Esti Hírlap, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-10 / 291. szám
Kiállítás a helyszínen Bútor • Házgyári szoba méretre • Lakás vagy otthon • Változó igények Hosszú éveken át tették gyanakvóvá az embert az újonnan tervezett cikkek kiállításai. A belépő vendé® első kérdése, már megszokásból is: „ Lehet-e mindezt kapni és fia igen, mikor?” Magunk is ezzel a szokvány kérdéssel torpantunk meg, a tegnapi k kiállításmegnyitáson, a Bacsó Béla úti új bútorbemutató terem , szép berendezései láttán. A kiállítás rendezői egyelőre, óvatosan nem a nagyközönségnek, hanem csupán a szakmának és a kereskedelemnek rendezték meg az 1966-ban tervezett és elfogadott bútorok, lakástextíliák, kerámiák és más lakásművészeti tárgyak válogatását. Vonzó és elegáns kis szobaberendezés nyitja a sort, Hetzendorfer László fekete műbőr bevonatú praktikus terve, a tervező pontosan a házgyári szobák méretére dolgozta ki a tervet, s az elég szűk helyet példás gazdaságossággal, de mégis levegősen használta ki. A bútorelemek ugyanebben a térben még sok más módon is összerakhatók. Garnitúraelmélet : aki nem házgyári lakáshoz vesz bútort? Vagy akinek csak egy-egy darabja, mondjuk, a praktikus toalettasztalkára (ha lecsukom a tükröt: íróasztal) vagy telefonállványra (zsámollyal egybeépítve) van szüksége, illetve pénze — ugyan megveheti-e külön? Régi panasz, hogy a kereskedelem és az ipar még mindig nem szabadult meg az óvatoskodó ,„garrnitúraelmélet”-től, s szeretne mindent „egy. tagban" eladni. . Kosztolgiával___.tpheggtk a tervezők azt a belga kereskedőt, aki Pesten vásárolva rámutatott a modern konyhaberendezés egyes elemeire. ..Ebből kétszázat kérek, ebből nyolcszázat, ebből, mondjuk, háromszázat ..Ha tévedett, elszámolta magát — a legközelebbi rendelésnél korrigálja az arányt. A mi kereskedelmünktől ma még távoli az ilyen könnyedség. Ma még. Azon a tanácskozáson, amelyet az Iparművészeti Tanács rendezésében tegnap tartottak a lakáskultúra problémáiról az építészek, tervezőművészek, az ipar és a kereskedelem képviselői, sok szó esett arról, hogyan alakulnak a dolgok az új gazdasági mechanizmus bevezetésével. Hogyan alakítja majd át a tervezés, az ipar, a kereskedelem munkáját a piac, a fogyasztói igények nagyobb respektálása, a verseny megjelenése. Voltak, akik aggódtak egy kicsit Ha csak a piac, a kereslet lesz ,majd az irányadó, nem nyomul-e vissza a forgalomba a már kiszorított giccs? Nem szll-e elő, a reformra, az újra Hivatkozva a régi, a konzervatív ízlés? Építőszekrény A tanácskozáson (s reméljük majd a gyakorlatban is) tervező és kereskedő egyetértett abban, hogy ezt nem szabad engedni, s hogy az ediginél erőteljesebb kedvcsináló propagandával és ízlésneveléssel kell beavatkozni a piac alakulásába, még jobban népszerűsíteni a szépet. Ezeket a házgyári szobákat például már újév után kiviszik a lágymányosi lakótelep üres lakásaiba és a helyszínen kiállítást rendeznek belőlük. Mindahhoz, amit a tanácskozás szóban, felvetett, jó illusztrációval szolgált a kiállítás. A konferencia építészelőadója szólít például arról, hogy a család növekedésével vagy apadásával folytonosan változik a lakás iránti igény. S az illusztráció: Moess Tibor és