilvános eredményhirdetés 1999. december 4-én lesz. További információkat a 065/21-40-77-es telefonszámon lehet kérni. HELYREIGAZÍTÁSI KÉRELEM • Werner Péter, a Krónika Kiadó vezérigazgatója az alábbi szöveg közreadását kérte lapunktól: „Az Erdélyi Napló, október 19-ei számában, a D. L. által jegyzett Krónika-kórika című jegyzetben valótlan információkat közölt a kiadó tulajdonosi hátteréről. Ezekkel kapcsolatban szükségesnek tartjuk megjegyezni: Verestóy Attila szenátor közvetlenül nem részvényese a kiadónak. A részvények 82 százalékát magyarországi állampolgárságú magánszemélyek által létrehozott pénzügyi konzorcium, 11 százalékát magyarországi magánszemély, 4 százalékát romániai jogi személy (a Scripta Kiadó), 3 százalékát romániai magánszemélyek (Stanik István és Bércesi Tünde) birtokolják. A magyarországi állampolgárságú többségi tulajdonosoknak nem áll szándékában részvényeiket értékesíteni, így Verestóy Attila sem szerezhet további részvénycsomagot. Megjegyezzük, az Academia Caţavencu hetilap által elsőként közölt téves információk helyreigazítását a bukaresti hetilapban már kértük.” Emlékeztetőül: D. L. az ominózus jegyzetben félreérthetetlenül jelezte, hogy mely lapból származik a fentiekben cáfolt információ, egy szóval sem állítva annak igaz voltát. Viszont az Academia Caţavencu nem sietett a helyreigazítást megejteni. A jakobinizmus utolsó napjai Romániában SABIN GHERMAN BUDAPESTEN Sabin Gherman tartott előadást az elmúlt héten a magyar fővárosban, a Szent Ignác katolikus szakkollégium meghívására. A kollégium díszterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A román politika fenegyereke, aki nem átallja a megkövesedett, dogmává emelt román nemzeti mítoszokat sorba venni és deszakralizálni, bebizonyítva üres, a történelmi tárgyszerűség fényében széteső mivoltukat, két és fél órára úgyszólván székhez szögezte a hallgatóságot érdekfeszítő előadásával, gyors és találó válaszaival, közvetlen stílusával. Előadásának első részében bemutatta a Pro Transilvania Alapítvány történetét, kiemelve az ellenük indított sajtókampány olyan mazsoláit, miszerint ő, aki saját bevallása szerint eddig két autó és két számítógép értékesítéséből finanszírozta az alapítvány működését, 30.000, 70.000 vagy 250.000 dollár júdáspénzt markolt fel a „magyaroktól”. Elmondta azt is, hogy több per van folyamatban ellene hazaárulás és az államhatalom aláásásának vádjával. A „mérgező, ártalmas” román történelmi mítoszokról szólva Gherman elmondta: a román diákok azt tanulják az iskolában, hogy a románság nemzeti tudata 2500 éves, hogy Románia a világ leggazdagabb országa, miközben szüleiknek esetleg nincs pénze kenyérre, hogy a román történelemnek egyetlen olyan korszaka nem volt, melyet szégyellni kellene. Sabin mindezt a sorgai alapállásra vezette vissza, melyet természetesen a hivatalos állampolitika is messzemenően támogat, sőt kikényszerít, miszerint „mit érdekel engem a történelem, ha egyszer a nemzetemről van szó”. A román tudományosság tendenciózusan megfeledkezik arról, hogy az első román tanszék Budapesten alakult 1867-ben az ELTE-n, hogy a románság nagy szellemi mozgalma, az erdélyi iskola Budapesten nevelődött, de hazaárulásnak számít az is, ha az ember egy olyan egyszerű tényt szögez le, hogy Budapest szebb és tisztább város Bukarestnél. Sabin Gherman Bratianut idézte, aki 1918-ban kijelentette, hogy akarják ugyan Erdélyt, de az erdélyiek nélkül. Ez az előadó megítélése szerint alapvetően nem változott azóta. A román állami kényszerhatalmat karikírozva Gherman elmondta: a Max Weber-i államdefinícióból, mely szerint az állam egy adott területen a legitim kényszerhatalom monopóliumának birtokosa, arra következtet, hogy a jeles szociológus román volt. Gherman szerint a román politikai életben abszurd módon feltupírozzák a „magyar kérdést”. 