Erdélyi Riport, 2008. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

2008-01-10 / 1. szám

s A Nyugat éve. Féltve őrzött kin­csem a Nyugat antikváriumban vásárolt két bekötött kötete 1911- ből. Remegtető élmény volt „mint­ha akkor” fellapozni a folyóirat számait, keresgélni az ismert és kevésbé ismert nevek között. Va­jon miért, hogy Ady Endre után most rögtön Csáth Géza jut eszembe? Meg az, hogy nemrég vettem meg, szintén antikvárium­ban, Ignotus egy kis feljegyzés­gyűjteményét. Ignotus (Veigelsberg) Hugó, a jeles kritikus volt a Nyugat alapító főszerkesz­tője. Főszerkesztő-helyettesek: Fenyő Miksa és Osvát Ernő. Az anyagiakat Hatvany Lajos biztosította. Az alapításról Fenyő Miksa ezt ír­ja később: „A Nyugat nem légüres térben jött létre, vagyis aki meg akarja írni történetét, az nem kezdheti azzal, hogy ekkor és ekkor ösz­­szeült a Royal kávéházban Osvát Ernő Fenyő Miksával és a második »fekete-pohárnál« - Osvátnál nyilván a harmadiknál - elhatároz­ták, hogy folyóiratot alapítanak. Nem. A törté­netírónak messzebbre kell visszanyúlnia, s képet írni azokról a múlt század végén, a szá­zad elején megvolt politikai, kulturális és szo­ciális viszonyokról, melyek determinálták a Nyugat létrejöttét - még ha ez a kép nem is rajzolódott ki teljes világossággal a Nyugat alapítói előtt." (Ha már Fenyő Miksát idéztem, íme, egy kedves, tisztaságában ma már el­képzelhetetlen jelenet a második számban közölt ausztriai útijegyzeteiből: „A szállóbeli szobalányt Marie-nek hívják. Magas növésű, szép szemű, szűziesen egészséges vöck­­labrucki osztrák lány. Becsöngettem. Megállt az ajtóban: - Mit parancsol? - Semmit. Oda­mentem hozzá, megcsókoltam.”) A folyóirat programja mindenképpen „Ady magyarságából, Osvát minőségkultuszából és Ignotus alkotói szabadságfogalmából” in­dult ki. Utána viszont a Nyugat azzá lett, ami­vé a mögötte felsorakozó, lapjain közlő óriási alkotók tették. Száz éve létrejött a magyar iro­dalom és kultúra egyik monumentális, meg­határozó, korszakos terméke. Mind a mai na­pig olvasható, eleven. Javasolnám: 2008 le­gyen a Nyugat éve. Barackjam. Amerika Obama lázában ég. Ez a cím­­ a barackdzsem - magyarázatra szo­rul, persze. A jam’ tudvalévően nemcsak dzsemet, gyümölcsízt jelent, hanem forgalmi torlódást, kelletlen helyzetet, sőt a szlengben just a minut’-et, azaz ,azonnal'-t is. Tehát Ba­rack jön, villan, kellemetlen helyzetet tud elő­idézni­­ másoknak. Persze a Barack sem je­lenti az (amerikai) angolban az ál­talunk oly kedvelt gyümölcsöt. Hanem egy lendületes fiatalem­bert, aki valamit szemmel látható­an nagyon elkapott, akinek a dol­gok pillanatnyi állása szerint a legnagyobb esélye van rá, hogy a világ - egyelőre - legnagyobb ha­talmának elnöke, a planéta leg­erősebb embere legyen. Ráadá­sul színesbőrűként - és éppen ez a mozzanat, a jelölt afroamerikai eredete (lesz) az egyik döntő elem a sikeré­ben. Az amerikaiak szeretik, ha valaki önerő­ből emelkedik fel, akadályokat, nehézsége­ket, netán előítéleket leküzdve. Két dolog hat­ja meg rendkívüli módon az egyszerű ameri­kai választót: a politikai korrektség túlzásbavi­­tele vagy semmibevétele. A fehérek nem etni­kai alapon szavaznak (Obamára), a feketék, sőt, a többi nemzeti kisebbséghez tartozók is, etnikai alapon szavaznak (Obamára). Clinton asszony érve, miszerint ő esélyesebb a dön­tőben a republikánus jelölttel szemben, sem­mivé foszlik a változást jelszóként lobogójára tűző, remek kiállású Barack Obamával szem­ben. Republikánus oldalon is mindenféle - amott többnyire vallási-felekezeti - kisebbsé­gek képviselői indulnak harcba, ez a verseny azonban olyan, hogy a döntőnél nehezebb és izgalmasabb az elődöntő. (A döntőt Bush már elintézte.) Bevallom, magam is Baracknak drukkolok, korántsem azért, mert a világ egyik legnépszerűbb médiása, a híres műsorveze­tő, Oprah Winfrey a fő kortese, hanem azért, mert