Esti Hírlap, 1967. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-07 / 237. szám
HÁRMAS JAVASLAT A KÖZGYŰLÉSEN: Oszlassák fel a koreai ENSZ bizottságot New York, október 7. Az ENSZ közgyűlésének pénteki vitája a vietnami háború és a közel-keleti válság jegyében telt el, majd a közgyűlés megvitatta az ügyrendi bizottság javaslatát, hogy fűzzenek kiegészítő kérdéseket a közgyűlés napirendjére. A közgyűlés elfogadta Kambodzsa, Kongó (Brazzaville) és Jemen képviselőjének azt az indítványát, hogy vitassák meg a „Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ- bizottság” feloszlatásának kérdését. Fedorenko szovjet küldött hangoztatta, ezt a kérdést haladéktalanul meg kell vitatni, mert e szerv tevékenysége egy lépéssel sem vitte előre Korea ideiglenes megosztottságának felszámolását, sőt, megnehezítette azt. Az úgynevezett koreai ENSZ- bizottság palástja alatt — folytatta Fedorenko — az Egyesült Államok cinikusan beavatkozott a koreai nép belügyeibe. A koreai népnek biztosítani kell azt a jogot, hogy külső beavatkozás nélkül döntsön saját sorsáról. A közgyűlés szavazás nélkül hozzájárult ahhoz a bolgár javaslathoz, hogy vitassák meg, miként hajtják végre az ENSZ különleges szervei és az ENSZ-szel kapcsolatos nemzetközi szervezetek a gyarmati országok és népek függetlenségének biztosításáról szóló nyilatkozatot A közgyűlés következő plenáris ülését kedden tartják. Az ENSZ-közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottsága pénteken folytatta az általános vitát A belorusz küldött indítványozta, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy az ENSZ különleges alapjaiból nagyobb mértékű támogatást nyújtsanak az izraeli agresszió áldozataivá vált országoknak, majd támogatta a szovjet küldöttségnek azt a javaslatát, hogy a fejlődő országok gazdasági érdekeinek védelmére hozzanak megfelelő nemzetközi rendelkezéseket Kis víz a Tiszában „Tavaszi szél vizet áraszt..", de az őszi, úgy látszik, apaszt Tavasszal a Tisza áradása maximumokat ért el, időtartama pedig rekordot is, hisz három hónapig fenyegette árvízzel a vidéket. Most pedig újabb rekordot produkál: emberemlékezet óta nem volt oly kevés víz a folyóban, mint ezekben a napokban. Az uszályok még üresen is nehezen birkóznak meg a gázlókkal. (MTI fotó — V*''rr'*) Ma este a Népstadionban Budapest-Bukarest Pénteken különrepülőgépen megérkeztek Budapestre a román felnőtt és ifjúsági labdarúgók. A Bukarest válogatott tagjai az első órákat városnézéssel töltötték. A fiatalok pedig pihentek. A délutáni órákban mind a két csapat edzést tartott a Népstadionban. Az ifjúságiak gyakoroltak előbb. Majd villanyfénynél a Bukarest néven pályára lépő A-válogatott. — Romániában nagy érdeklődés előzi meg a legjobb u navmr labdarúgó csapatok elleni mérkőzéseket — mondotta Ion Siclovan, a Román Labdarúgó Szövetség főtitkára. — örülünk, hogy négy fronton is összemérik erejüket a válogatottak. S nagyon szeretnénk, ha ezek a találkozók a következő esztendőben is ismétlődnének. Ezzel kapcsolatban már tárgyalásokat is folytattunk. Reméljük, az Európa-bajnokság selejtezőjén továbbjutott magyar válogatottnak a következő esztendőben lesz szabad terminusa. (Folytatás a 6. oldalon) Egyiptomi levél a BT elnökéhez New York, október 7. El Kuni, az EAK állandó ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében megállapítja, hogy az izraeli haderők tüzérséggel lőnek a Szuezi-csatorna övezetében olyan hajózási berendezéseket, amelyek a hajóközlekedés biztonságát szolgálják. A levél részletesen felsorolja az izraeli haderők által a csatornaövezetben a hajózási berendezésekben és a rádiószolgálatban okozott károkat. Ezek a cselekmények — hangoztatja levelében az EAK képviselője — arról tanúskodnak, hogy az izraeli kormány meg akarja akadályozni a Szuezi-csatornán a hajózás újra-megindulását azután is, ha majd az izraeli agresszió következményeit felszámolták. Izrael eljárása feltétlenül a helyzet rosszabbodásához vezet abban a térségben, amelynek békéje amúgy is veszélyben van. 4 1 A „bűnös": a Szabadság hídCsúcsórában ötezer jármű döcög át a Kálvin téren KÉSNEK A VILLAMOSOK, AZ AUTÓBUSZOK DUGÓ A HÍDON * JAVASLATOK A MEGOLDÁSRA A villamosokon, autóbuszokon változatlanul nagy a zsúfoltság, gyakori az egyenetlen közlekedés. A Fővárosi Tanács közlekedési igazgatósága ezért elrendelte, hogy a reggeli és délutáni csúcsidőben a város több pontján ellenőrző vizsgálatokat kell tartani. A tapasztalatok alapján most