„Érted Vagyok”, 1999 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1999-02-01 / 1. szám

Születésnapi köszöntő extedvagyisj* 1999. február • A jóság csak azt tartja méltónak, ha az ember szeretetre talál. Minden ember hisz valamiben. Ne­vezzük ezt fides generalis-nak. Minden ember hisz valami sajátosban, ami csak az ő népének, vallásának vagy éppen személyiségének a sajátja. Nevezzük ezt fides specialis-nak. És végül min­den ember hisz abban, hogy őt meg kell becsülni és szeretni kell. Ugyan­akkor bölcsen tudja, hogy ez meg nem valósulhat, ha kivétel nélkül minden ember — és ezek között ő is — be nem áll azok sorába, akik szeretik em­bertársaikat. Nevezzük ezt a harmadik­féle hitet fides universalis-nak. A hit­nek erről a harmadik fajtájáról beszél az emberi lelkiismeret. És ezzel a har­madik fajtájú hittel van teljes harmó­niában az evangélium, amikor Jézus így beszél: „Mindazt tehát, amit akar­nátok, hogy tegyenek veletek az em­berek, ti is tegyétek nekik ugyanúgy”. És ebben látja Jézus a tórának is a lényegét, mert szavait így folytatja: „eb­ben áll a törvény és a próféták”. „Tör­vény és próféták” — így nevezik a zsidók azt, amit mi ószövetségi szent­írásnak mondunk. S amikor Jézus ugyanezt rövidebben mondja — Sze­resd felebarátodat, mint tenmagadat! —, akkor csak idézi Mózes III. könyvét (19,18). Isten egyetlen szövetsége Hát ez volt kezdetben, és ezt akarta Isten a múltban, és ezt kívánja tőlünk a jelenben. És ennek a teljes megva­lósítására adta nekünk feladatként az előttünk álló jövőt. És ez adja a Szö­vetség tartalmát. Miféle szövetségét? Isten szövetségét az emberrel és ember szövetségét az Istennel. Melyiket? Az ősit, amelyet a teremtés hajnalán kötött az emberrel? A régit, az őt, amelyet a Sínai-hegyen kötött, amikor átadta Mó­zesnek a két kőtáblán a tízparancsola­tot? Az újat, amelyet az utolsó vacso­rán kötött meg tanítványaival, hogy azok soha ne feledjék őt és amit ta­nított nekik? Melyiket? Testvéreim, én azt gondolom, hogy Istennek csak egyetlen szövetsége van. Egyetlen és változatlan, mert Ő Maga sohasem változik, csak él és szeret mindörökkön örökké. Az Ő szövetsé­ge, akár a teremtés hajnalán, akár a Sínai-hegyen, akár az utolsó vacsora termében, mindig örök szövetség, ame­lyet az idő tengelyén újra és újra fel­kínál az embernek. Ugyanazt a szövet­séget, mert Istennek ez az egyetlen és örök szövetsége kiolvasható az emberi természet nem kézzel írt, hanem Isten­től alkotott valóságából, a Sínai-hegyi törvényhozásból és a Hegyi beszédből egyaránt. Szövetség újítás van az Isten részéről, szövetségfelmondás soha sincs. Kell-e ezt igazolnom? Ha kell, hát teszem. Szenvedése előtt Jézus a tanítványokkal széder­ estet ül. Vallá­sának előírása szerint elfogyasztja az Egyiptomból kimenekülés emlékére a kivonulási bárányt. Ennek a vacsorá­nak a maradékából veszi fel az asztal­ról a kovásztalan kenyeret és a boros poharat, s mondja az utóbbiról, hogy az az ő vére, a szövetség vére, s hogy a szövetségnek hűséges megőrzéseként ontja ki vérét tanítványaiért és minden emberért. S amikor felszólítja tanítvá­nyait, akikkel együtt ült széder-estet, hogy majd ők is tegyék azt, amit most Tőle láttak, akkor ennyit mond: „Te­gyétek ezt az én emlékezetemre!” Ezt mondja, nem pedig ezt. Ezután a hús­véti bárány elfogyasztása helyett tegyé­tek majd ezt és ezt. Mert Isten nem tartozik egyetlen néphez sem. A zsi­dóhoz sem. A keresztényhez sem. Isten az emberhez tartozik. Ahhoz az em­berhez, aki szeretetre lett és szeret. És nem tartozik ahhoz, aki nem szeret. Másképpen is mondhatom: Isten nem tartozik egyetlen fajhoz, nemzethez, osztályhoz sem. Ellenkezőleg: nekünk kell mindannyiunknak Hozzá tartoz­nunk... a szeretet magatartása, szerete­tünk által. Miért lett ember és keresztre feszített ember az Isten ? Nem szertartás-csere céljából lett az Isten emberré. Az inkarnáció Isten vég­telen szeretetének mindenekfeletti megnyilvánulása. Az egyetlen szövet­ség, a nagy isteni terv megvalósulása érdekében az Isten — aki önnön min­tájára teremti meg az embert, hogy az képes legyen