„Érted Vagyok”, 1998 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1998-02-01 / 1. szám
2 • 1998. február Tanulmány Rupert Lay Az eretnekségről Az eretnekek, keresztények az egyházon kívül Az eretnekek olyan emberek, akik föllépnek a valamely intézményen belül kifejlődött magától értetődőségek ellen, és így világokat változtatnak meg. Eretnek volt például Roger Bacon, Thomas Müntzer, Galileo Galilei, Charles Darwin, Karl Marx, Sigmund Freud, Pierre Teilluird de Chardin. Valamennyiükben közös, hogy a hivatalos katolikus egyház üldözte őket, mivel megkérdőjelezték annak magától értetődőségeit. Az is közös mindnyájukban, hogy nemcsak a hivatalos gondolkodást változtatták meg, hanem az egyházit is. Annak az ellenségességnek az alapja, amelyet egyesek kifejlesztenek valamely társadalmi rendszerrel szemben, nem ritkán valamilyen lelkiismereti ítéletben rejlik, amint az eretlékek példája is mutatja. Ennek pedig objektív oka van. Az intézmények létüknél fogva amorálisak: kizárólag az önfenntartás és a terjeszkedés fontos számukra; csak akkor állnak elő egy látszatmorállal, ha az önfenntartás és a terjeszkedés véletlenül társadalmi szerződéssel realizálható. Ez a látszatmorál semmilyen morális normának nem elkötelezettje, hanem csupán a két endogén, rendszeren belüli normának . Cselekedj és dönts úgy, hogy cselekvésed és döntésed biztosítsa az intézmény fennmaradását, és az kiterjeszthesse befolyását. Az eretnekségnek hosszú története van. 1143-ban furcsa történés kezdődött Európában. A Balkán felől szélsebesen terjedt egy új mozgalom. Vándorprédikátorok vonultak keresztül az országokon, s aszketikus életüket minden személyes tulajdonnak ellentmondva élték. Tanításuk egyszerű volt és könnnyen érthető. Megmagyarázott valamit, amire a szervezett kereszténység csak elégtelen választ tudott adni: a rossz létezését. Az ördög, az Ószövetség gonosz Istene állandó harcban áll az Újszövetség jó Istenével és annak angyalával, a názáreti Jézussal. Csak az tiszta, csak az üdvözölhet, aki Jézus szigorú követésével, abszolút szegénységben és teljes lemondásban a jó Isten mellé áll. A vándorprédikátorok katharoknak, tisztáknak nevezték magukat. A szó alakváltozásai nyomán ebből lett a 13. század óta a német „Ketzer”, „eretnek” kifejezés, amely először nem szitok volt, hanem azoknak az embereknek a neve, akik a keresztény világ legszélső perifériáin megpróbálták szó szerint megélni Jézus üzenetét. Magától értetődik, hogy a hivatalos egyház keményen és hatékonyan reagált. Képviselői számára egyáltalán nem volt különösebben fontos a radikális szegénység és az önmegtagadás, és aggódtak amiatt, hogy mindenekelőtt a katolikus laikusok pártoltak át az új tanhoz és váltak eretnekké. Bizonyos huzavona után a hivatalos egyház egyfelől engedélyezte egy olyan rendnek a megalapítását, amely a szegénységet is megkövetelte tagjaitól, de ettől a szegénységtől nem tette függővé a püspökök és pápák üdvösségét is. Másfelől e rend kifejezett célja volt, hogy eltakarítsa a világból a katharokat és az általuk kiváltott botrányt. Becsületére válik ennek a rendnek (a dominikánusoknak), hogy humánusabb eszközöket alkalmazott, mint a hivatalos egyház: prédikációval próbálta meg elérni célját, míg az utóbbi tűzzel és vassal, tehát keresztes háborúkkal. A kettő együtt lényegileg meghozta a kívánt sikert: 1330-ig még tartották magukat kis csoportok Franciaország déli