Erdővidék, 1913 (11. évfolyam, 7-49. szám)
1913-02-18 / 7. szám
' '’■-O 3b-ik Háftft, íéi£*el'ruk II. 7-ik szád* TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, TANÜGYI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. . Az „Erdővidéki Tanitó-Egyesület“ hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton-Előfizetési árak : Egész évre 8 kor., */a évre 4 kor., V* évre 2 kor. Egyes szám ára 20 fill. Felelős kei Dr. FÁBIÁNerkesztő. • Főmunitársak: Hegedűs Lajos LÁSZLÓ, Molnár Imre. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bossondai János könyvnyomdája, Garaton. Hirdetmények dija soronként 26 fil! Nyílttér sora 60 fill. Hirdetési és nyílttéri dijkelére fizetendők i „Erdönídék“ tárcája. HANGULAT. A szivemen átfut egy dallam, Mint kremonai hegedűn, Nem hallja senki, csak én Egyedül. A szobában csend, téli alkonyat, Az asztalon egy hervadó virág . . . Lüktető élet zsibong az utcán, Itt bent egy csendes, álmodó világ. Elpattan a húr . . . elvész a dallam, De érzem tüzét, varázserejét S valakinek halkan és észrevétlenül Elsugom nevét.Csergő Gábor: Nikomádius, az aranycsináló. (Folytatás és vése) Mit magyarázzuk sokáig a dolgot? Nikomédius mester az ódon, bástyás, alabárdokkal kopogós német városka templomában annak rendje és módja szerint oltárhoz vezette a bűbájos hajadont ... De azért meg kell adnunk: egy percig sem tántorodott el a megkezdett útjáról, mert rövid, de velős mézeshetek után újra hozzáfogott az aranyfőzéshez . . . II. Azon időben pedig az ódon, bástyás stb. német városkában XIX., vagyis egy híján huszadik Gotthold Bertram uralkodott aki a legélénkebben érdeklődött Nikomédius tudományos kísérletei iránt. A kegyes fejedelem ugyanis titokban azt az óhajt táplálta, hogy ha Nikomédius mester fölfedezése sikerül, ő is rendbe tudná hozni az állam — vagyis a saját kasszáját. (Végső szükség esetén kiapadta vonatra a mestert és majd kitüzesharapófogozzák belőle az aranycsinálás titkát.) A tudományok iránt nemesen érdeklődő fejedelem tehát sűrűn elküldötte kincstárnokát, Gundobold lovágót az aranycsinálóhoz, megtudakolandó, mennyire haladtak már a kísérletek, — magyarul azondy: mikor lesz már dohány? A válasz állandóan kedvezőtlen volt s Gundobold lovag már meg is unta volna, hogy egyre csak hiába járjon az aranyfőző nyakára, — ha nem legtöbbször a bájos Izaura fogadta volna őt, a tudós gyönyörűséges felesége. Gundobold lovag pedig a legbélcegebb legény volt nemcsak a fejedelemség hadseregében amivel ugyan,nem sok lett volna mondva —, de az egész Középeurópában is; természetes tehát, hogy tudakozódását a fiatal menyecske mindig igen szivesen fogadta . . . S míg az ősz Nikomédiás mestersokszor bezárkózott denevéres tornyába, melynek ablakai kísértetiesen világítottak az éjbe, azalatt a tudományok iránt érdeklődő fiatalok odalenn a csalogánydalos kertben sokszor hajnalig lesték a búvárkodásának eredményét . . . Egyszer azonban — hallga csak — mivel lepte meg kedves nejét Nikomédiás mester ? — Szivecském ! — mondá neki egy szép reggel, amikor megpiszkálta a halika-i s egész éjszakai fáradozása jutalmául nem talált ott egyebet, mint hitvány salakot, a Sybilla könyveire mondom, meguntam már ezt az utálatos kotyvasztást! Bajlódjon az aranyfőzéssel, aki akar, de én ezentúl csak a szerelemnek fogok élni: neked, édes gálám, bocskám . . . Nikomédiás mester el volt rá készülve, hogy bájos feleségecskéje örömrepesve veszi tudomásul ezt az ő elhatározását, a nyakába borul érte , ezentúl olyan szerelmes boldogságban élnek, aminkre a legöregebb gerlncék sem emlékeznek. Képzelhetjük tehát a meglepetését, amikor látta, hogy gyönyörű hitvese zordonul összeráncolja szemöldökét és még zordonabbul megcsóválja a fejét: — Szégyellem magamat, Nikoméd, igazán szégyellem. Nem sül ki a szemed, „hogy te, a tudomány fölkent bajnoka, ilyent mondasz? Az örök dicsőségnek akartál élni s most olyan élutat akarsz választani, aminő a legközönségesebb finiszteré? Pihá! . . . Nikomédiás mesternek majd leesett az álla a csodálkozástól. — Hát mit csináljak? Továbbra piszkáljam a hamut a laboratóriumban? — Igenis, piszkáld addig, mig nem találsz alatta aranyat. Élj a hivatásodnak tántoríthatatlanul tovább. Zárkóz be aranycsináló tornyodba és ne törődj semmi mással a világon. Nikomédiust egészen föllelkesítették a nagy fölfedezésért lelkesedő nejének e buzdító szavai. — Angyal vagy! — kiáltott elragadtatva. — Úgy fogok cselekedni, ahogy mondod. III. Nikomédius mester nagyszabású nekibuzdulással fogott aznap este munkához, behúzódván titokzatos és füstös tornyába, lókoponyái, denevérei, kígyói és egyéb hangulatkeltő kellékei közé. Beletemetkezett a Sybillák könyvébe, két tenyerébe borítván a fejét, úgy hogy majd berepedtek a halántékai; a tűzhelyén pedig akkora máglyát rakott, mintha nem is aranyat főzni, hanem ökröt sütni akarna. Gundobold lovag aznap este