teljesíteni rendeltetését, hogy a szeretet által olyan legyen, mint az Isten —, ez az Isten erre a terem­tésben megnyilvánuló jóságára rátesz még egy lapáttal. Maga jön el és ölt emberi testet, hogy emberként ő maga mutassa meg és be nekünk, hogyan kell járnunk a szövetségi hűség útját... ha kell, egészen a Golgotáig. Ha kell, ha az ember, aki nem akar szeretni, odaparancsolja ezt az embertársát, aki hűséges a szövetséghez, hűséges és en­nek folytán csak él és szeret... miként az Isten, aki úgyszintén csak él és sze­ret. És itt, ezen a ponton valamit nagyon egyértelműen kell elmondanom. Az Atya nem dolgozott be a Fiú-gyilko­­sosn­ak, s a Fiú-gyilkosok nem dolgoz­tak be az Atyának. Isten nem haragu­dott meg az emberre, és Isten nem taszította el magától az embert. Sem Ádám vétke miatt és után, sem senki másnak a vétke miatt és után. A bűnnel az ember löki el magát Istentől, de Isten sohasem lök el minket magától. Isten olyan, mint a tékozló fiú apja. Szereti nem tékozló fiát és szereti té­kozló fiát, és hazavárj­a őt az atyai házba. S hogy amikor hazajön, miként bánik vele az Istent példázó atya — azt az evangéliumok ismerőinek nem kell elmondanom. Isten nem sértődik meg. Még kevésbé várja, hogy ember­vérrel, isten vér ontásával engeszteljék ki alig oltható haragját. Isten nem a vérontás Istene. „Ő nem az a véres Isten, az a véres Isten nincsen. Kard ha csőb­en, vér ha csobban, csak az ember vétkes abban” — mondj­a a leg­emberibb, a legjézusibb magyar költő, Babits Mihály. Isten utánamegy az el­­tévelyedett báránynak és hazaviszi, ha az engedi. Jézus a szeretet örök világából, a Szeretet első és örök­ időtlen köréből jött. S ha feltesszük a kérdést, hogy MIÉRT JÖTT?, erre sincsen más vá­lasz, csak ez: szeretet okán jött és sze­retet céljából jött. Hogy megmutassa nekünk, hogyan kell az „istenarczá­­nak” megteremtett emberhez méltó módon viselkednünk. S ha feltesszük a kérdést, hogy miért lett keresztre fe­szített emberré, erre sincsen más fele­let, csak az, hogy aki nagyon szeret, az a Golgota-halált, a halálok halálát is elvállalja, hogy hűséges maradjon a szeretethez, és a csak-szeretethez. Nem utópia, hanem elpídia - avagy az írástudók árulása Hogy kicsoda és micsoda az Isten, hogy kicsoda és micsoda a nagybetűs Szeretet, ill. a kisbetűs szeretet, hogy kicsoda és micsoda az az ember, akit Isten a második körben önnönmagával érint meg, miként Ádámot érinti ujjá­­val Michelangelo freskóján — erről talán a legtöbbet az az állítás mond el, amely egykor elhangzott az ajkán annak, aki Isten is volt és ember is volt egy személyben. Ez volt az a mon­dat: Hatalmam van odaadni az élete­met! Azt az embert, aki ezt a mondatot elkezdi: Hatalmam van..., de így foly­tatja: megvédem magamat, másokat, megbüntetni, bebörtönözni, felakaszta­ni közbűntényeseket vagy a velem szemben álló politikai elgondolások képviselőit... ezt az embert nem érin­tette meg Isten ujja, élete és szeretet­­lényege. Nem érintette meg még akkor sem, ha a különféle vallások mint a maguk szentjét, misztikusát állítanák be arcképcsarnokukba. Amikor a keresztény múlt vagy jelen szembesül a Hegyi beszéd Jézusával, akkor rendre mellébeszélés következik, s előbb utóbb elhangzik ez a szó: utó­pia. Magyarul: nincs hely másutt, mint a mennyországban, mint a transzcen­denciában a Szeretet avagy az Isten Országának a megvalósulására. Azaz Isten hiába érintette meg a szeretet Szent Lelkével a második körben az embert, az ember itt a földön csak a jusztíciának a szolgálatára képes, amely rendőr-csendőr, fegyver-hadse­reg nélkül nem lehet hatékony. Azaz a keresztény is csak arra lehet képes, amire a Jézus­ előtti múlt képes volt: államhatalmat csinálni, amely tudvalé­vően erőszakra épül. Már Ádám sem volt képes belesimulni Isten koncepci­ójába, Ádám után még kevésbé va­gyunk képesek a szeretetre, mert az ő bűne mindannyiunkat megrontott. Min­dez annyit jelent, hogy hiába van első szeretet-kör, hiába van második szere­­tet-kör, a harmadik szeretet-kör már semmiképpen sem lehetséges. Isten fu­ser munkát végzett. Isten átadotában

Next