Hornicsek Klára „építőszekrény”-elvű bútorai, kávészín műbőr bevonatú matracainak száma a növekvő gyerek méretei szerint bővíthető (addig is, míg az „építőszekrény’ ’ lakást, a kitolható falakat is fel nem találják ...). A másik építészi megállapítás, amit feljegyeztünk: lakás és otthon fogalma nem feltétlenül azonos. Otthonná csak a benne lakó ember egyénisége teszi a lakást. A vevő választ Nos, az idei lakásművészeti tervek változatossága erre is választ ad. Az új gazdaságvezetési módszerek bevezetése meghozza tán azt a világot, amikor a vevő a boltban kiválasztott bútort kedve szerinti színű tumírból, bútorszövettel rendelheti meg, s azt szállítja majd lakására az előzékeny kereskedelem ... Fencsik Flóra Pesti Krónika Száz történet Tudom Illés Endréről, esténként K. Golyóstollal. Már régen leszokott a dohányzásról , de írás közben hiányzik a cigaretta. Van mindig kéznél két vadgesztenyéje, időnként leteszi a golyóstollat, ujjai közt forgatja a fényesbarna gesztenyéket. Játék — nikotinméreg helyett. De a játék jó rá: van idő gondolkozni. Amikor aztán a kép, a jelző, a mondat, a gondolat, kíséretével golyóstoll-érett lesz, leteszi a gesztenyéket, s születik az Írás a papíron, az írás, ez a halálosan komoly játék. Játék — mivel? A Száz történet két vaskos kötete (Magvető-kiadás) vall róla: emberekkel, felöltözött s meztelen lelkekkel, indulatokkal s lázakkal, a játék végén a mindig márványtömörségű történettel, amely — ahogy Thomas Mann kívánja — önmagát beszéli el. Egyik bírálója azt írja Illés most megjelent novellagyűjteményéről: igyekezett az írót rajtakapni! Min? A polgáriasságán. Hogy például negyvenöt előtti írásainak helyszíne: gellérthegyi villa, lóverseny, kastély stb. stb. Hogy stílusa irodalmias stb. stb. Kritikusi golyózápor az íróra. Aztán kiderül: a kritikus nem tudja megsebezni Illést. A jó írót védi művészetének páncélzata. Hiszen „a deklasszáltak világáról senki nem tud preparálni olyan tökéletes metszeteket, mint ő”, végül a kritikus is kénytelen ezt megállapítani s tudatásul venni. Egy pillanatra nézzünk most fel Illés Endre két kötete mellől. Beszéljünk a témákról, általánosságban. Nagyon vulgárisan, ha a témák a polgárság világába vezetnek el, rossz-e bármilyen írás? Persze, ha az író azt a világot dicsfénnyel hinti be, vagyis elsikkasztja a polgári világ igazi ábrázolatát, rosszat ír, mert nem mond igazat. De aki leleplezi azt a világot? Korrajzra, dokumentumokra szükség van — az irodalom végül múzeum is, ahol vitrin helyett mondatokban, fejezetekben tárul fel mindaz, ami az emberiség életében történt s történik. A Száz történetben, ahogy Illés mondja művéről, embereket és éveket próbált megidézni, elmúltakat és jelen időt, a jelenségek holdudvarával. A jelenségek holdudvara! Milyen kifaragottan pontos, éjszakában is fénylő kifejezés!Különben a mondat első része, a történetek dokumentális első részére utal, a múlt és jelen idézésére, de aztán egyúttal a, hogyanra is válaszol. Gondolom, a „jelenségek holdudvara” az, amit legelsőbben kell megkövetelni az igazi írástól. Gyökeresedjen el a téma, a gyökerek mutassák, honnan nőtt fel, milyen mélységből, milyen magasságig. Illésnek egyik nagy ereje, történetei