őt tartom a legalkalmasabbnak, hogy a történelem süllyesztőjébe küldje a mostani gyalázatos kormányzatot. Persze ez Hillary Clintonnak is sikerülhetne, de ellene szól egy körülmény: az idei előválasztási kampány minden eddiginél nagyobb fizikai és idegi erő­feszítésnek teszi ki a jelölteket. Még nyolc éve is hét előválasztás zajlott le öt hét alatt, most pedig harminckettő. Nehezen hihető, hogy Clintonné jobban viseli a megterhelést, mint kisportolt, fiatalabb ellenfele. Hajrá, demokra­ták! Az előrevetülő tragédia. Ahogyan Ba­rack Obama felfelé, úgy Nicolas Sarkozy lefe­lé halad a lejtőn. Ha a hatalom arra kellett ne­ki, hogy meghódítsa a szépséges olasz volt topmodellt, Carla Brunit, ezt elérte, de e felte­vés természetesen ostobaság. Inkább a ké­pességek hiányáról lehet szó, amit elleplezett ideig-óráig az agresszív populizmus. De a lát­szatvilág, íme, hamar összeomolhat, és ilyen­kor a szerelmi sikerek még ádázabbá teszik az ellenzék gyarapodó táborát. Amióta az idill kiderült, Sarkozy hét százalékot veszített a népszerűségéből. Jelenleg 48 százalékon áll, megválasztása óta ez a mélypont. Szándéka­it lapunk zártával egy időben hozza nyilvá­nosságra (bizonyára komolyak), de ennél a vitatott viszonynál is vannak nagyobb bajok körülötte. Ahogy a Le Monde írja hétfői vezér­cikkének címében: A király meztelen c­íme, az aláíratlan szöveg néhány megállapítása: „Hét hónappal Nicolas Sarkozy Élysée-palotába való megérkezése után valamennyi gazdasá­gi mutató piroson áll. A növekedés 2007-ben is, 2008-ban is két százalék, az euróövezet átlaga alatt marad. A munkanélküliség rend­kívül lassan csökken. A külkereskedelem de­ficitje történelmi értékeket ostromol, az ener­giaimportot bele sem számítva. Igazságtalan lenne mindezekért egyedül Sarkozyt okolni, a francia elnök nem tudja befolyásolni a nyers­­anyagárakat, sem a világgazdasági trende­ket. Csakhogy Sarkozy a választások során több ígéretet tett, és túl gyorsan kellett belátni, hogy nem tudja őket be­váltani. - Nem oldható meg minden egy nap alatt - mondta rezignál­­tan újévi beszédében Sarkozy. Ez a felismerés azonban nem állítja meg népszerűségének csök­kenését. Sarkozynek hosszú távon kell csele­kednie, és főleg fel kell hagynia azzal, hogy min­den ellen egyedül veszi fel a harcot. (...) Az Eu­rópai Unió francia elnök­sége az év második ré­szében aranyat érő alka­lom. Ahhoz azonban, hogy élhessünk vele, tudnunk kell szeré­nyebbnek lenni és megtanulni, hogy meghall­gassuk mások véleményét is” - fejezi be cik­két a Le Monde. Csökkenő létszám, növekvő bajok. Alig­ha találnák ki a rangsort abból a szempontból, hogy a tanuló ifjúság mely országokban iszik a legtöbb alkoholt. Az Egészségügyi Világ­­szervezet statisztikája szerint Ukrajnában. És rögtön utána Izraelben. A részletek megdöb­bentőek. Negyvenegy ország V.VIli. és X. osztályos tanulói közül az ukránok negyven százaléka havonta legalább egyszer berúg. (Az izraeliek huszonnyolc százaléka, a továb­bi sorrend Csehország, Oroszország, Izland.) Nem tudni, van-e valamilyen összefüggés, de Ukrajna még két fontos mutatóval felhívta magára a figyelmet a statisztikusok körében. Elsősorban az infláció példátlanul magas ér­tékével. Julija Timosenko miniszterelnök az év elején kijelentette, hogy az előző kormány tizenhét százalékos inflációt „hagyott hátra” - kormányváltások örök problémája a „múlt öröksége”. Másodsorban Ukrajnát demográfi­ai csőd fenyegeti. Persze, másokat is, egyes országokban drámai módon csökken a lakos­ságszám. Német kutatók tanulmányából kide­rül, hogy a legerősebb fogyatkozásnak Bulgá­ria lesz kitéve (35 százalék!), rögtön utána Ukrajna következik (30 százalék fölötti érték­kel), majd Oroszország, a Moldovai Köztársa­ság, Fehéroroszország és Románia (ahol a fogyatkozás szintén meghaladja a 25 száza­lékot). Téli komfort. Volt egy kicsi