1992-ben egy fantomkormány, az erdélyi emigráns kormány volt a román választások egyik fő tényezője, mely ellen a nép fiai, akiknek sok esetben nem volt mit enni, egységfrontba tömörültek s megszavazták Iliescuékat. Ugyanígy az 1996-os választások főszereplője Sámuel Huntington volt.Az előadó nyilván Huntington Clash of Civilizations című klasszikusára célzott, melyben az egyik térkép a politikaelméleti művek történetében alighanem példátlan karriert futott be Romániában. Ezen a 20. század végi világot megosztó, törésvonalak egyike, mely a nyugati kereszténység és a keleti ortodox kultúrkör közötti határt jelenti, Románián keresztül fut, elválasztva Erdélyt Óromániától.) Az 1998-as román-magyar megbékélési propagandát Gherman nevetségesnek nevezte, hisz hogyan lehet megbékélni úgy, hogy az egyik fél legfőbb képviselője, tételesen a miniszterelnök Radu Vasile Marosvásárhelyen a magyar egyetem mellett nyilatkozik, míg két és fél órával később mindannak a szöges ellentétét állítja Kolozsváron. Az előadást nem szünet kérdések követték, melyeknek végül a levezető elnök volt kénytelen gátat szabni. Az egyik kérdés az RMDSZ ún. radikális, autonómiát követelő szárnyára vonatkozott (hadd szúrja ide be a krónikás: vajon mi lehet az oka annak, hogy az ilyen visszatérő kérdések szerint az RMDSZZ-nek csak a „kemény szárnya” követel autonómiát, amikor 1992. október 25. óta, tehát idestova hét éve az RMDSZ hivatalos dokumentumainak, programjának s célkitűzéseinek központi kérdése ez?) - tételesen arra, hogy Sabin Gherman miként tudna szót érteni velük. Gherman meggyőző választ adott, miszerint ő ugyan nem akarja az RMDSZ irányzatait kijátszani egymás ellen, de üdvözli azt, hogy az egyik RMDSZ-platform, tételesen a Reform Tömörülés („Blocul Reformist”) az erdélyiség gondolatát megfogalmazta és az utolsó kongresszuson az egész szövetség prioritásává tette. Gherman elmondta: megítélése szerint a Pro Transilvaniának a Reform Tömörülés a legfőbb potenciális partnere az erdélyi magyar politikai palettán. Egy másik izgalmas kérdés arra vonatkozott, hogy miként látja megvalósíthatónak tulajdonképpeni programját, Erdély önállóságának növelését. Gherman kifejtette: erősen gondolkodnak azon, hogy pártot alapítsanak. E párt, melynek alapját képezheti az a 35.000 aláíró, aki eddig támogatásáról biztosította a Pro Transilvania törekvéseit, programja két alternatíva mentén fogalmazódna meg. Az egyik egész Romániára vonatkozna, s a hét történelmi tartományból (Gherman szerint: Bánság, Erdély, Olténia, Munténia, Moldva, Dobrudzsa és Bukovina) álló szövetségi államstruktúra létrehozását célozná. A másik alternatíva Erdély és a Bánság önállóságának növelése, amennyiben az előző variáns túl kemény akadályokba ütközne. A pártalakítást reményteli feladatnak tekintette az előadó s figyelmeztetett: a Fidesz is „klubként” alakult meg, és ma Magyarország vezető politikai ereje. A legkeményebb kérdések egyike azt firtatta, hogy Huntington politikai orientáltsága és pozíciója arra enged következtetni, hogy amit állít, az nemcsak a valóság leírása, hanem egyben terv is. Éspedig a legerősebb korunkbeli nagyhatalom terve. Gherman ide beszúrta: reméli is, hogy ez egy terv s nem csak analízis, majd a tulajdonképpeni kérdésre válaszolva