mindig túlmutatnak a téma tárgyi részein. Legemlékezetesebb novellái közül való például az ítélet. A nyegle aranyifjú Pekry báró az országúton elgázol egy parasztkislányt. „A báró úr szabályosan akart megelőzni egy szénásszekeret, amikor — mondja a báró ügyvédje — a kislány kiugrott a szénésszekér mögül.” Érezni: a tárgyalóterem vérrel és hazugsággal telik meg. Hamis az orvosi bizonyítvány, amely szerint a kislány súlyos szívgyengeségbent szenvedett, s nem a gázolás, az ijedtség ölte meg. A bíró — régi időkben játszódik a történet — ezért is felmenti a gyilkos bárót. A fiatalúr és bandája a tárgyalóteremben elhangzott ítélet után nagy fekete autóba száll. Balaton-part, a befagyott tavon egy jégvitorlás küzd a mozdulatlansággal. A jégvitorlásban csinos, fehérkucsmás , nő. Pekryék ráhajtanak a jégre, hogy gáláns, úri módon segítsenek. A hatalmas túrakocsi gyengéden és mégis erőteljesen hozzáért a vitorláshoz , mintha átkarolta volna. Fut már messzire a vitorlás, a nagy kocsi alatt pedig megroppan a jég. „Egy hatalmas tábla úgy billent el alattuk, mint egy mélybe nyíló csapóajtó. Egyetlen pillanat alatt tűntek el.” Kell-e ennél több? Nekem a legkedvesebb, legszebb írás a Kettős kör, amely az apjáról szól. Szívszorongató írás. A fölényesen elegáns stiliszta, a lélekboncoló író, a leleplező, a hangtalanul ítélkező, a , nagyszerű portrérajzoló, ebben az írásában alázatosan meghajol az érzés előtt — hogyan szerette apját, ki nem mondott szavakkal —, ez a történet. Ebben az írásban sincs semmi szófölösleg, szűkszavú s egyértelmű, mint a halkuló pul- szusverés. A Száz történet emberek, jellemek, helyzetek, tájak, vidékek, fények, árnyékok tömören szép sorolása,izzó művészettel. S Illés Endrével évek során sok mindenről beszélgettünk, beszélt ő is, sokszor oldottan, nem azzal a tartózkodással, ahogy például hőseitől távol tartja magát. De amikor egy ízben a Kettős kört említettem (én is menynyire szerettem apámat), nem válaszolt semmit. Lehajtotta fejét. Bodó Béla im medián rá... Három megye a döntőben A Magyar Rádió egyik legnépszerűbb műsora, a Tiszán innen, Dunán túl megyék kizti .vetélkedő adöntőhöz érkezett Borágy. • Pest és Bács megye méri össze erejét holnap este. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Televízió is bekapcsolódik a küzdelembe, s négy kamerával ad helyszíni közvetítést Kecskemétről, Kaposvárról, Vácról és a Rádió VI- os stúdiójából — a rádió adásával egy időben. A győztes megye — a tervek szerint — a jövő év elején nemzetközi találkozón Ausztria és Csehszlovákia legjobb csapatával méri össze tudását. A külföldi megfigyelők már megérkeztek, s a zsűriben egy osztrák és egy csehszlo- vák rádiószakember is helyet foglal. Bartók-balett, Székelyfonó, Vérnász és Az ember tragédiája Bécsben Az osztrák főváros hagyományos ünnepi heteit jövőre a Duna menti népek jószomszédsága jegyében rendezik. A magyar művészet nagy arányokban vesz részt a gazdag négyhetes programban. A budapesti Állami Operaház Bartók balettjeivel és a Kékszakállú herceg várával, Kodály Székelyfonójával és Szokolay Sándor Vérász című zenedrámájával szerepel három este a Theater an der Wienben. A Burgtheater fesztivál premierje