tél. Elviselhető. Lejártak a többfelvonásos ünnepek. Elvisel­hető. Újabb leadandó kilók. Elviselhető. Némi szilveszteri angol futballparádé után megpi­hent a gömbölyű labda is. Elviselhető. Az új­ságok a téli uborkaszezonban feltupíroznak eseményeket, amelyek mellett máskor kö­zömbösen elmennének. Elviselhető. Minden elviselhető ebben a finom nyugis állapotban, amelyben befagyott egy kicsit a politika is. E heti mondásunk: „Beérni azzal, amink van, az igazi gazdagság." Jan Amos Ko­­mensky EGYFELŐL ÉS MÁSFELŐL A nyugat és a mi Nyugatunk Minden elviselhe­tő ebben a finom nyugis ál­ló­potban, amelyben befagyott egy kicsit a politika is Ágoston Hugó ROMPRES Barack Obama demokrata jelölt első számú esélyessé léphet elő „Figyeltük, hogy nő a gyerek, meg a KOP, s néha össze is keveredik bennünk, melyik a fontosabb” Érvek egy év mellett Új esztendei piaci séta közben is­merősbe botolva búékolunk, s a kölcsönös jókívánságok közepette ugyanazt hallom a kedves volt kol­légától, amit az imént a zöldség­árus kofa sóhajtott: „Azért remé­lem, az idei év mégiscsak jobb lesz a tavalyinál.” Hogy miért is üt szöget a fejembe e panaszba bur­kolt reménykedés? Hiszen amúgy mindkettejük kétkedés nélkül arról is szólt, hogy privátilag rendben lennének a dolgaik. Tényleg oly csapnivaló volt 2007, vagy csak a megszokás, kincstári pesszimiz­musunk mondatja­ láttatja velünk ilyennek? Azon kapom magam, hogy akaratlanul is érveket kere­sek a lezárt év mellett. Arra nem panaszkodhatunk, hogy eseménytelen, unalmas korszakot zártunk volna. Meg hát sok tekintetben nincsenek is le­zárt dolgaink. Volt ugye a nagy csatlakozás, amit még szokoga­­tunk, próbálunk örülni neki. Meg volt itthon egy felfüggesztett el­nökünk, ám a többségnek nem akaródzott elmennie, hogy dönt­sön arról, ő ne is jöjjön vissza. Úgyhogy maradt és játszott to­vább. Volt bizalmatlanság a kor­mány irányában, de nem elég erős, hogy megbuktassa azt. Volt ennek a kabinetnek parlamenti többsége, de rég elfogyott, mégis vígan kormányoz tovább. Ma­gyarországon kényelmes többsé­ge van a hatalom gyakorlóinak, mégis gyakran úgy tűnik, mintha kisebbségbe szorulva védekez­nének. Miniszterek mentek-jöt­­tek, itt is, ott is, volt, akit joggal állítottak fel a bársonyszékből, volt, aki politikai érdekküzdelmek áldozata lett. Volt okunk örömre is, lett újabb magyar űrhajósunk, s lett új nem­zetstratégiánk, amiről csodák cso­dájára képesek voltak megegye­zésre jutni a bármiféle megegye­zésre képtelen pártemberek. S majdnem lett újabb Oscar-díjas magyar filmesünk, az idén pedig könnyen lehet első Oscar-díjas ro­mán filmesünk. Közben aggód­tunk a rekordokat döntögető olaj­árak miatt, aggódtunk a mezőgaz­daságot sújtó aszály miatt, aggód­tunk, hogy a Földet túlhevíti a fék­telen szennyezés, aggódtunk, hogy miként alakul az euró árfo­lyama. Láttuk, hogy körülöttünk olykor nagy üzletek köttetnek, mi­közben csak sejtjük, mekkora üzelmek folyhatnak. Figyeltük, hogy nő a gyerek, meg a GDP, s néha össze is keveredik bennünk, melyik a fontosabb. Láttuk, mennyi fontos dolog tör­ténik a nagyvilágban, figyeltük, mi­ként alakítanak a főszereplők. Mint ügyeskedik Putyin, hogy ma­radjon, mint ügyetlenkedik távozó­ban Bush, hogyan lép le elegán­san Blair, miként jött, látott és győ­zött a munkamániás Sarkozy, ho­gyan küzd a naggyá vált Merkel, miként ér karrierje csúcsára a ve­terán Perez, hogyan tér vissza a csodás hajfonatú Timosenko, ho­gyan dicsőül meg az országalapí­tó Thaqi, s mint tűnik el a tragikus sorsú Bhutto. Közben rajta tartottuk a sze­münket a hazai magyar-magyar kompromisszum keresésén, amire ugyan nem találtak rá a felek, de rájuk talált november végén a győzelem. Amihez persze szeren­cse is kell. Talán a jó évhez is. Aki a csillagokban (is) hisz, azt mond­ja, 2008 ilyen lesz. Úgy legyen. Szücs László ecdélgi riport ■ 2008. JANUÁR 10.________Lapzárta _

Next