elmondta: szerinte az erdélyi román ortodoxia közelebb áll az erdélyi katolicizmushoz, mint a Kárpátokon túli ortodoxiához. Erdély az a tájegység, melyen a világon elsőként hirdették meg a vallási pluralizmus elvét, s ez megmaradt a kollektív emlékezetben. Mindent összevetve: Gherman optikájában erősebb Erdélyben a regionális mentalitás, mint a vallási érzület. Szóba került az est folyamán az a közismert felmérés is, mely nemrégiben igencsak megijeszthette a bukaresti centralista-etatista irányzat képviselőit. Ebből kiderül, hogy az erdélyi románok többsége támogatja Erdély önállósodási törekvéseit. Ennek alapján a felmérés egy beavatott ismerője megkérdezte, hogy mit szól az előadó ahhoz, hogy az erdélyi románok 52 százaléka úgy véli, a magyar kisebbség nem lojális Romániához. Elcsodálkozna a kérdező, hogy hány erdélyi román nem lojális Romániához - hangzott a frappáns válasz. Sabin Ghertjian konkrét számokkal igazolta: Erdélyt Bukarest lényegében gyarmatként kezeli, magának a fővárosnak a költségvetése nagyobb egész Erdélyénél. Megítélése szerint ezt egyre több ember ismeri fel, s egy idő után a nemzetállam kénytelen lesz engedni az autonómiatörekvéseknek. Románia ma a jakobinizmus végóráit éli. . .. Szemecskei Attila HETI NAPLÓ • Átlátnak rajtunk A Transparency (Átláthatóság) International nevű kutatóintézet által közzétett adatok szerint az afrikai Kamerun a földkerekség legkorruptabb állama, Dánia pedig a legkevésbé korrupt. A korrupciós index annál alacsonyabb szám, minél elterjedtebbnek tekintik az adott országban a korrupciót, így a lista élén álló, legmagasabb indexű országok a legkevésbé korruptaknak tekinthetők. Eszerint a 10-es pontszámot kapott Dánia az ilyen értelemben legtisztább kezű emberek hazája. Finnország az ezüstérmes 9,8-es indexszel, Új-Zéland és Svédország pedig osztozik a bronzérmen 9,4-del. Kilenc fölötti indexszámot kapott még Kanada, Izland, Szingapúr és Hollandia. A legkorruptabbnak ítélt Kamerun indexe 1,5, Nigéria 1,6-os, Azerbajdzsán és Indonézia pedig egyaránt 1,7- es mutatóval áll a lista alján. Románia (3,3) a középmezőny kullogója. Gyönge vigasz: „hazánk” megelőzi Horvátországot (2,7), Ukrajnát (2,6), valamint Jugoszláviát (2). Anyaországunkat, Magyarországot 5,2-del a 31. helyre sorolták a tiszták rangsorában, de ez - tekintettel több megosztott helyezésre - gyakorlatilag csak a 38. helyet jelenti. Ám az 5,2-es index egyértelműen a középmezőnyben helyezi el Magyarországot. Az Egyesült Államok is „csak" 7,5-es indexet kapott... A kelet-közép-európai térségen belüli országok közül Magyarországnál jobb osztályzatot kapott Ausztria (7,6) és Szlovénia (6). Rosszabb a minősítése a Cseh Köztársaságnak (4,6), Lengyelországnak (4,2), Szlovákiának (3,7). Az európai országok közül tehát Jugoszlávia említett minősítése a legrosszabb, de ennél nem sokkal jobb a helyzet Albániában (2,3), illetve Oroszországban (2,4) sem. Bukaresti román lapok máris sokféleképpen értelmezik a száraz adatokat. A nemzeti demagógiára alapozók szépítgetni igyekeznek e nem túl hízelgő jelentést, mondván: Románia korruptságának megítélése eleve szubjektív, mi több, gaz imperialista mesterkedés, és különben sem olyan tragikus a helyzet, lehetne alacsonyabb is az a nyavalyás index... Lehetne. Lehetnénk mondjuk csak egytizednyivel „tisztábbak” Kamerunnál. Akkor aztán jól néznénk ki. Hogy mégis megelőzzük egyik-másik balkáni szomszédunkat, annak csak egy magyarázata lehet. Maga a kormányfő adta meg a múltkor: Romániában már nincs is mit ellopni... Dénes László