különféle intézkedéseket terveznek, de ezektől alighanem csak némi javulás remélhető, gyökeres változásra nincs kilátás. Különösen a Kálvin téren nehéz a helyzet A tér közlekedése egyenetlenné vált. A 47-es villamosoknak 8 percenként kellene egymást követniük, de előfordult 12 perces várakozási idő is. A 49-es három és fél percenként közlekedne, ezen a járaton hatperces késést is tapasztaltak, máskor két-két 49-es haladt együtt. Az 52-es és az 52A közlekedése ugyancsak sok kívánnivalót hagy maga után. Az autóbuszközlekedésben is hasonlók a tapasztalatok. Miért nem tartják meg menetrendjüket a villamosok és az autóbuszok a Kálvin téren? Ezt már korábban megállapították, amikor összeszámolták a Kálvin téren áthaladó járműveket A Szabadság-hídon az 1964. évi számláláskor 12 ezer jármű haladt át egyetlen napon, s mert a híd keskeny, s rajta a villamosforgalom is sűrű, a járművek már a Kálvin téren torlódnak. , A Soroksári út irányába 7 ezer kocsi közlekedik egy nap, az Üllői úton 7300, a Baross utcában is meghaladja a járműforgalom a 7 ezret, a Kiskörúton pedig a 10 ezret. Csúcsórában körülbelül 5 ezer jármű halad át a Kálvin téren , döcögve, meg-megállva, elakadva. Sokszor keletkezik közlekedési dugó. Mi a megoldás? Hogyan lehetne javítani a Kálvin tér forgalmát, lehetővé tenni, hogy egyenletesebb legyen a téren áthaladó villamosok és autóbuszok közlekedése? A tér gyökeres rendezése nem várathat soká magára. Vannak is elképzelések. Az egyik szerint felüljárót kellene építeni, amely a Kiskörutat kötné össze a Szabadság-híddal. Ez a megoldás kapcsolatban áll az esetleges Kálvin téri aluljáró-rendszer megépítésével. Részleteket a nagyszabású és rendkívül sokba kerülő megoldási tervekről korai lenne közölni, mert döntés még nincs, hogy miképpen oldják meg a nehéz problémát. A fokozódó forgalmi torlódások azonban sürgetik a mielőbbi tetteket. Emlékezés Schönherzre A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága Schönherz Zoltán halálának 25. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez október 9-én, 18 órakor a Budapesti Műszaki Egyetem kollégiumának dísztermében (I., Szentháromság tér 1.). Az MSZMP és a Hazafias Népfront XI. kerületi Bizottsága emléktábla-koszorúzást tart október 9-én fél 4 órakor a Schönherz Zoltán utca 5. számú házon elhelyezett emléktáblánál. (MTI Indonézia: Követelődznek a jobboldali diákok szélsőjobboldali Kami egyetemi diákszervezet 17 vezetőjét, akik ismét azt sürgették, hogy Indonézia szakítsa meg diplomáciai viszonyát a Kínai Népköztársasággal. A külügyminiszter megígérte a diákoknak, hogy a kérést „kellő figyelemben” részesítik. A hatalmától megfosztott Sukarno elnök 16 éves Guruh nevű fiát tegnap egyhavi börtönre ítélték, mert jogosítvány nélkül vezetett személygépkocsit. Djakarta, október 7. Adam Malik indonéz külügyminiszter ma fogadta a Londonba utazott a művelődésügyi miniszter Ma reggel a menetrendszerű Orient expresszel Londonba utazott Ilku Pál művelődésügyi miniszter. Látogatása részben a két évvel ezelőtt Budapesten járt angol oktatásügyi miniszter budapesti tartózkodásának viszonzása, másrészt egybeesik az angol főváros néhány jelentősebb magyar vonatkozású kulturális eseményével. Londoni tartózkodása alatt Ilku Pál találkozik angol kollégájával, Patrick Gordon Walkerrel, valamint George Broten külügyminiszterrel, ellátogat néhány jelentősebb londoni képtárba, majd 10-én, kedden este megnyitja a Victoria and Albert Múzeumban megrendezésre kerülő magyar képzőművészeti kiállítást. Másnap, szerdán este jelen lesz a londoni Festival Hall hangversenytermében a Royal Filharmonic Society Kodály Zoltán emlékére rendezett ünnepi hangversenyén, amelyen a mester özvegyének átnyújtják a Társaság nagydíját. Elbocsátások Marseille-ben A francia Transatlantic hajózási vállalat bejelentette, hogy marseile-i üzemeiben több műhely bezárását és tömeges elbocsátást határozott el 1968. január elsejét® kezdve. A szakszervezetek tiltakoztak a vállalat igazgatóságának döntése ellen. Földrengés Chilében A közép-chilei Conquimbo tartományban pénteken hatos erősségű földrengés volt. Az első jelentések szerint az anyagi kár nem nagy és az elemi csapás emberáldozatot nem követelt. A Meteorológiai Intézet előzetes előrejelzése vasárnap estig: Feldőtt vonulások, az ország északnyugati felében néhány helyen eső. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai lehűlés nyugaton mérséklődik. Budapesten ma délelőtt a hőmérséklet 1-1 sz