Az ember tragédiája lesz, Rudolf Henz új német fordításában. Az Akademie Theater és a kamarajátékok színpada egy-egy Molnár Ferenc-premiert rendez. Az Albertina nálunk bemutatott értékes képanyagának viszonzásaként mi kiállítjuk a Szépművészeti Múzeum grafikai mesterműveit. A XX. század múzeumában Derkovits-kiállítás nyílik. A berlini rádió szimfonikus zenekara vendégszereplésén Bartók Concertoját vezényli Lorin Maazel. A hangversenyek középpontjában Gustav Mahler életműve áll, aki előbb a budapesti, majd a bécsi Operaházat igazgatta a századforduló táján. Az ünnepi hetek alatt 12 hangversenyen hallhatja a császárváros közönsége a nagy Mahler-műveket Karl Böhm, Bruno Maderna, Wolfgang Sawallisch, Leonard Bernstein, Somogyi László, Hans Swarowsky, Melles Károly, Rafael Kubelik és Lorin Maazel vezényletével. A nemzetközi operafesztivál vendégeként három-három estén szerepel a Theater an der Wien, illetve a Volksoper színpadán a zágrábi és a prágai Operaház. „JÓL NÉZZE MEG“ — Jól nézze meg — mondja a mosolygó Ingmar Bergman, a világhírű svéd rendező annak a svéd kislánynak, aki tizenhatodmagával egy filmpályázaton díjat nyert. A díjhoz tartozott, hogy látogatást tehetnek a stúdióban, ahol most éppen új filmjét forgatja Bergman. (MTI Külföldi Képszolgálat) December 10. szombat KOSSUTH: 15.00: Hírek. — 15.05: Tánczene. — 16.00: Hétvége ... — Közben: 17.03: Hírek. — 17.38: Mascagni: Parasztbecsület. — 19.00: Esti Krónika. — 19.35: Juhász Gyula verseiből. — 19.30: Nemzetközi táncdalverseny. — Közben: kb. 20.40: Vidám percek. — Kb. 22.00: Hírek. — Kb. 22.15: Sporthíradó. — Kb. 22.30: Édentől nyugatra. — Kb. 23.00: Mindenki kedvére! — 24.00: Hírek. — 0.10: Tánczene. PETŐFI: 15.00: Közvetítés Frankfurtból. — Közben: 15.52: Petőfi Sándor verseiből. — 16.00: Hírek. —16.52: Az én könyvtáram. — 17.24: Virágénekek. — 17.50: Hírek. — 17.57: Hiúság vására. — 19.35: Világhírű hegedűművészek estje. — Közben: kb. 20.25: Esti Krónika. II. kiadás. — Kb. 21.30: Nyugati gondolkodók a marxizmusról. — Kb. 21.45: Magyar nóták. — 22.15: Látogatás Hajdú Henriknél. — 22.29: Jazz. — 22.45: Hangversenynaptár. — 23.00: Hírek. URH: 18.00: Hírek. — 18.30: Hanglemezparádé. — 19.00: Liszt késői zongoraművei. III. rész. — 19.46: Szimfonikus hangverseny. — 21.30: Otto Klemperer operafelvételeiből. — 22.31: Mendelssohn: Oktett. — 23.00: Hírek. December 11. vasárnap KOSSUTH: 6.00: Hírek. — 6.10: Kellemes vasárnapot! Zenés műsor. — Közben: 6.25: Hirdetőoszlop. — 7.30: Tessék, a mikrofon! — 8.00: Hírek. — 8.10: Don Carlos. — 8.55: Édes anyanyelvünk.. — 9.00: Rádiókomédia: A halhatatlanságpróba. — 10.04: A művelődéspolitikai rovat vendége: dr. Jóború Magda. — 10.18: vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.10: Népi zene. — 12.50: Egy korty tenger... — 13.00: Művészlemezek. — 13.55: A zongoraszólót a szerző játssza. —14.10: Pillantás a nagyvilágba. —14.31: Varázskeringő. — 15.00: Hírek. — 15.05: Időjárásjelentés. — 15.08: A Berlini Filharmonikus zenekar játszik. — 15.57: Családi körben, 2. rész. — 16.57: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek. — 17.05: Népdalcsokor. — 17.40: Legkedvesebb verseim. — 17.55: Új operafelvételeinkből. — 