is eljött tudakozódni s a menyecskével — s a homályba borult kertből, egy terebélyes fa alá rejtőzve — izgatottan lesték. K ezéhely vasurai a székelysepeni E szavakkal hunyta örök álomra egy pátriárka-kort ért aggastyán elfáradt szempilláit. Szívének utolsó dobbanása is e forró kívánságban merült el. Borszéky Soma bátyánk, a szelid lelkű, nemesen gondolkozó férfi hagyta hátra nekünk, igaz hitű székelyeknek e végső óhajtását: Székely vasutat a székelységnek ! Van e becsületes gondolkozása, e földhözragadt szegény népet lelkéből szerető honfi, aki ezt a szállóigévé vált, vérbeli székely kívánságot, ezt ,a nemzet mentő gondolatot felfogni, annak minél előbbi megvalósításáért legalább egy lépést tenni nem kivárnia? — Alig hisszük, sőt merjük állítani: nincs! Hiszen a székelyységnek, a magyar haza keleti védőbástyájának tényleg mai napig sincs vasútja. Nincs vasútja, mert ami van, az nem a' javára szolgál, hanem végeredményeképp teljes pusztulását, elszegényedését hozza magával. Isten csodája, hog’ még él e nép és mindnyájan itt nem hagytuk ezt a siralomvölgyet, hol napról-napra pusztulunk s mint oldott kéve hull szét fajunk, nemzetünk! Az elkeseredés, a reményvesztettség érzete nélkül nem szólhatunk a Székelyföld e siralmas vasuttalanságáról. Csak egy pillantást kell vetni a vasúti térképre és azonnal meglátja a szakértő szeme azt a soha meg nem bocsátható, égbekiáltó hiúst, melyet a székelység háttérbe szorítására annak idején elkövettek. El sem hiszi az, aki ezen a vidéken nem járt, hogy Kolozsvárról , egész Erdélyt megkerülve, csak Brassó felé utazva lehet Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda városokat mint megyei székhelyeket megközelíteni, sőt Kolozsvárról a szomszéd Marosvásárhelyre utaztunkban előbb Kocsárdra kell mennünk, hogy innen visszafele Marosvásárhelyre, a Székelyföld téj városába eljuthassunk; viszont Segesvárra kell kerülni, hogy Székelyudvarhely, a Székelyföld e természetes központja elérhető legyen. Ilyen kerülő utak és ellenséges, érzülettel épített vasútvonalakkal nézták agyon a szegény székely népet, mely kereskedelmi üzletei és így megélhetési módjai kutatása közben, a mostani vasutak használatának kényszere alatt, útiköltségekre körjtette el a piacra vitt árucikkeinek csaknem teljes értékét. Ez magyarázza meg a kivándor-lás okait, — Írja Borszék)7 bátyánk. És ez így is van. Ezt letagadni nem lehet. Bizonyítják a csalhatatlan számok. íme: '^^'ivoviz.sNăi tol Marosvásárhelyig iU távolság most 119 kilométer’, — Borszék 7 terve szerint székely vasúton lenne 83 kilométer. Székelyudvarhelytől Marosvásárhelyig a távolság most 213 kilométer, — lenne 81 km. . ! Székelyudvarhely és Csíkszereda közt a távolság most 294 km., Szentegyházasújfalu felé lenne 50 km. Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy között a távolság most 191 km., a Homoródvölgyön Bárót, Málnás felé lenne 92 km. Sepsiszentgyörgytől a magyar országhatárig Uzon felé nincs vasút. Ezt Uzon felé 52 km., Borosnyó felé 37 km. hosszú székely vasúttal át lehetne szelni. E számok kétségtelenül igazolják nemzeti veszedelmünket, mely elvette népünk munkakedvét s kiüldözte és üldözi szeretett hazájából a székelyt. Aki a kivándorlást megszüntetsz a székelyt i U Zumu hazájában megtartani és e keleti bástyát erősíteni akarja, annak őszinte szívből s teljes lelkesedéssel, szünet nélkül követelnie kell a székely vasutata székelységnek! Ez segíthet egyedül még rajtunk; ez hozza meg népünk vidámságát, éleszti munkakedvét és ápolja a székely testvéri összetartás mindennél fontosabb nemzeti jelentőségét. Mert hiszen ha látja e nép, hogy Székelyudvarhelyről 1 óra 23 percnyi (lár matt a "mariévasarhelyi .neCivTP" sálra elmehet és délig visszajöhet; ha tapasztalni fogja, hogy Székelyudvarhelyről Sepsiszentgyörgyöt 1 */, óra alatt székely vasúton megjárhatja és viszont ha lehetővé tesszük, hogy Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósről, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről a nép legrövidebb után, olcsó viteldíj mellett napról napra, sőt úgyszólva óráról órára érintkezhessék; a Székelyföld továbbra is oly erős, bevehetetlen vára lesz a magyar nemzetnek, amelynek sziklaszilárdságán semmi veszély golyója át nem hatolhat. Akik e dicső művet, ezt a zűrökre szóló nagy alkotást véghezviszik; akik e remek, e monumentális épülethez csak egy téglányival is hozzájárulnak, — azok a nemzet örökké ragyogó templomát segítik fölemelni- azok méltóvá teszik magukat a költő igéire: !. hui ftUpimk romborulnak,'*'Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket." E hó 14-én Caik és Udvarhelyvármegyék együttes küldöttsége fog tisztelegni Beöthy László kereskedelemügyi miniszternél. Kérni fogják a székely vasutak kiépítését és elsősorban a Székelyudvarhely— Csíkszeredái, már törvénybe iktatott vonal építésének haladéktalan végrehajtását.