Erdővidéki Hirlap, 1935 (11. évfolyam, 1-45. szám)
1935-01-06 / 1. szám
tiJEVRE.J r' • a székelység, melynek részére a párisi egyezmény kulturális autonómiát biztosított, immár az impériumváltozás tizenhetedik évébe lépett. Az a bánásmód, melyben kulturális téren a mindenkori kormányok által részesült, semmiféleképen sem kongruens azzal az elvvel, amit kulturális autonómiának lehet nevezni. Sőt ! A kulturzóna létesítésével és az állami iskolák építtetésének erőszakolásával épen ellenkezője történik annak, amit várhattunk volna a mindenkori kormányzattól. Kettőzött sérelem ez a további tény, hogy a székelyföldi iskolák teletömettek magyarul nem tudó tanítókkal, akik dupla fizetéssel a gyerekeinket se magyarul, se románul, se ír.i, se olvasni nem tudják megtanítani. Ne is beszéljünk az egyéb elemi ismeretek elsajátításának lehetetlenségéről. Ez a simpla tényállás, amit senki le se tagadhat. A kulturzóna létesítése a székelyföldön és a határszéli magyarok lakta vidékeken azt a bevallott célt szolgálja, hogy az elmagyarosodott és elszékelyesedett románságot visszavigyék anyanyelvükhöz. Ez a célkitűzés segédeszközöket nyer a névelemzés sokszor erőszakos módszerein felül abban is, hogy vallási térítések is történnek olyanoknál is megkísérelvén ezt, akik több évtizedes, sőt évszázados múlttal bíró családjukban mindig azt a vallást követték, melytől most eltéríteni szándéznak a kulturzónás terület hatalmi exponensei, nem mulasztván el esetenként a közigazgatási szelíd és „más“ nyomás minden lehető eszközeit sem felhasználni. Legutóbb már a felekezeti magyar tannyelvű oktatás tanerői és a még elvétve megmaradt állami magyar tanítók ellen indult ostrom és a nyelvvizsgák révén oly nagy pusztítása következett be a tanerők számának, akik magyar nyelven voltak és pillanatnyilag meg vannak hivatva gyermekeinket tanítani, hogy kétségessé vált minden lehetőség, hogy velünk született kultúránkat abban a terjedelemben tudjuk fentartani, melyben jogunk van nemcsak emberileg, hanem a békeszerződések szellemében is, nem is beszélve a székelység részére biztosított azon további jogról, melyet a szászokkal együtt a kulturális autonómia nevével éhezhetünk ki és amely azt jelentené valójában, hogy az állam pénzén, de saját kulturális szervezetünk útján folytassuk úgy az elemi, mint a közép és felső iskolában anyanyelvünkön az oktatást és az iskolákon túli mindeneket magában foglaló kulturális tevékenységet az államhatalom legfőbb ellenőrzési joga és az állam törvényeinek tiszteletben tartása mellett. Egész természetesen arról is gondoskodva, hogy az iskolában oly mértékben tanítassék az állam nyelve, hogy azt minden tanuló elsajátíthassa legalább is a középiskolák négy alsó osztályának elvégzése kapcsán, de már esetleg az elemi oktatás hat osztályának elvégzésével is, ha arra egyáltalán van képessége. Nem késhetik már semmilyen illetékes faktor részéről annak belátása, hogy a székely kulturális autonómia megvalósítása további halasztást nem tűrhet se az egyházak, se az államhatalom részéről. Mindennek azonban a megvalósításához erő és összetartás, nemkülönben kölcsönös megértés is kell. Amíg külpolitikai események ürügye alatt egyfelől nem merjük előhozni e jogos kívánságunk pontos tervezetét, másfelől a többségi nép politikai vezetői is a politikai atmosféra kedvezőtlen voltát hangsúlyozva, hessegetik el ily irányú politikai akarásunkat, addig csak a mostani elnyomottságunk érzetével éltérve és elmerülés előtt állva a terhes iskolafentartó költségek miatt anyagilag is, csak a sopánkodás, marad további foghúzásunk. Tizenhat súlyos esztendő viharai és csendes, de a pártunkat mosó politikai és kulturális tevékenységek kevesbbítik állandóan erőinket.. Akadnak ma is, akik a magyar párt vezetőségét okolják minden sikertelenségért. Nem akarják belátni, hogy elsősorban a saját összetartásunk hiánya bátorítja fel a túlzó román vezetőket s főleg a román nemzethez tartozó sovinistákat, hogy csak tovább nyomjanak és éreztessék velünk Isten tudja hányadrangu állampolgárságunkat, sokszor éppen legközvetlenebbül fellettünk álló egyének útján. Térjenek meg az egyéni érvényesüléseket mindennél előbb helyezők. Csatlatkozzanak szoros falanxba a magyarság vezetőivel még akkor is, ha eddigi sorsunk a magyarság részéről a bizalmatlanság volt is velük szemben. Mert mindenkire szükségünk van. Nincs senki, akit nélkülözhetne a magyarság egyetemes érdekének szolgálata. Ha van harcolni való magunk között, azt végezzük el belül. De az új esztendő hozza meg nekünk mindnyájunk egybefogását. Talán akkor eredményesebb lesz küzdelmünk. Ez legyen az újév első cselekedete velünk. Dr. Molnár Dénes: Magyarország és az utódállamok közeledése. Érdekes hírek jelentek meg a múlt hét végén a francia lapokban. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy külön egyezményt fognak egymással kötni Olaszország, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország, biztosítva egymás függetlenségét s kötelezettséget vállalva arra is, hogy egymás belügyeibe nem avatkoznak és egymást meg nem támadják. A határok kérdéséről nem szól a krónika. Mindenesetre érdekes már maga a hír is, amely a háború óta először ítéli lehetségesnek, hogy Magyarország az utódállamokkal politikai szövetséget kössön. Magától értetődő, hogy egy ilyen egyezmény aláírása lényegesen megkönnyítené az általános európai helyzetet. Fizessük be az adókat. A pénzügyminiszter szigorú utasításokat adott az adóbehajtó közegeknek, amely utasításában azt mondja, hogy azokat az adókat, amelyeket a végrehajtó közegek az év végéig be nem hajtanak, a mulasztó közegek terhére írják elő megfizetés végett. Senki se csodálkozzék azon, ha a behajtó közegek szigorúak és mindent elkövetnek az adók behajtása érdekében, mert hiszen a saját bőrükről van szó. C* •' Ő ' Baraolt, 1935. január 6. oz.i as K’anonivatal baraok, Égető Árpád könyvnyomdája. Minden a szerkesztőséget és kiadóhivatalt érdeklő küldemények ide cimzendők. — Kéziratokat nem adunk vissza