18.15: Tánczene. — 19.00: Hírek. — 19.10: Zenekari muzsika. — 20.00: Tiszán innen — Dunán túl... — 22.40: Két vonósnégyes. — 23.38: Népi zene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Nyina Pantyelejeva énekel. PETŐFI: 7.30: A római katolikus egyház félórája. — 8.00: Helmuth Walda orgonái. — 8.16: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 8.31: Miska bácsi lemezesládája. — 9.00: Házavatás. — 9.30: Operakalauz. — 10.30: Közvetítés az FTC—Bp. Vörös Meteor jégkorong-rangadóról. — 11.00: Közvetítés Berlinből, a Metropol Színházból. — Kb. 12.30: Író a függöny mögött. Irodalmi rejtvényműsor. — Kb. 12.45: Könnyűzene. — 13.01: A hét királyfi. Mese. — 13.47: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.03: Táskarádió. — 15.03: Ez is, az is 120 percben ... — 17.03: Bartók, Falun. — 17.15: Hegymászók a Hindukuszban. — 17.30: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. — 18.30: Nagy idők, nagy emberek. — 19.15: Mit hallunk a jövő héten? — 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Bergen! Fesztivál 1966. — 21.44: Bélyeggyűjtők klubja. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. Totóeredmények. 22.15: Tánczene. — 22.56: Ügetőverseny-eredmények. — 23.00: Hírek. URH: 18.00: Hírek. — 18.05: Hanglemezparádé. — 19.00: Verdi: Aida. — Közben: 20.37: Országjárás.— 22.07: Századunk kamarazenéjéből. — 23.00: Hírek. A TV MŰSORA SZOMBATON: 16.23: Zseb-tv. — 16.55: Nemzetközi mezőgazdasági magazin. — 17.15: Hírek. — 17.20: Remekművek a bécsi Albertinából. Kisfiún. — 17.35: Ifjúsági Filmklub. A filmrendező. — 18.35: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: „Képzőbűvészet”. Rodolfo bűvésziskolája. — 20.00: Princ, a katona. Tv-film III. rész. Eger ostroma (14 éven felülieknek). — 20.30: Gyárfás Miklós: Egérút. Kétrészes színmű. A József Attila Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek). — 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. A TV MŰSORA VASÁRNAP: 8.40: Iskola-tv. Kémia (középisk. I. oszt.) A kémiai számítások. — 9.00: Orosz nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.). Grisa, Antírej, Mása és a kultúra. — 9.25: Hétmérföldes kamera. Úttörőhiradó. — 9.40: Monte Cristo grófja. Magyarul beszélő angol filmsorozat IV. rész (ism.). — 10.30: Mesélő muzsika ... Az Országos Filharmónia ifjúsági hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskoláról. — A szünetben: Tíz perc alatt a világ körül. Lengyel rajzfilm. — 13.53: Gusztáv beleszól. Magyar rajzfilm (ism.). — 14.00: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. Korszerű szövetkezeti sertéstenyésztés (ism.). — 14.25: A Magyar Hirdető műsora. — 14.40: NDK— Magyarország nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése Schwerinből, felvételről. — 15.50: Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. — 16.15: „Képzőbűvészet”. Rodolfó bűvésziskolája (ism.). — 16.25: A tv könyvesboltjában. 1966. Karácsony. — 17.25: Nótaszó. — 17.50: Mai vendégünk: Bondor József építésügyi miniszter-helyettes. — 18.10: Fejezetek a fizika történetéből (IL) — 18.40: Ruhabemutató. Praktikus téli öltözködés. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. Sporthírek. — 19.50: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. — 20.00: Tiszán innen, Dunán túl ... Tizenkét megye rádió-vetélkedője» Döntő, 1- 22.40: Tv-híradó — 2» •KLadás.^*-^ 231OO:-éjszakát, felnőttek! Gusztáv módosít. Magyar rajzfilm. SZÍNHÁZAK SZOMBATVASÁRNAPI MŰSORA: Operaház sz.: Macbeth (N-bér- set, 4. előadás, 7); v.: A diótörő (if 1. előadás, de. 11); Simone Boccanegra (F-bérlet, 4. előadás, 7). — Operaház Erkel Színháza sz.: Nemzetközi táncdalverseny (fél 8); v.: Hunyadi László (középisk. bérlet, 2. előadás, de. 11) ; Nemzetközi táncdalverseny (du. fél 4); A négy házsártos (12. bérlet, 4. előadás, fél 8). — Nemzeti Színház sz.: Máró bácsi (Dundo Maroje) (7); v.: Az ember tragédiája (de. fél 11); Csilléi és a Hunyadiak (7). — Katona József Színház sz.: Akt hegedűvel (7); v.: Szörnyeteg (fél 3); A csörgősipka (7). — Madách Színház sz.: Egy szerelem három éjszakája (7); v.: Magyar Elektra; Kocsonya Mihály házassága (fél 3); Szentivánéji álom (fél 8). — Madách Színház Kamaraszínháza sz.: Négykezes (7); v.: Az élet királya (fél 3); Ex (fél 8). — Vígszínház sz.: Filmet forgatunk (fél 3); A néma levente (7); v.: A néma levente (fél 3); Egy fő az egy fő (Komb. bérlet, 7. sorozat, 3. előadás, 7). — Ódry Színpad sz.: Az idő vasfoga (fél 8); v.: A Mona Lisa mosoly (fél 8). — Thália Színház sz.: A helytartó (7); v.: A tanítónő(3); Thália kabaré (7). — József Attila Színház sz.: Húszévesek (ifj. előadás, 3); Kényszerleszállás (7); v.: Farkasok és bárányok (N-bérlet, 2. előadás, fél 3); Becket (7). — Fővárosi Operettszínház sz.: My fair Lady (fél 3); Tigris a garázsban (7); v.: Marica grófnő (fél 3); My fair Lady (7). — Bartók Színház a Fővárosi Operettszínházban v.: Hét szem mazsola (de, fél 11). — Vidám Színpad sz. (fél 4 és fél 8) és v. (fél 4 és fél 8): Nyugalom, a helyzet változatlan. — Kis Színpad sz.: Gyilkostársak (7); v.: Leszállás Párizsban (3 és 7). — Irodalmi Színpad v.: Beszélő tájak (ált. isk. bérlet, 2. sorozat, 1. előadás, de. fél 11); Angyalok vagyunk? (D-bérlet, 1. előadás, 7). — Egyetemi Színpad sz.: Ady Endre napjai (Ady-sorozat 4. előadás, fél 4); Karinthy Frigyes est (fél 8); v.: A két veronai nemes (7). — Építők Irodalmi Presszója v.: Albert Camus műsor (dell); Lady „L” (du. 3); Monoszínház (8). — Állami Déryné Színház sz. és v.: Otelló (7) és a rákoskeresztúri Dózsa Gy. M. Házban sz.: Római gyerekek (7). — Állami Bábszínház sz.: A bűvös tűzszerszám (5); v.: Dani Bogárországban (11); Piroska és a három kismalac (3 és 5). — Zeneakadémia sz.: Zenei formák és műfajok (Középisk. bérlet, A—B/4 előadás, du. fél 5); v.: Mesélő muzsika (Ifjú Zenebarátok hangversenye C/2 de. fél 11-kor és D/2 du. fél 1-kor). — Kamaraterem v.: Mikes Ibolya és Dévényi Lajos hangversenye (fél 8). — Kamara Varieté sz. (6 és fél 9) és v. (fél 4, 6 és fél 9): Krimi magyar módra. Hangverseny templomban Sárospatak egyik legszebb középkori műemléke a római katolikus templom. A gótikus épületben nemrég egy múlt századból való értékes, 18 regiszteres orgonát találtak, amelynek sípjai tiszta ónból készültek. A kiváló hangú orgonát hamarosan rendbehozatják és két év múlva a tihanyihoz hasonló orgonahangversenyeket rendelnek a sárospataki templomban.