részén, 1142-ig pedig szerény közösségek Szicíliában és Dél- Itáliában. Aztán eltűnt a kísértet. Csak egy név maradt meg: katharok — tiszták. Az európai középkor legnagyobb keresztény szektájának kitüntető elnevezése az anyaegyházban szidalmazó szóvá lett, amely a herezistől a hitetlenségig terjedő palettát takarja. A szó bármely jelentéstani jelentésénél fontosabb azonban érzelmi jelentősége. Az eretnekek olyan emberek, akiket az egyház támogatásával, sőt az egyház fölszólítására szabad gyűlölni, megvetni, rágalmazni, gyötörni, megkínozni és megölni. Ebben a tanulmányban azonban másképp akarom használni az „eretnek” szót. Azokat az embereket jelölöm vele, akik a periférián, az ideológiai központtól messze távol állva olyan új válaszokat követelnek, amelyek kényelmetlenek, aggodalmat keltőek és nem felelnek meg az általános magától értetődőségeknek. Aki azonban magától értetődőségeket kérdőjelez meg, az fenyegetően hat, szorongást kelt. Ma a társadalomfilozófiából és a tudományelméletből tudjuk, hogyan jönnek létre az ilyen magától értetődőségek, és hogy ritkán van közük a realitáshoz, annál több viszont az előítéletekhez. Ne feledjük azt se, hogy a biztonság megőrzése minden korban sokkal erősebben motiválta az embereket, mint az igazság megismerése, és ez így van ma is. Sokkal inkább az érvényes, hogy az igazság keresése szinte mindig a biztonság megerősítését célzó technikává deformálódik. Az eretnekek pedig elefántként csörtetnek a biztonság és a magától értetődőségek porcelánboltjában, holott az emberek megszokták, hogy ott megvásárolhatják a válaszokat egziszteniális kérdéseikre. És ez megbocsáthatatlan. Eretnekek számára nincs bocsánat. Hogyan és mi célból gyártják az Az eretnekek életfontosságúak ama társadalom számára, amelyik nem akar önmagában megmerevedni, vagy visszavonulni az önelégültség gettójába. A keresztény eretnekek ezen túl még egy fontos feladatot vállalnak: azt kérdezik az ideológiai központtól, vajon éli-e meg a jézusi üzenetet. Ez a kérdés kellemetlen , és mégis föl kell tenni abban a világban, ahol az embereknek inkább a biztonság és a kényelem jár a fejükben, mintsem Jézus tanítása és élete. Sok eretnek arra tesz kísérletet, hogy ismét a maga eredetiségében értse meg a jézusi üzenetet, minden olyan díszítéstől és felpuhítási tendenciától mentesen, amelyet az évszázadok során kevertek hozzá az emberek, egyrészt hogy kereszténynek nevezhessék magukat, másrészt hogy nyugalmukban ne igen zavarják őket. A jézusi üzenet azonban kifejezetten zavaró — hasonlóan ahhoz, ahogyan eretnekeket? zavaró volt az Ószövetség prófétáinak üzenete, akikkel polgártársaik általában egészen hasonlóan bántak ahhoz, ahogyan a keresztények szoktak bánni az eretnekeikkel. Elűzték, kiközösítették, elégették, sziklákról taszították le őket. Olykor azonban (ritkán!) néhány ember megtért a prófétai szóra — ezek azonban többnyire a pogányok közül kerültek ki. Az eretnekek olyan emberek, akik Jézus üzenete kedvéért készek — gyakran nagy lelki és vallási erővel — átélni a kívül levés, az integrálatlanság, a megtámadottság pozícióját. Olyan emberek tehát, akik nélkül az „igazhitű központ” sem képes élni (a központ mindig igazhitű, bármilyen zagyvaságot legyen is képes elfogadni, képviselni és védelmezni egy önmagának elégséges kommunikáció). Mert hogy hol a központ, azt csak a periféria felől lehet meghatározni. Csak egy körtér-